J |
ósiás király nagyon komolyan vette Isten törvényét és mindent megtett, hogy hozzá igazítsa a saját maga és az országa életét (2Kir 23,21-37). A megtisztulás örömére páska ünnepet tartanak, ezzel fejezik, hogy mind az, ami történt, Isten műve. Szabadítás ment végbe. Mert a bálványokról nem lehet csak úgy lemondani, az ember nem képes megválni tőlük, szabadításra van szükség. A páska áldozati állata a bárány előre mutat Jézus Krisztusra. Ő az igazi szabadító. Mert „ha a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek” (Jn 8,36). Jézus szabadítása azonban nem tömegcikk. Személyes megtapasztalás, azoknak az életében, akik meglátják bűneiket, és szabadításra szoruló életüket. Aki nem maga kiált és kéri, hogy mentsék ki a bűn folyamából, az nem is tudja mi a szabadítás. Sőt talán nem is örül annak, ha megváltozott körülmények veszik körül.
Jól látjuk mindezt mai igénkből. Mert eleget lehet tenni ugyan a király parancsának, a nagymama elvárásának, de ha nem szívből és őszinte meggyőződésből történik csak képmutatás az egész. Izráel népe részt vett a páska istentiszteleten, de hogy mennyire nem szívből tette a többség, az kiderül, abból, hogy Jósiás engedelmes élete sem tudta Isten haragját, és az ítéletet elfordítani. Istent azonban nem lehet becsapni, fél szívet és formalitást nem fogad el.
A többség véleményét a reformokról fiai élete is példázza, ők már nem apjuk útját követték, hanem azt tették, amit rossznak lát az Úr. Miért történhetett ez meg? Mi lehetett a háttérben? Gondoljuk meg, hogy az áldozó halmok munkahelyeket, szolgálati lehetőségeket, és üzletet is jelentettek sokak számára. Az áldozatok bemutatásához áldozati állatokat kellett tenyészteni, majd az értékesítésükhöz kereskedőkre volt szükség. Amikor ezeket Jósiás leromboltatta, munkahelyeket és bevételi forrásokat szüntetett meg. Ezért az érintettek számára egyáltalán nem volt népszerű a király. Megtették, mert a király parancsának engedelmeskedniük kellett, de ők nem úgy látták, ők nem tértek meg. Inkább haragudtak a királyra, mert a pénzükhöz, a megélhetésükhöz nyúlt, és azt senki nem szereti, ha Isten a zsebünkben kotorász. Csak addig hallgatunk az Igére, amíg az nem érinti a pénztárcánkat, megszokott jólétünket és életünket. Amint ezeket is meg akarja az Úr érinteni, ellen állunk. Ma legtöbbször úgy tesszük ezt, hogy megmagyarázzuk, Jézus nem úgy gondolta, és tőlünk ezt igazán nem kéri. Melyikünk olvassa úgy Jézusnak a gazdag ifjúhoz intézett szavait: „Add el mindenedet, a mid van, és oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz mennyországban; és jer, kövess engem” (Lk 18,22). Vajon nem inkább mi is a földi kincseket válasszuk? Nem fagyna-e nekünk is orcánkra a mosoly, és mennénk el megszomorodva, mert ragaszkodunk mindenünkhöz? Hát így volt Izráel népe is. Ők hozzákötődtek a pénzhez, és az áldozóhalmok laza kultuszát is igen megkedvelték. Itt lehetett szórakozni, itt nem voltak elkülönítve a fiúk és a lányok. A jeruzsálemi kultusz nem biztosított a liturgia után falunapi rendezvényeket, ott Isten volt a középpontban, és minden Róla szólt. Ezt nem akarták sokan, ezért Jósiás halála után visszatértek a megszokott kerékvágásba, régi bevált életükbe.
Szép látni, hogy Péter merte vállalni az apostoli gyűlés előtt korábbi látomását, és Pálékat is. Nem féltette tekintélyét, hanem ragaszkodott Isten kijelentéséhez. Ezzel elismerte, hogy amit neki isten mondott az a Palesztinán kívül élőkre is érvényes. Ez nyitás volt a pogányok felé, egyben elfogadása a másik munkájának. Vajon eltudjuk-e fogadni, hogy a másikon keresztül is Isten munkálkodik, vagy ragaszkodunk ahhoz, hogy csak a mi munkánk Isten akarata?
Jakab beszéde pedig bibliai alapokra helyezi Pálék szolgálatát, a pogányok közötti missziót. Ez azt jelenti, hogy Jakab apostol tanulmányozta az Igét, és benne felismerte az Úr akaratát. Tehát itt nem saját véleményüket fogalmazzák meg, hanem megvallják Igén alapuló felismerésüket és látásukat.
Számunkra is lényeges, hogy mindig az Igére alapozzuk a véleményünket, és ne saját elképzeléseinkhez ragaszkodjunk. Ezzel a felismeréssel Isten népe kilépett a másokat megterhelő magatartásból, az életet, a kegyelmet, az üdvösséget továbbító életforma felé. Mi se terheket rakjunk másokra, hanem hívogassunk ahhoz, Aki így szól: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28).
Adj új erőt, Urunk
1. Adj új erőt, Urunk, ó, nyisd ki szent kezed! Igéddel ébressz holtakat, szívünkbe gyújts tüzet!
Refr.: Adj új erőt! Adj új kegyelmi fényt! Tiéd legyen a tisztelet, s az áldás a miénk!
2. Adj új erőt, Urunk, az álmot űzzed el, mécsünknek pislogó tüzét Lelked gerjessze fel!
Refr: Adj új erőt…
4. Adj új erőt, Urunk, egész világ előtt, hogy megjelentsük szent neved, s legyen Tiéd a föld
Refr: Adj új erőt…
3. Adj új erőt, Urunk, gyógyírt vár a beteg, éhségünk, szomjunk csillapítsd, töltsd ránk Szentlelkedet!
Refr: Adj új erőt…
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése