Anyahajó

E

zékiás a Dávid útján járó, az Úr előtt helyesen cselekvő király az Asszír sereg támadásával néz most szembe (2Kir 18,13-25). Hogyan is van ez? Izráelt elfoglalták az asszírok, lakosságát deportálták, minderre azt mondjuk, rendben van, mert nem hallgattak az Úrra és nem teljesítették parancsait. De Ezékiás nagyon is komolyan vette Isten szavát. Láttuk, hogy a szentként tisztelt ereklyéktől is megszabadította a templomot, mert felismerte, bálványnak nincs helye a templomban és Isten népe életében. Akkor miért ez a veszély helyzet?

Én úgy látom, hogy az Úr megpróbálja Ezékiás életét.  Miért? Mert a próbákban teljesen megtisztul a szív. Lehull a salak és visszamarad az értékes, tiszta nemesfém. Az Úr tovább tisztogatja Ezékiás életét. Minket is így vesz kézbe az Úr és tisztogat, mert ránk is rakodik szennyeződés ebből a világból, ám Urunk nem hagyja, hogy teljesen beborítson a szenny, ezért megtisztít.

A próba nemcsak a szív tisztítását végzi el, hanem megmutatja életünk értékeit, hitünk mélységét. Itt az Úr megvizsgálja, hogy egy ilyen nagymérvű fenyegetés idején mit tesz a király? Valóban egyedül csak benne bízik? Ez a helyzet mutatja meg, hogy képes csakis Istenre hagyatkozni, vagy ő is kora lehetőségeit veszi igénybe.

Ezékiás első reakciója a behódolás volt. Vállalta a kivetett adót, még a templom ajtóinak arany borításait is elküldte Asszíria királyának. Ám a birodalom nem áll meg Júda határainál, hanem bekeríti Jeruzsálemet. Most tudja meg Júda királya, hogy Isten gyermeke nem a világ módszereinek a bevetése által menekül meg, hanem az Úr részesíti szabadításában. A legfélelmetesebb ellenségtől, a legváratlanabb helyzettől sem kell megrémülnünk. Mindig és minden körülmény közepette bízhatunk Urunkban. Mindig érvényes Elizeus felismerése: többen vannak velünk, mint ellenünk. Ez adjon erőt a helytálláshoz, a szolgálat folytatásához.

Asszíria királyának kincstárnoka tolmácsolja a király üzenetét Ezékiás számára. Az üzenet lélektani hadviselés. Meg akarják félemlíteni a királyt és népét. A nagy király üzeni, Ezékiás azonban nem rémül meg, mert ő egy még hatalmasabb király szolgál. Ez a Király Asszíria vezetőjének is Ura. Akkor nem rémülünk meg semmitől és senkitől, ha mindennap megállunk a nagy Király előtt. Aki számára az Úr Jézus valóságos személy, az nem ijed meg, az nem dől be az ellenségnek, hanem továbbra is ragaszkodik Isten akaratához, mert tudja, élete az Úr kezében van.

Asszíria királyának a kérdése: „Miben bízol”, számunkra is végig gondolandó? Legyen a mai napon csendes időnk arra, hogy ezt a kérdést őszintén megválaszoljuk. Ha tisztában vagyunk azzal, kiben is hiszünk, sok nehéz helyzeten átlendülhetünk. Pál apostol megvallja Timóteus számára: „Tudom, kiben hiszek”. Ez a vallomás, hitének ez a letisztázása ad számára erőt a szenvedések közötti helytállásban, illetve erősíti meg abban, hogy jó irányban halad az élete. A külső helyzet, a fogság ellenére is jó döntést hozott, amikor igent mondott az Úr Jézusnak. Pál ismeri Jézust. Tudja kicsoda Ő. Nekünk is a magunk csendjében végig kell gondolni, kinek ismerem Őt? Kicsoda Jézus a számomra? Tamás válasza így hangzott húsvétkor: „Én Uram, és én Istenem” (Jn 20,28)! Tehát, kiben bízom? Jézusban, vagy emberekben, esetleg a bankszámlánkban? Boldog, aki Jézusban bízik teljes szívvel, mert felismerte, amit Péter apostol mondott: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad” (Jn 6,68).

Pált és Barnabást követjük Antiókhiába (ApCsel 13,1-3), abba a gyülekezetbe, ahol Isten erőteljesen munkálkodott, ahol először nevezték Jézus tanítványait keresztyéneknek. Ezt az elnevezést csúf névként használták Antiókhiában.  Az olyan emberekre mutogattak és mondták rá, hogy krisztuskodó, akik számára Jézus élete, és akarata volt a mérvadó. Azokat illették ezzel a névvel, akik egy-egy élethelyzetben nem úgy cselekedtek, ahogyan addig, és ahogyan a kortársaik, hanem úgy, ahogyan Jézus Krisztus is cselekedett volna a helyükben. Vajon ránk tudnák-e mondani, hogy olyan krisztusiak, Krisztushoz hasonlók vagyunk?

Ha jól megfigyeljük Pál apostol munkálkodását, akkor igazat adunk Gyökössy Endrének, aki az Antiókhiai gyülekezetet, anyahajó közösségnek titulálta.  Azért nevezte így ezt a helyet, mert mindig innen indul, és ide érkezik vissza az apostol. Antiókhia valóban olyan a számára, mint a repülőgép anyahajó. Elindul a küldetés végrehajtására, majd ide tér vissza, hogy feltöltődjön, majd ismét bevetésre induljon. Annyi a különbség, hogy erről az anyahajóról nem életet pusztító bombákat juttatnak célba, hanem magát az életet, az Úr Jézus Krisztust.

Ebben a közösségben fel lehetett töltődni, volt muníció. Honnan tudjuk? Az életük eredményéből. Szaporodtak, növekedtek és másoknak is tovább adták az evangéliumot. Az akkori világot az Antiókhiából kiáradó evangélium formálta át. Itt az Úr volt a középpontban. Semmit nem cselekedtek maguktól. Most is azt látjuk, hogy böjtölve és imádkozva tudakolják az Úr akaratát. Isten terveibe kívánnak belesimulni. Itt nem önként jelentkezőkkel, pályázókkal, szavazás útján megválasztottakkal találkozunk. Itt a Szentlélek mondja meg, hogy kit válasszanak ki arra a munkára, amelyet az Úr eltervezett. Ez számunkra is útmutatás. Kérjük el mi is feladatunkat, és azokat az embereket, akik által az Úr el kívánja végeztetni munkáját.

Áldó hatalmak oltalmába rejtve

1. Áldó hatalmak oltalmába rejtve Csak várjuk békén mindazt, ami jő. Mert Isten ő-riz híven reggel, este, Ő hű lesz, bármit hozzon a jövő.

2. Ha gyötri, bántja szívünket a régi, És múlt napoknak terhe ránk szakad, Megrettent lelkünk vigaszodat kéri, Mit nékünk szerzett, Atyánk, szent Fiad.

3. S ha szenvedések kelyhét adod inni, Mely színig töltött, keserű s nehéz, Te segíts békén, hálával elvenni, Hisz áldva nyújtja hű atyai kéz!

4. És ha az úton örömöt adsz nékünk, Ha szép napod ragyogva ránk nevet, Biztasson, intsen sok nehéz emlékünk, Hogy életünket szenteljük neked!

5.      A csend köröttünk mélyen szerteárad. Hadd halljuk azt a tiszta éneket, Amely betölti rejtett, szép világod, Hol téged dicsér minden gyermeked!

Isten áldásával.