I |
sten kegyelme volt, hogy két rossz úton járó, az Urat bosszantó király után, most egy olyan személy következik, aki azt tette, amit helyesnek lát az Úr (2Kir 22,1-20). Jósiás nem az előtte járók rossz útját követte, pedig az lett volna a magától értetődő, a szülők példáját elutasította és visszatért ősatyja életútjához, Dávidhoz. Bizonyára valaki megismertette vele Dávid útját, de neki kellett dönteni, hogy a régi ős életét választja-e mintaként, vagy az apja és nagyapja életét. Valószínűleg megvizsgálta mindegyik életpályát és úgy látta, Dávid járt Isten útján és ő ezt választotta. Számára Dávid útja volt a követendő a járható út. Ezzel a tettével visszatért az ősi, az Istentől kijelölt nyomvonalra. Felismerte, hogy ez az út visz az életre. Nem tért el tőle sem jobbra, sem balra. Azt jelzi ezt, hogy kínáltak más, talán vonzóbb utakat is, de megmaradt Dávid útján.
Számunkra már Jézus Krisztus az út, ez keskeny, de életre visz. Isten gyermekei számára ez a követendő ösvény. Azonban azt látni, kell, hogy a keskeny úttal párhuzamosan is futnak utak, ezek szélesek és népszerűek, azonban Krisztus útja a kettő között vezet. Érdemes megjegyezni, hogy a mai politikai palettát jobb és baloldalra osztják, ám a tanítvány nem ezeken, hanem a középsőn, a keskenyen halad. Mert a keskeny út, a szoros kapuval Isten népének az útja. Ez az út Isten országában halad, és annak törvényei érvényesek rajta. Ezért keskeny, mert ami a világ útjain megengedett és elfogadott, annak Isten országában nincs létjogosultsága, sőt az be sem mehet oda. „Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát” (1Kor 6,9-10).
A király a templom javításával kezdi az Isten népe életének a megreformálását. A törvénykönyv megtalálása után rádöbben, hogy a saját élete megreformálásának kell az első helyre kerülni. A Jósiás előtti állapotokat jellemzi, hogy a törvénykönyvről nem tudják, hol van. Isten Igéje, a Biblia elveszett. Csendesen kérdem: tudod-e még hol van a Bibliád? Emlékszel-e, hogy mikor volt utoljára a kezedben? Feltudod-e idézni, amit utoljára olvastál vagy hallottál a Szentírásból? Ám a legfontosabb mikor rázta meg úgy az életedet egy Ige, hogy azonnali változást eszközölt addigi gyakorlatodon, életeden? Mikor vetted a hallottakat, olvasottakat olyan komolyan, mint azt tette Jósiás? Ha nem emlékszel rá, ekkor itt az idő. A mai nap pont azért adatott, hogy végre ne keményítsük meg a szívünket, hanem tegyük, amit az Úr mond.
Jósiás azt is meglátja, hogy nem elég néha, a nekünk kedves, az ígéreteket hordozó Igéket komolyan venni, hanem mindazt komolyan kell venni, és cselekedni kell, ami meg van írva. Az Úr Igéjét nem mazsolás kalácsnak adta, amiből kiszemezgetjük a mazsolát, hanem kenyérnek, amit szeletről szeletre fogyasztunk.
Jósiás először a saját életére nézve vette komolyan az Úr szavát. Megalázta magát Isten előtt és majd csak ezután követelte meg a néptől, a törvénynek való engedelmességet. Ez a helyes hozzáállás és sorrend. Először magamra nézve veszem komolyan, azt keresem, nekem mit mond az Úr! Az ilyen hozzáálláson lesz áldás, az ilyen élet terem, jó gyümölcsöt, és dicséri az Urat.
Pálék folytatják tovább missziói útjukat (Apcsel 14,19-15,5), amely sok örömet, és sok szenvedést is tartogat számukra. Pál hamar megtapasztalja a tettlegességet, amit az Úr is vállalt érte. Halálra kövezik Lisztrában, de mégsem hal meg, mert még van feladata, még nem végzett el mindent, amit Gazdája rábízott. A mai tanítványoknak is van feladatuk, és Urunk azt akarja, hogy maradéktalanul végezzük el, amíg nem fejezzük be munkánkat, addig nem halhatunk meg.
Mennyire megdöbbentő, hogy a megkövezés után visszatér Pál oda, ahol az életére törtek. De nem azért megy, hogy feljelentést tegyen ellenük, hanem viszi a megbocsátás evangéliumát. Hogyan képes erre? Az apostol írásait szem előtt tartva, azt a választ adhatjuk a kérdésre, hogy Jézus élt benne. Tehát nem ő volt képes visszamenni az életére törők közé, hanem a benne élő Krisztus. Pál erre magában nem lett volna képes. Ugyanígy mi sem vagyunk rá képesek, ez tőlünk nem telik. De ha befogadtuk Jézust az életünkbe, és engedjük Őt cselekedni, akkor Általa képessé válhatunk. Ezt a fajta magatartást nem lehet senkitől elvárni, amíg nem adja át életét az Úr Jézusnak.
Az is megragadott, hogy miután átéli az első ellene irányuló erőszakos cselekedetet, nem fordul vissza, nem mondja, ennyi elég volt, hanem tovább folytatja útját. Miért? Mert nem felejtette el, hogy valamikor ő is erőszakos ember volt, de Jézus átformálta természetét, így tudja, hogy minden embernek, az egész világnak Krisztusra van szüksége. A világ csak akkor lesz igazán emberséges, ha krisztusi emberek élnek benne.
A már létrejött közösségeket bátorítják és erősítik, hogy a támadások ellenére is maradjanak meg a hit útján. Rámutat, hogy az Isten országába vezető út, sok nyomorúsággal van kikövezve, de ne csüggedjenek, és ne adják, fel, ahogyan Pál sem adta fel soha. Ennek az útnak a végén öröm, békesség és teljesség vár minden hű tanítványt. Az út vége célba érkezés, ahol lemarad már mindaz, ami e világhoz tartozik. Ott nem lesz jelen a bűn, és annak következményei. Ott az Úr lesz minden, mindenekben.
Miután visszatértek az anyahajó fedélzetére, újabb küzdelemmel találják magukat szembe. Jönnek olyan zsidó keresztyének, akik arra az útra akarják terelni a pogányokból lett keresztyéneket, amely nem vezet sehova. A törvényhez akarják vinni őket, ahhoz a törvényhez, ami őket sem tartotta meg, amit ők sem tudtak megtartani. Nagy veszély, amikor a megkövesedett, élettelen szokásokhoz, amelyek a mi életünkben sem működnek akarunk másokat vinni, vagy magunk is oda akarunk visszatérni. A kegyelem egyedül elég, nincs másra szükség, ám ennél kevesebb sem segít. Álljunk rá hát a kegyelem sziklájára.
Taníts, Uram, meghajlani
1. Taníts, Uram, meghajlani, mint szélben az aranykalász! Hajoljak meg, ha Szentlelked reám fuvall s porig aláz!
2. S dacos szívem, ha ellenáll, midőn a Lélek rálehel, Jöjj tűz gyanánt, s a dac, a gőg Lelked tüzében égjen el!
3. Mint bősz hullám, mely megtörik, ha parthoz űzi zúgó szél, úgy törjön össze szívem is, amint tebenned partot ér!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése