Várj az Úrra türelemmel!

A

zt olvassuk mai Igénkben, hogy az Úr elvetette maga elől Júdát vétkei miatt (2Kir 24,1-20).  Az elvetettség azt jelenti, hogy a továbbiakban leveszi róluk Isten a kezét, és engedi, hogy a maguk útján járjanak. Eddig az Ő, a szövetség útján akarta őket vezetni, de a zsidók mindig megtörték a szövetséget, hűtlenek lettek Istenükhöz. Most, mivel nem tanultak Izráel példáján és nem tartottak őszinte és mély bűnbánatot, nem hagytak fel a bálványimádással, az Úr elveti őket.

Nincs szörnyűbb állapot annál, mint amikor az Úr leveszi kezét rólunk. Látszólag kitárul a boldog, szabad élet kapuja. Egyedül dönthetünk mindenben, oda megyünk, ahová akarunk, azt tesszük, amihez kedvünk van, amint a tékozló fiú is gondolta. Azonban nagyon hamar kiderül, hogy a magunk útja a zűrzavar és fejetlenség útja. Ezen az úton pusztulás vár ránk. Azonban hozzátartozik, hogy Isten azért mégsem hagy magára, megadja még mindig a magunkba szállás lehetőségét, és várja, hogy visszatérjünk Hozzá. Mert nincs az a távolság, az idegen föld ahonnan ne lehetne visszatérni, bár nem kötelező elmenni sem.

A saját utat mindig az emberi megoldások, a különféle trükközések jellemzik. Mindig aszerint cselekszünk, ami abban a pillanatban a saját érdekeinket szolgálja, ami a mi ügyünket viszi előre. A keskeny út vándora ezzel szemben mindig Ura akaratára igyekszik hangolódni. Mert tudja, hogy Mestere se a saját akaratát cselekedte, hanem az Atyáét, Aki ebbe a világba elküldte.

Fontos még az is, hogy Jósiás király az országán keresztül vonuló Egyiptommal harcba keveredett, a király pedig elesett a csatában, majd országa a fáraó hódoltságává vált. Ez rossz lépés volt Jósiástól, mert nem tanult meg bízni és várni. Bízni az Úrban és kivárni, amíg cselekszik és megoltalmazza népét. Fia idejében megerősödött Babilónia és határai közé szorította vissza Egyiptomot. Megszűnt az egyiptomi fenyegetettség. Csak ki kellett volna várni türelemmel.

Hányszor ott rontjuk el életünk dolgait, hogy nem várunk az Úrra türelmesen, hanem magunk akarunk, magunkon segíteni.

Komolyan kell vennünk a kegyelmi időt, mert az Úr a meg nem térteket ítéletével sújtja. Eljön az idő, amikor lejár a kegyelem ideje, és Isten hangosabban szól. Eljön az idő, amikor az Úr megítéli a bűnt, az engedetlenséget.

Az apostoli gyűlés elismerte Pál és Barnabás munkáját a pogányok között (ApCsel 15,22-34), sőt őket olyan embereknek titulálták, akik életüket tették kockára az Úr Jézus nevéért. Jakab és társai felismerték, hogy Pálék mindent Jézusért tesznek, sőt még a saját életük sem drága. Elmondható-e rólunk, hogy a saját életünket is készek vagyunk Urunkért kockára tenni? Látható-e, hogy számunkra mindenben Ő a fontos, és még hátrányt is készek vagyunk érte elviselni?

Levelet és munkatársakat is küldtek velük. A levélben kifejtik, hogy ráhangolódtak a Szentlélekre, döntésük a Szentlélekkel való konzultáció után született meg. Ők is azt látják jónak, amit az Úr. Ez az igazi tanítványi élet. Minden élethelyzetben figyelek a Szentlélekre, és amit Ő jónak lát  azt én is elfogadom, és aszerint cselekedem.

Pálék elvitték és át is adták a jeruzsálemi gyülekezet levelét. Amikor Antiókhiában meghallották a tartalmát, nem azt mondták, minek szólnak bele, hanem örömmel fogadták az útmutatást. A két új munkatárs erősítette a gyülekezet tagjait. Felismerték, hogy Pál munkája nyomán elindult a gyülekezet, de tovább kell őket segíteni. Meg kell erősödniük az Ige ismeretében és a Szentlélekben, hogy a mindennapi feladatok közt helyt tudjanak állni. Nekünk is napról-napra az igéből kell erőt merítenünk, hogy tovább haladhassunk a keskeny úton. Erőnk magában mit sem ér, hamar elbuknánk, arra nem lehet építeni.  A sátán mindent megtesz, hogy eltántorítson a további zarándoklattól, vagy elvegye a kedvünket a szolgálattól. A csüggedést is az Ige tanulmányozása által győzhetjük le.

Az Isten a mi reménységünk

1. Az Isten a mi reménységünk, Midőn reánk tör ellenségünk, Minden háborúságinkban Megtart erős hatalmában. Azért a mi szívünk nem félne, Ha az egész föld megrendülne, És a hegyek a tengernek Közepibe bedűlnének.

2. Ha a tenger szörnyen zúgna is, Minden víz felzavarodnék is, És ha a sebes szélvésszel A hegyek hányatnak széjjel: A szép folyóvíz mindazáltal :/: Az ő szép tiszta folyásával Az Istennek szent városát, Megvigasztalná hajlékát:

3. Mert közepén lakik az Isten, Azértan romlása nem lészen; Semmi ínségbe nem ejti, Az Isten jókor megmenti. A pogány népek dúlnak-fúlnak, :/: Nagy sok országok feltámadnak, De az ő haragos szava Mind e földet elolvasztja.

4. De az Isten minden időben Mivelünk vagyon ínségünkben; Jákób Istene oltalmunk, A Zebaóth erős várunk! Jertek, lássátok e nagy Úrnak, :/: Csuda dolgait hatalmának, Ki mind e föld kerekségét, Elpusztítja ékességét!

5.      E földön széjjel nagy hadakat, Ő megcsendesít háborúkat, Ívet, kopjákat megrontat, Társzekereket felgyújtat, Így szólván: mindnyájan halljátok, :/: Hogy erős Istenetek vagyok, És hogy birodalmam vagyon Minden népen e világon!

Isten áldásával.