Az Úr a mi reménységünk

E

zeket a fejezeteket olvasva láthatjuk, hogy a Biblia valóban Istentől ihletett könyv, valóban az Ő Igéje (1Krón 5,1-26). Miből láthatjuk mindezt? Abból, hogy őszintén beszél a szerző Isten népének bűneiről, problémáiról, nem takargatja a bűnt, és nem is igyekszik megszépíteni a múltat. Ha csupán emberi mű lenne a Szentírás, látnánk a múlt szépítésének nyomait, ám Isten gyermekei nem azért azok, mert bűn nélküliek, vagy tökéletesek, hanem azért, mert bár ők is bűnösök, de az Úr megkönyörült rajtuk.

A bűn mindig következményekkel jár, akkor is, ha eleiben ez nem is látszik, de a végén mindig kiderül, hogy a bűn megkéri a vámot. A gonosz meg akar téveszteni és úgy állítja be a vétket, hogy annak semmi rossz következménye nem lesz, sőt gyakran szépnek, jónak festi azt le. Az Édenben a kísértő azt mondta Ádámnak és Évának, ha esznek a fa gyümölcséből, nem halnak meg, nem úgy lesz, ahogy Isten mondta, hanem inkább pozitív következményei lesznek, olyanok lesznek, mint az Isten. Az első emberpár hagyta magát becsapni, az eredmény; halál. Még ma is vannak, akik azt mondják ,pontatlan a Biblia, hisz nem halt meg Ádám, miután elfogyasztotta a fa termését. Nem azonnal halt, hanem halandóvá lett, elveszítette az örökkévaló életet.  A halál beköltözött a világba, elszárad a fű, elhervad a virág, elpusztul az állat és meghal az ember. Ez mind a bűn következménye. A gonosz a mai napig így működik, el akarja hitetni, hogy semmi rossz nem származik belőle, de jön a keserű valóság, a szenvedélybetegség, az abortált magzat, a tönkrement család és sok más visszafordíthatatlan esemény, amit el lehetne kerülni, ha nemet mondanánk a kísértőnek, és az Úrra hallgatnánk.

Itt is megvan a következmény, Rúben, az elsőszülött elveszítette elsőszülöttségi jogát. Azt gondolta, hogy így apja helyére léphet, de Isten országában ki kell várni a sorunkat, nem lehet erőltetni a dolgokat. Jákóbnak is meg kellett várni, amíg Isten cselekszik, hiába szerezte meg az elsőszülöttségi jogot, de nem használhatta, menekülnie kellett testvére elől. Akkor lett teljes joggal az övé, amikor az Úr legyőzte a szívét, és ő megalázkodva kért bocsánatot Ézsautól.

Az elsőszülöttségi jogot elveszítették Rúben fiai, de Isten kegyelmét nem. Azt látjuk, hogy harcaikban Istenhez kiáltottak. Azt olvassuk: „Legyőzték őket, és kezükbe kerültek a hagriak és mindazok, akik velük voltak, mert Istenhez kiáltottak harc közben, és ő meghallgatta őket, mert benne bíztak” (20). Az élet nem volt számukra sem egyszerű, meg kellett harcolni a területért. Így van ez ma is, Isten gyermekeinek is harcos életet kell élni, ha nem is fegyverrel, de Igével és imádsággal, hisz a gonosz ellenünk is mindent megtesz, igyekszik megakadályozni, hogy betöltsük Istentől kapott helyünket.

Számomra fontos volt, hogy ezek az emberel felismerték, hogy harc közben, munka közben is lehet imádkozni, lehet az Úrhoz kiáltani. Nem azt mondták, imádkozni az oltárnál az istentisztelet alkalmával kell, a harctéren pedig harcolni kell, hanem úgy gondolkodtak, pont most van szükség a kiáltásra. Nem elég a fegyverekre, a képzettségre támaszkodni, a győzelemhez szükség van Isten segítségére.

Ez számunkra is minta lehet, sőt kell munkánk végzése közben is kiáltani, mi soha nem támaszkodhatunk csak a saját tudásunkra, erőnkre, sőt jó, hogy szabad Istenhez fordulni. Isten meghallgatta őket, mert bíztak Benne. Az imameghallgatás feltétele a bizalom. Azt jelenti, hogy hiszem, Isten tud és akar is segíteni. Hiszem, Ő meg tudja oldani a problémát, ki tud segíteni szorultságomból.

A Lélek üzenetét felvállalva, az Ige mércéjét bátran cselekedve válik Jézus jó szolgájává Timóteus (1Tim 4,6-11). Ez a cél, Jézus Krisztus jó szolgái legyünk a mi korunkban. Mi is csak úgy válhatunk azzá, ha merjük vállalni a krisztusi értéket, ha Jézus Krisztus lesz a példánk, és nem a világ.

Pál hangsúlyozza Timóteus számára az egyéni kegyesség gyakorlását. Akkor lesz az Úr jó szolgája, ha rendszeresen az Igével táplálkozik. Azonban el is kell utasítani olyan dolgokat, amelyek talán népszerűek, de nem Ige szerintiek. A sok bulvárhír figyelemmel kísérése elvonja a figyelmünket az Úrról, és elveszi az időt az Ige olvasásától és az imádkozástól.

Igazi haszna a Lélek táplálásának van, mert ez örökkévaló értékeket közvetít a számunkra. Erősíti is fiatal munkatársát az apostol, amikor azt mondja: „Azért fáradunk és küzdünk, mert reménységünket az élő Istenbe vetettük” (10). Van úgy, hogy értelmetlennek tűnik a fáradozás, de Pál az Úrra tekint, és tudja, nincs értelmetlen szolgálat, mert az Úr élő Isten, Aki megmenti és megtartja az embert. Kortársai számára reménytelen eset volt Zákeus, Lévi és maga Pál is, de jó, hogy az Úr nem így gondolkodik. Ez adjon nekünk is erőt, töltsön el reménységgel, és reménytelennek tűnő személyekért se hagyjuk abba a fáradozást, az imádkozást.

Az Isten a mi reménységünk

1. Az Isten a mi reménységünk, Midőn reánk tör ellenségünk, Minden háborúságinkban Megtart erős hatalmában. Azért a mi szívünk nem félne, Ha az egész föld megrendülne, És a hegyek a tengernek Közepibe bedűlnének.

2. Ha a tenger szörnyen zúgna is, Minden víz felzavarodnék is, És ha a sebes szélvésszel A hegyek hányatnak széjjel: A szép folyóvíz mindazáltal :/: Az ő szép tiszta folyásával Az Istennek szent városát, Megvigasztalná hajlékát:

3. Mert közepén lakik az Isten, Azértan romlása nem lészen; Semmi ínségbe nem ejti, Az Isten jókor megmenti. A pogány népek dúlnak-fúlnak, :/: Nagy sok országok feltámadnak, De az ő haragos szava Mind e földet elolvasztja.

4. De az Isten minden időben Mivelünk vagyon ínségünkben; Jákób Istene oltalmunk, A Zebaóth erős várunk! Jertek, lássátok e nagy Úrnak, :/: Csuda dolgait hatalmának, Ki mind e föld kerekségét, Elpusztítja ékességét!

5.                   E földön széjjel nagy hadakat, Ő megcsendesít háborúkat, Ívet, kopjákat megrontat, Társzekereket felgyújtat, Így szólván: mindnyájan halljátok, :/: Hogy erős Istenetek vagyok, És hogy birodalmam vagyon Minden népen e világon!

Isten áldásával.