A
|
sorozatos győzelmeket követően mással
próbálkozik a sátán, hisz nem tudja elviselni Isten népe megerősödését,
békességben való növekedését (1Krón 21,1-13). Ha nem győztek Izráel fölött az
idegen hadseregek, célba veszi Dávid szívét. Fegyver helyett gondolattal,
szavakkal indul támadásba. Hadvezéri büszkeségét célozza meg. Arra beszéli rá a
királyt, hogy számlálja meg a fegyverforgatásra alkalmas férfiak számát. Mi
ebben a rossz? Egy királynak tudnia kell hány ember áll rendelkezésére. Ezzel a
tettel azonban átkerül a bizalom Istenről a hadseregre. Izráel biztonsága nem katonái
számától, fegyverei fejlettségétől függött, hanem az Úrba vetett bizalmuktól.
Tudta ezt Dávid is. Tapasztalata is volt arról, hogy nem a hadsereg nagysága a
döntő, mert a győzelmet Isten ajándékozza számukra. Dávid hitben járt, már
fiatalkorában megtapasztalta Isten segítségét Góliáttal szemben, majd a
különféle harcokban. Tudta, hogy legtöbbször nem ő volt a csata esélyese, mégis
győzött. Győzött, mert bízott az Úrban és engedelmeskedett Neki. Most azonban a
sátán belopta szívébe ezt a gondolatot. Mi motiválta? Talán katonai parádét
akart rendezni. Mutogatni a nagy és erős hadsereget, ami számára hoz
dicsőséget. Azonban Isten nem adja másnak dicsőségét.
Mi is bízunk az Úrban, de a mindennapokban nem saját biztosítékainkra
építünk? Nem attól függ a békességünk, nyugalmunk, hogy van-e munkánk, tartalék
pénzünk a bankban? Jézus arra hívta fel a tanítványok figyelmét, hogy az
aggódás a pogányok szokása, ők rábízhatják magukat mennyei Atyjukra, mert
gondoskodik róluk. Bízzunk töretlenül az Úrban.
Istennek nem tetszett, amit Dávid tett, mert van, amikor nem tetszik az
Úrnak, az, amit mi tervezünk vagy teszünk. Istennek akkor sem tetszik, ha mi meg
vagyunk elégedve, ha büszkék vagyunk magunkra. Gondolhatnánk, miért hagyta az
Úr, hogy mindezt végbevigye Dávid? Az Úr Jóáb által szólt a királyhoz, ám vele
beszélni nem lehetett, mert ő a király, és tekintélye által véghezvitte, amit
eltervezett. Hányszor megtörténik, hogy az Úr a másik, a mellettünk lévő
emberen keresztül szól hozzánk, de mi nem hallgatjuk meg, vagy elutasítjuk
véleményét. A makacsságnak következménye lett, az Úr megbünteti Dávidot. A
vereség hatására bűnbánatot tart, meglátja, vétkezett, és bocsánatot kér. Ez
azonban késő döntés, mert bár az Úr megbocsát, de a következményeket nem lehet
meg nem történtté tenni. A nép is megszenvedi ezt a döntést. Sokan meghalnak,
árván maradnak gyermekek, sok szenvedés éri őket. Bizony, fontos üzenete az
Igének, hogy bármikor meg lehet térni, át lehet élni Isten bűnbocsátó kegyelmét,
de az engedetlenség, a bűn következményeit nem mindig lehet jóvátenni. A
tékozló fiú hazatért, ismét fiú lehetett, de az örökség el volt tékozolva. Amit
az Isten nélküli életünkben eltékozlunk, egészségünk, becsületünk, házasságunk
nem mindig lehet jóvátenni. Ezért figyeljünk az Úrra, hallgassunk időben
szavára, hogy ne később keljen szomorúan megállapítani, mennyi mindent
elrontottunk, tönkretettünk. Azért szól az Úr, hogy ezeket a buktatókat
elkerüljük, ám ehhez komolyan kell venni szavát.
Az ítéletben nagy bölcsen az Úr kezére bízza magát. Miért? Mert ismeri az
embert, tudja, hogy ő irgalmatlan, nagyon vissza tud élni a helyzetével,
kihasználja a másik nyomorúságát. De ismeri az Urat is, tudja, hogy kész
megbocsátani, ismeri irgalmasságát. Az Úr, amikor büntet is, szeret, javunkra
teszi.
A kesergő, csüggeteg Timóteust bátorítja az apostol (2Tim 3,10-17).
Rámutat, hogy az Úr útján őt is sok támadás, szenvedés érte, de mindből
megszabadította az Úr. Fel kell készülni, hogy aki komolyan veszi az Úr
követését, mindig szembetalálja magát üldözéssel, bántással. Nem kell rajta
meglepődni, elkeseredni, hanem bízni az Úrban. Ő minden helyzetből meg tud
szabadítani.
A nehéz helyzetekben adjon erőt az előttünk járók hite, hisz nem mi
kezdjük a tanítványságot, hanem már sokan mentek előttünk ezen az úton.
Helytállásuk bátorítson minket is, adjon reményt, ahogy őket megsegítette az
Úr, úgy minket is meg fog segíteni.
A keskeny úton a Szentírást adja Pál a kezünkbe. Belőle merítsünk erőt,
vigasztalást vándorlásunkban. Ne a világra, hanem az Igére figyeljünk, mert az
Ige hasznos. Általa leszünk felkészült tanítványok. Már a zsoltáros is
felismerte ezt; és komolyan használta is a mindennapokban az Isten Igéjét: „Igéd
mécses a lábam előtt, és ösvényem világossága” (Zsolt 119,105).
SZÜNTELEN BÍZZÁL AZ ÚRBAN
Szüntelen bízzál az Úrban!
Szüntelen bízzál az Úrban!
Szüntelen bízzál az Úrban!
Ez az egyetlen út.
1. Szemed hiába néz és kutat,
néha nem látod tisztán utad,
azt sem, a holnap mit hoz, mit
ad,
de hidd, az Úr megsegít.
2. Rohansz, amíg le nem száll az est,
nincsen nyugalmad, mindig
sietsz,
gyakran kihal belőled a kedv,
de Vele békére lelsz.
3. Mások nem járnak itt már veled,
néznek, irigyen súgják neved,
ám te, mit ők csinálnak, ne
tedd,
veled az Úr, lát és véd.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése