Szolgáljunk az Úrnak!

L

évi nemzetségének felsorolásával folytatódik könyvünk (1Krón 6,1-81). ennek a törzsnek a tagjait a szent sátor körüli szolgálatra választotta ki az Úr. Közülük kerültek ki a papok és a léviták, ez a törzs még örökséget sem kapott a szent földön, mert az Úr volt az ő örökségük. Ők a teljesen odaszentelt élet példái. Mi is szenteljük oda magunkat Urunknak, hiszen arra hív, hogy teljes életünkkel Őt kövessük, azt akarja, hogy Isten országában találjuk meg minden kincsünket, és hogy az mindennél többet jelentsen a számunkra. Jó látni, hogy az egymást követő generációk is az Úr útján járnak, Neki szentelik életüket.  Ma is ez a cél, úgy éljük meg a hitünket, hogy az utánunk jövők is önként szánják oda magukat az Úr szolgálatára.

E törzs legnagyobb fiai Mózes, Áron és Mirjam, természetesen náluk sem ment minden simán, nem attól nagyok, hogy különbek lennének nálunk, hanem azért, mert engedelmeskedtek az Úrnak. Elfogadták, hogy Isten belenyúljon az életükbe és Ő szabja meg a helyüket.  Az is megrendítő, hogy vétkeik, hibás döntéseik után engedték korrigálni az életüket, készek voltak kijavítani a hibát. Ez bizony nagy dolog, hisz ma mi nem nagyon szeretjük elismerni hibáinkat, ezért változtatni sem akarunk.  Az Úr országában mindig késznek kell lennünk a változtatásra. Nem mondhatjuk, én már maradok ilyen, én már nem változom, nem akarom másként csinálni dolgaimat. Mózes negyvenévi nyugodt pásztorélet után kész volt a változtatásra. Jetró országában semmi baja nem volt, gondtalanul és jól élt, ellenben amikor engedett az Úrnak, és elindult, hogy kivezesse népét Egyiptomból, minden megváltozott. Mozgalmas és küzdelmes lett az élete, ráadásul az évek is eljártak már felette, az Úr kezében mégis most volt a legalkalmasabb. Legyünk készek mozdulni és változni, ha hív az Úr.

Mindhárman átélték a csodálatos szabadítást, erre alapozták saját és népük jövőjét. A reménytelen rabszolgasorból emelte ki őket az Úr. Látták csodáit, tapasztalták hatalmát, és örültek vezetésének. A mi új életünk alapja is a szabadítás, a bűn országából, szenvedélyek rabságából, a kárhozatból emel ki az Úr. Mi is tapasztalhatjuk csodáit, átélhetjük vezetését. Hisz az Úr jó Pásztorként ma is vezeti övéit. Előttünk jár, és hangja által vezet. Kövessük ma is ezt a drága hangot. Kérjük az Úr segítségét, hogy ebben a túl hangos világban is tisztán halljuk Urunkat, és ne tétovázzunk, hanem induljunk követni Őt.

Itt is felcsillan a történelem helyes szemlélete, látja a szentíró, hogy nem véletlenül érte őket a fogság sem. Az Úr vitte népét fogságba, Babilóniába. Ezen a tragikus eseményen keresztül is formálta őket. A mi életünkben sem véletlenül történnek a dolgok, hanem Isten akaratából. Az Úr még a nyomorúságos helyzeteket is felhasználja, megmentésünk érdekében.

Látjuk az énekvezetők névsorát. Nemcsak a nagy hithősök, a léviták, papok vannak kiemelve, hanem azok is, akik énekléssel dicsérik az Urat. A Biblia minden szolgálatot megbecsül, ez is szolgálat. Becsüljük meg ének- és zenetehetségünket, mert ezáltal is szolgálhatjuk Urunkat. Ő minden szolgálatnak örül és el is fogadja.

Timóteust fiatalabb kora ellenére is példaként állítja a gyülekezet tagjai elé az apostol (1Tim 4,12-16). Nem az életkor, hanem az élet minősége számít. Az a lényeg, hogy élő és engedelmes hitben éljen. A hitünknek nem csupán szóbeli bizonyságtételben, vallásos cselekményekben, hanem az életvezetésben, beszédben, krisztusi magatartásban is meg kell látszani. Az élet az igazi bizonyságtétel, itt kell meglátszódnia, hogy más értékeket képviselünk, mint a világ, itt kell felcsillanni a kegyelemnek.

Fontos a levelek felolvasásáról való gondoskodás. Tehát biztosítani kell, hogy mindenkihez eljusson Isten Igéje. Ma is minden hívő feladata, hogy környezete számára eljuttassa valamilyen formában az evangéliumot. Nekünk kell biztosítani mások számára a bibliaolvasás lehetőségét.

Pál hangsúlyozza az Úrtól kapott kegyelmi ajándékaink felismerését és forgatását. Ügyeljünk oda, hogy ne hanyagoljuk el azt, amit az Úr nekünk adott. Bizony, leghamarabb pont az Úrtól kapott ajándékaink merülnek feledésbe. Sok mindenre van erőnk, szétforgácsoljuk magunkat, és az Úrral való közösség, akaratának felismerése, ajándékaink használata elmarad. Az apostol azt kéri, ne hanyagoljuk el ajándékainkat, fejlesszük és hasznosítsuk Isten országában, az Úr dicsőségére. Lukács és Máté már megtérésük előtt is értettek az íráshoz, Krisztust követve felismerték, hogy az Úr országában is hasznosíthatják ezt az ajándékot. Így született meg Máté és Lukács evangéliuma. Lukács orvos volt, amikor Pált kísérte a missziói utakon, meglátta, hogy ezt az ajándékot ott is lehet hasznosítani. Adja Urunk, hogy felismerjük és Isten országa építésére is használjuk ajándékainkat.

 Ébredj, bizonyságtévő Lélek!

1. Ébredj, bizonyságtévő Lélek! A várfalakra őrök álljanak, Kik bátran szólnak harcra készek, Ha éj borul le, vagy ha kél a nap. Hívásuk zengjen meszsze szerteszét, Az Úrhoz gyűjtve népek seregét! s

2. Ó, bárha lángod fellobogna S ébredne föl sok nemzet fényinél :/: Ó, bár sok szolga, sarlót fogva, Aratna, mígnem leborul az éj! Urunk, e roppant, ért vetésre nézz: A munka sok, a munkás oly kevés!

3.                   Küldd útra hírnökid csapatját, És adj erőt onnan felül nekik, :/: Hogy veszni a pogányt se hagyják, És szerteűzzék Sátán seregit. Országod jöjjön el minél elébb, Hirdetve szent neved dicséretét!

Isten áldásával.