Az Úr eljön

M

ivel Dávid az Úr kezébe való esést választotta egy súlyos dögvésszel kellett szembe  néznie, amely egész Izráelt sújtotta. Az Úr iránti engedetlenségnek, a bűnnek mindig súlyos következménye, nagy ára van. Ezt az árat meg kell fizetni. Isten az engedetlenséget soha nem nézi el. A bűnt megbünteti, de mindig felragyog irgalma. Dávid is azért választotta az Úr kezébe való esést, mert ismerte Gazdáját, tudta, hogy igazságos, de nem kegyetlen, szíve tele van irgalommal, és Ő mindig abba tudja hagyni a büntetést. Istent soha nem ragadja el az indulat, mint bennünket, mi gyakran nem tudjuk abbahagyni sem a büntetést, sem azt, amibe érzelmünk, természetünk sodor.

Isten egy pusztító angyalt is küldött Jeruzsálem ellen, miért? Olyan nagydolog volt az a népszámlálási eset? Igen! Saul bukása után az Úr Dávidot emelte fel egészen mélyről és választotta népe királyává. Az volt a feladata, hogy Izráelt visszavezesse az Istenhez való hűség útjára, ráállítsa őket a törvény szerinti életre. Dávid által Izráelnek Isten jelenlétét, az Ő uralma alatti élet szépségét, másságát kellett felmutatni. Izráel életének a többi nép felé is bizonyságtétellé kellett válnia. Mindaz, ami eddig mögöttük volt pont azt mutatta, elég az Istenben való bizalom, az Úr képes népét megoltalmazni, majd áldása által gazdagítani és kiteljesíteni. A népszámlálás azonban azt üzente, a mi kezünkbe van a sorsunk, képesek vagyunk magunkat megvédeni, országunkat fejleszteni. Isten gyermekei pedig alázattal vallják, hogy nem képesek sem megszabadítani, sem megoltalmazni magukat. Mi teljes mértékben az Úr kegyelmére szorulunk. Maga az Úr Jézus is vallotta: „Bizony, bizony mondom nektek, a Fiú önmagától semmit sem tehet, ő csak azt teszi, amit Atyjától lát, mert amiket ő tesz, a Fiú is ugyanazt teszi” (Jn 5,19). A tanítványainak is a szívére helyezte: „nélkülem semmit sem cselekedhettek” (Jn 15,5). Az életünk, tanítványságunk akkor válik eredményessé, ha mindig mindenbe bevonjuk Urunkat, ha nem nélküle, hanem mindig Vele indulunk.

Az Úr megkönyörült nyomorult és kiszolgáltatott népén. Könyörülő Urunk van, mert mi is lenne velünk, ha nem könyörülne, ha nem indulna irgalomra irántunk? Elvesznénk. De Ő nem a bűnös halálát akarja, hanem, hogy a bűnös megtérjen és éljen. Csodálatos, hogy még ma is meg lehet térni, még ma is lehet újat kezdeni Vele.

Isten kimondja: Elég! Ez mély hódolatra kell, hogy késztessen. Elég, egy rövid kis szó, de mi hányszor nem tudjuk kimondani. Sok esetben nincs fölötte hatalmunk és azt érezzük, nem elég. Ez a nem elég hajt sokféle mértéktelenségbe, nem tudjuk az étkezésben, a munkában, a büntetésben, a szórakozásban sem mi az elég. Pont emiatt szenved annyit az életünk, kerülünk válságba, mert nem tudjuk kimondani, hogy elég. Kedves Testvérem! Gondold, most végig az Úr előtt mire nem tudod kimondani, hogy elég, pedig ki kellene mondani! Légy őszinte, ne magyarázkodj, hanem mond meg az Úrnak, ebben nincs hatalmam, nem vagyok képes kimondani, hogy elég, de könyörülj rajtam, old le a kötődést és szabadíts fel.

Dávidot az angyal látása bűnbánatra késztette. Isten irgalmas, de ez nem mentesít a bűnlátás és a bűnbánat alól. A továbblépés akkor jöhet, ha meglátom saját felelősségemet. Dávid ezt felismerte és kimondta: „Én vagyok, aki vétkeztem, és igen gonoszul cselekedtem” (18)! Őszintén látja vétkét és vállalja is. Nem hárítja másra a felelősséget, nem keres kibúvót, alázattal vállalja a büntetést is. Ezt nekem is látni kell, bűneimért nekem jár a büntetés, azonban mi már feltekinthetünk a keresztre, mert ott ragyog a kegyelem, az Úr átvállalta a nekem járó büntetést és én szabad lehetek. Köszönöm Uram!

Dávidnak áldozatot kell bemutatni azon a szérűn, ahol az angyal megállt. A szérű tulajdonosa a királynak akarja ajándékozni a területet, sőt ökreit is átengedi az áldozathoz, illetve a szerszámokat tűzifának. Azonban Dávid ezt nem fogadja el, mert tudja az áldozat akkor hiteles, ha az áldozat bemutatónak kerül valamibe. Nem akar ingyen áldozatot bemutatni, ezért megvásárol mindent. Isten gyermeke soha nem a másét adja az Úrnak, hanem mindig a sajátját. Mennyi hálával tartozunk Urunknak, hogy Ő kész volt a saját életét odaadni értünk. Nem a másét adta oda a keresztre, hanem a sajátját, a maga életét tette le értünk az oltárra.

Timóteusnak mindig azt kell szem előtt tartania a legnehezebb helyzetekben is, hogy ő Isten országa polgára, ennek az országnak a nagykövete, neki mindig ezt az országot kell képviselnie (2Tim 4,1-5). Igen, ma is minden tanítvány Isten országának a képviselője. Azért vagyunk itt, hogy ennek az országnak minden áldását, erejét beleközvetítsük ebbe a világba. Bizony ez nem könnyű feladat, Timóteus is így élte meg, szívesen abba is hagyta volna, de Pál az Úrra irányította mindig a figyelmét. És bizony Urunk sem adta fel, a nehéz helyzetekben soha nem menekült, soha nem a saját javát kereste, hanem mindig értünk cselekedett.

Adjon erőt számunkra Isten országa a mindennapi küzdelmekhez, és lássuk meg, hogy a Király el fog jönni. Pál ezzel bátorítja lelki gyermekét. Figyelj és szolgálj hűséggel, mert Urad érkezik. Bizony Urunk érkezése közel. Adjon ez erőt, és örömöt, várjuk alázattal, szolgálattal Őt.

Úgy várjuk a leghűségesebben, ha hirdetjük az Igét, ha elő merünk vele állni alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt. Mikor tudunk elő állni az Igével? Ha felismerjük, hogy minden ember számára ez az egyedüli, az Istentől készített megoldás. Akkor hirdetjük az Igét ha mi magunk is megtapasztaljuk életünkben a hatását. Egy orvosságot is akkor ajánlunk másoknak, ha mi tapasztaltuk, hogy segít. Ezért az Igével először nekem kell élni, és ha tapasztalom életformáló, erőt adó hatalmát, szívesen adom tovább.

Természetesen arra is fel kell készülnünk, hogy nem akarja mindenki hallani az Igét, nem akarják sokan életük orvosságának elfogadni. Szomorú, hogy annyi probléma, megoldatlan helyzet közepette elmegyünk az Úr által adott megoldás mellett. Bárcsak felnyílna a szemünk és meglátnánk, minden kérdésünkre Jézus Krisztus a felelet.

Tudom, az én Megváltóm él

1. Tudom, az én Megváltóm él, Hajléka készen vár reám, Már int felém, és gyermekének Koronát ád a harc után. Bár a világ gúnyol, nevet, Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.

2. Jézus nevében bízom én, Ő törli el sok bűnömet, Jézus ajkáról hallom én: Ó, jöjj haza, vár Mestered. Bár a világ gúnyol, nevet, :/: Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.

3. Előttem, ó, az oly csodás, Hogy értem szállt a földre le, Hogy érettem is szenvedett, Én bűnömért is véreze. Bár a világ gúnyol, nevet, :/: Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.

4.      Tudom, hamar jő Mesterem, Az óra fut, a nap közel, Előtte állok csakhamar, Édes Jézus, jövel, jövel! Bár a világ gúnyol, nevet, :/: Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.

Isten áldásával.