Keressük szüntelen az Urat!

M

ennyire másabb ez az ünnep, mint a mi ünnepeink (1Krón 16,1-43). Itt a belső, az Úr megtapasztalásából fakadó öröm motiválja az embereket. Azért vannak jelen, mert átélték az Úr ellenségtől való szabadítását, és ezáltal megtapasztalták hatalmát, erejét, segítségét. Számukra ezáltal Isten élő valóság. Meglátják azt is, hogy az Ő Istenük élő, míg a többi népek istenei csupán emberi alkotások, bálványok. Ők most egy élő személlyel vannak együtt, Neki örvendeznek. Itt nem csupán egy vallási ünnepet látunk, hanem az élő Úrral való személyes kapcsolat ápolását, a Szabadítónak való örvendezést és hálaadást.

Más ez az ünnep, mert itt senki nem nézi az óráját, senki nem érzi terhesnek a jelenlétet, itt mindenki szabadon és örömmel van jelen. Jó az Úrral lenni, jó Előtte örvendezni, Neki hálát adni. Milyen jó is lenne, ha a mi alkalmainkon is ezt lehetne látni. De miért nincs ez az öröm jelen az istentiszteleteken? Talán azért, mert nem igazán tapasztaltuk meg az Úr jelenlétét? Azért, mert számunkra nem személyes valóság, Akit megszólíthatunk, Aki cselekszik. Ennek az átélésére van szükségünk, újra és újra meg kell tapasztalnunk, hogy az Úr élő valóság, aki beleszól az életünkbe, megbocsátja bűneinket, átformálja szívünket, tanácsolja mindennapjainkat. Isten életformáló munkája mindig hálát és örvendezést vált ki.  A sátor felállítása és a láda elhelyezése igazi öröm a számukra, nem kényszerből teszik, hanem azért, mert ezek által láthatóan is kifejezik, kihez tartoznak, és ezek jelenléte mindenkor erőt sugároz a számukra, hiszen azt jelzi, Isten közöttük van.

Áldozat bemutatására is sor került, amiben kifejeződik Dávid és a nép bűnbánata is. Ezzel  megvallják, hogy Isten minden tette, amit irányukban megcselekedett, kegyelem. Nem érdemlik azt, hogy így bánik velük az  Úr, egyben hálát adva meg is köszönik jóságát és szeretetét. Mi is köszönjük meg Urunknak mindazt a jót, amivel elhalmozta életünket. Tanuljuk meg meglátni a jót, sokszor már csak a hiányt látjuk, és észre sem vesszük, mennyi mindent kaptunk, mennyi mindent lehetővé tett számunkra Istenünk.

Dávid kijelölt lévitákat, akiknek az volt a feladatuk, hogy állandóan dicsérjék az Urat, hirdessék az Ő nevét. Ez mindenkor feladata Isten népének. Mindenkor hirdetni kell az Úr kegyelmét. Azért választ ki, hív el a többi nép közül, hogy azok számára hirdesse az életünk az Úr szabadítását, a Vele való élet gyönyörűségét. Az a feladatunk, hogy felhívjuk Istenre a figyelmet, azért vagyunk itt. Mi inkább magunkra szeretjük felhívni a figyelmet, pedig Keresztelő János mentalitását kellene követnünk, aki rádöbbent, hogy Jézusnak kell növekedni, Neki kell ismertté és naggyá lenni az emberek előtt, őneki pedig egyre kisebbé kell lenni, majd eltűnni. Mert nem János a lényeg, nem ő  a megoldás, hanem Jézus.  Neki is megvan a szerepe, kiáltó hang a pusztában, és ő ennél nem is akart több lenni.  

Az áldozat bemutatása közben, és azt követően is zsoltárok éneklésével dicsérik az Urat. Ezek az énekek az Úrhoz emelik őket, és hangsúlyozzák, hogy  nemcsak az ünnep pillanatában, életük  minden napján szükségük van Isten segítségére. A zsoltár felszólít minket is, hogy hívjuk segítségül az Úr nevét, hiszen Isten nem az ünnep kelléke, hanem életünk része. Ha segítségül hívjuk a nevét, csodákat élhetünk át. A béna is az ékes kapuban Jézus neve által gyógyult meg. Beteg, béna, nyomorult életünk ma is egyedül Jézus neve által gyógyulhat meg. Hívjuk ma is segítségül minden problémánkban, kérjük, könyörüljön rajtunk és adjon útmutatást számunkra.

Azonban ne csak a bajban forduljunk Hozzá, hanem, amint az Ige mondja: „Keressétek az URat és az ő erejét, keressétek orcáját szüntelen” (11). Szüntelen keressük, szüntelen legyünk Vele, dicsérjük és magasztaljuk Őt.

Pál fiának nevezi Timóteust, úgy szólítja meg, mint gyermekét, így azután személyessé válik, amit mond (2Tim 2,1-7). Nem hivatali, hanem családi hangot üt meg. Azt kéri, hogy Krisztus kegyelmében erősödjön meg. Igen, mert arra van szüksége. Nekünk is arra van szükségünk, hogy egyre jobban megismerjük az Úr kegyelmét, és az fog erőt adni a számunkra. Az erő a rendszeres táplálkozás és a rendszeres testedzés következménye. A lelki erő is a rendszeres lelki táplálkozás, az Úrral való állandó kapcsolat eredménye. A csüggedt és fáradt szolgának van hova mennie, Jézushoz kell fordulnia. Nekünk is van hová menni, mi is keressük fel az Urat, és keressük Nála a feltöltődést, a megerősödést. Hányszor csak utoljára megyünk Urunkhoz, előbb máshol, a világ módszereivel akarunk erőt nyerni, s amikor még erőtlenebbekké válunk, akkor fordulunk csak Hozzá. Pedig lehetne azonnal jönni. Ne tegyünk úgy, mint a vérfolyásos asszony, hogy mindenkit körbejárt, és amikor ez nem hozott eredményt, felkereste Jézust. Mi menjünk egyből Hozzá.

Az is fontos, hogy amit megismerünk az evangéliumból, azt adjuk tovább, bízzuk másokra, hogy majd ők is továbbadhassák. A jó hír így terjed szájról, szájra, életről, életre.

Isten gyermekei az Úr harcosai, és ez azt jelenti, hogy nekünk nem a mindennapi élet gondjaiban, a világ dolgaiban kell elmerülnünk, hanem az Úr tetszését kell keresnünk. Az Úr tetszését pedig akkor nyerjük el, ha katonaként a főparancsnok parancsait teljesítjük. Bizony, Isten mai népe jobban el van foglalva a világ dolgaival, mint az Úr ügyével, a lelkek mentésével.

Adjatok hálát az Istennek

1. Adjatok hálát az Istennek, Imádkozzatok szent nevének! Hirdessétek dicséretét És minden jótéteményét! Beszéljétek a nép előtt Nagy csudáit, melyeket tött!

2. Néki vígan énekeljetek, Sok csuda dolgát dicsérjétek! Magasztaljátok szent nevét, :/: Kik szívből félitek őtet! Örvendjen azoknak szívek, Kik az Úrról emlékeznek!

3. Keressétek e kegyes Urat És az ő színét és hatalmát! Meggondoljátok dolgait, :/: Ne felejtsétek csudáit! Ítéletit hirdessétek, Melyek ő szájából jöttek!

4. Népét vígsággal ő kihozta, Választott népét vigasztalta. A pogányok tartományát, :/: Ezeknek adta országát, Mit kezükkel munkálkodván, Szerzettek volt ez országban.

5.      Ezt nékiek azért mívelte, Hogy gondjuk légyen törvényére, Hogy fogadják meg ő szavát, :/: Megtartsák parancsolatát, És örökké megőrizzék, Melyért dicséret Istennek!

Isten áldásával.