Meggyőződés

A

 trón elfoglalása után Dávid körül zajlik az élet. Palotát épít, támogatókra és ellenségekre talál (1Krón 14,1-17). Ahol jelen van az Úr, ott jelen az áldás, de jelen az ellenség is. Így volt ez az Úr Jézus életében is. A gonosz végig kísérte szolgálatát. 

Dávidot külső jelek által is megerősítette az Úr abban, hogy jó úton jár, hogy valóban őt választotta népe királyának. Hírám barátsága és támogatása is erősítette hitét, hiszen Tírusz királya azért segítette, mert meglátta Dávid életében Isten áldását. Dávid alatt megerősödött az ország, és növekedés volt látható. Mindez jelezte az Úr jelenlétét és áldását. Saul idején nem volt ilyen dinamikus növekedés, hisz ő csak magával volt elfoglalva, állandóan a hatalmát szilárdította, mégis elveszítette a trónt, mert az Úr elvette tőle. Dávid más szemlélettel uralkodik, ő Isten dicsőségét keresi.

Nem mindenki örül Isten népe fejlődésének, az élet előrehaladásának. Dávid is megtapasztalta az ellenség mozgolódását. Az ellenség a mi életünkben is megnyilvánul. Amennyiben van élet bennünk és körülöttünk, támadásba lendül a gonosz is. Halottakkal nem, csak élőkkel foglalkozik. Tehát a gonosz támadása ne keserítsen el, hanem inkább erősítse meg bennünk azt a tudatot, hogy jó úton járunk.

Dávid nem ijed meg, nem esik kétségbe, hogy jaj, mi lesz, hanem kivonul a filiszteusok ellen. De mielőtt harcolni kezd, megkérdezi az Urat. Nagyon szimpatikus, amit tesz. Hiszen magától értetődő, ha megtámad az ellenség, szembe kell vele szállni, harcolni kell. Dávid a magától értetődő dolgokban is Istenhez fordul, Tőle kér tanácsot. A mi életünkben is vannak olyan helyzetek, amelyekben magunktól tudjuk, mit kell tenni, és úgy gondoljuk, nem kell Istent kérdezni. Azonban jó, ha nem magunkban, nem a tudásunkban, hanem egyedül Benne bízunk és Rá támaszkodunk.

Dávid biztosra akar menni, feleslegesen nem kívánja feláldozni katonái életét. Akkor indul, ha engedélyt kap. Isten kijelenti, Dávid kezébe adja az ellenséget. Tehát a király megtapasztalja, hogy a győzelem is Isten ajándéka. Erre az ígéretre építve indul harcba.

A győzelem után Dávidot nem ragadja el a siker, nem a saját győzelméről beszél, hanem azt mondja: Isten szétoszlatta az ellenségeimet. Igaz, ő volt az eszköz, de Isten az alany. Merjük az Úrra bízni életünk minden kérdését. Merjünk kérdezni, és várjuk meg válaszát. Ne engedjük, hogy a rutin vezessen bennünket.

A győzelemmel próba is jár együtt. Természetes dolog, hogy az ellenség által csatatéren hagyott dolgok a győztest illetik. A nép összeszedi a hadizsákmányt, és itt jön a kísértés, mert a filiszteusok bálványistenei, apró kis ezüst és arany szobrocskák sokat érnek. Az a kérdés, mit tesznek velük? Mi mit csinálnánk? Elpusztítanánk, vagy megtartanánk, mert az ellenségnek azért jó a pénze, jók az értékei. Dávid azonban meglátja, hogy a bálvány akkor is bálvány, ha aranyból van, sőt akkor igazán bálvány. Az Úr szíve szerint való király szabad a bálványoktól, nem keres kiskaput, hanem elégeti azokat. Az ellenség fölötti győzelem után győz önmaga felett, és talán ez még nagyobb győzelem. Urunk adja meg, hogy mi képesek legyünk győzni saját vágyaink felett, és mindig az Úr akaratát válasszuk.

Az ellenség nem adja fel egykönnyen, hanem újra támad. Dávid azonban továbbra alázatosan az Úrtól kér segítséget. Az első győzelem nem teszi magabiztossá, hanem megmarad az Úrtól való függésben. Az Úr előtte megy és vezeti, ezáltal meglepik a filiszteusokat, és nagy győzelmet aratnak. Az Úrra való figyelés, az Úr hadseregparancsnoksága alatt való harc elérte hatását, a környező népek nem merték megtámadni, és így Dávid az erejét az ország építésére tudta fordítani. 

Az evangélium és Isten népe nem szégyellnivaló, lám, milyen a mi természetünk, mennyi mindent nem szégyellünk, amit kellene (2Tim 1,8-13). Azonban az evangéliumot gyakran nem merjük vállalni, rejtegetjük, mert félünk a gúnytól, mások véleményétől.  Azonban a jót, a velünk jót tevőt nem kell szégyellni, akkor sem, ha a világ nem érti örömünket, boldogságunkat. A világ szemében bolondság, ahogy élünk, de ne erre figyeljünk, hanem arra, amit az Úr megszerzett a számunkra. Az Úr legyőzte a halált, és azt hozta el, amire az ember mindig vágyott, az életet, az üdvösséget. Pál a Krisztusban való új és örök élet hirdetője, ezért kész vállalni a szenvedést is. Nemcsak Dávidot támadta az ellenség, hanem támadja, sőt még jobban támadja Jézus tanítványait. A gonosz meg akarja akadályozni a jó, a győztes hír terjedését. Azt akarja, hogy úgy éljünk, mintha nem volna kegyelem, nem lenne feltámadás.  Ezért fontos, hogy merjük vállalni életfolytatásunkban a krisztusi életet. Legyen példa az életünk, a hitünk és a bizonyságtételünk is.

Fontos, amit Pál kijelent: tudom kinek hittem, tehát ismeri azt, akiben hisz. Tudja mit hisz, ő nem hiszékeny, hanem ismeri az Urat. Van meggyőződése. Ez is fontos, hogy legyen biblikus meggyőződésünk, hogy ne a világ sodorjon, hanem határozottan, célirányosan haladjunk előre.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9.      Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.