Lelki építkezés

D

ávidot és általa Izráelt külső és belső nyugalommal ajándékozta meg az Úr, és ő ezt a békés, nyugodt időszakot külső és belső építkezésre használta fel (1Krón 17,1-27). Nemcsak az országot, Jeruzsálemet építette ki. Nem csupán az ország politikai és gazdasági kiépítését tartotta fontosnak, hanem a lelki építést is. Dávid számára fontos volt, hogy lelkileg is megerősödjön Isten népe, mert az erős hit lehet az ország életének az alapja. Számunkra is fontos az erős lelki alap, fontos, hogy ezt tegyük az első helyre, és addig építkezzünk, amíg lehet. Isten mindig azért adja a nyugodtabb időszakot, hogy felkészüljünk a nehezebb időkre, hogy lelki tartalékot gyűjtsünk.

Dávidnak megvan a terve, templomot akar építeni. Úgy látja, hogy a sátor már méltatlan Istenhez, ezért egy új, impozáns épületbe szeretné vinni a szövetségládát, és az istentiszteleteket. Szép terv, mindenkinek tetszik, még a próféta is kapásból jóváhagyja. Ám kiderül, Isten másként látja, „Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és a ti útjaitok nem az én útjaim, így szól az ÚR!” (Ézs 55,8). És itt most próba elé kerül Dávid hite, kiderül, képes e elfogadni az Úr módosítását, kész e engedelmeskedni, amikor Istennek más az akarata. Elgondolkodtam azon, hogy én kész vagyok-e elfogadni Isten módosításait? Zúgolódás nélkül engedelmeskedem-e, amikor Ő másként dönt?

Van úgy, hogy az általunk szépnek és jónak tartott terv nem valósulhat meg, mert Istennek más a terve. Másrészt nem mindig Isten akarata a jó terv sem. Tehát soha nem az a mérce, hogy én jót akarok, hanem az a kérdés, az Úr is azt akarja-e?

Kiderül, Istennek más a terve. Amit Dávid eddig tett, az elég, nem kell semmilyen teljesítménykényszerbe belehajtania magát, legyen hálás az eddigi életútért, azért, amit Isten általa elvégzett, ezt pedig hagyja másra. Meg kell tanulni, hogy nem mindent nekünk kell elvégezni, és utánunk is lesz élet, lesz, akit kiválaszt az Úr. Nem tőlem függ Isten országa.

Bizonyára az is meghúzódott e terv mögött, hogy majd az óriási templom Dávid nevét hirdeti, az emberek majd úgy emlegetik, a Dávid temploma. Azonban az Úr lerombolja hiúságunkat. Számunkra semmi ne legyen fontosabb az Úr nevénél.

Egy pillanatra álljunk meg annál a mozzanatnál, amikor Nátán azonnal helyesli Dávid tervét. A király szívére apellál, és nem Istenre hivatkozik. A szív gondolata számára érv, pedig tudnia kellene, hogy a szívünk megtéveszthet. Ezért mindig az Ige fénye alá kell helyezni a bennünk megfogant gondolatokat. Az is fontos, hogy nem lehet vakon még a prófétára sem rábízni magunkat, döntéseinkre szükséges időt szánni. Az Úr az, Aki ebben a helyzetben azonnal cselekszik, és még azon az éjjelen megszólítja a prófétát. Nem hagy számukra időt a terv megvalósítására, nem engedi, hogy a király azt tegye, ami már nem az ő feladata.

Isten megszólítja Nátánt, aki éjjel is megszólítható. Megszólítható vagyok-e én? El tud érni az Ige, vagy annyira rohanok, betáblázom magam, hogy nincs időm Rá? A próféta alázatosan elfogadja, hogy rosszul látta a dolgokat, tévedett, és ezt kész megmondani a királynak. A hívő ember sem tévedhetetlen, de kész alázattal beismerni tévedését, és kész azt kijavítani.

Amikor Dávid meghallja Isten döntését, nem hisztizik, és nem lázadozik, hanem első útja az Úr elé vezet. Ő is alázattal és hálás szívvel fogadja Isten döntését.  Egy elutasított terv után is dicséri az Urat. Milyen csodálatosan magasztalja mindazért, amit eddig tett Isten vele és népével. Nem azon kesereg, amit nem tehet meg, hanem azért hálás, amit eddig kapott Urától, amit eddig elvégezhetett.

Az evangélium és hitünk alapja Jézus Krisztus feltámadása, ezt újra és újra fel kell idézni magunkban (2Tim 2,8-18). Milyen könnyen el is felejtjük, pedig ez a legnagyobb diadal. A halállal senki nem boldogult eddig az Úron kívül. Ez a győzelem adhat erőt és reménységet harcaink közepette. Jézus feltámadása teszi valóságossá és élővé hitünket. A keresztyén hit nem emlékezés egy régen élt személyre, hanem a ma is élő Jézus ereje által való szolgálat. Ha Jézus nem támadt volna fel, hitünk erőtlen és eredménytelen lenne.

Így azután a Jézusért való szenvedés sem értelmetlen, mert tudjuk, hogy aki hisz, a halál után is él Általa és Vele. Pál másokért is képes szenvedni, tűrni, mert az a fontos számára, hogy életre jussanak. Fontos-e nekünk, hogy mások is megismerjék az Életet, hogy üdvösségre jussanak?

Pál felhívja Timóteus figyelmét, hogy igyekezzen a próbákban megállni, hogy az Úr új feladatokkal bízhassa meg. A próbák azért vannak, hogy még erősebbekké váljunk általuk.

Mind jó, amit Isten tészen

1. Mind jó, amit Isten tészen, Szent az ő akaratja, Ő énvélem is úgy tégyen, Mint kedve néki tartja. Ő az Isten, Ki ínségben Az övéit megtart -ja, Hát légyen, mint akarja.

2. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engemet meg nem csal, :/: De igaz ösvényen viszen, Én megelégszem azzal, Hogy kedvében, Kegyelmében Ő forgatja dolgomat, Csak rá hagyom magamat.

3. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engem meg nem utál, :/: Mint jó orvosom, úgy tészen, És mérget ő nem kínál. Orvosságot, Boldogságot Énnékem készít, tudom, Azért csak benne bízom.

4. Mind jó, amit Isten tészen, Ő az én idvességem, :/: Ő velem rosszul nem tészen, Rábízom egész éltem. Örömömben, Keresztemben Mind nyilván megmutatja, Hogy javamat akarja.

5. Mind jó, amit Isten tészen: Ha oly pohárt innék is, :/: Amelynek íze szívemnek Nagy-keserűn esnék is, De eltűröm, Mert víg öröm Felváltja ezt végtére, Sok búm enyhítésére.

6.      Mind jó, amit Isten tészen, Mind örökké ezt vallom, :/: Ha rajtam bú, bánat lészen S kell bosszúságot látnom. Mindazáltal Megvigasztal, Mint édes Atyám, engem, Mert csak ő segítségem.

Isten áldásával.