Jutalom

J

ó látni, hogy Dávid nem sértődött meg amikor az Úr közölte vele, hogy nem ő épít templomot, hanem a fia (1Krón 22,1-23-32). Hanem mindent igyekszik megtenni, hogy megkönnyítse utódja dolgát. Előkészül a nagy építkezésre. Ez a fontos itt, hogy meglátja Dávid az ő feladatát, felismeri azt, amivel ő is hozzájárulhat. Erre van nekünk is szükségünk, meglátni, mi az, amit nekem kell elvégezni. Az egyszerű feladat, a mások keze alá való dolgozás is fontos, ne becsüljük le. Ne nagy dolgokról álmodozzunk, hanem ragadjuk meg azt a lehetőséget, amit elénk ad az Úr és abban legyünk hűségesek. Talán mi is nemet kapunk az Úrtól arra, amit elterveztünk, de ez azért történik, hogy észrevegyük a nekünk szánt, talán nem annyira csillogó szolgálatot.

Nemcsak az építkezési anyagok összegyűjtését végzi el a király, hanem a fiát is felkészíti a nagy feladatra. Annyira megrendítő az az őszinte nyíltság, amellyel Dávid a fiához fordul. Elmeri mondani, hogy másként tervezte, de Isten nem engedte, hogy ő valósítsa meg a kivitelezést. Nagy dolog, amikor merünk gyermekeink előtt beszélni életünkről, kudarcainkról, meg nem valósult terveinkről.  Különösen nagy áldás, ha ez a beszélgetés az Úr jelenlétében történik. Vállaljuk mindig az Úr életünkben elvégzett program módosítását. Soha ne szégyelljük Isten tervét és akaratát.

Azt is elmondja, hogy Salamon is egyedül az Úr kegyelme és támogatása által építheti fel Isten házát. Dávid nem fúrja meg a fia terveit, nincs benne féltékenység, nem mondja, ha nekem nem lehetett ő se építsen. Hányszor így gondolkodunk, mert irigyeljük mások sikereit, mindent csak magunknak akarunk. Ellenben tud a fia eredményességéért imádkozni. Az Úr áldását kéri rá.

Salamon szívére helyezi az Úr törvényének a megtartását, az eredményesség az Úrnak való engedelmesség függvénye. Nemcsak a templom építésében, hanem egész életében is engedelmesnek kell lennie. Fontos, az életszentség, fontos, hogy ne csupán egy dologban figyeljünk az Úrra, hanem engedjük, hogy egész életünket vezesse.  Ehhez bátorságra és erőre van szükség. Az Isten útján való járáshoz mindig bátorságra van szükség, mert ez az út különbözik a mindenki útjától, ez az út más, ez az út keskeny, de Jézus Krisztus megy előttünk rajta. Ezért járható út.

Izráel vezetői felé is van tanácsa a királynak, mégpedig, hogy teljes szívükkel és lelkükkel keressék az Urat. Ez lényeges, a teljesség igénye. Isten a teljes szívünket, lényünket, életünket kéri, Neki nem elég a félszív, az egészet akarja. Talán ez is a mi problémánk, hogy annyi minden között megosztott a szívünk, azonban az Úr nem társbérlő akar lenni, hanem tulajdonos, Ő akar rendelkezni az életünkkel. Másrészt pedig tudnunk kell, hogy csak teljes szívvel és odaadással érdemes a tanítványságot folytatni.

Dávidról azt olvassuk megöregedett, milyen csodálatos a Szentírás, még a nagy királyról, a komoly hívő emberről is kimeri mondani, hogy megöregedett. Ezt Dávid is felismeri és elfogadja, ami abban nyilvánul meg, hogy az öregedéssel párhuzamosan átalakul a tevékenysége, már nem jár háborúba, és nem épít, de megtalálja azt, amivel szolgálhatja urát és népét. Elfogadja, ez az ő feladata, a kormányzás, az élet irányítása pedig Salamoné. Jó, ha mi is így tudunk megöregedni, ha őszintén vállaljuk, öregszünk, és ennek megfelelőn alakítjuk át az életünket. Dávid nem úgy érzi, hogy egyre kevésbé ember, mert öreg és most már nem azt csinálja, mint korábban, hanem azt olvassuk róla, hogy betelt az élettel. Tehát megelégedetten tölti öreg napjait, nem akar más lenni, mint egy idős ember.  De ott a helyén van és végzi, amit rá bíz az Úr.

Szinte kapcsolódik Pál vallomása, amikor így szól elköltözésem ideje elérkezett, nem lázad, hanem elfogadja az Úr kezéből, hogy letelik földi ideje. Azért nem lázad, mert tudja, hogy számára a halál, költözködést jelent, a földi sátorból a mennyeibe költözik át. Nem aggódik azon sem, mi lesz majd utána. Pál a sok gyülekezet gondját az Úr kezébe helyezi és tudja, hogy majd ő utána is ad az Úr pásztorokat, Ő fog törődni továbbra is az övéivel. De jó ha így látjuk, hazafelé tartok, és nem tragédia közelít, hanem az Úrhoz való költözés, a Vele való találkozás ideje.

Pál nemcsak előre tekint, hanem hátra is, úgy látja, ami mögötte van, abban megharcolta a harcot, tehát úgy megy majd el, hogy a rábízottakat elvégezte és nincs benne hiányérzet. Nem végzett el mindent, de amit neki kellett, azt elbégezte. Ez a szabad és békés élet, amikor tudom, hogy még sok munka van, de nem nekem kell mindent elvégeznem, de amit rám bíztak, megoldottam.

Tudja azt is, hogy az Úr hűséges szolgáinak, akik mindig Őt várták, Neki éltek és szolgáltak jutalmat fog adni. Igen, Ő megjutalmazza hűséges tanítványait.

Olyan jó olvasni, hogy nincs keserűség Pál szívében, pedig magára hagyták, amikor a tárgyalására került sor, de ezen nem bosszankodott, hanem felfelé nézett és meglátta Gazdáját, mert Ő nem hagy magunkra. Jézusra mindig számíthatunk, ott áll életünk mellett, de meg kell látni. Az aggódás, a félelem, a keserűség akadályozza látásunkat.

A nehéz helyzetben is az Úr szabadításában bízik. Jó ha mi is tudunk Isten korábbi munkáiból erőt és reménységet meríteni. Jó, ha abban bízunk, hogy Aki korábban megmentett, megoldotta ügyeinket, az  most is meg tud menteni.

 Az Úr Isten az én reménységem

1. Az Úr Isten az én reménységem, Erősségem Mindenféle ínségben; Csak tőle várom Igaz boldogságom: S meg is találom.

2. Benne élek, haláltól nem félek: Jót reménylek, Hogy tőle el nem térek; El nem enyészem A sírban egészen: Mennyben lesz részem.

3. Semmi engem tőle el nem választ, Jól tudván azt, Hogy sok jóval eláraszt; Erősít engem Erőtlenségemben És szükségemben.

4. Azért egész életem fogytáig Csodálom itt Szent kezének munkáit, S intem lelkemet: Áldjad Istenedet, Üdvözítődet.

5. Oltalmazzad, Uram, egyházadat, Szent nyájadat, mely vallja szent Fiadat, Ki bűneinkért Ártatlan bárányként Szenvedett sok kínt.

6.      Hogy e földön szent gyülekezeted Dicséretet Zengvén, áldja nevedet, Míg szemtől szemben Magasztalunk mennyben Mind egyetemben.

Isten áldásával.