Elmúlhatatlan szeretettel

J

ó látni ezen a mai reggelen is, hogy az Úr mindig időben cselekszik (Zsolt 78,65-72). Amikor azt gondoljuk, senki nem törődik velünk, elhagyatottan ki vagyunk szolgáltatva az ellenségnek, az Úr dicsősége megjelenik. Isten közbeavatkozik népe érdekében. Fölserkent az Úr, nem azt jelenti, hogy magunkra hagy, vagy nem törődött velünk, hanem inkább azt, hogy várja, miként cselekszünk egy nehéz helyzetben. Gyakran nem Hozzá fordulunk, bálványoktól várjuk a megoldást, amint gyakran Izráel is tette. Azonban amikor eljutunk a bűnbánatra és segítségül hívjuk, az Úr cselekszik. Nagyon sokszor megtapasztalták ezt a zsidók, és mi is már többször átélhettük, nincs messze az Úr. Ő kéznél van, közel van, Őreá mindig lehet számítani. Ma is számíthatunk Rá. Annyit beszélünk róla, hogy az Úrra bízzuk magunkat, de valóban így cselekszünk-e? Vagy elolvassuk az Igét, a különféle áhítatokat és aztán megyünk tovább, minden marad a régiben?  Mert nem mindig az jön át annak, aki figyel minket, hogy mi mindig és feltétel nélkül az Úrban bízunk. Annyi biztosítékkal  vesszük körül magunkat, segítsen az Úr, hogy ezek helyett, egyre jobban csak Benne bízzunk.

Isten szuverén Úr, nem lehet Őt befolyásolni, kegyelme alapján. Kegyelméből dönti el, kit választ és kit vet el. Meg kell jegyezni, hogy itt nem az üdvösségről van szó, hanem arról, melyik törzsnek a területén legyen majd a templom.  József, Jákób kedvence volt, mégsem az ő öröksége területét választja Isten, hanem Júdát. Később nem valami előkelő személyiséget, hanem Dávidot választja, őt hívja el, hogy legyen népe pásztora. Itt már felismerjük a kegyelem munkásságát, hiszen nem emberi értékek, vélemények alapján dönt az Úr, hanem a szívbeli állapot alapján. Az alázatos, egyszerű, de Őhozzá őszinte hittel ragaszkodót választja.  Így van ez ma is, azokat választja, akik mélyen átérzik nyomorúságukat, akik Isten kegyelmére szorulónak látják magukat, és így elfogadják segítségét.  Pál apostol is ezt látta meg szolgálata során: „Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvéreim, hogy nem sokan vagytok bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasok, nem sokan nemesek. Hanem a világ bolondjait választotta ki magának Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket, és a világ erőtleneit választotta ki magának Isten, hogy megszégyenítse az erőseket, és a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse, hogy senki ne dicsekedjék őelőtte” (1Kor 1,26-29).

Az újszövetségi Igénk még kérdez, megkérdezi, hogy felöltöttük-e Isten teljes fegyverzetét (Ef 6,21-24)? Oda álltunk-e az Úr elé és engedtük-e, hogy beöltöztessen? Vagy továbbra is botorkálunk a magunk gönceiben, keressük a veszélytelen területeket? Különösen gondoljuk végig az üdvösség sisakjának kérdését, a fejünkön van-e már. Mi ez a sisak? Az üdvbizonyosság. Abban a bizonyosságban vándorlok a keskeny úton, hogy megbocsáttattak Krisztusért a bűneim, és kegyelemből üdvösségem van. Így, tudom, kihez tartozom. Az Úr Jézushoz tartozom, Ő az én Gazdám, és Őhozzá tartok. Ha nincs ez a bizonyosság a szívünkben, mi is bizonytalanok vagyunk. Pál felteszi a kérdést: „Ha pedig a trombita bizonytalan hangot ad, ki fog a harcra készülni” (1Kor 14,8)? Ha mi magunk bizonytalanok vagyunk, miként akarjuk a másikat békességhez juttatni? Pál a másik helyen így vall: „Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél” (1Kor 9,26). Tehát látom-e a célt, ahová tartok? Válaszoljuk meg ezt a kérdést mai csöndünkben. Keressük a választ az Igében.

Fontos még az ima küzdelem az evangélium terjedéséért. Egyrészt az igehirdetőket is hordozni kell, és kérni, hogy a Lélek adja meg, hogy mindenkor legyenek készek, legyen bátorságuk úgy hirdetni ahogyan azt kell. Nekünk is szükségünk van erre a bátorságra, hogy minden helyzetben, és minden helyen merjük vállalni az evangéliumot, mint probléma megoldást. A bizonyságtételünk akkor válik hatásossá, ha mi magunk is az Igét használjuk gondjaink, betegségeink megoldására, orvosolására.

Pál apostol Tükhikosz által tájékoztatja a gyülekezeteket helyzetéről, jó ha tudják milyen körülmények közt van. A tájékoztatásból megtudják, hogy Pál a börtönben is Krisztusban van. Nem az állapotára, a szenvedésekre figyel, hanem arra, hogy ott is Jézushoz vezesse az embereket. Őt hajtja előre a Krisztus iránt érzett szeretete. Kérdezzük meg magunktól, szeretjük-e Jézust? Mindennél jobban szeretjük-e Őt. Mert csak az iránta való elmúlhatatlan szeretet által tudunk érte cselekedni. Aki szereti Őt, az kész mindent megtenni Uráért. A szeretet erőt ad, legyőzi az akadályt, és kész mindent vállalni szerelmeséért. Adja meg mennyei atyánk, hogy mi is elmúlhatatlan szeretettel szeressük a Fiút.

Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség

1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség. Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.

2. Imád a nagy ég ő teljességével, Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével! Teljes a föld s ég dicsőségével, Seregek Ura erősségével!

3. Imád a földnek kiterjedt nagysága, Mind e világnak nagy hatalmassága; A sok népeknek minden országa, Roppant táborok sűrű sokasága.

4. Imád téged a napnak fényessége, Az éjszakának titkos setétsége; Imád a holdnak ő teljessége: A csillagoknak szép ékessége.

5. Imád a tenger s a vizek folyása, A sok hegyeknek magas fennállása; Minden szeleknek széjjeloszlása S a madaraknak ékes szólása.

6. Imádlak én is téged, Teremtőmet, Gondviselőmet és Idvezítőmet, Megszentelőmet s erősítőmet: Én Istenemet, egy Segítőmet.

7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek, Urát végemnek s egész életemnek, Fő szerző okát a természetnek, Halálnak Urát és kegyelemnek.

8.                   Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imádlak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.

     

Isten áldásával.