Új ember

A

 zsoltáros döntött, Istenhez emeli szavát, Hozzá fordul (Zsolt 77,1-10). Ez azt jelenti, nem törődik mások véleményével, nem is maga gyötrődik dolgai felett, hanem Istenhez fordul. Kihasználja azt a csodálatos lehetőséget, hogy neki élő Istene van, Akivel mindig lehet beszélni. Mi élünk-e ezzel a lehetőséggel, komolyan vesszük-e, hogy Isten beszél, és várja, hogy elmondjuk Neki dolgainkat? Szemléletváltásra van szükségünk, és meg kell tanulni mindjárt a nap kezdetén az Úr közelségét keresni. Nincs fontosabb és jobb sem annál, mint beszélgetni Urunkkal. Tanulhatunk Ászáftól, aki mindent megtesz, hogy Isten figyelme rá irányuljon. Olyan, mint a kisgyerek, aki addig rángatja édesapja kabátját, amíg ölbe nem veszi. Lehet így közelíteni az Úrhoz? Rángathatjuk a kabátját? Igen! Ezt tette Bartimeus és a kánaáni asszony is. Mindketten addig kiáltoztak Jézus után, amíg az Úr elkezdett velük foglalkozni. A kitartó kiáltás jelzi, nem megszokásból imádkozunk, hanem fontos számunkra az Úr, fontos az, amiért Hozzá fordulunk. 

Azt látjuk, hogy a zsoltárosnak nem formalitás az Úrral való kapcsolat, hanem számára Ő a megoldás. Lelkének Isten az orvosa, ezért, amikor zavar áll be lelki világában, mindjárt Hozzá fordul. Ilyenkor az Úr jelenlétében tölt hosszabb időt, ez fontos, időt szán lelki egészségére. Nem azonnal akar rendbe jönni, hanem addig keresi az Urat, amíg Isten meg nem gyógyítja, amíg az Úr lénye meg nem nyugtatja szívét. Isten hagyományos módon kezeli övéit, nem siet és nem alkalmaz gyógyszereket, hanem a csend, a beszélgetés és az elmélkedés terápiáját alkalmazza. Amikor a zsoltáros nem tud aludni, nem bulvárhírekkel, tévével, internettel, esetleg telefonálással üti el az időt, hanem végiggondolja életét az Úr előtt. Elmélkedésre fordítja az álmatlanul töltött órákat. Végiggondolja, kinek ismerte meg eddig az Urat. Ez számunkra is lehetséges, szabad felidézni magunkban drága igeverseket, amelyeket korábban kaptunk, vagy felmondhatunk kívülről megtanult részeket, felidézhetünk jól ismert bibliai történeteket, és magunkat a szereplők helyébe gondolva végiggondolhatjuk. Ezt cselekedve megnyugszunk, új látást nyerünk és az Úr békessége fogja betölteni a szívünket. Természetesen nem csak betegség vagy lelki túlterheltség idején végezhetjük ezt a gyakorlatot, hanem minden nap. Akkor lesz igazán áldás az Ige és tárul fel Isten országa gazdagsága előttünk, ha mindenkor imádkozunk, ha feladataink végzése közben is Igével van tele a lényünk.

Az apostol határozottan beszél, és felszólítja a tanítványokat, hogy figyeljenek oda az életükre (Ef 4,17-24), ha Krisztuséi, nem élhetnek úgy, mint a pogányok. Jézus más életre hívta el őket, és ennek meg kell látszódnia. A keresztyénség nem vallás, hanem az egész életünkre kiterjedő életmód. Mindent áthat Krisztus lénye.  Ne járjatok úgy, mint a pogányok, tehát meg kell látni a különbséget Jézus élete és a korábbi életünk között, világosan kell látni, hogy mi az, amit nem lehet tovább vinni és szakítani kell vele. Mi már nem alakíthatjuk úgy napjainkat, nem oldhatjuk meg úgy a problémákat, ahogy a világ teszi, számunkra mindenben Isten akarata a mérce. Pál rámutat, hogy a hívők és nem hívők élete között világos különbségnek kell lenni. Mégpedig nemcsak a bibliaolvasás, a templomba járás területén, hanem a mindennapi élet területén. A keresztyén életnek krisztusi etikában kell megnyilvánulnia, a tíz Ige nem lehet kérdéses számunkra.

Ahhoz, hogy krisztusi módon élhessünk, az óember levetkőzésére van szükség. Arra, hogy szakítsunk mindazzal, amit örököltünk, a régi örökölt természetünk mindig rosszat akar. Állandóan akadályoz, meg kell tőle szabadulnunk. Ne ragaszkodjunk hozzá, ne legyünk büszkék, amikor felismerjük magunkban szüleink természetét, indulatait, hanem lássuk meg, hogy ezek a régi elnyűtt ruházathoz tartoznak, és váljunk meg tőlük. Ne sajnáljuk az óemberünket, mert az Úr új embert kínál a számunkra. Nem elvesz valamit, ami eddig hozzánk nőtt, ami valahol még kedves is volt számunkra, hanem egy egészen újat, egy sokkal jobb természetet ajándékoz nekünk. Az új embert  már Isten szabta, és ránk próbálta, ez a természet már az Atyát akarja dicsőíteni, csak az igazságban, a szentségben, tisztaságban gyönyörködik. Ez az ember már mindenben az Atya akaratát keresi. Öltsük hát magunkra ezt az új embert, de előtte ne feledjük el levetni a régit. Mert Isten nem védőruhának szánja az újat, hanem egyedüli öltözéknek. Ne sajnáljuk óemberünket, hanem tagadjuk meg, és lássuk meg, az új értékét, szépségét, és örömmel, hálával éljünk vele.

Az új ember új gondolkozást, megújult lelki világot is eredményez. Most már másképpen fogunk gondolkozni a világról, az életről. Másképp látjuk az embert és önmagunkat is. Ez már teljesen új élet, úgy érezzük, hogy kívül, belül ki vagyunk cserélve. Ez generáljavítás, nem csupán foltozgatás, hanem csere. A régi szív, a régi élet helyett egy teljesen új és más élet. Ezt kínálja nekünk Urunk, fogadjuk el kínálatát és éljünk vele.  Az Ige azt üzeni, én is lehetek új emberré. Ne engedjük, hogy az ördög becsapjon, elkeserítsen, és azt sugdossa, te már nem lehetsz újjá, mert idős vagy, berögzültek szokásaid, megkeményedett a szíved. Nem igaz! Lehetek újjá, mert ez Isten műve, és számára nincs lehetetlen. Ábrahámot idős korban hívta el és formálta új emberré, majd vezette az áldások földjére.

Ha utam borítja felhőnek árnya

1.  

Ha utam borítja felhőnek árnya,

S Uramnak céljait nem érthetem,

Mit én nem láthatok, Ő azt mind látja,

S Krisztusnak kegyelme elég nekem!

2.  

Ha gyakran körülvesz kísértés tőre,

S ijeszt, hogy üdvöm is elveszthetem,

Nem alszik lelkemnek hűséges őre,

S Krisztusnak kegyelme elég nekem!

3.  

Ha vár a feladat, sürget a munka,

S testem is, lelkem is erőtelen,

Az Úr a segítőm, amint megmondta,

Krisztusnak kegyelme elég nekem!

4.  

Ha eljön maholnap utolsó órám,

S a földi vándorlást bevégezem,

Az Úrnak orcája ragyog majd énrám,

S kegyelme örökre elég nekem!

Isten áldásával.