|
D
|
ávid nemcsak a hadsereg megszervezésére, az ország
kiépítésére fordított figyelmet, hanem az Úrnak való szolgálat elrendezésére
(1Krón 24,1-25-31). Fontos volt számára, hogy mindenki Isten parancsa szerint
végezze a feladatát. Nem az egyénieskedésen volt a hangsúly, hanem az Igéhez
való hűségen, az Úr szavára való építésen. Izráel mindig akkor volt erős ország,
amikor az Úr parancsaihoz igazodtak, amikor komolyan vették azt és élték.
Számunkra is ez a járható út, az Úr parancsaihoz kell
igazodnunk és akkor jól alakulnak dolgaink, mert Isten szava az élet iránytűje.
Ő jó irányt mutat a számunkra, ha rá figyelünk, biztosan célba érünk, mert az
iránytű jó, de pontosan hozzá kell tájolódnunk.
Amikor megtesszük, amit Jézus mond, gyógyul, rendeződik az életünk, akkor
kiigazodnak dolgaink és békesség tölti be a szívünket.
A templomi énekesek vezetője, Ászáf, mi emeli ki
többi közül? A prófétai lélek. Nem az emberi tulajdonságok, a szakmaiság emelte
ki a többiek közül, hanem Isten lelke, amely vezette életét, betöltötte szívét.
A Lélek volt szövegeinek forrása. Mi is
olvassuk Ászáf zsoltárait, telve van személyes tapasztalattal, belső
bizonyossággal. Tudja, hogy az Úr veszi le vállainkról a terhet és Ő szabadít
meg a nyomorúságból. Személyesen, a maga életére nézve hívta segítségül az Úr
nevét és megtapasztalta a szabadítást (Zsolt 81,7-8).
Jó olvasni azt a vallomást, amellyel a krónikás
elmondja, hogy Hémánnak Isten adott tizennégy fiút és három leányt. Ige, Isten
ajándéka a gyermek, Tőle kapjuk őket, ezért felelősek vagyunk értük. A
legfontosabb, hogy megismertessük az velük, azt akitől az életet kapták. A
gyermekeknek tudni kell, hogy van mennyei Atyjuk, aki szereti őket, akinek
terve van az életükkel. Ha ezt a tervet időben megismerik, kiteljesednek.
A képzésnek is fontos szerepe volt. Isten lelke
formálta őket, de képezni kellett a hangjukat, össze kellet az énekkarnak
csiszolódni. Ez sok foglalkozást, gyakorlást igényelt. De megtették, mert az
lebegett a szemük előtt, hogy a legjobbat nyújtsák az Úrnak. Istennek mindenben
és mindenkor a legjobbat adjuk.
Kiemelném azt is, hogy ez a kétszáznyolcvan akart is
tanulni. Akarták képezni magukat, egyre jobbak akartak lenni. Isten országában
mindig a jobbra törekedjünk, képezzük magunkat, hogy jobban szolgáljuk Őt.
Ebben a levélben a szeretett tanítvány szólal meg,
akiről tudjuk, hogy János volt az (2Jn 1,13). Olyan megragadó, hogy nem
apostolnak nevezi magát, nem a titulus a fontos, hanem vénnek, a presbiter szó
ezt jelenti. Ez a kifejezés mind az életkorban, mind a hitben való
előrehaladást és tapasztalatot jelenti. Vállalja, hogy vén, de ez számára
bizonyságtétel, hiszen látta és hallotta Urát és azt adja tovább, amit Tőle
kapott. A bizonyságtétel mindig azt jelenti, amit kaptam, amit megéltem az
Úrral való kapcsolatban tovább adom.
Az Úrnő, akit megszólít, a gyülekezet, János szereti
ezt a közösséget, tehát nem kényszerből foglalkozik velük, ír a számukra, hanem
az irántuk való szeretet lendíti előre. Fontos, hogy az Úr és a gyülekezet
iránti szeretet motiváljon, ha szeretem az Urat, motivált leszek az
Istentiszteleten is, akkor Vele vagyok együtt és jobban figyelem, amit mond,
akkor ott jár az eszem is.
Az apostoli köszöntéssel lép be hozzájuk, ezt viszi,
ezt adja át számukra. Ez a hármas a gyülekezet életének az alapja, a kegyelem
az irgalom és a békesség. Erre kell alapoznunk nekünk is, napról napra a
kegyelem forrásából merítsünk. Jöjjünk ma is bátran a kegyelem királyi
trónusához, mert irgalmas az Úr. Ha odamegyünk, átéljük megbocsátását, ami azt jelenti,
újra lehet Vele kezdeni. Ha valamit elrontottunk, ma kezdjük az Úr akarata
szerint újra. Ez az Ő csodálatos ajándéka, lehet újra kezdeni. Hittel fogjunk
hozzá és mindig ez vezessen, nem adom fel, mert van újra kezdés. Van újrakezdés
a szolgálatban, házasságban, munkában, az Úrral bátran fogjunk hozzá.
János kihangsúlyozza az Úr parancsolatának a
megélését, a szerint járjunk, igen az életben mindig járjunk az Ő szava
szerint, mert lehetséges. Vannak más útirányok is, de ezeket utasítsuk el, mert
a krisztusi út, kitaposott megpróbált út, sokan jártak már rajta, és a Mester
vezeti övéit. Tehát az Ő parancsolata,
az Ő szava legyen ma a mi térképünk, ami nyomán járunk.
Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja
szódat!
1. 'Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja
szódat!' Így mondom, mert magam rég annak érezem. Hadd járjak utadon, hadd
várjam égi jódat Hű szívvel szüntelen, hű szívvel szüntelen.
2. Adj lelkedből erőt, hogy értsem és szeressem
Elrendelt utamat s minden parancsodat. Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és
kövessem Szent igazságodat, szent igazságodat.
3. Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra, A bölcs
nem fejti meg törvényedet sosem; Te fejted meg nekünk, te, hű szíveknek Atyja,
Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.
4. Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek És
fennen hirdetik felséges rendedet, Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha
érhet, De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.
5. Szólj, szólj, én Istenem! - szól hangodból a
jóság, A lelkem megfeszül s a hallásban segít, És szódban meglelem az
örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit.
6.
Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín
gyötörnek, Szólj, hogy legyen szavad ír s gyógyító erő; Szólj, dicsőséged úgy
még szebben tündökölhet, És mindörökre nő, és mindörökre nő.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése