Immánuel: Krisztushoz méltóan

isszatekintve látja Isten munkáját a zsoltáros (Zsolt 81,10-17). Felismeri, hogy kegyelmes és irgalmas volt övéivel már a kezdetekben. Józsefet is megszabadította a rabszolgaság terhétől. Nem engedte, hogy örökre szolga legyen, hanem levette válláról a terhet, a kosarat. A kosár a rabszolgaság szimbóluma. A tehercipelés azt fejezi ki, hogy rab vagyok, muszáj vinnem a rám rakott terhet, nincs más választásom. József megtapasztalta, hogy van más választás, a szabadítás, azt az Úr végzi. Nem véletlen hívogatott az Úr Jézus magához ezekkel a szavakkal: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28). Ő tudta, hogy sok megterhelt ember él, aki azt gondolja, nem lehet változtatni az életén. Azonban, aki odamegy Hozzá, megtapasztalja, hogy lehet változtatni, az Úr meg tudja az életemet változtatni. Le tudja venni rólam a terheket.

Ehhez azonban segítségül kell Őt hívni, mert így fejezzük ki, hogy szabadulni akarunk, és azt, hogy magunk tehetetlennek bizonyultunk. Olyan jó, hogy ma is felkínálja számunkra a Hozzáfordulás lehetőségét. Csodálatos, ma is segítséget kérhetünk. Ne szégyelljük, ha segítségre van szükségünk. Menjünk bátran Urunkhoz, Ő azért jött, hogy levegye rólunk a terhet, és szabadon szolgálhassuk Őt. Bármilyen nyomorúságban is legyünk, segítségül hívhatjuk Urunkat. Legyen természetes a számunkra az Úrtól való segítségkérés. Ne magam akarjam megoldani, hanem kérjem az Ő segítségét.

Az Úr nem hagy kétségek között, nem hagy válasz nélkül. Izráel is megtapasztalta Isten válaszát, amely többször is rendkívüli felelet volt. A természet erői által üzente, hogy velük van, vezeti őket, ne féljenek, mert Ő hatalmasabb Egyiptom minden katonájánál, minden erejénél. Aztán szólt Mózes és a hegyen kapott Igék által, majd a próféták szavaival, végül pedig Fia által. Mi már ebben a korszakban élünk, már a Fiú irgalmas és szeretettel teli szavát halljuk. Őáltala Isten megbocsátó üzenete hangzik a bűnös ember felé.

De hallgatok-e az Úrra? Vagy én is úgy vagyok, mint az ószövetségi nép, amely nem akarta meghallgatni Istent? Nem hallgattak az Úr szavára és nem engedelmeskedtek Neki. Uram, tedd engedelmessé a szívemet. Formálj úgy, hogy mindenkor bízzam magam hittel a szavadra. Ne méricskéljek, hanem tegyem, amit mondasz. Benned bízni érdemes. Először is mindig emlékezzünk vissza a korábbi szabadításra, ha elfelejtjük, nem fogunk bízni az Úrban. Csak az tud bízni Benne, aki mindig visszaemlékezik mindarra, amit Isten véghezvitt az életében.

Ha megtapasztaltam a szabadítást, átéltem Uram gondoskodását, akkor nem félek, akkor bízom, ha így szól: „Nyisd ki a szádat, és én megtöltöm azt” (11). Engedjünk szavának, nyissuk ki a szánkat és engedjük, hogy Ő töltse meg azt. Így nem nekünk kell aggódni, minden energiánkat fenntartásunkba fektetni, hanem úgy élhetünk, mint a bárány a pásztor vezetése alatt. Legtöbbször a magunkról való gondoskodás viszi el a legtöbb erőnket, magunkkal vagyunk elfoglalva, és nem marad erő és idő az Úr számára, sokszor egymás számára sem.

Nagyszerű ígéret található ebben a zsoltárban: „Ó, ha népem hallgatna rám, és Izráel az én utaimon járna! Rögtön megaláznám ellenségeit, és szorongatói ellen fordítanám kezem. Az ÚR gyűlölői hízelegnének neki, és bűnhődésük ideje örökké tartana. Téged pedig megelégítenélek a búza javával és sziklából folyó mézzel lakatnálak jól” (14-17)! Csak annyi a teendőnk, hogy végre hallgassunk Rá, és éljünk az Úrnak.

Pál apostol óv a képmutatástól, amely minket is fenyeget (Fil 1,27-30). Hiszen meg lehet játszani a tanítványt. Lehet úgy tenni, mintha tanítványok lennénk. Ez akkor következik be, ha elválasztjuk egymástól a hitet és a gyakorlatot. A templomban, ahol látnak, szépen énekelünk, figyelünk az Igére, de mihelyst kilépünk az ajtón, átalakulunk, és a világ életmódját folytatjuk.

Az apostol rámutat, hogy a világban is az evangéliumhoz, Krisztushoz méltóan kell élnünk. Nincs hívő és magánéletünk. A hívő mindenütt hívő, ahogyan Pál is mindenütt tanítvány volt. Börtönben, hajótörésben, vezetők előtt, zsidók és pogányok közt mindig úgy élt, hogy meglátszott, kihez tartozik. Hogyan is élek én? Mindig tanítvány vagyok, vagy csak a hívők körében? Ne feledjem, az Úr mindig jelen van. Mindenkor az Ő szemei előtt zajlik az életem. Szégyellnem kell, ahogy élek, vagy vállalhatom, mert mindig jelenlétében vagyok?

A tanítványoknak bátran kell az evangélium ügyét képviselni, hiszen ellenfelek mindig lesznek. Az ember nem akar Krisztus útján járni, ezért az azt képviselőket is támadni fogják. Ha megtörténik, ne tartsuk ezt rendkívüli dolognak, hanem legyen ott a szívünkben, hogy Krisztusért szenvedni kiváltság, és köszönjük meg Urunknak, hiszen Ő is szenvedett értünk.

A béke messze tőled

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.