Lehetőség a bizonyságtételre

C

sodálatos ez a Zsoltár, benne, mint pásztort szólítja meg Istent, az imádkozó (Zsolt 80,1-20). Úgy megragad, hogy itt egy imádkozót látunk, egy hozzánk hasonló ember beszél az Úrhoz. Ez az ember beszélget Istennel, és ez az imádság igazi tartalma, beszélgetés Istennel. Jó, ha mi ébredés után igyekszünk keresni Urunkat. Nyissuk meg Előtte szívünk ajtaját, és kérjük erre a napra is vezetését.

Ászáf Pásztornak látja az Urat. Gyönyörű motívum ez, felismerte, hogy Isten hasonló a Pásztorhoz, ezért Rábízza magát és népét. Mi is kérjük, hogy járjon előttünk, vezessen. Mi pedig haladjunk az Ő nyomában. Milyen gondtalanok is lehetnénk, ha mindezt komolyan vennénk. Az Úr a Pásztor, és nekünk nincs más dolgunk, csak követni, csak belelépni a lábnyomába és menni, ahová Ő megy. Úgy látom, mi elmondjuk ugyan, hogy Ő a pásztorunk, ám mégsem megyünk utána. Miért? Mert Ő más utakon jár. A szelídség, a békesség, a megbocsátás útján, de mi a sajátunkat akarjuk járni. Azt várjuk, hogy az Úr legyen Pásztorunk, de a mi útjainkon vezessen. Az általunk eltervezett utat tegye járhatóvá, és azon oltalmazzon meg mindentől. De ez nem így működik. Ő nem a mi útjainkon akar járni, hanem azt várja el, hogy lépjünk rá az Ő útjára, a keskeny útra.

A mélységből, az összetöretettségből is lehet kiáltani, a zsoltáros ezt meg is teszi és azt kéri, hogy az Úr állítsa helyre őket. Az Úr meg tudja tenni, a legreménytelenebb helyzetben is talpra állít, megszabadít. Hiszem-e valóban, hogy az Úr számára minden lehetséges? Hiszem-e, hogy valóban meg tud szabadítani? Őszintén kell kérnem, kifejeznem, hogy valóban életváltozást akarok. Mert a szabadítás, a gyógyulás mindig magával hozza az eddigi életünk megváltoztatását. Mert van, amit nekem kell megváltoztatnom, másképp csinálnom, mert csak akkor lesz tartós az állapotom.

A zsoltáros szőlőnek látja Izráelt, olyan szőlőnek, amit maga az Úr ültetett el és gondozott. Mindent megtett érte. Ám most ez a szőlő elpusztult. Kerítését lerontották, feldúlta a vaddisznó, lelegeli a mezei vad. Miért? A kérdést az Úrnak teszi fel, Tőle várja a választ. Amit Isten jelenlétben megért, azt leírja, és ebben megtalálja a választ is. Bűneik miatt engedte meg mindezt az Úr. A pusztulás, életünk romokká válása a bűn miatt van. Azért, mert elhagytuk az Urat, nem hallgattunk Rá. Azonban alázattal, bűnbánattal vissza lehet térni Hozzá.  Azt kéri ez az imádkozó ember is, hogy az Úr tekintsen le rájuk. Igen, akkor jönnek rendbe dolgaink, ha Őt kérjük, hogy segítsen. Ha ránk tekint, helyreállunk, helyünkre kerülünk. A zsoltáros nemcsak kéri az Urat, hanem gondjaira bízza magát és népét. Ez a megoldás, bízzuk Isten gondjaira életünket, mai napunkat.

Pál a börtönben a gyülekezet után vágyódik. Szeretne közöttük lenni és tanítani őket, az Úr útjára (Fil 1,7-17). Szeretné Krisztust dicsőíteni közöttük. Ám ez nem siránkozás, hisz az apostol a fogságban is feltalálta magát, és megtalálta a módját, miként emelheti Krisztust magasra és hogyan építheti tovább a filippieket. Levelet ír a számukra. Meglátja, hogy papíron és tollon keresztül is eljuthat az Úr üzenete Filippibe. Mi se siránkozzunk, ne más lehetőségek után ácsingózzunk, hanem lássuk meg azt, ami a szemeink előtt van, és használjuk fel ara, hogy az Urat hirdessük. Ma is van papír, lehet írni, sőt felhasználhatjuk a modern lehetőségeket is. Küldhetünk erősítő, bátorító, Krisztusra mutató gondolatokat e-mailben, SMS-ben, telefonon keresztül is bizonyságot tehetünk. Nekünk sokkal több lehetőség áll rendelkezésünkre, amivel a távolságokat is át tudjuk hidalni. De mire használjuk ezeket az eszközöket?

Nemcsak ír, hanem imádkozik is. Ha korlátozva vagyunk és nincs lehetőség másokkal kommunikálni, összetehetjük két kezünket, és beszélgethetünk Urunkkal. Az imádság még ma is legmodernebb kommunikációs eszköz. Nem függ semmilyen energiától, nem kell hozzá kapcsolat, térerő, csak szék, vagy térd és önmagunk odaszánása. Idő, amelyet az Úrnak szentelünk. Kihasználjuk-e az imádságban rejlő lehetőségeket? Az Úr Jézus mondja: „Mindazt megkapjátok, amit imádságban hittel kértek” (Mt 21,22). Ennyit kell tenni, imádkozni és hinni, hogy az Úr megcselekszi, amit kérünk. Micsoda változás mehet végbe a hívő imádságok által.

Mivel Pál imádkozik, másként látja az életét is. Olyan megragadó, hogy nem tragédiaként fogja fel a börtönt, hanem lehetőségként. A fogságban felismeri az evangélium terjedésének különleges formáját. Meglátja, hogy azért van ott, hogy általa Jézus, a szabadító is megérkezhessen a rabok közé, a börtönben dolgozók közé. Adja az Úr, hogy mi meglássuk, azért vagyunk ott, ahová napról-napra járunk, vagy ahová váratlanul kerültünk, hogy Jézus megérkezzen oda. De így látjuk-e? Megérkezik-e velünk Jézus az iskolába, a munkahelyre, baráti közösségbe, hivatalokba, kórházba? Mert nem azért kell ezeken a helyeken forgolódni, hogy valahogy kibírjuk, leszenvedjük az időt, hanem azért, mert általunk akar azon a helyen megjelenni Jézus.

Azt is jó látni, hogy Pál nem másokra figyel, nem engedi, hogy mások evangéliumhoz való negatív hozzáállása szívében keserűséget okozzon. Ő még ebben is meglátja azt, amiért lehet örülni. Talán az a mi nagy bajunk, hogy csak a negatívumokat látjuk, és nem keressük azt, aminek lehet örülni. Pál bemutatja, hogy lehet nem engedni  a lehúzó indulatoknak, lehet elhatározni, hogy akkor is örülök, ha nincs rá ok, ha mások keseregnek, bosszankodnak.

 Úr lesz a Jézus mindenütt

1. Úr lesz a Jézus mindenütt, Hol csak a napnak fénye süt, Úr lesz a meszsze tengerig, Hol a hold nem fogy s nem telik.

2. Őneki mondjunk hő imát, Díszítsük azzal homlokát, Jó illat légyen szent neve, Minden napon dicsérete.

3. Országok, népek és nyelvek, Ő dicsőségét zengjétek, Gyermekek hangja hirdesse: Áldott a Jézus szent neve!

4. Ő királysága bő áldás, Ott van a felszabadulás, Fáradtak ott megnyugszanak, Ínségesek megáldatnak.

5. Minden teremtés dicsérje, A Király Krisztust tisztelje; Angyali ének zengjen fenn, S mind e föld mondja rá: Ámen.

Isten áldásával.