M
|
ai zsoltárunk
fölé is ki van írva, a karmesternek: húros hangszerre, tehát ezeket énekelték
és hangszeres kíséretet adtak melléjük (Zsolt 76,1-13). Az imádságok, a szívben
megérlelt mondanivalók Istent dicsérő énekké váltak, amelyeket zarándoklat és
istentisztelet alkalmával és az otthonokban is énekeltek. A szívből fakadó, az
Úrral való közösségben érlelődő imákból felfrissítő énekek lesznek, amiket ha használunk,
segítenek megújulni, feltöltekezni. Hányszor látjuk a zsoltárost is, hogy az
élet problémái közben az Úr elé járul. Így a benne levő feszültséget felfelé
továbbítja. Számunkra is egy lehetőséget mutat, énekelhetjük énekeinket, és
általuk a bennünk levő kérdéseket is kimondjuk magunkból és gyakran válaszokat
is nyerünk.
A zsoltáros arról vall, hogy ismerik Istent Júdában, ez lényeges, mert
Isten ismerete ad számukra erőt a nehéz helyzetekben és nyújt számukra
reménységet. Számunkra most az a kérdés, ismerjük-e az Urat? Tudom-e, kicsoda
Isten? Kicsoda Ő a számomra? Azonban mielőtt ezeket a kérdéseket
megválaszolnánk, iktassunk be a zsoltáríróhoz hasonlóan mi is egy „szela”-t. A
„szela” szünet, megállás. A zarándokok megálltak a templom felé való vándorlás
során egy pihenő lépcsőn és zsoltárt énekeltek. Mi is álljunk meg, tartsunk
egy kis szünetet és közben gondoljuk végig az előbbi kérdéseket. Megállásra,
elcsendesedésre van szükségünk. De olyan megállásra, amikor valóban felfelé
figyelünk, amikor igazán meg akarjuk keresni kérdéseinkre a választ. Szánjunk
időt az Úrra a mai napon is.
De hogyan is ismerték meg a zsidók az Urat? A tettei által. Az ellenség
támadása idején segítségül hívták Istent és akkor megtapasztalták, hogy a
Mindenható segítségükre indul. Gondolunk az egyiptomi szabadulásra, a pusztai
vándorlás idejére, vagy már a bírák és a királyok életében megtapasztalt isteni
segítségre. Hány reménytelennek tűnő helyzetben élték át az Úr hatalmát. Isten
könyörült maroknyi népén, és sokkal nagyobb és erősebb hadseregek ellenében
adott számukra győzelmet. A zsoltáros úgy írja, hogy Isten összetörte az
ellenség fegyvereit. Mi már tudjuk, hogy Jézus Krisztus azért jött, hogy
lefegyverezze a nálunk erősebb ellenséget, és nekünk szabadulást szerezzen.
Ismerem-e Jézust úgy, mint az én életemnek szabadítóját, aki leoldotta rólam a
bűn rabkötelét, Aki szabadon engedett? Ezt megtapasztalva jutok el oda, hogy
elmondhatom, élek, mert az igazi élet Krisztusban tárul fel. Őáltala már nem a
bűn, nem az óember irányít, hanem Isten Lelke. Ahogyan Pál is említi, akiket
Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.
Pál is vallomást fogalmaz meg, mert minden, amit ő leír, az személyes
tapasztalatból származik (Ef 4,7-16). Az apostol jól ismeri az Urat, napi
kapcsolatban áll Vele, és maga is átélte, hogy Jézus megragadta lényét, és újjáformálta. Rádöbbent, hogy a kegyelem, az új élet Isten ajándéka Krisztus által.
Mert Isten ajándékozó Isten, nem kevesebbet, mint az életet adja ajándékba.
Már ez a földi lét is Tőle kapott ajándék, becsüljük meg hát azért, és gazdálkodjunk
jól vele. Az örök élet pedig igazán megdöbbentő ajándék, hiszen kárhozatot
érdemlünk, ennek ellenére az Úr megajándékoz az üdvösséggel, Jézus által.
Ragadjuk meg a kinyújtott kezet, köszönjük meg a kegyelmet, a szabadságot, és
éljünk most már Urunk vezetése szerint.
A Krisztus ajándékának mértéke szerint kaptuk a kegyelmet, milyen
mértéket használ az Úr? Olyat, ami átfogja az ember életének minden területét,
mérték nélkül árasztja a bűnösre szeretetét. A kegyelem átfogja a lepratelepet,
a vámszedők, paráznák mélységeit. De hálót emel a tagadók, a kételkedők,
mindenféle nyomorúságban élők lábai alá. A kegyelem megragadja és hazavezeti a
tékozlót, meggyógyítja és új életre segíti a szenvedélybeteget. Ó, milyen
érthetetlen és határtalan ez a kegyelem.
Jézus eljött, hogy rabul ejtse szívünket és az Atya elé állítson tiszta
szívvel, új ruhában. Csodálatos Urunk van. Minket pedig megajándékoz. Ezt tette
már Kánában is, amikor a vizet borrá változtatta, és ezt teszi, amikor rongy
életünket igazi értékes életté változtatja. Mert életváltozással akar
megajándékozni, új természettel, a sajátjával; vegyük át ezt az ajándékot. Ne
tegyünk úgy, mint a királyi menyegző meghívottja, aki nem vette fel a menyegzői
ruhát, mert úgy gondolta, neki nincs rá szüksége. Mindnyájunknak szüksége van az
üdvösség fehér ruhájára, mert nélküle nem állhatunk Isten elé.
Nemcsak új élettel ajándékoz meg, hanem szolgálatra való alkalmassággal
is. Ő adja a szolgálattevők széles skáláját. Nekik az a feladatuk, hogy
felkészítsék a tanítványokat szolgálat végzésére. Mindenkinek van szolgálata a
maga helyén. Ezt kell meglátnunk, nem mindig látványos, de a csavar sem végez
látványos feladatot, de annál hasznosabbat.
Így legyünk mi is hálásak azért a szolgálatért, amit ránk bíz az Úr.
A cél a nagykorú élet, amely már maga képes felismerni Isten akaratát és
tud különbséget tenni jó és rossz között, igaz és hamis tanítás között. A
nagykorú tanítványnak határozott igei látása van, nem a népszerű tanítások sodorják
és alakítják véleményét, hanem az Úr vezeti őt. Vezessen ma is Urunk bennünket
a felnőtt keresztyénség útján.
Apró csavarnak lenni...
Szerettem volna nagyra törni,
megfejteni a titkokat,
a gondolatnak fecske szárnyán,
bejárni kéklő ormokat.
De lassan-lassan már belátom
merőben más az én utam
a hétköznapok dzsungelébe
parancsolt vissza jó Uram.
Ormok helyett a földön járni,
apró csatákat vívni meg
a sorsom ez, nem zúgolódom,
ti se szánjatok, emberek.
Apró csavarnak is kell lenni,
hogy jól menjen a gépezet
parányi jel mégis szükséges,
némely betűn az ékezet.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése