M
|
ivel tegnap
tévedésből a mai részhez írtam gondolatokat, most a tegnapi ószövetségi részre
figyelünk (Péld 17,13-28) Tovább láthatjuk az élet különféle tapasztalatainak
gyűjteményét, és az ige javaslatát az áldott élet felé vezető útra. Mert nem
minden jelent áldást, ezért ne azt tartsuk szem előtt, amit magunk körül
látunk, ahogy mások, a többség él. Mert nem biztos, hogy a többség által
elfogadott életforma jó, a sokak által helyeselt szokások áldást jelentenek.
Sok ember nem átgondoltan, és különösen nem az ige fényében átgondoltan
alakítja élete folyását. Mindig az éppen népszerű helyzetekhez, szokásokhoz
alkalmazkodnak. Kevesen gondolják át, hogy hosszútávon jó-e az, amit ma mindenki
csinál, amit a sztároktól látnak. Mivel sokan tetováltatják magukat, hát ők is,
a kedvenc frizurájához alakítja a sajátját, megvásárol valamit, mert a másiknak
is van. De azt már nem nézi, hogy szüksége van-e arra a dologra egyáltalán,
vagy nem adósodik-e el miatta. Igénk most arra hívja fel a figyelmünket, ne
kövessük a világ gyakorlatát, ne fogadjuk el a hálátlanságot, a gonoszságot.
Igyekezzünk a jóért jóval fizetni. Sőt, ha tanítványok vagyunk, akkor már az Úr
Jézus a minta a számunkra, és Ő azt mondja, hogy még a rosszért is jóval
fizessünk. Persze ez tőlünk nem telik, még az sem, hogy a jóra jóval
válaszoljunk, ezért valóban újjászületésre van szükségünk, új szívre, és ez a
szív már képes engedelmeskedni Jézusnak.
Azt is meglátjuk, hogy az emberi kapcsolataink minőségét az élet, annak
is a nyomorúságai mutatják meg igazán. Gyakran csak a külsőségekre figyelünk,
egy két kedves szó, vagy az irántunk való szimpátia, egy-egy témában való
egyetértés megtéveszt. Azt gondoljuk, valóban barátok és testvérek vagyunk. De
nem mindig van ez így. Ne dőljünk be mindjárt, hanem figyeljünk az élet
próbáira. Mert igazán a nehéz helyzetben derül ki, hogy igazi barátra,
testvérre találtunk-e.
A tékozló fiú bizonyára örült, amikor idegenben sok barátra tett szert.
Megtapasztalta, hogy annak ellenére szeretik, hogy nem közéjük tartozik, hogy
idegen ott. Azonban ez csak a látszat volt. Egy idő után keservesen kellett
rájönnie, hogy ez nem szeretet volt. Nem önmagáért, belső értékeiért vették
körül, és tartották fontosnak, hanem a pénzéért. Amikor elfogyott a pénz, és ő
szorult rá mások segítségére, elpárologtak a barátok. Sem pénzt, sem munkát nem
adott senki, még csak bátorító szót sem kapott. Ott maradt egyedül. De az Atya ott is vele volt, átélte, hogy a legmélyebb, legelhagyatottabb helyzetben csak
az Atyára számíthat.
Hányan csalódnak, mert a nagy szerelem, a példás barátság az egyik fél
betegsége vagy nehéz helyzetbe jutása miatt elmúlik. Pont akkor, amikor segítségre
lenne szükség, hagyja a másik cserben azt, akinek korábban annyi szépet és jót
ígért. Ezt panaszolta a harmincnyolc éve beteg is Jézusnak: nincs emberem,
mondta, mert a betegség hosszú ideje alatt mindenki elkopott mellőle. De ő is
átélte, hogy amikor mindenki elmaradt, az Úr megjelent és megállt mellette. Így
áll meg mellettünk Ő, mert Ő az egyedüli hű Barát. Az Úr követésében, a gyülekezetben
azonban már igazi barátokra és testvérekre találhatunk, ahol már nem a másikból
származó előny a fontos, hanem ő maga. Ahogyan Urunknak is mi magunk vagyunk a
lényegesek, mert a mi megmentésünkért adta oda az életét.
A Jézust hallgató zsidóknak nem akarja bevenni a gyomra az élő kenyeret,
vagyis azt, hogy Jézusra van szükségük (Jn 6,41-51). Bizony, mi is gyakran nem
akarjuk megemészteni, amit Jézus mond, nem akarjuk elfogadni, hogy úgy vannak a
dolgok, ahogyan Ő mondja. Most is többször megismétli, Ő az élet kenyere, és ez
akkor is így van, ha ezen megbotránkoznak, ha képtelenek elfogadni, és
mindenféle okoskodásba kezdenek, csakhogy ne kelljen Jézusra bízni az életüket.
Most azon értetlenkednek, hogy ismerik a családját, tudják, honnan
származik. Valóban csalárd a szívünk, mindig tud kifogást találni, és meg tudja
magyarázni, miért nem hisz, miért csalódik Istenben. Mindig van ürügy, ami
által elutasíthatjuk Isten akaratát. Olyan szomorú, hogy a sok sebből vérző,
ezer problémával küszködő ember ellöki magától az Atya segítő kezét. Mert Isten
segítsége Jézus, Őt adta ide a számunkra, és Ő azért érkezett meg a menny
világából, hogy segítsen rajtunk. Ő nem a maga előnyeire, kényelmére figyelt,
hanem arra, hogy szükségünk van Rá. Mi pedig, amikor nyújtja a kezét, ellökjük
magunktól. Inkább szenvedünk, gyötrődünk magunkban. Sírnivaló, amit látunk: az
ember rohan a pusztulás felé, mert figyelmen kívül hagyja az Úr jelzéseit.
Urunk könyörüljön rajtunk, hogy mégiscsak megálljunk, legyen valaki, aki
behúzza a vészféket, és elgondolkodva felismerjük az előttünk álló szakadékot.
Csak így menekülhetünk meg, ha megállunk és visszafordulunk az Isten által
kijelölt útra, a keskeny útra, mert az jó irányba tart, az életre. A széles út
vonata a pokolba tart. De most még át lehet szállni az életre tartó
szerelvényre. Mire vársz? Szállj át!
Olyan jó, hogy még tart a lehetőség, még át lehet szállni, mert az Atya
vonz. Engedjünk a vonzásnak, ne álljunk neki ellent. Senki sem jöhet hozzám,
ha az Atya nem vonzza őt, mondja Jézus, de ne hárítsuk Istenre a felelősséget, ne mondjuk,
azért nem hiszek, mert Ő nem vonz, és így Ő az oka hitetlenségemnek, bűnös
életemnek. Itt azt mondja Jézus, hogy az Atya vonzása nélkül képtelenek vagyunk
hinni Benne, de Ő vonz, amikor halljuk az igét, azonban ellen tudunk állni a
vonzásnak. Ő vonz, de mi gyakran ellenállunk. Így hát ne hárítsuk Rá
értetlenségünket, hitetlenségünket, hanem inkább engedjünk a vonzásnak, és
menjünk Hozzá alázatos szívvel. Menjünk, mert Ő ad életet mindnyájunk számára,
mégpedig örök életet.
Járom a Jézus lábnyomát
Járom a Jézus lábnyomát mind a sírig én,
Az égi Jeruzsálemből árad rám a fény.
Bár vihar dúl, nem sötétül el fenn az égi jel;
Ismétlem Jézus szent szavát, hogy Ő sosem hagy el.
Jézus hű barát, drága jó barát,
Gyermekeinek hordja bánatát.
Bár vihar dúl, nem sötétül el fenn az égi jel;
Ismétlem Jézus szent szavát, hogy Ő sosem hagy el.
Nem vétem már el szem elől Jézus lábnyomát,
Nem térek ki a fény elől mellékútra már.
Szent Igéje drága lámpafény, kézben tartom én.
Vágyom már teljes szívemből a fényben élni én.
Jézus hű barát…
Mennyben ér véget nemsoká ez a keskeny út,
Meglátom Jézust trónusán, mint dicső Fiút,
Szeme fénye dicsfénybe borít, bajt, sebet gyógyít,
Jó Pásztor kicsiny bárárnyát a szívére szorít.
Jézus hű barát…
Isten
áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése