Egyetlen reménység

S

alamon az életben megfigyelt dolgokat fogalmazza meg, leírja azt, amit lát, de ez nem azt jelenti, hogy mindennel egyetért, vagy minden helyes, amit leír (Péld 14,1-35). Maga is megkülönbözteti a bölcs embert a bolondtól, és tanítványai figyelmét a bölcs életvezetésre hívja fel. Mi már tudjuk, hogy csak Isten Lelke által újjászületett szívvel leszünk képesek Isten vezetése szerint élni. Jézus nélkül képtelenek vagyunk a jó úton haladni és az Úr szavát, az igét megélni.

A nem újjászületett ember, ha látja is, mi a jó, képtelen azt tenni, mert a bűn másfelé irányítja. A szívünkben lévő bűn a rosszat vagy a sokak által népszerű és elfogadott véleményeket követi. A gonosznak ma is nagy hatása van, befolyással bír az emberek felé, megvannak a módszerei és eszközei, amik által tereli az embert. Igen, tereli, mert a magát szabadnak gondoló ember nem szabad, a gonosz hatalma alatt áll. Ebből a befolyásból csakis az Úr Jézus szabadítása által lehet kikerülni, és az ige vezetésére figyelve tudunk benne megmaradni. Isten igéje mutatja meg számunkra, mi az igazi érték.

A bölcs meggondolja, milyen úton indul, mondhatnánk, hogy az ige mérlegére helyezi a kínálkozó lehetőséget, és az alapján dönt, amit Isten szava jónak mond. Nekünk is nagy szükségünk van a meggondolásra, hogy ne azonnal, első indulatból vagy érzelmek alapján döntsünk. A meggondolás forrása a csendesség, amikor az Úr előtt végiggondolom mindazt, ami történik és az előttem álló lehetőségeket. A megfontolt ember Isten elé viszi dolgait, a nehéz kérdéseket is. Ezékiás király is, mielőtt választ adott volna az asszír király követeinek, a templomban az Úr elé borult. Kövessük mi is a példáját, vigyük az Úr elé mai gondjainkat, problémáinkat, és várjunk az Ő válaszára.

Az Úr félelme az élet forrása. Isten ismeretéből táplálkozik az élet. A Vele való élő kapcsolaton keresztül táplálkozhat a lelkünk. Isten lénye kiapadhatatlan forrás, Belőle származik az élet, így az élet is kiapadhatatlan. Aki Istenből táplálkozik, aki Benne bízik, annak a halál megjelenésekor is van reménysége. Mert az életet a halál sem tudja legyőzni, erről tesz bizonyságot az Úr Jézus feltámadása, és aki Benne bízik, annak örök életre van reménysége Általa.

Jézusról az élete, az elvégzett munkája tesz bizonyságot (Jn 5,31-36). Nem mások véleménye az elsőrendű, hanem a saját tapasztalat, mert az őszinte és nyitott szívű szemlélődő felismeri Jézus tettiben Isten jelenlétét. Mennyi csodát elvégzett, hány reménytelen ember gyógyult meg, ezek mind azt jelzik, hogy több mint ember, Ő valóban Isten Fia. A harmincnyolc éve beteg meggyógyítása után támadják Jézust, pedig senki nem tudott azzal az emberrel semmit sem kezdeni. A papok, farizeusok is képtelenek voltak egészséget adni neki. Ha ezt Jézus megtette, akkor nem elítélni kellene, hanem behívni az életünkbe. El kellene ismerni, hogy Ő az, akire vártunk, az Élet, és Rá van szükségünk.

Amit Ő cselekszik, azt az Atya bízta Rá. Tehát Jézusnak mennyei megbízatása van, Isten küldte, hogy a mi elromlott életünket helyreállítsa. Adjunk hálát Istennek, hogy nem hagy minket magunkra. Mennyire ujjongani kellene ennek a meggyógyultnak is, nem várt hiába, nem volt a harmincnyolc év értelmetlen, mert eljött hozzá az Élet. Megállt mellette a Krisztus, nem alamizsnát, hanem új életlehetőséget kapott.

Így áll meg mellettünk is az Úr. Ő nem hagy magunkra, sőt, nem hagy erőnkön felül kísértetni, mert mindig időben jön. A nehéz életút sem értelmetlen, és ne mondjuk, hogy hiába éltünk, hanem keressük Őt. Az életünk minden eseménye Hozzá akar közel vinni, sőt, egyre közelebb. A szenvedés, a nyomorúság lefaragja a makacsságot, az ellenállást, és kimunkálja bennünk az alázatot. Az alázatos szívű ember elismeri, hogy Jézus segítségére van szüksége.

A bennünk és az életünkben elvégzett munkája is meggyőz minket arról, hogy Ő Isten. Aki átéli egy-egy nyomorúságból, szenvedélyből a szabadítást, annak nincs szüksége győzködésekre, mert világos előtte, hogy kicsoda Jézus. És aki megtapasztalja a reménytelen helyzetből való felállást, az bizonyságot tesz másoknak szabadítójáról. Mert szükség van bizonyságtételekre, ezek irányítanak Jézus felé. Amikor valaki bizonyságot tesz Jézus szabadításáról, az életében elvégzett munkájáról, az a hallgatókban reménységet kelt, és azt sugározza feléjük, hogy van remény, van megoldás a számukra is. Ez a remény Jézushoz viszi őket. Ó, hány bizonyságtételt hallottunk már - elindultunk Jézushoz? Felkerestük Őt problémáinkkal, és feltártuk Előtte a szívünket? Ha még nem tettük, induljunk el Felé. Vigyük oda Hozzá életünket, és hívjuk segítségül. Mert Ő ma is csodákat cselekvő Isten, a legmélyebben lévő, a legbűnösebb ember számára is van remény. Ő a remény.  Bármilyen élethelyzetben is legyél, Jézus az egyetlen reménység számodra. Indulj el Felé bizalommal, figyeld az életét, szemléld Őt, és rádöbbensz, valóban Ő az, akire vársz, akire szükséged van.

Az Isten a mi reménységünk

1. Az Isten a mi reménységünk, Midőn reánk tör ellenségünk, Minden háborúságinkban Megtart erős hatalmában. Azért a mi szívünk nem félne, Ha az egész föld megrendülne, És a hegyek a tengernek Közepibe bedűlnének.

2. Ha a tenger szörnyen zúgna is, Minden víz felzavarodnék is, És ha a sebes szélvésszel A hegyek hányatnak széjjel: A szép folyóvíz mindazáltal :/: Az ő szép tiszta folyásával Az Istennek szent városát, Megvigasztalná hajlékát:

3. Mert közepén lakik az Isten, Azértan romlása nem lészen; Semmi ínségbe nem ejti, Az Isten jókor megmenti. A pogány népek dúlnak-fúlnak, :/: Nagy sok országok feltámadnak, De az ő haragos szava Mind e földet elolvasztja.

4. De az Isten minden időben Mivelünk vagyon ínségünkben; Jákób Istene oltalmunk, A Zebaóth erős várunk! Jertek, lássátok e nagy Úrnak, :/: Csuda dolgait hatalmának, Ki mind e föld kerekségét, Elpusztítja ékességét!

5. E földön széjjel nagy hadakat, Ő megcsendesít háborúkat, Ívet, kopjákat megrontat, Társzekereket felgyújtat, Így szólván: mindnyájan halljátok, :/: Hogy erős Istenetek vagyok, És hogy birodalmam vagyon Minden népen e világon!

Isten áldásával.