Hitt az ember a szónak

A

 bölcs ember életútját becsületesség és tisztesség jellemzi (Péld 11,1-16). A bölcsesség Isten törvényéhez igazodik, és ez a gazdasági élet terén és minden dologban meglátszik. Isten gyermeke becsületes, nem csapja be a másikat. Az ige szerint tisztában van azzal, hogy az Úr szemében utálatos a hamis mérték. A hívő ember nem a trükközések által él meg, hanem azért, mert mindenkor bízik az Úrban, és tudja, hogy Ő ismeri szükségeinket. Őreá minden élethelyzetben lehet számítani. A kánai menyegző csodája is ezt üzeni. Merjünk bízni az Úrban. Ne mi akarjuk a lehetetlen helyzeteket emberi módszerekkel, mások becsapásával megoldani, hanem hívjuk segítségül Urunkat. Ezen felül pedig lényeges, hogy útmutatásait megcselekedjük, akkor is, ha nem igazán értjük, amit kér tőlünk. A szolgák sem értették, miért kell vizet vinniük a násznagynak, de engedelmeskedtek. Az eredmény pedig: jobb minőség, mint amit ők tudtak volna beszerezni.

A szentíró úgy látja, hogy aki bízik az Úrban, és az Ő bölcsességére támaszkodik a nyomorúságban, a szorult helyzetben is átéli a szabadítást. Aki azonban nem felfelé figyel, aki Isten nélkül próbál kikerülni ezekből a helyzetekből, még rosszabb sorsra jut. Vagyis a hívő élet, a keskeny úton való járás és az ige lámpására való figyelés nem hiábavaló. A bölcs próbálja megerősíteni az Úrban való hitünket, és általa azt, hogy soha ne adjuk fel a krisztusi életformát. Ne engedjük, hogy a világ megtévesszen, és azt mondja, nem érdemes hitben élni. Mert a gonosz azt suttogja: nézd, az istentelenek érvényesülnek, a biblikus értékektől elfordulók boldogulnak, őket elismerik, ezért kövesd őket. Dobd félre hited kincseit, a tisztaságot, a becsületet, a tisztességet, az egyenességet, a megbocsátást és a szeretetet. Látod, ezek nem visznek előre, hiszen a hívőket gyakran észre sem veszik. A hűségben élő házaspárokról nem beszélnek, az igazi értékekhez ragaszkodók nem kerülnek címlapra.

Ne hallgassunk a gonosz suttogására, Jézus is elutasította a sátánt, amikor a pusztában kísértette. Tudta, hogy, amit a gonosz mond, az mind megtévesztés, hazugság. Az ember akkor válik gazdaggá, ha figyel az Úrra, és csak Őt imádja. Mert az igazi gazdagság nem pénzben mérhető. Jézus a belső értékeket fontosabbnak tartotta a világ kincseinél. Nem akart mindenáron hatalmat és gazdagságot, számára a legfontosabb az Atya imádása és szolgálata volt. Ebben teljesedett ki az élete. Itt teljesedhet ki a mi életünk is. Isten országa az a hely, ahol az ember az lehet, akinek lennie kell, Isten gyermeke. És ez nem savanyú, sajnálatra méltó élet, hanem kiváltság és boldogság. Istenhez tartozni a legnagyobb öröm, és ez nem ér véget földi életünk lezárásával.

Ismét Kánába ment az Úr, nem olvasunk különösebb megmozdulásról, gyógyulásokról (Jn 4,46-54). Talán azért ment, hogy tesztelje őket: az első jel megmozdította-e őket. Eljutottak-e magához a Csodához, az Úrhoz? Mert minden jelnek az a lényege, hogy ne ragadjunk le náluk, hanem hit támadjon a szívünkben, és eljussunk Jézus megismeréséig, követéséig. Úgy tűnik, hogy Kánát nem mozgatta meg különösebben az, ami korábban ott történt, nem indultak el Jézus felé, mint ahogy Sikár városában láttuk. Jézus csodái, a sok bizonyságtétel, amit láttunk és hallottunk, elindítottak-e már Jézus felé? Ott van-e a szívemben, nekem is látnom kell Őt? Megyek és felkeresem, mert szeretném, ha meggyógyítaná az életem. Jó látni, hogy ad ismétlési lehetőséget; ha még nem mentem Hozzá, most, amikor olvasom a mai igét, megtehetem. Bár én is rádöbbennék, hogy Jézusra van szükségem.

Bátorítson a kapernaumi tisztviselő magatartása: meglátta, hogy a fia számára Jézus az egyetlen esély. Már hallott Róla, és amikor egyre romlik a fiú állapota, elindul Kapernaumból Kánába. Képes a szomszédos településre utazni, mert hiszi, hogy Jézus képes meggyógyítani a fiát. Jézus Kánában tartózkodik, de nem a kánaiak élnek a lehetőséggel, hanem egy másik város polgára. Hányszor látjuk ezt mi is, nem a helyi gyülekezet tagjai jönnek az evangelizációkra, lelkigondozói alkalmakra, konferenciára, Jézus közelébe, hanem más közösségek tagjai. Hányszor nem élünk az Úr biztosította lehetőséggel, míg mások áldozatot is vállalnak, hogy találkozzanak az Úrral.

Azért ment ez a férfi, hogy Jézust elhívja halálos beteg fiához. Úgy látta, kevés az idő, ezért azonnal indulni kell. Minden perccel romlik az esély az életben maradására. Azonban az Úr nem indul azonnal, mert ennek az embernek is át kell esnie a hitpróbán. Urunk megpróbálja hitünket, megvizsgálja szívünket: valóban hisszük-e, hogy meg tudja tenni, amit kérünk. Az Úr látni akarja, hogy képesnek tartja-e ez a férfi gyermeke meggyógyítására, másrészt arra is keresi a választ, hogy csak azért hívja, mert ettől teszi függővé hitét, vagy már most is hiszi, hogy Jézus a Krisztus? 

A királyi tisztviselő nem sértődik meg, hanem megvallja hitét. Megvallja, amikor hívja, hogy hiszi, ha Jézus elmegy a fiához, az nem fog meghalni. Hiszi, hogy Jézus nagyobb a fia betegségénél. Én ilyen hittel jövök-e Hozzá? Hiszem-e, hogy Ő minden problémámnál nagyobb, és ha megérkezik az életembe, elmúlik a betegség, megtörik a bűn ereje?

Erre a hívásra sem indul Jézus, hanem hazaküldi az embert: Menj el, a te fiad él! Nem tudom, mi hogyan reagálnánk. Hiszen ez az apa sem erre számított, de bízik Jézusban. Ő valóban hiszi, amit mondott, sőt, hiszi, hogy úgy lesz, ahogyan Jézus mondta neki. Hiszi, hogy nem is kell elmennie Jézusnak, mégis meggyógyul a fia.

Hitt az ember a szónak, Jézus szavának. Ezt kell nekem is, hinni annak, amit Jézus mond. Hinni, hogy amit mond, az úgy van, az megtörténik, akkor is, ha még nem látom. Uram, add ezt a hitet a szívembe, hogy mindenkor képes legyek a szavadra bízni magam. Ez az ember hitben elindult, ilyen elindulásra van ma is szükség. Ne várjunk, amíg meglátjuk a csodát, hanem, ha küld az Úr, menjünk, és majd mire odaérünk, meglesz. Mi legtöbbször addig nem indulunk, amíg nem történik meg, amit kértünk vagy amit ígért az Úr. Azonban a csoda akkor megy végbe, akkor történnek nagy dolgok, ha hallgatunk a szóra, ha megyünk hitben oda, ahová az Úr küld. Mire odaérünk, meglátjuk az Ő munkáját.

Jézus csodálatosan erősíti ennek az embernek a hitét. Hiszen a fiú már akkor meggyógyul, amikor Jézus hazaküldi az apát, így a szolgái elébe jönnek, és nem kell megvárnia, amíg hazaér, hanem már útközben bizonyossággá válik a hite. Így erősítget minket is Urunk. Ennek a történetnek van folytatása is, mert hitt az ember és egész háza népe, vagyis a hitük nemcsak a fiú gyógyulásáig tartott, hanem tovább is. Hányszor csak addig tart a hitünk, amíg megkapjuk, amit kérünk, meggyógyulunk, elrendeződnek dolgaink. Azután, ha minden rendbe jött, elmaradunk az istentiszteletről, félretesszük a Bibliát, elmaradunk Jézus mellől. Meddig tart az én hitem? Igénk arra szólít fel: folytassuk tovább hitben, folytassuk együtt házunk népével.

 Hinni taníts, Uram, kérni taníts!

1. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indítsd fel szívemet, Buzduljon fel, neked Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!

2. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Lélekből, lelkesen kérni taníts! Üdvözítőm te vagy, Észt, erőt, szívet adj. Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!

3. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts! Lásd gyengeségemet, Erősíts engemet, Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!

4. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts! Majd ha kegyelmesen Nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!

Isten áldásával.