Rezonálj Jézusra!

T

ovább fűzi a bölcs és a bolond ember életútjáról szóló bölcsességek gyöngyszemeit Salamon (Péld 12,1-27). Sok ember életét látta, és így nagy tapasztalatot szerzett. Tapasztalatait az Istennel való kapcsolatban mérlegeli, és a meglátásait elmondja. Igen, a szerző elgondolkodik mindazon, amit maga körül lát, közben figyel felfelé és, így képessé válik a rossz és a jó életforma megkülönböztetésére. Jó, ha mi is gondolkodunk, ha az ige mérlegén megvizsgáljuk mindazt, amit magunk körül látunk. Ne csak a gyors népszerűséget, az anyagi gyarapodást, a sikert lássuk meg mások életében, hanem ezeken túl vegyük észre mindazt, ami ezek mögött van. Vegyük észre a kiégettséget, boldogtalanságot, a kapcsolatok elromlását.

Vegyük szemügyre az Úr útján járók életét is, hasonlítsuk össze a kettőt, és lássuk meg, hogy az Úr bölcsessége által vezetett ember élete áldott lesz. A bölcs tanító lépten-nyomon találkozik az Úr útján járókat kísérő áldással. Ki tudja mutatni az életükben Isten jelenlétét. Életük gyümölcsöző, és ez akkor is így van, ha ez nem mindig látható az anyagi javak meglétében. Azonban a hívő ember szorgalmasan végzi munkáját, megbecsüli, amit kapott az Úrtól, és megelégedettség van a szívében. Az Úr gyermekei megelégedett emberek, nem a még többre vágyás vezérli őket, hanem a hálaadás.

Az Istenre nem figyelőt, a Nélküle élőt bolondnak nevezi az ige. Mert úgy látja, az élet azt bizonyítja, hogy az is. Hiszen úgy gondolja neki nincs szüksége Isten tanácsára és vezetésére, elfelejti, hogy ő sem ért mindenhez. Csak a saját meglátásaira hagyatkozik, azonban így becsapódunk, hiszen a saját utunkat helyesnek gondoljuk, azonban ami ma jó döntés, az nem biztos, hogy holnap is az lesz. Ezért ne a saját útjainkat építgessük, hanem mi is kérjük az Urat a zsoltárossal együtt: „Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem” (Zsolt 25,4).

Az Úr dicséretére buzdít igénk, azt kéri, dicsőítsük Őt. Miért? Mert nem rejti el övéi elől orcáját az Úr. Még a legegyszerűbb, a legnehezebb helyzetben levő elől sem rejtőzik el. Jó ezt most olvasni. Jó úgy fogadni, hogy nekem szól. Nem rejtőzik el előlem az Úr. És ahhoz, hogy rám figyeljen, nem kell teljesíteni. Ebben a világban csak akkor vesznek észre, ha valamivel magamra vonom a figyelmet. Csak akkor vagyok fontos ma, ha pénzhez jutnak általam. Szinte áruként kezel a mai világ, ha el lehet adni a tehetséget, a szépséget, a tudást, akkor menedzselnek, de csak addig, amíg eladható vagyok. Amikor már nem lehet többet kipréselni belőlem, elfelejtenek. Ha meg egyáltalán nincs a világ szerinti értékem, akkor észre sem vesznek.

Isten azonban nem azt nézi, amit a világ, Ő a bennünk lévő értékre figyel. Mert minden ember érték az Ő szemében, hiszen mindannyian az Ő kezéből származunk. És az igazi érték nem külső, nem anyagi, nem társadalmi elismerés, hanem belső. Isten ismeretéből származik az értékünk. Annyira értékesek vagyunk, hogy Fiát adta oda értünk a kereszten.

Ha kiálltunk Hozzá, meghallgat. Ezzel biztat ma is igénk, ne csüggedjünk el, hanem kiáltsunk Hozzá, mert sokan megtapasztalták, hogy amikor Őt segítségül hívták, válaszolt. Mert Isten odafigyel ránk. Az Úr mindig odafigyel övéire, bár nem mindig adja meg azt, amit szeretnénk, hiszen nem mindig azt kérjük, amire valóban szükségünk van, és ami valóban érték, áldás. Kiáltsunk Hozzá, mert Ő bizonyosan meghallgat. De ne csak a panaszainkat mondjuk el, hanem törekedjünk élő kapcsolatra, arra, hogy folyamatos párbeszéd legyen közöttünk. Mert Istennel lenni jó - ne korlátozzuk a párperces csendességre, hanem törekedjünk arra, hogy állandóan jelenlétében legyünk.

A harmincnyolc éve beteg ember nagyon megkeseredett és mély rezignációban élt (Jn 5,10-18). Környezetével teljesen megromlott a kapcsolata. Mindenkire haragudott, mert megelőzték, mert nem törődtek vele. Közben ő sem igazán akart gyógyulni, valamiért jó volt neki így, hiszen azért mégiscsak megkapta az alapellátást. Így könnyebb volt, mint több évtizedes munkaképtelenség után újra kézbe venni dolgait, munkát vállalni, megoldani a problémákat.

Ennek az embernek hozzánk hasonlóan Istennel volt problémája, nem a testi, hanem a lelki betegség volt a súlyosabb. Azonban Jézus megállt mellette, embere lett és meggyógyította. De mintha csak testében gyógyult volna meg, a szíve érintetlennek tűnik. Miért mondom ezt? Mert nem ismeri azt, aki meggyógyította. Ez azt jelenti, hogy nem érdekelte, kinek volt fontos, ki szánt rá időt, és kinek köszönheti a gyógyulást. Hát én nem tudom elképzelni, hogy ne akarnám gyógyítómat megismerni, hogy ne akarnék mindig Vele lenni. Ez a meggyógyult azonban nem érdeklődik, és nem is követi Jézust.

Amikor megróják, amiért szombaton felvette a nyoszolyáját, Jézusra hárítja a felelősséget. Ez az ember még nem vállal felelősséget, és nincs is benne öröm. Mintha nem örülne a gyógyulásnak. Mások a gyógyulás, a szabadulás után tele vannak hálával, ujjonganak, és követni akarják Jézust. Miért nincs ez így ennél a meggyógyultnál? Furcsa ez, de mintha eddig a panaszkodás, a mások szidása jelentett volna értelmet a számára. Mivel ez megszűnt, nem lát új és értelmes célt maga előtt. Szomorú, hogy nem érzékeli, Kivel állt szemben. Nem rezonál a szíve a Jézusban jelenlévő Istenre. Ma is lehet látni, hogy amíg negatívumokat kell mondani, van muníció, amíg azt kell megmondani, mi a rossz, van vélemény, de amikor a hiba kijavítására kellene javaslatot mondani, kifogynak az ötletekből.

Ez az ember még mindig keresi magát. Ott van a templomban, de csak téblábol, sodródik ide-oda, nem tudja, mit kezdjen magával. Sokan nem tudják, mit kezdjenek magukkal, mit kezdjenek szabadidejükkel. Jézust kellene megkeresni, mert Benne találjuk meg magunkat. Általa kerül helyére az életünk.

Nagyon könyörületes az Úr, mert ad második esélyt ennek az embernek. Ismét találkozik vele Jézus és megszólítja, látja, hogy még nincs teljesen rendben, és segít neki. Hangsúlyozza, hogy meggyógyult, de ebben meg kell maradni. Akkor marad meg a gyógyult életben, ha többet nem vétkezik, vagyis mindenben Jézusra figyel. Mivel vétkezhet? Mire figyelmezteti az Úr? Talán arra, hogy ne tegyen jelentést Róla, ne a vezetőkhöz menjen, hanem maradjon Vele. Mert a vétek az Úrtól való elfordulás. Nagy mélységből emelte fel őt az Úr Jézus, és ő mégsem megy Utána, hanem a zsidóknak számol be. Tulajdonképpen jelent Jézusról, nem bizonyságot tesz, hanem jelent, és ez egészen más. Ennek következtében Jézust üldözik, és így nehézzé teszi szolgálatát.

Ő azonban nem menekül, hanem tovább végzi feladatait. Számára az Atya a példa, Aki mindig munkálkodik. Ezért Jézus is munkálkodik, hirdeti Isten országát. Mi se hátráljunk meg az evangéliummal, hanem vállaljuk és hirdessük, mindenütt, ahol járunk.

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.