Kelj fel, és járj!

A

 bölcsesség, vagyis az Úr útján járás nem egyszerű (Péld 11,17-31). A megtérés után nem vörös szőnyegen lépkedve jutunk a célba, az örök életre, hanem bizony kitartásra van szükség. A gonosz mindent megtesz, hogy eltérítsen a keskeny útról. Sokféle módszert használ az eltérítéshez, de legtöbbször a körülöttünk élők élete jelent csábítást. Izráel népe is megtapasztalta ezt. A közöttük élő idegen népek élete vonzó volt a számukra. Sok olyan elemet tartalmazott, amit a saját életvezetésükben nem úgy éltek meg. A világ gyakran a szabadosságot szabadságként, a bűnt jónak tünteti fel, és elülteti azt az érzést a szívünkben, hogy a hit korlátoz. Sokan egyenesen azt gondolják, a keskeny út vándorai rabok. Azonban aki beletekint az ige tükrébe, meglátja, hogy az igazi szabadság Krisztusban van. Mert a szabadsághoz hozzátartozik a bűnre való "nem" kimondásának a készsége is. Az a szabad, aki tud nemet mondani, aki bátran el meri utasítani a széles úton járó többség véleményét.

A gonosz másik módszere a feladás, amikor elhiteti, hogy ez nekem úgy sem megy, és nincs is semmi értelme tovább menni, ezért feladom. Ez azt jelenti, hogy visszafordulunk a régi életbe. Visszatérünk Egyiptomba. Izráel a pusztában élte át ezt. Amikor elfogyott a kenyér és a víz, majd a hús is, fel akarták adni a vándorlást, és vissza akartak térni a rabszolgaságba. A sátán nagyon ért hozzá, hogy a rabszolgaságot, a múltat megszépítse. Miért sikerül neki? Mert nem szeretünk lemondani, szenvedni, várakozni. Pedig Isten népének nem lemondani kell, hanem az Úrra hagyatkozni. Arra az Istenre, Akinek szabadítását átélte, Akinek hatalmát megtapasztalta.

Mi az ellenszer? Igénk szerint az igazságban való kitartás. Vagyis az igéhez való ragaszkodás. Ez azt jelenti, hogy Isten igéjének talajára állok, és abban bízom, amit Ő kijelentett a számomra. Mert tudom, hogy az ige megbízható. Ezért nem adom fel a sötét pillanatokban sem, mert tudom, hogy az árnyék mögött fény ragyog. Ez a fény az Úr Jézus Krisztus. Ő ott van az árnyékos időpontokban is. Törekedjünk meglátni Őt, hiszen a sötét fellegek mögül is áttör egy-egy fénysugár. Ez a fénysugár reménységet ad, és azt üzeni, nemsokára elmúlik a borulás, és ismét süt a nap.

Fontos még a szolgálat is, hiszen ha mások problémáira figyelünk, másoknak segítünk terheik elhordozásában, magunk is áldást nyerünk. Talán meglátjuk, hogy nem mi vagyunk a legszerencsétlenebbek, elesettebbek a világon, vannak nálunk rosszabb helyzetben levők, és ha ők nem adják fel, akkor én sem. Miért is adnám fel, hiszen itt van az Úr, és Vele még a kőfalon is átugorhatok. Vele képessé válok arra, amire egyedül nincs esélyem.

Galilea után Jeruzsálemben látjuk az Úr Jézust (Jn 5,1-9). Állandó mozgásban van, pedig nem járművel tette meg az utat, hanem gyalogosan. De ment, mert egyrészt Ő is a templomban ünnepelt, adott hálát az Atyának a szabadításért, másrészt pedig tudta, hogy az ünnep árnyékában is élnek emberek. És ő az árnyékban lévőket is felkeresi, számukra is viszi a fényt, az életet.

Ma sem csak ünneplők vannak. Nincs mindenki reflektorfényben, sokan élnek a periférián, az árnyékban, mások szeme elől elrejtve. Sok nyomorult ember élt a Betesda fürdőben, róluk szinte mindenki megfeledkezett. A mindennapi élet elment mellettük. És az Úr ezeket keresi fel, látniuk kell, hogy Isten számon tatja őket is. Jó ezt látni, Isten számon tart, Neki fontos vagyok akkor is, ha a társadalom már nem tart igényt rám, esetleg csak diakóniai esetnek tart.

Ezek az emberek azonban nem voltak teljesen életcél nélküliek, a többség várt. Várták a víz megmozdulását, a gyógyulást, a jobbat. Volt azonban egy ember, aki már nem várt semmit. Miért? Mert úgy látta, hogy nincs embere. Már nem látja meg azt a jót, ami körülveszi, hiszen ha valóban nem lenne embere, ha valóban senki nem törődne vele, már rég nem élne. Valakitől megkapja a gondozást, az ellátást. Ő azonban ezt nem így látja. Megkeseredett ember.

Jézus a megkeseredett mellett áll meg. Meglátja azt, aki nem vár semmit az élettől. Harmincnyolc éve fekszik már ott, és már nem vár semmit, mert eddig mindig lemaradt a gyógyulásról. Eddig mindig beelőzték mások. Hányszor keseredünk el, amikor azt látjuk, mások beelőznek. Nekik mindenük megvan, míg mi vártunk, és még sincs semmi, nincs, amire vártunk.

Amikor úgy gondolja, élni sem érdemes, megáll mellette az Élet. A megkeseredett, kiábrándult ember lehetőséget kap, a gyógyulás, az új élet lehetőségét. Vajon mit kezd ezzel? Örömmel megragadja? Nem!

Jézus megkérdezi tőle: „Akarsz-e meggyógyulni?” Ő ezt válaszolja: „Nincs emberem”. Nem látja meg, hogy sok embere volt, sokan törődtek vele a harmincnyolc év alatt, és azt sem látja, hogy már nem mondhatja, nincs embere, mert megállt mellette az Emberfia. Most már igazán van, Aki segíthet rajta, érte jött, és ő nem tudja kimondani: akarok meggyógyulni. Akarsz-e meggyógyulni bűneidből, makacsságodból, kiégettségedből? Ne beszélj mellé, ne háríts, mint ez az ember. Ha megkérdezték, válaszolj őszintén. Ő azért jött, hogy meggyógyítson.

Miért ennyire rezignált ez az ember? Mert embereket várt. Mert mindig emberektől várta. Azt várta, hogy valaki a megfelelő pillanatban ott legyen mellette és becipelje a vízbe. Ha ez nem sikerül, akkor mindenkire megharagszik. Nem így vagyunk mi is? Mindig emberektől várjunk életünk megváltozását. Pedig abban az időben sokan vártak Istenre. Várták, hogy cselekedjen. Ő is várhatta volna az Urat, várhatta volna a Messiást. És most ott áll mellette az, akit várni érdemes. Mert Ő mindig megjelenik ott, ahol segítségre van szükség, ahol őszintén várják Őt. Te mit vársz? Emberi segítséget vagy az Urat?

Most lehetőséget kap ez a beteg az élete megváltozására, rajta múlik, meggyógyul-e. Csak egy apró dolgot kell megtennie, nincs szükség a víz mozdulásának megvárására, majd a vízbe való belépésre. A kicsi tett: engedelmesség. Jézus szavának kell engednie. Ha ezt megteszi, meggyógyul. Így van ez ma is, ha megtesszük, amit mond, meggyógyul az életünk. Az engedelmességhez erőt kapunk, mert az Ő szavában megújító erő van.

Az ember a Jézus szavának való engedelmesség nyomán azonnal meggyógyul. A gyógyulás következő lépcsője, hogy immár neki kell az ágyát felvenni és hordozni. Eddig Őt hordozták, most már ő lesz teherhordó. Mert ez a gyógyulás: teherhordóvá válok. Saját terheimet most már én hordozom, és nem másokkal cipeltetem. A gyógyulás azt is jelenti, most már járnom kell. Mégpedig önállóan, mankó nélkül. A hívő életben is önállóan kell járnom, mégpedig a Jézus lábnyomát. Jézus szól, kelj fel és járj - hát mozdulj, ne mondd, hogy ez úgy sem fog menni! Nézz arra, Aki mondja, és sikerülni fog. Nézz Rá és indulj el rendezni életed dolgait. Hidd, Jézussal sikerülni fog. Kelj fel az asztal mellől, a szenvedélyed mellől, és járj az Úrral. Vele menni fog az, ami eddig nem ment.

AZ ÉLTEM, JÉZUS, NÉLKÜLED

1.  

Az éltem, Jézus, Nélküled teljes boldogtalanság,

Hajó háborgó tengeren, szelek ha űzik, hajtják.

Tanácstalan vergődve rajt segélyt sehol se látok,

Nem int felém se rév, se part, s a hullám sírja tátog.

2.  

Az éltem, Jézus, nélküled sötét, mint sűrű éjben.

Nagy tétován csak tévelyeg, hogy célhoz el ne érjen.

A bűnvadonból nélküled ki sem jutok talán már,

Hazám se látom meg soha: az éjben csak halál vár.

3.  

De Jézus, mellettem ha vagy, nem tölt el félelemmel,

Hullám ha harsog, háborog, s viharba’ reng a tenger.

Ha vernek tajtékzó habok, annál nagyobb a békém,

S a szívem csendesen pihen kipróbált menedékén.

4.  

Uram, ha Te vezérem vagy és tündöklő világom,

Utat mutatsz az éjben is, szemem csak Rád vigyázzon.

Habár az út rögös, nehéz, s vak végtelen az éjjel,

Tudom, hazáig hű kezed bizonnyal elvezérel.

Isten áldásával.