A lélek az, ami megelevenít

T

egnap a tanulás fontosságáról olvastunk, láttuk, hogy attól érdemes tanulni, akinek a tudását élete hitelesíti (Péld 19,10-29). A leghitelesebb és legmegbízhatóbb minta az Úr Jézus élete. Jó, ha figyelünk Rá. Azonban nem elég figyelni a tanításra, hanem hallgatni is kell rá. Áldást akkor hoz a tanács, és úgy lesz segítségünkre, ha elfogadjuk, és aszerint cselekszünk.

Igénk bizonyságtétele szerint nem mindig hallgatnak az emberek a tanácsra, és nem veszik komolyan a fenyítést sem. Hányszor megtapasztaljuk, hogy a figyelmeztetésben részesített gyermek, amíg hallgatja a feddést, megbánást tanúsít, de később folytatja tovább azt, amit korábban is tett. Vagy újra csinálja azt, amiről kiderült, hogy rossz. Hány fiatalnak mondják, kerülje a rossz társaságot, vagy ne próbálja ki a káros és függőséghez vezető anyagokat - meghallgatja, és azért is kipróbálja. Miért? Mert a gonosz beírta a bűnesetkor a szívünkbe az engedetlenséget. A bűn arra serkent, hogy ne hallgassunk a jó tanácsra, ne hallgassunk Istenre. Ezzel vétkezett Ádám és Éva is. Isten megmondta, hogy ne egyenek az élet fájáról, de ők nem hallgattak Rá. És ennek meglett a következménye.

A gonosz minden követ megmozgat annak érdekében, hogy a mai ember ne hallgasson Isten szavára. Őskövületként tünteti fel az Írást, azt suttogja, nem érdemes rá figyelni, inkább a mai modern világot kell követni. És amikor így beszél, az életet lebbenti fel előttünk. Úgy ígérget, mint az Úr Jézusnak, a világ minden kincsét, a boldog élet reménységét lebbenti fel, és ha bedőlünk neki, nyomorba jutunk. Az Úr Jézus így tanít: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mk 8,36). Ezt a kérdést elcsendesedve kell megválaszolnunk. Mit használ, ha minden a miénk, de lelkünkben sérülünk, és elveszítjük az örök életet? Az Úr szabadítson meg a rövidlátástól, amely csak a pillanatnyi örömre, haszonra figyel, és segítsen meglátni az örökkévaló értékeket.

Isten azért küldte el a Fiút a világba, hogy hallgassunk Rá. Vagyis mindazt, amit mond, vegyük komolyan, és építsünk rá. Jézus nem mesedélutánt tartott, hanem felvázolta az életre vezető utat. Elénk élte a keskeny utat, bár ezen nem sokan járnak, de nem az a lényeg, hányan mennek rajta, hanem, hogy hova tart. Igen, az a lényeg, hova visz az út? Melyik úton járok? A sokak által használt szélesen vagy a keskenyen, amelynek egyes szakaszain magam zarándokolok?

Bízzunk Urunkban, menjünk tovább az élet útján, és majd Ő ad zarándoktársakat is. Hiszen ez is kegyelem, az útitárs is ajándék. Erről vall az ige is, a hitben járó házastárs ajándék. Sok mindent meg lehet szerezni vagy megörökölhetünk, de életünk társa ajándék. Ezért jó, ha figyelünk az Úrra, és kérjük Tőle a társat. Nagy kegyelem, ha már így együtt vándorolhatunk a keskeny úton, az örök élet felé. Mert soha ne feledjük, ez a világ csak átmeneti hely. Itt rövid ideig tartózkodunk. Néha mégis letáborozunk, úgy teszünk, mintha soha nem kellene lebontanunk a sátrat. Pedig földi vándorutunk véget ér, és boldog, aki már itt belépett Isten országába, így az útja, amikor itt befejeződik, Isten mennyei világában folytatódik. Adjunk hálát Urunknak, ha együtt vándorolhatunk ezen az úton társunkkal és más testvérekkel.

Nemcsak a zsidók zúgolódtak és értetlenkedtek Jézus beszédét hallva, hanem még a bővebb tanítványi kör között is akadtak elégedetlenkedők (Jn 6,60-65). Nem értik Jézust, mert csak hit által érthetjük meg, hogy egyedül Ő az élet számunkra, és amit mond, az lelki táplálék.

Az Úr Jézus rámutat, hogy mi túl nagy hangsúlyt fektetünk a testre. Sokat gondozzuk, túl sokat dédelgetjük, pedig a test elmúlik, az örök érték a lélek. A mai ember állapotát is legtöbbször testi mivolta határozza meg. Testünkre vagyunk büszkék, és mutogatjuk, vagy éppen annak kinézete miatt keseredünk el, és szégyelljük magunkat. Urunk rámutat, hogy jobban figyeljünk belső, lelki értékeinkre, mert a lelki értékek megelevenítenek, felemelnek, amikor csüggedünk.

Jézus szavai lélek és élet. Ezért vegyük komolyan és táplálkozzunk velük rendszeresen. Az Ő szavai, az ige megújítják a lelkünket, feltöltenek igazi élettel, és úgy tájolnak, hogy valóban életre jussunk. Bizony, nehezen fogadjuk el az Úr szavait, hogy a test nem használ semmit. Nagyon is sokat építünk rá, nagyon is fontos a testünk állapota, ezt különösen egy betegség megjelenésekor tapasztaljuk. Hányan elcsüggednek és elveszítik életük értelmét, amikor erejük elfogy, vagy egy betegség teljesen megváltoztatja az addigi életmódot. Urunk segítségünkre jön, és azt üzeni, figyeljünk a lelki értékekre is. Ne csak életünk utolsó szakaszában, hanem mindvégig, amíg az úton vagyunk. A betegség és az öregség idejére is úgy tekintsünk, hogy általuk lehetőséget kapunk Isten mélyebb megismerésére és a lelki értékek felfedezésére.

Sokan elhanyagolják lelküket, és csak a testtel törődnek. Urunk segít minket a lélek titkainak feltárásában és Isten országának jobb megértésében. Segít abban is, hogy tápláljuk, gondozzuk lelkünket. Lelkünk tápláléka az Isten igéje. Általa ismerhetjük lelkünk mélységeit, és ha ez megtörténik, jobban megértjük magunkat és egymást. Ennek következtében el tudjuk hordozni önmagunkat és egymást is. Ismét látunk célt magunk előtt, mégpedig az újonnan felfedezett értékek megélését és továbbadását.

 Lelki próbáimban, Jézus, légy velem

1. Lelki próbáimban, Jézus, légy velem, El ne tántorodjék tőled életem. Fé-lelem ha bánt, vagy nyereség kísért, Tőled elszakadnom ne hagyj sem-miért.

2. Ha e világ bája engem hívogat, Nagy csalárdul kínál hitványságokat: Szemem elé állítsd szenvedésidet, Vérrel koronázott, szent keresztedet.

3. Tisztogass bár bajjal olykor engemet: Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet; Bár e test erőtlen: te oltárodon Keserű pohárral, hittel áldozom.

4. Ha halálra válik testem egykoron: Ragyogjon fel lelked e hitvány poron; Ama végső harcon rád bízom magam: Örök hajlékodba fogadj be, Uram!

Isten áldásával.