Korsó nélkül, de Krisztussal

G

yönyörűen írja le a példabeszédek a bölcsességet, mintegy megszemélyesítve a szájába adja a szavakat (Péld 8,22-36). Így azután a bölcsesség maga mutatja be önmagát a számunkra. Ezt a vallomást úgy olvassuk, hogy Urunkat, Jézust lássuk meg benne. Hiszen ez az ének Róla szól. Pál apostol így ír: „Benne van elrejtve a bölcsesség és ismeret minden kincse.” (Kol 2,3). A bölcsességet, az életet Benne kell keresnünk, az Atya Jézusban rejtette el mindazt, amire nekünk szükségünk van. Keressük, mert aki keres, az talál.

Megtudjuk, hogy a bölcsesség mindenek előtt volt, mielőtt a teremtett világ létrejött, Ő már létezett Isten mennyei világában. Jelen volt a világ megteremtésekor, János apostol pedig arról tett bizonyságot, hogy semmi lett Nélküle, ami létrejött. Ott volt végig az Atya mellett, és Ő gyönyörködött Benne. Amikor testté lesz, szintén azt olvassuk, hogy Isten gyönyörködik Benne. Igen, az Ő élete gyönyörködteti Istent. Itt álljunk meg és tegyük fel a kérdést, vajon a mi életünk is gyönyörűséget okoz-e az Atyának? Amennyiben őszinték vagyunk, azt kell mondani, hogy nem. Legalábbis az emberiség élete nem gyönyörködteti Istent. Ha pedig személyesen gondolom végig, akkor szintén azt kell mondani, hogy a bűn annyira megrontott, hogy semmi gyönyörködni való nincs az életemben. Azonban mégsem kell elkeserednünk, mert az Úr azért jött, hogy új emberré formáljon, és így Általa lehet kedves, az Urat gyönyörködtető az életünk.

Miben gyönyörködik az Úr? A bűnbánó és engedelmes lélekben. Ha megbánjuk bűneinket, majd az Úr szabadítása által elhagyjuk azokat, és akarata szerint élünk, az gyönyörködteti Urunkat. Krisztust követve lehet az életünk kedves az Úrnak, ha Őt követjük, akkor életutunk megörvendezteti Istent.

A bölcsesség megszólít, és azt kéri, hallgassuk meg, és tartsuk meg, amit mond, járjunk az általa mutatott úton. Miután megtudtuk, hogy a bölcsességben Urunkat látjuk, nem is kell mondani, hogy érdemes Rá hallgatni és követni Őt. Hiszen az Úr Jézus élete mindvégig szinkronban volt beszédeivel. Amit tanított, azt élte is. És bármerre járt, soha nem igazodott a korszellemhez, a vezetőkhöz, az Ő iránytűje mindig az Atyához volt tájolva. Ezért megbízható Ő a számunkra. Nem téveszt meg, és nem vezet rossz irányba. Ha Őt követjük, nem csalódunk, mert azt kapjuk, amit ígért.

Azt ígéri, hogy aki Őt megtalálja, az az életet találja meg. Valóban Ő az élet. De úgy is életre találunk, hogy Őt követve az igazi, az Istennek tetsző élethez jutunk. Ő teszi emberi életté az életünket. Általa lehetünk krisztusi emberekké, vagyis élhetünk úgy, mint Ő, az Atya szavára hallgatva. Ha így teszünk, életessé válik az életünk. Sőt, nemcsak erre a földi világra nézve lesz életünk, hanem örök életre jutunk. Hiszen az Úr Jézus azért jött és adta oda életét, hogy üdvösséget szerezzen a számunkra. Olyan jó, hogy ma szól hozzánk, hogy hallgathatunk Rá. Legyünk hálásak érte és fogadjuk meg, amit mond.

Az asszonnyal folytatott csodálatos beszélgetés közben visszaérkeztek a tanítványok (Jn 4,27-30). Megdöbbenve látják, hogy Jézus egy asszonnyal beszél. Számukra is megdöbbentő, mennyire más az Úr Jézus, mint ők, mint amihez szoktak. Nem az emberi szabályok és hagyományok fogságában él, hanem Ő valóban szabad. Mert mindig az a szabad, akit az Isten „kell”-je vezérel. Az, aki mindig felfelé figyel és kész Isten vezetéséhez igazodni. Mert az Ő vezetése nem azokon az utakon jár, amiken mi szeretnénk, ami számunkra a legkényelmesebb.

Csodálkoznak, de nem utasítják helyre, és nem is vonják felelősségre, mert tudják, Ő fölötte áll az emberi törvényeknek, Nála minden a lélekmentésnek van alárendelve. Minden szabálynak az adja az értékét, hogy az embert, az életet szolgálja-e. És itt világos, hogy az életet az szolgálja, ha Jézus bemegy Samáriába, és leül a kútnál, majd megszólítja ezt az asszony. Jézus soha nem azt nézi, milyen következményekkel jár egy élet megmentése a maga számára. Neki az a fontos, hogy megtalálja az elveszettet, mert ez okoz örömöt a mennyben. Tudok-e én így figyelni felfelé? Fontos-e számomra az elveszett megtalálása, életre jutása?

Amikor az asszony szembesül a Vagyok Istennel, azonnal bemegy a városba, mert ezt el kell mondani mindenkinek. Sok mindent el szoktunk mondani, de az örömhírt mondjuk-e? Ott van-e a szívemben, hogy mindazt, amit az Úr elvégzett bennem, hogy megmentett a bűn hatalmából, el kell mondanom, tovább kell adnom? Ennek az asszonynak senki sem mondta, hogy tegyen bizonyságot, egyszerűen csak jött belőle, úgy érezte, ezt nem lehet magában tartani, ezt el kell mondani. Még az sem volt benne, hogy miért is mondanám azoknak, akik annyiszor a nyelvükre vettek, bántottak. Átéli, hogy Jézussal mindenkinek találkozni kell, mert eljött a közmegvilágítás órája. Itt a világ Világossága, és ha befogadják, akkor Samária nem lesz többé sötét hely. Hiába szerelünk fel mindent modern világítóeszközökkel, amíg Jézust nem fogadjuk be az életünkbe, sötétségben élünk. Talán a sok lámpa és a rengeteg villogó fény pont a belső, lelki sötétségünket hivatott elleplezni. Hívjuk be a Fényt az életünkbe. Aki pedig már ismeri Őt, menjen és vigye oda, ahol még sötét van.

Az asszony valóban élő vízre talált, mert eredeti céljáról teljesen megfeledkezett. Aki Krisztusra talál, annak Ő mindennél fontosabb lesz. A korsó ottmarad, mert élő forrásra bukkant. Amikor Krisztusban felragyog az élet bennünk, valami mindig hátramarad. Ami a régi élethez tartozik, az marad, mert most már egy egészen új kezdődik. Mi marad a kútnál? Mi az, ami az Úr Jézusban megtalált kincsért cserében lemarad, amivel kapcsolatban rájövök, hogy nincs már rá szükségem? Van, akinek a pohár marad el, mert aki forrást kap, annak nincs szüksége az italra, hiszen igazi megújító vízre lel. A szenvedélyek korsója Jézusra találva marad hátra. És itt nincs semmi erőszak, az új annyira betölti ezt a nőt, hogy szinte észre sem veszi, hogy nincs már szüksége a régire, itt minden megy magától. Ez az igazi szabadulás, Krisztust megnyerve tudok korsóim nélkül élni. Korsó nélkül élni lehet, de Krisztus nélkül nem.

Az asszony nem magához, hanem Jézushoz hívogat. Lássatok egy embert - igen, Jézust látni kell, neked is látni kell. Jöjj Hozzá, győződj meg magad arról, kicsoda Ő. Egy egyszerű, sőt, addig megvetett asszony hiteles, erőtől duzzadó bizonyságtétele megmozdította a várost. Az élő víz felfakadt benne, és árad tovább mások felé. Fantasztikus az Úr átalakító munkája, egy ember, akinek a szavára eddig senki nem adott, most hitelessé válik, most megmozdul egy egész város. Az asszony pedig az első női bizonyságtevő, az első misszionárius lesz.

Mint a szép, híves patakra

1. Mint a szép, híves patakra A szar-vas kí-ván-kozik, Lelkem úgy óhajt Uramra, És hozzá fohászkodik, Tehozzád, én Istenem, Szomjúhozik én lelkem, Vajon színed eleiben Mikor jutok, élő Isten?

2. Könnyhullatásim énnékem Kenyerem éjjel-nappal, :/: Midőn azt kérdik éntőlem: Hol Istened, kit vártál? Ezen lelkem kiontom, És házadat óhajtom, Hol a hívek seregében Örvendek szép éneklésben.

3. Én lelkem, mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben, nem hágy el, Kiben örvendek végre, Midőn hozzám orcáját, Nyújtja szabadítását; Ó, én kegyelmes Istenem, Mely igen kesereg lelkem!

4. Sebessége árvizednek, És a nagy zúgó habok :/: Énrajtam összeütköznek, Mégis hozzád óhajtok; Mert úgy megtartasz nappal, Hogy éjjel vigassággal Dicséreteket éneklek Néked, erős őrizőmnek.

5. Mondván: Isten, én kőszálam, Mire felejtesz így el? :/: Ellenségim vannak rajtam, Gyászban járok veszéllyel. Mert az ő hamis nyelvek Csontjaimban megsértnek, Mert így bosszantnak ellened: Lássuk, hol vagyon Istened?

6. Én lelkem, mire csüggedsz el: Mit kesergesz ennyire? :/: Bízzál Istenben s nem hágy el, Kiben örvendek végre. Ki nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást, Nyilván megmutatja nekem, Hogy csak ő az én Istenem.

Isten áldásával.