Egészen meggyógyít az Úr

 

A

 fogságból hazatértek igyekeznek visszatérni a fogság előtti időkhöz (Zak 7,1-14). Felépítik házaikat, megművelik földjeiket, tehát beindul az élet. Közben fáradoznak a városfal és a templom helyreállításán. Az évek telnek, két évvel vagyunk előrébb a látomássorozat óta, amit Zakariás kapott. Most ismét szól hozzá az Úr. A próféta mindennapi dolgai között is figyel felfelé, nem merül úgy el a napi gondokban, hogy ne hallaná meg, amikor Isten szól. Telnek a napok, két év múlik el, úgy, hogy nincs konkrét üzenet, és ő nem tompul el. Nem veszíti el az Úr szava iránti érzékenységet, hanem továbbra is belső várakozásban, készenlétben van. Nem mindennap halljuk kiemelkedően az Úr szavát, időnként talán úgy is érezzük, nem szól az Úr, ilyenkor sátán elhinti bennünk, nem érdemes figyelni, várni, látod, Isten nem felel. Ne hallgassunk rá, és ne adjuk fel, legyünk a szívünkben készen bármikor meghallani az ige szavát. Ne merüljünk el a világ dolgaiban, hanem a napi tevékenységek között is éljünk, úgy, ha szól az Úr a rendelkezésére állhassunk. Zakariás most is meghallja Isten szavát. Nem mondta, Uram, várj, most sürgős elintéznivalóm van. Ha nem megyek oda ahol várnak fontos dolgokról maradok le. A prófétának mindig az Úr az első.

Ebben az időszakban a Jeruzsálemen kívüli területekről küldtek fel embereket a papokhoz és a prófétákhoz, a vallási élet hivatalos vezetőihez. A kérdés, tartsák-e azokat a gyászünnepeket, és böjtöket, amiket a fogság idején bevezettek. A fogságban új szokásokat vezettek be, mivel távol voltak a templomtól, keresték a módját, hogyan tisztelhetik Istent idegen földön. Így újfajta alkalmak is bevezetésre kerültek, ezek közé tartozott a gyásznap. Ezen az ünnepen sírtak a múlt tragédia felett, siratták az elpusztult várost és templomot, illetve elveszített hazájukat. Sokan reménytelenül sírtak, úgy gondolták, innen nem lesz már visszatérés. Aztán az Úr hatalmasat cselekedett, megmutatta, hogy Ő az egész világ Ura. Igaz ezt korábban is kijelentette, de a fogságra vitel idején, úgy vélték, ez mégsem így van. Miért? Mert a jelenlegi állapotokra tekintettek és nem az igébe kapaszkodtak.

Isten üzen nekik a próféta által.  Először is őszinte magukba nézést kér. Mondják meg őszintén, amit ott tettek, azt Istennek tették-e? Őt keresték-e, vagy csak magukat siratták. Rá kell döbbenniük, hogy ezek a vallásos cselekedetek róluk szóltak. Így kerültek középpontba, így mutathatták meg milyen kegyesek ők, és mennyire szeretik népüket és hazájukat. De nem Istent, nem az Ő akaratát keresték. Nem a remény szólalt meg bennük. Hiszen a fogságban már elhangzott Isten ígérete a hazatérésről. Nem gyászolni kellett volna, hanem reménységgel tekinteni a jövőbe, várni kellett volna Isten munkáját. Miről szól az istentiszteletem? Önmagam siratásáról, a régi dolgokra, a régi dicsőségre való emlékezésről, vagy az Úrral való kapcsolatról? Őt keresem, Ő nekem a fontos?

 Ez a gyászünnep csak magukról szólt, mártírként élték meg. Mennyi bajt zúdít ránk az Úr, mi ezt nem érdemeljük. Kimaradt a bűnbánat. Nem úgy álltak az Úr elé, Urunk miattunk, a mi engedetlenségünk miatt történt a fogság. Azért veszítettük el a hazánkat, a templomot, mert vétkeztünk ellened. Ez azonban hiányzott, nem látták meg bűneiket. Nem akarták felismerni, hogy hitük kiüresedett, a formák megvoltak, de a tartalom, a személyes kapcsolat hiányzott.

A próféta által Isten arra akarja őket rádöbbenteni, ő nem az üres lélektelen kultuszt igényli, hanem az élő kapcsolatot. Ebben a kapcsolatban egymás felé is új tartalommal, lelkülettel nyilvánulhatnak meg. Isten a megélt hitre irányítja figyelmüket. De ez a megélés, ne kényszerűségből, megfelelésből fakadjon, hanem szeretetből. Azért teszem, amit teszek, azért nyitok a másik ember felé, mert az én Uram is így tesz. Az élő kapcsolat által megismerem az én Uramat, meglátom milyen is Ő. Kialakul a szívemben, hogy én is olyan akarok lenni, mint Ő. Az Úr Jézus a földön bemutatta az Atyát, aki hittel jön Jézushoz, és új emberré lesz, az maga is úgy akar élni, mint az Úr. Meglátom Jézus életében, ilyen az Isten. Lám, Ő odatartotta a másik arcát, szertejárt és gyógyított, helyreállított mindenkit, aki maga is vágyakozott erre. Tudom, én képtelen vagyok így élni, de kérhetem, Uram, tedd újjá a szívemet. Hálát adok Neked, hogy ezért jöttél, ez a Te akaratod, hogy belülről újjá legyünk, és így új módon, mássá legyen az istentiszteletünk is. Uram, segíts önmagunkba tekinteni, és meglátni, milyen is az életünk, az istentiszteletünk? Csak formalitás a hitünk, vagy élet, és cselekedet, úgy amint Nálad is láttuk. Akit Te megtalálsz, abból ez az élet irgalmas és gyakorlati élet árad.

Jézus nem az emberekhez, hanem az Atyához igazodik (Jn 7,14-24). Isten órájára figyel mindenkor, és amikor úgy látja eljön az idő, akkor mozdul, akkor oda megy, ahová mennie kell. Nem is saját vágyai, érzelmei mozgatják az Urat, nem azért maradt, mert nem volt kedve felmenni Jeruzsálembe, és nem is azért mert félt. És amikor most felmegy az ünnepre nem is azért teszi, mert jó ott lenni, hanem azért megy, mert fel kell mennie. Az Ő jelenléte bizonyságtétel Isten országáról, arról, hogy új idők jöttek.  Szabad másképp gondolkodni és élni, mint eddig. Szabad és lehet Istenre hangolódni, személyes kapcsolatba lépni Vele. Mindez Jézus által történhet meg. Viszi Jeruzsálembe a nagy hírt, Isten kinyitotta a menny ajtaját, be lehet lépni rajta, ingyen kegyelemből. Mert a belépődíjat Jézus fogja kifizetni. Így hívogat, jöjjetek, a vendégeim vagytok Isten országában, mégpedig örökre. A számla ki van fizetve. Mi pedig már tudjuk, hogy a számlát a kereszten vérrel, és élettel fizette ki.

Amikor Jézus tanít, csodálkoznak, mert ismeri az Írásokat, és másképp szólja, mint ők. Tudják, hogy nem járt az ő képzésükre, nem kapott tőlük felhatalmazást, akkor hogyan? Nem akarják meglátni, hogy Jézus nem bemagolt igéket idéz, hanem az élet szavát hirdeti. És ezeket a tettei támasztják alá. Egész Lénye Istenről beszél, és amit tesz, hatalmasan hirdeti, Isten meglátogatta az embereket. Elhozta az igazi életet. Aki kinyújtja érte a kezét, abban csodálatos dolgok mennek végbe. Aki Jézust beengedi az életébe, egészen meg fog gyógyulni. Lelkében testében újjá lehet az ember Általa. Ő nem felületi kezelést ad, hanem teljes gyógyulást. Nemcsak egy betegségből gyógyít meg, hanem minden testi és lelki betegségből, és felszabadít a bűn hatalma alól, egy új Neki tetsző életre.

Aki figyeli Őt, az meglátja, valóban az Úrhoz hívogat. Ő nem azért tanít és gyógyít, hogy így egy új iskolát beindítson. Nem a megélhetését kívánja így biztosítani, és nem is valamilyen pozíciót kíván elérni. Jézus önként. ingyen és szeretetből fordul felénk. Azért munkálkodik, hogy igazán feltáruljon előttünk Isten országa. Nem vallásos rendszereknek akar megfelelni, hanem épp ebből akar kiszabadítani, új élő kapcsolatra. Azt akarja, hogy ne csak a törvényt, hanem magát Istent ismerjük meg. Őbenne és Általa találkozzunk az Atyával, és szeressük meg. Szeretetkapcsolatra hív az Úr.

 

 

Jöjj, királyom, Jézusom!

 

1. Jöjj, királyom, Jézusom! Szívem, íme, megnyitom. A gonosztól óvj te meg, Meg ne

rontson engemet.

2. Véreddel, mely el-kifolyt, Mosd le rólam, ami folt; Élet útját megmutasd, Én meg nem

találom azt.

3. Gyógyítsd meg sok nyavalyám, Enyhíts szívem bánatán; Kétség, gond ha gyötrenek,

Biztasd nádszál hitemet.

4. Van hatalmad rá, tudom, Míveld, édes Jézusom: Hit, remény és szeretet Töltse be a

szívemet.

5. A keresztet te adod, Adj hozzá alázatot: Hordjam olyan csendesen, Mint egykor te,

Mesterem.

6. Majd ha véget ér a harc S megpihentetni akarsz: megragadom jobbodat, S mennyor-

szágod béfogad.

 

 

Isten áldásával.