Örök életre megmaradó eledel

 

H

abakuk meglátja, prófétai szolgálata őrszolgálat (Hab 2,1-20). Olyan, mint a katonáé, az őrszemé, figyelnie kell. Mire figyel? Az Úr szavára. Odaáll a bástyára és vigyáz, vagyis teljes lényével Isten üzenetére koncentrál. Vigyázni, figyelni kell, nehogy az ellenség váratlanul lepjen meg. És ezt az Úrra való várakozás, a szavára való figyelés akadályozhatja meg. Sátán mindent megtesz, hogy elterelje figyelmünket a jelenlegi helyzetről, azt akarja, ne vegyük észre trükkjeit, és csak akkor észleljünk, amikor késő, Isten népe mindig harcban áll, a gonosz állandóan támad, le akar rohanni, el akar szakítani az Úrtól. Gyakran úgy teszi, hogy ez ne is tűnjön fel. Nem mindig fegyverrel érkezik, hanem olyan formában, ami nem is tűnik támadásnak. Ezért kell figyelnünk. Legyünk olyan kapcsolatban az Úrral, mint az őrszem. Legyen állandóan készen, az Úr Jézus is elmondta, a tanítványoknak úgy kell a világban élni, hogy bármikor készen legyenek, mert sem a napot, sem az órát nem tudjuk. Nemcsak az Úr eljövetele történik hirtelen, hanem a gonosz is úgy dolgozik, hogy hirtelen elnyelhessen. Ha nem figyelünk felfelé, belesimulunk a világ szellemiségébe, és nem is vesszük észre, hogy elszakadtunk Urunktól. A hívő embernek őrszolgálata van, úgy kell élnünk, mint a katonának. Mert a tanítvány Krisztus katonája.

Mire kell figyelnünk? A próféta vigyáz, hogy lássa, mit szól hozzá az Úr. Mindennap az Úr szavára kell várnunk. Feszülten figyelve, hogy mit is mond nekünk az Úr? A gonosz pont azt akarja elérni, hogy ne várjunk az Úr szavára. Türelmetlenséget ültet belénk, annyira elfoglal, hogy ne legyen időnk figyelni Isten szavára. Pedig ez a lényeg, meghallani, amit nekünk szól. Meghallani, amit mai népének üzen. Az ellenség rengeteg információval árasztja el a világot. Nem is csupán bulvárhírekkel, hanem különféle biblia magyarázatokkal is. Ezeken rágódunk, boncolgatjuk, igazak, vagy hamisak, és közben megfeledkezünk a Bibliáról. Nagy veszély, hogy az érdekesebbnél-érdekesebb emberi találgatásokra figyelünk, és nem az igére. Az ige megértéséhez alázatra, türelemre, felfelé figyelésre, kutatásra, és a Lélek munkájára van szükség. Ha figyelünk felfelé, akkor értjük meg a körülöttünk történő eseményeket. Azonban az emberi magyarázatok, azonnal válaszokat kínálnak. Érdekes elképzeléseket mondanak napi eseményekről, olyanokról, amik foglalkoztatnak minket. Azonban Isten első renden az igét adta. És ha ezt olvassuk, nem tévedünk el. A különféle emberi magyarázatok félre visznek, félelmet okoznak, mert nem tudjuk, a sok közül melyiket fogadjuk el. Állj az őrhelyre, térdelj az ige mellé, és figyelj Uradra! A Szent Lélek Isten megtanít mindenre, és eszünkbe juttat mindent, amire szükségünk van.

Fontos, hogy bízzunk az Úr szavában. Jegyezzük meg, raktározzuk el, és ha nem akkor valósul meg, amikor gondoltuk, ne ijedjünk meg. Soha ne gondoljuk, hogy Isten ígéretei feledésbe merülnek. Ha késik is, bízzál Benne, ez a lényeg, bízzak az Úrban, bízzak, abban, hogy amit mondott megtörténik, ha várni is kell rá. Mert Isten ad időt népének, és az egész emberiségnek. Amikor ítéletről beszél, akkor is ad időt, hogy megfordítsuk életünket, és ne kelljen ítélni. Mert Isten mindig menteni akar. Ma is személyesen minket keres, azt akarja, hogy halljuk szavát, és legyünk készek engedelmeskedni Neki.

Isten az igében kijelentett üdvterve a vége felé siet, el fog jönni, nem marad el. Nagy vigasztalás mindez, mert azt jelezi, biztosan haladunk az új teremtés felé. Nem fog elmaradni semmi, amit az Úr kijelentett. Eljön Ő, és eljön a világ ítélete is. Mindez a vége felé siet, de ez az ige nem félelmet akar kelteni. Nem rémhírt, a pusztulás hírét adja elénk, hanem a bizalom szavai ezek. Bízz az Úrban, mert a kezében van az egész világ élete. Nem véletlenül sodródunk. Izráelnek is meg kell látni, hogy a fogság után, új kezdés jön. Az ítéletet a kegyelem, az új kezdés követi. Isten azt akarja, hogy még ebben a földi életben átéljük, hogy az Úr Jézus magára vette ítéletünket, és így új teremtéssé legyünk Általa. Aki felismeri, hogy ítélet alatt van, de bűnbánattal keresi Őt, azt az Úr kegyelmében részesíti. A megkegyelmezett bűnös pedig már az Úr országában élhet egy új, Őt dicsőítő életet. Itt már minden róla szól. Eltűnik a világ szellemisége, és Jézus indulata uralkodik és visz előre. A világ szellemisége ragadozó, mindig többet akar. Telhetetlen, kifoszt másokat, egyéneket és népeket, de Isten meg fogja ítélni, Babilont és az új Babilont is. Jézus Lényének alaphangja mindezekkel szemben, az adás, Önmagát adta a kereszten, hogy életünk legyen. A világ szellemisége elvesz, kiszipolyoz, Jézus ad, életet, bővelkedést.

Az emberek duplán szembesültek az Úr Jézus természetfeletti hatalmával (Jn 6,22-27). Átélték a megvendégelés csodáját, majd keresik Jézust, és nem találják. Kutatnak, megállapítják, hogy nem volt a környéken más hajó, de mindez nem viszi Hozzá közelebb őket. Ők nem Jézust, az Isten Fiát keresik, hanem egy nagyszerű vezért, egy ragyogó képességű politikust, aki könnyebbé teszi az életüket. Mindent megad nekik, amire vágynak. Azonban Jézus nem üzletközpontú életre hív. Ő nem belőlünk él, nem nagyobb haszonra törekszik. Beszédéből kiderül, pont azt akarja, hogy életünket más szempontra állítsa. Eddig a megélhetés, az ezért való szüntelen fáradozás állt a középpontban. Most Isten országát helyezi szemünk elé.

Amit ez a világ nyújt, amibe egész életünket, minden energiánkat belefektetjük, elvész. Semmi nem marad meg. És ezt látjuk, erre épít ez a világ. Minden elromlik, tönkremegy, lemerül, elfogy, ezért állandóan pörögj, szerezz, dolgozz. És ez, e világ fejedelmének kedvez, mert annyira belemerül az önfenntartásba, a szerzésbe, hogy már nem jut erőnk, figyelmünk Istenre. Azt gondoljuk ez a világ az isten, mindent megad, egyre többet kínál, és nem vesszük észre, hogy rabok vagyunk, kimerülünk. Görnyedezünk a terhek alatt. Pedig az Úr hív: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28). Csodálatos lehetőség, szabadok lehetünk.

Az Emberfia ad, Ő nem elvesz, hanem ad. Ez Rá a jellemző. Új életet ad, és ebben gondoskodást. Örök életre megmaradó eledelt kínál, vagyis aki Isten országa polgára lesz, arról az Atya gondoskodik. Hányszor elmondta, több az élet, és ne aggódjunk, hanem keressük először Isten országát és igazságát. Ne az foglalkoztasson, nyerünk-e néhány fillért, vagy épp veszítünk? Isten országáért éljünk, örömmel és hálaadással. Végezzük, amit az Atya ránk bíz, Ő pedig gondoskodik rólunk. Megadja azt, amire szükségünk van. Hisszük ezt? Ha igen, a gyermeki bizalommal, és hálaadással álljunk elé, amint Pál is írja: „Semmi miatt ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt” (Fil 4,6).

 

 

CSAK AZ ÚRNAK NAGY KEGYELME

 

 

1.  

Csak az Úrnak nagy kegyelme,

Hogy még nincsen végünk,

Mert reánk tör, hogy elnyelne

Gonosz ellenségünk.

Száz veszéllyel utunk telve

S nincsen erőnk nékünk,

Csak az Úrnak nagy kegyelme,

Hogy még nincsen végünk.

2.  

Meg-megújul minden reggel

Az Ő nagy irgalma,

Azért mihelyt napunk felkel,

Kezdjünk háladalba!

Szívünk és szánk szép énekkel

Krisztust magasztalja;

Meg-megújul minden reggel

Az Ő nagy irgalma!

3.  

Az Úr az én örökségem,

Azért Benne bízom,

Mi kell nékem földön-égen,

Ha ez egy jót bírom?

Éljek bármi nagy szükségben,

Még sincs miért sírnom:

Az Úr az én örökségem,

Azért Benne bízom.

4.  

Ó, mily jó az Úr azokhoz,

Akik Őrá várnak!

A sebükre balzsamot hoz,

Imáiknak szárnyat.

Föl, szívünk, a csillagokhoz,

Félre, földi árnyak!

Ó, mily jó az Úr azokhoz,

Akik Őrá várnak!

 

 

Isten áldásával.