|
I |
sten látomást adott Ámósznak a közelgő ítéletről (Ám 7,1-17). Komoly természeti csapásokat látott, amik által az Úr felébreszteni kívánta Izráel népét. Azonban a próféta az Úrhoz fordult, és kérte legyen kegyelmes. Úgy látta, nem bír ki a nép ilyen csapást. Jó látni, ahogyan könyörög Isten népéért, nem akarja, hogy elvesszenek. Mi is kiáltsunk Urunkhoz. Könyörüljön rajtunk. Könyörüljön a mai emberen és adjon megtérést. Az Úr végezze el, hogy mindazok az ítéletes események, amik történnek felnyissák szemeinket és az Úrhoz forduljunk. Itt ezek az ítéletes látomások Isten népét érintik. Nem is az volt a gond, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek, vagy akár háború is lehet. Azt nem fogadták el, hogy ezek az események Izráelt érintik, és ez a nép juthat fogságra. Képtelenek voltak elfogadni, hogy Isten a maga népét megítéli. Ők úgy gondolták, az ország fejlődik, a vallás gyakorlása rendben, folynak az áldozatok, mi lehetne a probléma? Nem látták meg, hogy maga Isten hiányzik az életükből.
Izráel nem látja meg, hogy vallásgyakorlata nem az Istenről szól. Nem a Mózesnek kijelentett isteni akarat szerint zajlik. Nem Istent, hanem a pogányok bálványait imádják. Így azután nem is Isten törvénye már az útmutatójuk. Úgy élnek, ahogy a többi nép. Isten azonban arra hívta el őket, hogy másképp éljenek, mint a világ. Arra hívja el mai tanítványait is az Úr, hogy életünk eltérjen a nem hívőkétől. Legyünk világosság a többi ember számára. Az Úr azt akarja, hogy a világ igazodjon Isten népéhez, és ne Isten gyermekei a világhoz. Hogyan élünk ma? Kihez igazodunk? Van-e különbség Isten népe és a világ életgyakorlata között? Más-e a mi motivációnk, másabb-e a családi életünk? Ragyogunk-e a sötétségben?
Nem könnyű Ámósznak helytállni, hiszen nem fogadják el, amit mond. Ráadásul megtiltják, hogy prófétáljon, és kiutasítják az országból. Megtudjuk, hogy Bétel a király szenthelye, királyi kultuszhely, itt már nem az Úrról van szó. Itt már a király ambícióiról, és csak az prófétálhat, aki azt mondja, amit a király hallani akar. Csak a királyt dicsőítő, pénzéből élő próféták és papjai beszélhetnek.
Ámósz azonban nem inog meg. Miért? Mert biztos talajon áll, és ez az elhívása. Személyes kapcsolata van az Úrral, és Isten megszólította, és elhívta addigi munkájából. Ő nem akart próféta lenni, de az Úr küldte, és ő engedelmeskedett. Azt is jó látni, és ez volt ami bosszantotta Bétel papját, egy egyszerű paraszt, egy tehénpásztor hirdeti Isten üzenetét. Mindez azt jelenti, az Úr mindenkit tud használni, mindenki lehet eszköz a kezében, aki meghallja Őt és engedelmeskedik Neki.
Meg kell látnunk a különbséget Amacjá pap és Ámósz próféta között. Amacjá kiképzett, a király által kinevezett pap volt, ezért a legtöbben úgy gondolták neki van igaza, ő mondja Isten üzenetét. Azonban kiderül, Isten nem őt használja, mert neki semmi köze az élő Istenhez. Kinevezése van, de elhívása és látása nincs. Aki az Úr üzenetét szólja azt nem lehet elhallgattatni. Lehet nem hallgatni arra, amit mond, de elhallgattatni nem. Azt mondják ne prófétáljon, de ő prófétál tovább, hirdeti az igét tovább. Nem csügged el és nem adja fel. Nem tesz eleget a pap, a vezetők kívánságának, ő Isten akaratának engedelmeskedik. Adjon az Úr ilyen kitartást az ige mellett, hirdessük Isten akaratát akkor is, ha az ellenkezik a közvéleménnyel. Azt is fontos látni, nem a világi hatalom, hanem az egyház tiltja el Ámószt. Miért? Mert amikor Isten szól, az mindig kimozdít a megszokott kerékvágásból. Ők pedig nem akarnak mozdulni.
A tanítványok számára is jelzés, amit látnak. Jézus egy asszonnyal beszél (Jn 4,27-30). Szóba állt a pogány, az általuk tisztátalannak tartott területen egy nővel. Ezen el kell gondolkozni. Ha valami olyat tesz az Úr, amire nem számítottunk, amin csodálkozunk, ott álljunk meg, és gondoljuk végig. Meg kell látnunk, ezekben a történésekben azt a mást, amit Jézus hozott. A tanítványoknak fel kell ismerni, hogy Jézussal nem a régi javítgatása folyik, hanem egy egészen újfajta élet kezdődik. Jézus mindenki számára hozza az élő vizet. Mindenkinek kijelenti, Ő a Messiás, Ő, Aki itt van, akiről szólnak ünnepeink, aki megszólít a Biblia által. Rádöbbentem-e már, hogy Ő az élet fejedelme, és Ő nem a mi hagyományainkhoz igazodik, hanem Isten akaratához. Ezt az akaratot tárja fel és éli meg előttünk is.
Az asszony reakciója csodálatos. Jézussal találkozva, a kijelentést hallva, megfeledkezik az üres edényről. A korsó ottmaradt, mert amit átélt, amit hallott mindennél fontosabb. Semmi, még az életfontosságú víz sem lehet fontosabb Jézusnál, a Tőle kapható élő víznél. Átélek-e ilyen találkozást Vele, amikor imádkozom, az igét olvasom? Mindennél fontosabb lesz-e Ő? Otthagyok-e mindent azért, hogy Róla bizonyságot tegyek. Ennek az asszonynak senki sem mondta, hogy tegyen bizonyságot. Nem is járt semmilyen iskolába, csak egyszerűen vitte a Megváltóra találás öröme. És ezt meg kellett másokkal is osztani, ezt el kellett mondani.
Az asszony otthagyta a vedrét, te mit hagysz ott Jézusért? Már nem fontos a veder, mert az üres. Csodát élt át, a szíve telt meg kegyelemmel, új élettel. A veder még mindig üres, és ottmarad, de nem hiányzik, mert élő vizet kapott. Ez megmutatja, aki igazán találkozik Jézussal annak a régi élete, a világ dolgai már nem hiányoznak, mert újat kap. Nem hiányzik a világ, most már nem ott keresi a boldogságot, mint eddig. Új célt lát maga előtt. Sőt mondjuk ki, most látta meg élete célját. Mindenkinek elmondani, itt a Megváltó. Menjetek, és nézzétek meg. Az asszony élete hitelessé vált a samáriaik előtt, pedig jól ismerték. Jézus, a lénye tartalma adta a hitelességét. Látszott rajta a változás. Látszott rajta, hogy történt vele valami. Látszik-e rajtunk, hogy találkoztunk a Megváltóval? Amikor felállunk az ige mellől, vagy kijövünk egy istentiszteletről, visszük-e Jézust? Látszik-e, hogy Vele voltunk együtt? Ha igen, akkor mi is evangelizátorokká válunk. Ha találkoztunk Vele igazán, akkor másokat felé fogunk irányítani. Az asszony nem mondja, hogy hinniük kell abban, amit mond. Menjenek és győződjenek meg. Mindenkinek magának kell meglátni Jézusban a Krisztust. Mindenkinek magának kel Őt megismernie.
AMIT SZÍVÜNK ESDVE KÉR
1.
Amit szívünk esdve kér,
Földi kincsnél többet ér.
Mind mulandó és üres,
Amit a világ keres.
Lásd, Uram, mi Lelkedet
Kérjük, Aki hűn vezet,
Föl ne tartsa semmi gát,
Hadd jelentse meg magát,
És szívünk töltse be
Mindörökre szent heve!
2.
Ne a test legyen urunk,
Kit követni indulunk,
Lelked szóljon csak velünk,
Mert mi Őrá figyelünk.
Lásd, Uram, mi Lelkedet
Kérjük, Aki hűn vezet,
Föl ne tartsa semmi gát,
Hadd jelentse meg magát,
És szívünk töltse be
Mindörökre szent heve!
3.
Tartsd kezedbe’, hű Urunk,
Amit mondunk, gondolunk;
S míg szemünk csak Rád tekint,
Hűn igazgasd tetteink!
Lásd, Uram, mi Lelkedet
Kérjük, Aki hűn vezet,
Föl ne tartsa semmi gát,
Hadd jelentse meg magát,
És szívünk töltse be
Mindörökre szent heve!
4.
Lelkedet reánk kitöltsd,
Érjen így a jó gyümölcs;
Lássa mindaz, aki él,
Életünk, hogy mit beszél.
Lásd, Uram, mi Lelkedet
Kérjük, Aki hűn vezet,
Föl ne tartsa semmi gát,
Hadd jelentse meg magát,
És szívünk töltse be
Mindörökre szent heve!
5.
Ó, mi áldás, kegyelem
Benned élni szüntelen,
Eszközöd gyanánt, Uram,
Függni Tőled untalan!
Lásd, Uram, mi Lelkedet
Kérjük, Aki hűn vezet,
Föl ne tartsa semmi gát,
Hadd jelentse meg magát,
És szívünk töltse be
Mindörökre szent heve!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése