2021. január 15., péntek

Megbékéltet a kereszt

 

K

emény és ítéletes szavak hangzottak el eddig a próféta szájából, azonban Isten mindig megszólaltatja a kegyelem üzenetét is (Mik 5,1-15). Elhangzik mindig a megtérésre való felhívás, és az új kezdés lehetősége. Isten soha nem csupán ítéletes igéket mond, hanem ezeken az igéken keresztül is meg adja a bűntől való elfordulásra az esélyt. Egyben lehetővé teszi az Őhozzá való visszatérést. Azt is elmondja, mi történik, ha ez megvalósul. Elmarad a fogság, vagy ha a fogságban megy végbe a bűnbánat, akkor eljön a szabadulás napja. Isten nem fordul el népétől, kész megkönyörülni, és a rosszat jóra fordítani. Mert Ő sohasem a bűnös halálában gyönyörködik, hanem annak megtérésében. Azt akarja az Úr, hogy mindenki rátaláljon Őreá és életet nyerjen. Mert Ő az Élet!

Ebben a fejezetben olvasunk arról az ígéretről, ami az Úr Jézus születésekor teljesedett be. Ezt olvasták fel Heródesnek, amikor a Messiás születési helye felől érdeklődött. Isten megígéri, elküldi az igazi Királyt, Aki Betlehemből, a legkisebbnek tartott helyről származik. Betlehem neve, kenyér háza. Itt született Dávid a nagy király. Tehát ezek mind jelezések, arra adattak, hogy amikor eljön, be tudják azonosítani. A kenyér házában születik meg az Élet Kenyere. Azonban a kenyér akkor ad életet, ha elfogyasztják. Jézust is be kell fogadnunk a saját életünkbe ahhoz, hogy életet adjon.

A próféta üzenete azért adatik, ha beteljesedik az ígéret mindenki vizsgája meg az igét, a jeleket, az adott személyt a prófécia jegyében és maga döntsön. A megígért uralkodó eljött, de nem akar3ták felismerni, mert saját hatalmukhoz ragaszkodtak. Jézus nem úgy jön el, hogy beül egy trónszékre, hanem úgy, hogy mindenkinek magának kell Őt felismerni. Azért fontos az élete és az ige vizsgálata, mert álruhában jött. Nem látszik Istensége a külsején, de ha az igére tekintünk, és úgy figyeljük Őt, meglátjuk nincs Hozzá fogható. Ki tud olyan dolgokat megtenni, amiket Ő tett? És ki az aki nem a másikból él, nem a másik életét áldozza be, a sajátja védelme érdekében, Rajta kívül? Jézus nem a tanítványok életét áldozta be, nem azt várta, hogy Neki szolgájának, hanem Ő hajolt lett, és lett szolgák Szolgájává.

Megláttam már, hogy eljött Isten a világba, és engem keres? Fel akarja velem venni a kapcsolatot, azt akarja, hogy megismerjem Őt, és Önként, szívből szeressem és szolgáljam. Ő nem erőlteti ránk magát. A mostani világkorszakban az evangélium hirdetése által állít döntés elé. Hallom a róla szóló híreket, de mit kezdek velük? Fontosak nekem, vagy inkább a világ bulvár híreit figyelem? Mert azok azt mondják, amit hallani akarok, a másokról szóló pletykákat, amiket nem szükséges tudnom. Mire figyelek? Hogyan hallgatom az igét? Tejes figyelemmel, vagy szelektíven. Mert a mai igénkben azt is olvassuk, az Uralkodó származása öröktől fogva való. Vagyis Isten már most rámutat, hogy tőle származik a megváltó. Kívülről jön, olyan személy, aki már kezdetben volt, Aki által lett minden, ami létrejött. Azonban ezt nem idézik Heródesnek. Hányszor vagyunk mi is így, abbahagyjuk az ige olvasását, idézését, amikor olyan részlet jön, ami mást mond, mint amire mi vágyunk.

Az Ő személye csodálatos, Ő lesz a mi békességünk. Ezt is meg kell látni, Hozzá kell jönni, és aki így tesz, éli át az igazi békességet. Az emberek mindig politikai béke után vágyakoznak. Úgy gondolják, ha nincs háború, ha a körülmények nyugodtak, jó az szintvonala, akkor meg lesz a békesség is. Az igazi békesség belülről található, a lényünkben. És ez nem a körülményektől függ. Az igazi békesség abból a tudatból és megtapasztalásból fakad, hogy Isten gyermeke vagyok. Istenhez tartozom kegyelemből. Megbékéltetett a kereszt Istennel, így bárhol legyek, és bárhogyan is alakuljon körülöttem az élet, békességem van, mert Isten kezében vagyok. Az igazi mély békességet az Úr Jézus mutatja meg nekünk. Amikor a hajó félelmetes viharba került, az ördög dühöngve próbálta elpusztítani Őt, és az Urunk alszik. Ez a békesség! Dühöng a vihar, de én nyugodt vagyok, engem nem háborít, nem esem pánikba, mert tudom, hogy az én Uram, a vihar felett is Úr. Tehát a békesség nem jelent viharmentességet. A vihar dúl az élet tengerén, de én tudok aludni, én tudom, hogy az Úrnak terve van velem, és tudom, mit kell tennem.

Folytatódik az Úr Jézus beszéde, rámutat, annak van élete, aki hallja az Isten Fiának szavát (Jn 5,24-30). Nyíltan megmondja, hogy aki Őt hallja, Istent hallja. Az Ő szava az Élet szava! Most van az Ő szava meghallásának az ideje. Amíg van Bibliánk, amíg hangzik az igehirdetés, addig, ennek az ideje van. Isten lehetővé tette, hogy meghalljuk a szavát. És ez azért fontos, mert benne van, hogy eljön az idő, amikor nem hallhatjuk. Benne van az is, hogy az Ő szava jelent életet. Amíg itt az ige van lehetőség a megelevenedésre. Meghallottam-e már az Úr szavát? Honnan tudom, hogy igazán meghallottam-e? Onnan, hogy elkezdődött bennem egy új élet. Feltámadtam a lelki halálból, és újjá lett bennem minden. És ez az új élet látható. A külső életemben is meglátszik, ott is kifejti hatását. Vannak dolgok, amiket már másképp csinálok, mint eddig. Van, ami lemarad, már nem használom, nem élek vele, mert Isten igéje vezet. Most már Isten országának ereje nyilvánul meg bennem és általam.

Jézus szava kihoz a halálból, és Aki hisz Őbenne nem megy ítéletre, hanem övé az örök élet. Jézus által mehetünk a kárhozatból az életre. Van kárhozat, de Ő azt akarja, hogy ne oda menjünk. Azért adta életét, hogy üdvösségre jussunk. Ehhez azonban meg kell hallanunk a hangját, és be is kell azt fogadnunk. Jézus szava kelt életre. Amíg Ő szól, van remény.

Jézus nem a maga akaratát kereste, nem annak igyekezett érvényt szerezni, hanem Küldője akaratát vitte végbe. Aki a halálból életre kel, már nem a saját akaratának él, hanem elhívójának. Erre vagyunk elhívva, hogy Isten akaratát cselekedjük. Vajon látható-e a mai egyház életében Isten akarata? A mindennapok miről szólnak, a magunk akaratról, vagy Isten akaratáról? Észrevehető, hogy mindenben aszerint cselekszünk, ahogyan Isten kijelentette? Adja az Úr, hogy ma élő népe felmutassa az emberek számára Isten jó, kedves és tökéletes akaratát.

 

 

Áll a Krisztus szent keresztje

 

1. Áll a Krisztus szent keresztje Elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve Látom

üdvösségemet.

2. Bánt a sok gond, űz a bánat, Tört remény vagy félelem: Ő nem hágy el, biztatást ad:

Békesség van énvelem.

3. Boldogságnak napja süt rám; Jóság, fény jár utamon: A keresztfa ragyogásán Fénye-

sebb lesz szép napom.

4. Áldássá lesz ott az átok, Megbékéltet a kereszt; El nem múló boldogságod, Békessé-

ged ott keresd!

5. Áll a Krisztus szent keresztje Elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve Látom

üdvösségemet.

 

 

Isten áldásával

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése