2022. július 7., csütörtök

Győzelemre fel

 

A

mikor Ezsdrás megkapja a király felhatalmazását a hazamenetelre, és kap anyagi támogatást is, tele lesz a szíve Isten iránti hálával (Ezsd 7,27-28). Meglátja, hogy mindez Isten munkája. Ő indította arra a király szívét, hogy adományaival támogassa a templomot. Valóban, mindez hihetetlen, és emberileg elképzelhetetlen. A nagy birodalom királya, egy kis nép templomépítését támogatja.  Ezsdrás felismeri, hogy a történések mögött Isten van. Ő mozdította meg a király szívét. Nagyszerű üzenet ez, Isten az Ő országa építéséhez a birodalom vezetőjét is fel tudja használni. Ezsdrás tudja, hogy ősei Istene cselekedett. Nem emberek mozgatják a szálakat, hanem az élő Isten.

Lényeges, hogy az élet történéseiben meglátjuk-e Isten munkáit? Észrevesszük-e, hogy Ő cselekszik, vagy minden mögött csak emberi tényezőket látunk? Eljut-e hozzánk, az Úr megszólító szava? Az eseményeken, történéseken keresztül is szól. Talán megmozdít, és rádöbbent, hogy eljött az idő a cselekvésre, menjünk és vigyük az örömhírt. Ezsdrás megértette az üzenetet és elindul Jeruzsálembe, viszi az igét. Tudja, hogy nekik is Isten szavának megismerésére van szükségük.  A legfontosabb megismerni Istent és az Ő törvényét. Az úgy a legkönnyebb, ha megismerjük a Szentírást. Fontos-e nekünk a Biblia minél jobb megismerése? Törekszünk-e a mélyére hatolni Isten üzenetének? Hisszük-e, hogy a Biblia Isten nekünk küldött üzenete? Rajta keresztül emberi szóval mutatja be magát és országát. Elmondja mi a terve velünk. Ez is lényeges, mert nem biztos, hogy mindenki azonnal látja élete értelmét és célját.  Azért születtünk a világra, hogy megismerjük az élet ajándékozóját, és élő kapcsolatban legyünk Vele. Ezsdrás megismerte Őt. Mégpedig fogságban, idegen földön jutott el kiváló Biblia és Isten ismeretre. Ez jelzi, Isten mindenütt jelen van, és aki igazán és őszintén keresi, találkozni fog Vele. Isten megismerhető Jézus Krisztusban.

Ezsdrás szívében hála van, áldja Istent. Rádöbbent, hogy mindaz, ami történik Isten népéért való munkája. Itt nem csupán emberi döntésekről van szó, hanem arról, hogy az Örökkévaló Isten a királyon keresztül megszólította őt, és útmutatást adott neki. Van-e hála a szívünkben? Meg tudjuk-e köszönni mindazt, amit értünk, az Ő mai népéért is tesz? A gyülekezet élete Isten kezében van ma is.  Lehet fogság is amiben élünk, de az Úr elhozza a szabadulás idejét. Ezzel nekünk kell élni. Meg kell ragadnunk a kegyelem lehetőségét. Ezsdrás hálás Isten megtapasztalt szeretetéért.

A király hozzá való viszonyulása megerősítette és megbátorította Ezsdrást. Felismerte, hogy mindez nem véletlen, Isten cselekszik. Megértette, hogy Isten keze nyugszik rajta, vagyis Istennek terve van az életével. Mi a terve? Hogy gyűjtsön társakat és úgy induljon haza. Meg kell értetni a még ott lévőkkel, hogy nekik nem ott a helyük.  Meg kell mutatni Isten országát. Ezsdrás pap feladata, hogy Isten országát vonzóvá tegye, és hazaindulásra késztesse az embereket. Úgy kell kommunikálni, hogy megértsék, Isten országában van a helyük, itt akármilyen jó soruk van, idegenben vannak. Ma is ez a feladat, rádöbbenteni az embereket, hogy a jólét ellenére itt idegen földön vannak. Az ember igazi otthona, Isten országa. Van-e bátorságunk erről bizonyságot tenni? Gyűjtjük-e az embereket Isten országa számára?

Nagyszerű dolgot mond nekünk az Úr, Nála van az üdvösség, az örök élet és a szolgálat lehetőségeinek a kulcsa (Jel 3,7-13). A kulcs nem emberi kezekben van. Így azután, aki bűnbánattal, és őszinte életváltozási szándékkal jön, az előtt megnyílik a kegyelem ajtaja. A kapu szoros, mert csak az  jut be, akinek az Úr kinyitja azt. Ez a kapu az Úr Jézusba vetett hit által nyílik meg, de ha megnyílt ezt nem zárhatja be senki. Ez azt is jelzi, aki hisz Jézusban és megbocsáttattak a bűnei, és megmarad a kegyelemben, annak örök élete van. Mivel az Úr nyitja ki a kaput nem vezet eredményre semmilyen emberi praktika. Nem segítenek a fogadalmak, a jótettek. Egyedül kegyelemből, hit által van üdvösségünk.

Ennek a gyülekezetnek bátorításra volt szüksége, úgy gondolták a szolgálatuk lehetősége emberektől, vezetőktől függ.  Az Úr elmondja, nyitott ajtót adott eléjük, és ezt senki be nem zárhatja. Ezért ne az emberi lehetőségekkel foglalkozzanak, hanem menjenek be a megnyílt lehetőségek ajtaján, vigyék a jó hírt, és mentsék az embereket.

Mennyit panaszkodunk a kevés erőnkre, úgy gondoljuk, nekünk nem megy sem az új élet, sem a benne való kitartás. Ezt a gyülekezetet úgy látja az Úr, hogy kevés az ereje, mégis, ennek ellenére is kitart. Miért? Mert nem önmagára, hanem az Úrra, az Ő kegyelmére épít. Isten gyermeke akkor erős, amikor magát erőtlennek látja. Ebben az esetben, nem tud másra támaszkodni, csak egyedül az Úrra. Isten országának ereje pedig pont akkor nyilvánul meg igazán, amikor mi erőtlenek vagyunk. És pont az a lényeg, hogy az emberek ne rólunk, hanem az Úr hatalmáról beszéljenek.

Mégis megtartottad beszédemet, és nem tagadtad meg nevemet. Vagyis vállaltál engem, és a tanításomat. Másképp, úgy éltél, ahogyan azt én elvárom, ahogyan tanítottalak. És ehhez kell az erő, vállalni a krisztusi életformát akkor is, amikor a környezet egészen másképpen él, vagy magában a gyülekezetben is más életvitel az elfogadott. Jézust nem csupán akkor tagadjuk meg, amikor más tanítást vallunk, hanem elsősorban akkor, amikor nem követjük, nem éljük meg a tanítását. Vagyis vétkezünk, mert nem azt tesszük, amit mond, hígítjuk az igét, és úgy gondoljuk, nem számít, mert az Úr úgyis megbocsát. Amikor italozunk, vagy éppenséggel mi magunk gyártjuk az alkoholt, vagy amikor már a házasságban nem az Úr szava a mérvadó, hanem a világ, megtagadjuk Őt.

Aki megtartja az igét, és hűséges marad Hozzá, az azt az ígéretet kapja, hogy az Úr is megtartja őt a megpróbáltatás idején, ami az egész világra eljön. Megpróbáltatásról beszél az ige, és ma is megpróbáltatásokon megyünk keresztül, de az övéit megtartja az Úr. Nem a világ tart meg, nem is a tudomány ment meg, hanem egyedül Ő.

Bármilyen nehéz legyen a tanítványok élete a világban, van vigasztalás, mégpedig az, hogy Ő eljön hamar. Igen, Ő el fog jönni. A mai feladat is a győzelem. Másképp nem léphetünk pályára csakis a győzelem hitében. Hinnünk kell, hogy Vele győzünk, és akarunk is győzni, mert csak a győztes kap jutalmat.  Győzelemre fel!

 

 

Maradj velem, mert mindjárt este van

 

1. Maradj velem, mert mindjárt este van, Nő a sötét, ó, el ne hagyj, Uram; Nincs senkim

és a vigaszt nem lelem, Gyámoltalannal, ó, maradj velem.

2. Kis életem fut s hervadásba hull, Bú lesz a vígság, fényesség fakul, Csak változást

és romlást lát a szem; Változhatatlan, ó, maradj velem.

3. Minden múló perc Hozzád visz közel, Kegyelmed űzi kísértőmet el, Nincs más vezé-

rem, Nincs más Mesterem, Fényben, borúban, ó, maradj velem.

4. Ellenség ellen áldásod fedez, A könny nem sós, a kór is könnyű lesz, Sír, halál-fú-

lánk, hol a győzelem? Győztes leszek, csak légy, Uram, velem.

5. Hunyó szemembe vésd keresztedet, Ködöt foszlatva láttasd szent eged. Föld árnya

fut, menny fénye megjelen: Halálban is Te légy, Uram, velem.

 

 

Isten áldásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése