|
I |
sten könyörülő Úr, ezt látjuk a mostani fejezetekben és versekben (Ezsd 8,1-9,15). Ismét útnak indít a fogságból egy csoportot., akik meglátják, hogy nem ott a helyük, és haza lehet menni. Isten mindig azon munkálkodik, hogy felébresszen és rádöbbentsen, hogy nem a világ a hazánk. Meg akarja láttatni, hogy haza lehet menni Hozzá. Sőt azt mutatja meg, hogy eljött az idő és mozdulni kell. Ne maradjunk a világban, a bűnben tovább. Ezsdrás pap vezeti ezeket az embereket és jó látni ennek az embernek a hitét. Teljes szívéből bízik az Úrban, és ezt nemcsak mondja, hanem valóban éli is. Mégpedig amikor hazafelé készülnek és felmerül az utazás biztonsága, nem kér katonai védelmet a királytól. Miért? Mert szégyellné megtenni. Úgy látja, ha Ő eddig a mindenható Istenről beszélt, az Ő hatalmáról, a Nála található biztonságról, akkor rossz bizonyságtétel lenne, ha fegyveres erők oltalmát kérné. Milyen a mi bizonyságunk? Mennyit beszélünk Isten irgalmáról, gondoskodásáról, szeretetéről, de a mindennapi életben látszik, hogy mi bízunk is mindebben? Hányszor inkább a világ védelmét kérjük, a társadalom anyagi biztonságára vágyakozunk? Ha Isten jóindulata és Krisztusban kegyelme velünk van, akkor nem szorulunk rá a világ segítségére. Istennek van hatalma övéiről gondoskodni és megoltalmazni őket.
Megragadott Ezsdrás bizonyságtétele, amit a hazatérés után mondott el. Megvallotta, hogy valóban úgy történt, ahogy hitte. Isten keze, az Ő oltalmazó hatalma velük volt az úton. Megszabadította őket ellenségektől. Nagy üzenet a számomra az a meglátás, hogy a hívő ember élete zarándokút az Úr Jézussal az örök életbe, a mennyei Jeruzsálem felé. Vándorok vagyunk, és Ő megy előttünk, ezért nem félünk, mert ismerjük a jó Pásztort. Elindultam már Vele? Zarándokutat járok, és ezen az úton Róla teszek bizonyságot?
Igénk azt is elmondja mennyire fölöslegesen cirkuszolunk bizonyos szabályok miatt. Odafigyelünk a megtartásukra, de közben sokkal mélyebb bajok rombolják Isten népe életét. Mire gondolok? Amikor az első transzport hazaért nem engedték az idegen népeknek, hogy a templom építésében segítsenek. Ügyelni kell a törvény megtartására, a nemzeti elkülönülésre, tisztaságra. Azonban a férfi és nő kapcsolatában már nem voltak ennyire az Úr szavához ragaszkodók. Milyen képmutatók is tudunk lenni, a külsőségekre, a nemzeti dolgokra odafigyelünk, védjük szokásainkat, istentiszteletünket más népektől, nyelvektől, és nem vesszük észre a férfi és a női kapcsolatok terén a keveredést. A világot gyakran szapuljuk, holott ők nem mondják, hogy hívők, miközben magunk között mennyi probléma van. Nem akarjuk meglátni, hogy csak külsőségekben különbözünk a világtól, de az életformánk sok mindenben ugyanolyan. Az egyházban, vagy akár a lelkészek közötti felbomlott házasságokról már nem is igazán beszélünk, vagy arról, hogy hányan élnek együtt egyházon belül, mielőtt összeházasodnának. Ezsdrást mindezek megrendítették. Nem fordította el a fejét. Nem bújt el a templomépítés mögé. Nem mondta, az a lényeg, hogy itthon vagyunk, épül a templom. Megszaggatta ruháját, bűnbánatot tartott. Fájt neki a keveredés, a bűn, a világ Isten népe közé való beáramlása. Nekünk is fáj mindaz, amit ma látunk? Bűnbánatot tartunk és az Úr kegyelméért esedezünk, vagy természetesnek vesszük mindezt, mondván ilyen a világ, haladni kell a korral, mit is tehetünk? Ma még rendezhetjük életünket. Van megoldás, mégpedig a kereszt. Ha megbánjuk eddigi életutunkat, bűneinket és elhagyjuk a világ szokásait, az Úr megbocsát és Vele újrakezdhetjük.
A hetedik levél is elkészült, az Úr megmutatja hogyan is látja ezt a gyülekezetet (Jel 3,14-5,14). Hát, mit is mondjunk, egészen másképpen, mint ahogy ők magukat látják. És ez igaz velünk kapcsolatban is. Ő nem azt látja, nem arra teszi a hangsúlyt, amit mi látunk, és amire mi tesszük. Bizony mi is gyakran csak a külsőre, az anyagi és társadalmi helyzetre figyelünk. Ha megvan mindenünk, akkor minden rendben van. Az Úr azonban a szívünket nézi, annak tartalmát. Keresi a tüzet. Vajon talál? Forrónak lát minket? Olyan tűz és lelkesedés van ma is bennem az Úr iránt, mint amikor hitre jutottam? Ez fontos kérdés, mert ha már langyossá váltam, kiköp. Miért, mert a langyos víz nem jó. Amikor ezekben a mostani nagy melegekben egy üveg víz az autóban marad és átforrósodik magunk is tapasztaljuk mennyire nem jó az ilyen innivaló. Legszívesebben kiköpnénk a szánkból. Az Úrnak nincs szüksége langyos tanítványokra. A Szentlélek Isten feltölt, és Általa éghet a szívünkben a tűz.
Csodálatos, azt látni, nem távozik el az Úr tőlünk, hanem meg akar újítani. Azonban ez rajtunk is múlik, mégpedig azon, hogy beengedjük-e az ajtón. Kitárjuk-e előtte ismét a szívünket, és behívjuk-e? Ezt az igét előszeretettel használjuk nem hívők evangelizálására, ami nem baj, azonban itt egy hitben élő gyülekezetről van szó. A gyülekezet vált langyossá. Ahogy egyre jobban kezdett élni kihűlt a szívük. A jólét tönkreteszi a buzgóságot, a lángolást, a szolgálatkészséget. Az Úr azonban helyre tud állítani.
A negyedik és az ötödik fejezet a mennybe, az Atya trónusához visz minket. Csodálatos jelenet ez. Megmutatja, hogy Isten trónja áll, Ő uralkodik. Isten maga a teljesség, a tökéletesség. Az Ő világa valóság. Isten valóság. A hetes az Ő száma, az Ő teljességének a száma. Az ember száma a hatos, és akkor is hatos, vagyis ember marad, ha közben több hatost ír mellé. Szuperember lehet, de akkor is ember marad. És ez azt jelzi, nekünk Istenre van szükségünk.
Azt is láthatjuk, mi képtelenek vagyunk megmenteni a világot. Nem az ember a megoldás. Az ember kudarcot vall. De ha ezt felismeri, Isten megmutatja a megoldást. Nem kell reménytelenségben élni, a megoldás Jézus, Júda oroszlánja. Ő a győztes. Ő, Aki Bárányként adta életét a kereszten. Ő bontja fel a tekercs pecsétjeit és enged bepillantást a tekercsbe. Isten szava van rajta, és ez a szó megvalósul. De mivel minden eseménysor a Bárány kezéből indul, nem kell félnünk. Ha a Báránnyal élünk, megváltozhat az életünk. Mert mindaz, ami ebből a könyvtekercsből kibomlik a Megváltó nélküli élet következménye. Azonban, aki behívja Őt az életébe, és az igére figyel, az élhet másként. A legnehezebb pillanatokban pedig megtapasztalhatja az Úr oltalmát.
Ezek a fejezetek egy mennyei istentiszteletre engednek bepillantást. Isten trónja van a középpontban. És ez rámutat, hogy középpont változtatásra van szükségünk. Ne mi, ne a világ, hanem az Úr legyen életünk középpontjában. Isten világának lényei leborulnak a trón előtt. Koronájukat is leteszik a trónon ülő előtt. Én is leborultam már? Letettem az Úr elé koronámat és átengedtem az uralmat Neki?
Jöjj, királyom, Jézusom!
1. Jöjj, királyom, Jézusom! Szívem, íme, megnyitom. A gonosztól óvj te meg, Meg ne
rontson engemet.
2. Véreddel, mely el-kifolyt, Mosd le rólam, ami folt; Élet útját megmutasd, Én meg nem
találom azt.
3. Gyógyítsd meg sok nyavalyám, Enyhíts szívem bánatán; Kétség, gond ha gyötrenek,
Biztasd nádszál hitemet.
4. Van hatalmad rá, tudom, Míveld, édes Jézusom: Hit, remény és szeretet Töltse be a
szívemet.
5. A keresztet te adod, Adj hozzá alázatot: Hordjam olyan csendesen, Mint egykor te,
Mesterem.
6. Majd ha véget ér a harc S megpihentetni akarsz: megragadom jobbodat, S mennyor-
szágod béfogad.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése