Hír

É

zsaiás próféta mai szakaszában (4,1-6) tovább szembesülhetünk az ítélet következményeivel. Ha nem térnek meg, olyan helyzet fog elő állni Izráelben, hogy kevés férfi lesz, nem tudnak férjhez menni és gyermeket szülni a nők. Az is figyelemreméltó, hogy gyalázatnak tartják a gyermek nélküliséget. Viszont nem az ítélet oka, a bűn töri össze a szívüket, hanem saját élet helyzetük. A férjnélküliség abban a korban megélhetési problémákat is okozott, ők csak ezt látják, de nem veszik észre bűneiket, azok felett nem sírnak. Gyakran vagyunk mi is így, amiből kimaradunk, azt siratjuk, de nem látjuk meg azt, amit Isten el akar végezni általa.

Az ítélet meghirdetését követi Isten kegyelmének meghirdetése, a bűnbánatot tartott nép megszabadulása. Az Úr már most fellebbenti a hazatérőket váró dicsőséget. Isten maga fogja népét oltalmazni. Csodálatos, hogy Isten mai gyermeke is elrejtőzhet az Úr dicsőségébe.  Nehéz napok idején, viharok és sötét fellegek alkalmával vegyük igénybe ezt a menedéket. „Az elnyomottak menedéke az Úr, menedék a nyomorúság idején” (Zsoltár 9,9).

Márk evangéliumában (Mk 1,29-39) tovább figyelhetjük Urunk életét. A kapernaumi szabadítás után azonnal elterjedt Jézus híre. A hírek mindig terjedtek, ma különösen is így van. Azt azonban figyeljük meg, hogy egy megszállott ember helyreállításának, megszabadulásának Jézus korában hír értéke van. Ma inkább csak a negatív eseményeknek van hír értéke különösen a sajtó számára, de olykor még a hívők is inkább tudnak beszélni a bajokról, tragédiákról, mint Jézus hatalmáról, gyógyulásról, szabadulásról, megtérésről, tiszta, szent életről, házassági hűségről. Hír-e a számunkra a pozitív esemény, az ige munkája, a Lélek gyümölcsének megtapasztalása? Bár tőlünk is azonnal kimenne Jézus hatalmának híre, az evangélium öröme, és maradna benn a rágalom, a rossz hír, és az ellenségeskedés magva. Eleve jó hír bízatott ránk, tegyünk eleget küldetésünknek, vállaljuk, terjesszük a jó hírt.

Az is megragadott, amikor a négy frissen elhívott tanítvány és Jézus bemennek Péter házába és ott betegen látják, annak anyósát, akkor azonnal szólnak felőle Elhívójuknak. Határozottan cselekednek, nem morfondíroznak, ezzel terheljék-e Jézust, hanem azonnal Hozzá fordulnak. Nem kérdés számukra, hogy a családtagról is Jézusnak beszéljenek. Beszélünk-e családtagjainkról, rokonainkról Jézusnak? Ő itt is megoldást adott.

Figyelemre méltó a meggyógyított anyós azonnali szolgálatkészsége. Nem a saját dolgaihoz fogott, hanem az Úrnak szolgált azzal, amihez értett, ami a mindennapi feladata is volt.  Az eredeti kifejezés az asztalkörüli szolgálatra, felszolgálásra utal. Mi is szolgálhatjuk Urunkat mindennapi faladataink végzésével.

Jézushoz sokan mentek, az éjszaka nagy részét gyógyítással tölti mégis, vagy talán pont ezért már hajnalban felkel és megkeresi azt a helyet, ahol csendben lehet az Atya színe előtt. Mivel sokáig szolgált szüksége van a feltöltődésre. Érdekes, ha mi kimerülünk alvásban keressük a feltöltődést, a megújulást. Jézus számára a testi-lelki felüdülést az imádságban töltött órák jelentették. Megpróbálhatjuk mi is ezt a fajta regenerálódást, biztosan eredményre vezet nálunk is.

Az Úr Jézus világosan látja küldetését tudja, nem egy helyen kell letáboroznia, hanem más helyre is tovább kell vinnie az evangéliumot. Aki figyel Istenre, az nem a népszerűség szerint végzi feladatait, hanem szükség szerint.

Szívem csendben az Úrra figyel, ki segít,

Szívem csendben az Úrra figyel, ki segít,

Szívem csendben az Úrra figyel.

Isten áldásával.

Jézus a győztes

É

zsaiás próféta könyve első 39 fejezete az Asszír fogságot közvetlenül megelőző időszakot tárja elénk. Áház király teljesen asszír mintára alakította át az életformát és a vallásgyakorlatot. Még a jeruzsálemi templom berendezéseit is pogány mintához alakította és a Damaszkuszban használt oltár pontos képét állíttatta fel az Úr házában. A külső szemlélő és a nép egy része számára mindez fejlődésnek tűnt. a munkálatok új munkahelyet és megbízásokat jelentettek. Fellendült a kereskedelem az emberek jól éltek, de hogy ezt hogy látja Isten és mit szól hozzá az nem érdekelte őket. Lépést kell tartani a világgal, fejlődni, és gazdaságilag növekedni kell. Mintha saját korunk jellemzőit látnánk, bár eljutna a szívünkig Isten véleménye.  Mert az Úr nem lát mindent jónak, amit mi jónak és kihagyhatatlannak vélünk.

Azért adta igéit Ézsaiásnak, hogy bele szóljon ebbe az életformába, és felébressze őket. Isten azért küldi az igét, hogy általa rádöbbenjünk mennyire elvitt a világ szellemisége Őtőle. Döbbenetes, de ki kell mondani, Isten népe elvilágiasodott, egy jóléti társadalmat épített fel, amiben Isten helyére a jólét, a hivalkodás került. Jólétben éltek, hiszen azok a társadalmi és építészeti átalakítások, amiket végrehajtottak, sokba kerültek. Az a rengeteg kozmetikum és ékszer is azt jelenti megnőtt a jeruzsálemiek vásárlóereje. Minél több mindent megengedhettek maguknak annál inkább a luxus, a jólét, a szépség került életük középpontjába. Mintha ezeknek a dolgoknak meglenne a maguk varázsa, ereje, amellyel Isten népét egyre jobban magához láncolja, és így megfeledkezik küldetéséről.

Az anyagi jólét utáni vágyakozás, a külső szépítése nem állt meg itt, hanem magával hozta a pogány népek szokásainak az átvételét is. A külső szépséget, az épületeket, ruhákat és ékszereket valahol használni is kell. Így azután bevezették a pogány kultuszokat és velük meghonosították a hozzájuk tartozó laza erkölcsi felfogást is. Ha valaki szóvá tette, hogy mindez nem tetszik az Úrnak, elutasították: „nyelvükkel és tetteikkel az Úr ellen fordulnak, és dicsőségével szemben engedetlenek” (Ézs 3,8). Sőt a bűnt annyira természetesnek vették, hogy „vétkeiket Sodoma módjára hirdetik, nem titkolják” (Ézs 3,9). Igen mélyre jutottak, ám mivel Isten még szól, ez azt jelenti, hogy lehetőséget kaptak a megtérésre, az újrakezdésre. Ha komolyan veszik az Úr szavát és megtérnek, elmarad az ítélet, ha nem megítéltetnek.

Márk evangéliumában (1,21-28) tovább szemlélhetjük az Úr Jézus Krisztust. Látjuk mennyire magától étetődő és természetes számára szombaton a zsinagógai részvétel. Vonza Őt az istentisztelet helye, mert az igén keresztül még kézzelfoghatóbb az Atya jelenléte. Szombaton az első a zsinagóga, azonnal oda megy. Tehát határozott Jézus ebben a kérdésben, ott a helye, Neki is szüksége van a felfelé figyelésre. Ha Neki ott a helye, ha szüksége van a megállásra, a töltődésre mennyivel inkább nekünk. Nemcsak hallgatta a felolvasást, hanem maga is tanított. Volt mondanivalója a jelenlevők számára és ez vállalta. Jelenléte és szavai hatalmat és erőt képviseltek. Lényéből sugárzott Isten jelenléte, és ebben a jelenlétben megtapasztalták önmaguk valóságát, felismerték, hogy az életük nyitott könyv Jézus előtt és nincs olyan probléma. amit a szava ne tudna orvosolni. A tanításában jelenlévő hatalom az ember szívét újjáformáló lehetőségeket is jelentette.

Éppen ott volt a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállott ember. ebből a leírásból úgy tűnik, hogy szinte nem is tudatosan volt ott, hanem besodródott. Talán éppen arra járt és úgy érezte most be kell mennie. Milyen jó, hogy épp most sodródott be. Engedjünk mi is a Lélek sodrásának, Aki gyülekezetbe, ige közelbe akarja segíteni életünket. Ha érzed lényedben az ige utáni vágyat engedj neki, nem véletlen van az, hanem az Úr keres.

Azt is megláthatjuk, hogy a gonosz nem tudja elviselni az Úr jelenlétét. tudja, hogy ütött az utolsó órája. Döbbenetes, hogy a zsinagógában egyedül ez a megszállott ember tudta, hogy kicsoda Jézus. Felveti ez azt a kérdést, hogy mi igeolvasó, templomos emberek ismerjük-e Őt igazán? Tisztában vagyunk-e hatalmával, és azzal, hogy az Ő jelenlétében minden bennünk levő tisztátalanságnak távozni kell. Talán sokszor azért nem akarjuk Őt, mert tudjuk, hogy akkor sok olyan dolognak el kell hagynia életünket, amihez eddig ragaszkodtunk, amit megszoktunk, de Jézussal nem lehet egy fedél alatt.

A gonosz el kezd kiáltozni, zavart akar okozni, sőt Jézust is zavarba akarja hozni, gondolván, hogy akkor nem fog tudni cselekedni. Jézust nem lehet megzavarni, Ő hatalommal bír a gonosz felett. Ha szól, a tisztátalan léleknek távoznia kell. Jézus a győztes a gonosz minden formájával. A tisztátalan lélek csak kiáltozni és zavart okozni képes, de nem győzhet, ha jelen van az Úr. Távoznia kell. Azonban ezt a zavarkeltő képességet gyakran alkalmazza mai tanítványaival szemben. Tegyük hozzá, sokszor sikerrel. Mert mi azonnal elhallgatunk, ha valakiben megszólal a gonosz, Mi nem akarunk zavart, nem szeretnénk a békességet megbontani, nem akarunk rosszakarókat. Így azután Isten gyermeke távozik, jól nevelten, a gonosz pedig marad, diadalittasan. Ne engedjük, hogy az a látszat alakuljon ki, hogy a tanítványok a vesztes oldalon maradtok, hanem képviseljük méltóképpen a győztes Urat. a gonosz napjai meg vannak számlálva. „az ördög tudja, hogy kevés ideje van” (Jelenések 12,12).

Felvirradt áldott szép napunk

1. Felvirradt áldott szép napunk, Ma teljes szívvel vigadunk, Ma győz a Krisztus, és ha int, Rab lesz sok ellensége mind. Halléluja!

2. Az ősi kígyót, bűnt, halált, Kínt, poklot, szenvedés jaját Legyőzte Jézus, Mesterünk, Ki most feltámadott nekünk. Halléluja!

3. Az élet győz, a mord halál A prédát visszaadta már, Nagy úrságának vége lett, Krisztus hozott új életet. Halléluja!

4. A nap s a föld s minden, mi él, Ma bút örömmel felcserél, Mert a világnak zsarnoka Nem kelhet többé fel soha. Halléluja!

5. Mi is éljünk vigadva hát, Daloljunk szép halléluját, Hadd zengje Krisztust énekünk, Ki sírból feltámadt nekünk! Halléluja!

Isten áldásával.

Halld meg a hívást

S

zép ígérettel kezdődik a második fejezet (Ézsaiás 2,1-22). A szakasz címe a béke korszakának nevezi a prófécia tartalmát.  Egy ilyen időszakról ábrándozik minden ember. Arra vágyik, hogy majd egyszer a fegyverekből termelőeszközök lesznek. Eljön a nagy leszerelés ideje. A történelem eddigi időszakában inkább az valósult meg, hogy még a békés eszközökből is fegyvereket készítettek. Talán élnek még azok közül, akik látták, amikor leszerelték a templomtoronyból a harangokat és elvitték, hogy ágyút öntsenek belőlük.

Még ma is köztünk van az a téves elgondolás, hogy az én boldogtalanságom oka a másik nép, a másik ember, és ha megszabadulok tőle, ha kiiktatom, akkor már semmi nem zavarja a boldogságom. Boldogtalanságunk oka bennünk van, a bűn, és ez akkor is bennünk marad, ha a másiktól megszabadulunk.

Isten adott megoldást és ez nem az ábrándozás útja, hanem Jézus Krisztus. Ő az, Aki nem a másiktól szabadít meg, hanem a bennem levő gonosztól, és elvégzi, hogy a zélóta (szabadságharcos) és a vámszedő (népe árulója), együtt kövesse Őt. Jézus nyomában ellenségekből testvérekké váltak, ezt csakis Jézus tudja ma is elvégezni. A lehetőség itt van, csak Hozzá kell menni. Az igén keresztül tanít minket és vezet az Ő ösvényén, a keskeny úton, amely az életre visz.  Mindenki előtt adott a lehetőség, hogy a pusztulás útjáról a megmaradás, az élet útjára lépjen.

A problémát ma is az jelenti, hogy nem akarunk az Úr tanítására hallgatni, hanem helyette mindenféle más szokásokkal, babonaságokkal, okkult dolgokkal van tele az életünk (2,6-7). Ezeket sokan komolyan veszik, de a világ Világosságát nem akarják követni.

Isten azonban a sötétségnek ezeket a mélységeit megítéli, de ma még a kegyelem időszakát éljük, adjunk hálát érte, és éljünk vele. Jó lenne komolyan venni az utolsó vers felhívását, ne bízzatok az emberben. Minden tudománya ellenére halandó és az is marad. fogadjuk meg a zsoltáros tanácsát: „Bízzál, Izráel, az ÚRban, mert az ÚRnál van a kegyelem, és gazdag ő, meg tud váltani.” (130,7)

Márk evangéliumát olvasva még egy kicsit visszatértek gondolataim a tegnap olvasott részhez. Lenyűgöző, ahogyan Jézus belemegy a próbába, nem kerüli el, nem akarja a dolgok könnyebbik végét megfogni, hanem vállalja a kísértést is. Amikor kilép a pusztából, magával hozza Isten országa programját. A csend és a küzdelem megérlelte benne Isten akaratát. Isten országa, amelyet Jézus meghirdet egy új világ, amelyben Isten akarata és szeretete érvényesül. A rendet pedig Isten törvénye biztosítja. ebbe az országba a megtérés a belépő. Állampolgárságunkat Jézus vére szerezte és Ő állítja ki útlevelünket is. Enélkül nem engednek be a szoros kapun.

Megragadott az is, hogy Jézus megvárja, amíg szabad lesz előtte a pálya (Mk 1,14). Nem túrja ki Jánost, hanem kivárja a maga idejét, amint Dávid is tette korábban. Mennyivel békésebb lenne az élet, ha a mi is ki tudnánk várni, amíg Isten nyitja meg előttünk a kaput, és nem mi törnénk azt be.

A mai szakaszban (Mk 1,16-20) lenyűgöző látni, amint kimegy a mindennapi élet forgatagába és onnan hívja el tanítványait. Nem arra vár, hogy majd Hozzá mennek az emberek, hanem vállalja a kockázatot és Ő megy az emberekhez. Nem is Jeruzsálembe indul a rabbi képző intézetbe, hogy tehetségeket keressen, hanem a Genezáret tavához indul. A megélhetésükért küzdő, keményen dolgozó emberek közül választja ki követőit. A halszag közé viszi Isten jó illatát.

Úgy látom az Úr hosszabban figyelte a dolgozó embereket, szemlélte az életet, és amikor ebben a szemlélődésben felismerte az Atya akaratát elhívta a két testvérpárt. Amikor a halászok hallják, a hívást azonnal elhagyják azt, ami eddig az életet jelentette számukra és követik Jézust. A követésben eltávolodnak eddigi életmódjuktól. Elengedik azt, ami eddig fontos volt és meghatározta mindennapjaikat. Akkor tudjuk igazán követni Jézust, ha mi is elengedjük mindazt, amit eddig görcsösen markoltunk. Ez az elengedés akkor teljes, ha lelkileg is elengedjük a dolgokat, és elengedjük a másik embert is.  Mindezt azért voltak képesek megtenni ezek a halászok, mert felismerték, hogy most kerül helyére az életük. Eddig nem voltak a helyükön, hiába gondolták azt évtizedeken keresztül. Csak Jézus követésében kerül helyére az életem. Ha nem leszek tanítványa, járhatok az élet ragyogó oldalán, sikerülhetnek a dolgaim, szerezhetek sok elismerést, nem leszek a helyem. Ott a helyem ahol az Atya látni akar. Ő pedig Jézus oldalán, az Ő országában akarja látni az életemet.

Halld meg a hívást

Halld meg a hívást, Jézusodét!

Még ma kövesd Őt fogva kezét!

Áldva a karját tárja feléd,

Kedvesen így szól: Jöjj!

Ref.:  Ó, mi szép, dicső lesz majd a nap,

Hogyha lelkünk tiszta lesz szabad, 

Minket az égi hon befogad!

Itt vagyok Jézus, lásd!

Halld meg, ó gyermek, drága szavát,

Nyisd meg a szíved, add magad át!

Édes a béke, mit neked ád,

Bátran azért, csak jöjj! Refr...

Higgy a szavának, nem taszít el!

Szívedhez ott ver szíve közel.

Hű szeretettel karja ölel,

Jöjj csak, ó, bűnös, jöjj! Refr...

Isten áldásával.

Fehér, mint a gyapjú

A

z ökör ismeri gazdáját, a szamár is urának jászlát, de Izráel nem ismer, népem nem ért meg engem.  Ez a tegnapi igevers (Ézs 1,3) még egy kicsit elgondolkodtatott, sőt elszomorított. Mert Isten ezt saját népéről mondja. Azt látja, hogy az ökör és a szamár jobban ismeri gazdáját, mint Izráel. De vajon Isten mai népe jobban ismeri-e Őt, mint Izráel? Igazán mi sem ismerjük Urunkat, mert akkor jobban bíznánk Benne, és jobban szeretnénk. A tanítványok sem ismerték, ezt látjuk, amikor a vihar és a tenger lecsendesítése után a következőt kérdezik egymástól: „Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki” (Mk 4,41)? Bizony gyakran mi sem úgy tekintünk Urunkra, mint akinek hatalma az élet különféle viharai felett, mert ha ezt komolyan hinnénk, mindjárt Hozzá fordulnánk, Őt hívnánk segítségül.

Nemcsak nem ismerjük az Urat, hanem nem is figyelünk Rá. Ő szól hozzánk igéje által, de nem vesszük komolyan, amit mond. Péter is hasonlóan járt, Jézus elmondta neki, hogy meg fogja őt tagadni, de nem figyelt Rá. A saját hamis önbizalma töltötte el, így azután el is bukott. Hányszor nem vesszük mi sem komolyan, amit az Úr mond és ennek mindig meg van a következménye.

A mai szakaszban (Ézs 1,18-31), csodálatos lehetőséget kapunk: „Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú” (18). Mi már tudjuk, hogy ez a lehetőség Jézus Krisztusban teljesedett ki. Az Őt felkereső bűnös nő, a vámszedő és sok más bűnös is megtapasztalta, hogy meg lehet tisztulni bűneikből és újat lehet kezdeni.

Mindez hogyan megy végbe? Azt már a mai újszövetségi igerészből tudhatjuk meg (Mk 1,5,15). Jézus megtérésre szólít fel, ami azt jelenti, hogy álljunk meg eddigi utunkon, lássuk meg, hogy rossz irányba tartunk és forduljunk vissza. Ez a visszafordulás bűn vallással kezdődik. Aki megvallja az Úrnak bűneit, megtapasztalja a bűnbocsánatot. Átéli, hogy bármilyen rút is volt a szíve, Jézus bocsánata által megtisztul. Gondoljunk Dávidra, aki a Betsabéval való vétkezése után bűnbánatra jutott, majd bűnét megvallotta és ezt kérte az Úrtól: „Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó” (Zsoltár 51,9). Hitte, hogy a bűnvallás után Isten kegyelme által lehet fehér a szíve, lehet tiszta élete táblája. Ha ezzel a hittel és őszinte bűnbánattal Járulunk Urunkhoz, megtapasztaljuk, amit a házasságtörő asszony is átélt:  „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz” (Jn 8,11)!

Azt is végig gondoltam, Jézus alázatos, lemondó, bűnöst vállaló és engedelmes életében gyönyörködik az Úr. Vajon az én életemben tud-e gyönyörködni? A nagyszerű kijelentést negyvennapos teszt követi, és Ő ebből is győztesen került ki. Én bizony az alkalmi és rövid lejáratú próbákban is elbukom. Jó látni amint a vadállatok is megszelídülnek Jézus lénye közelében, reménység ez a mi számunkra is, hogy vadállati indulataink Jézus által átalakulhatnak. A gadarai ördöngös is megtapasztalta, hogy Jézus szavára felszabadult a pusztító erők hatalma alól, és letisztult szívvel és elmével tehetett bizonyságot Szabadítójáról.

1. Amint vagyok, sok bűn alatt, De hallva hí vó hangodat, Ki értem áldozád magad: Fogadj el, Jézusom!

2. Amint vagyok - nem várva, hogy Lelkemnek terhe, szennye fogy, Te, aki megtisztíthatod: - Fogadj el, Jézusom!

3. Amint vagyok - bár gyötrelem, S kétség rágódik lelkemen, Kívül harc, bennem félelem: - Fogadj el, Jézusom!

4. Amint vagyok - vak és szegény, Hogy kincset leljek benned én, S derüljön éjszakámra fény: - Fogadj el, Jézusom!

5. Amint vagyok - nincs semmi gát, Kegyelmed mit ne törne át; Hadd bízza lelkem rád magát: - Fogadj el, Jézusom!

6. Amint vagyok - hogy a te szent Szerelmed tudjam, mit jelent Már itt s majd egykor odafent: - Fogadj el, Jézusom!

Isten áldásával.

Jézussal jól kezdődik

A

 tegnapi igén (Zofóniás 3,1-20) keresztül, tekintsünk vissza, 2010-re. Annyit megállapíthatunk, hozzánk is szólt az Úr az elmúlt év folyamán. Több bibliai könyvet olvastunk végig egy év alatt, és hirtelen nem tudjuk megmondani hány olyan alkalmon vettünk részt, ahol Isten igéjét hirdették a számunkra. a heti istentiszteletek, bibliaórák, találkozók és konferenciák áldott alkalmai, de vajon mit kezdtük az igével?  Hogyan fogadtuk a személyesen nekünk címzett üzenetet? Hallgattunk-e mindarra, amit Urunk mondott nekünk? Személyes csendünkben segédeszközök nélkül próbáljunk felidézni a múltévből olyan gondolatokat, amelyeket Istentől kaptunk, és azzal a hittel fogadtuk, ez az Ő akarata a számunkra. Emlékszünk-e még rájuk és megcselekedtük-e őket? Izráelről azt mondta az Úr: „Nem hallgatott a szóra.”  Vajon ránk azt mondhatja-e, hogy hallgattunk a szóra, vagyis azt tettük, amit mondott?

A második versben olvassuk „nem fogadta meg a fenyítéket”, innen látjuk, hogy azért nem hallgatott Izráel a szóra, mert Istentől kritikát kapott. Az Úr megítélte életvezetésüket, ők azonban nem értettek ezzel egyet, és nem fogadták le. Később majd rájöttek, mennyire nem cselekedtek helyesen, mert ha fáj is a fenyíték általa gyógyítani akar az Úr, sőt vissza akar téríteni az ítélet felé vezető útról. Ők nem vették Isten szavát komolyan ezért fogságra mentek néhány évtized múlva. Zofóniáson keresztül a kemény szavak után a visszatérés, az új élet ígérete is felhangzik. „Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet” (15 Károli), ez a vers számunkra is öröm üzenetet hirdet, mert a mi halálos ítéletünket változtatta meg a golgotai kereszten az Isten. „Eltörölte a követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára” (Kol 2,14).

Az új évet Ézsaiás próféta könyvével kezdjük (Ézsaiás 1,1-17). Bizony, ha beletekintünk az igébe, azt kell látni, hogy Isten felkészít minket az új évre. Mégpedig azáltal, hogy megmutatja szívünk röntgen felvételét, azért, hogy közölje, ha nem változtok, ne várjatok jobb, különb évet az előzőtől. Mert mitől is lenne jobb, ha mi ugyanazok maradunk, akik tegnap voltunk?

Amikor elolvastam a napi részt arra gondoltam lesznek, akik megorrolnak, már megint kritikusan szólok, szidok, és nem dicsérek. Testvérek, mit mondhatok én, ha így lát az Isten, ha ezt a képet állította ki rólunk? Mert én dicsérhetek és mondhatom a rosszat jónak, de az attól még az Úr szemében rossz marad, mint ahogy a bemutatott áldozatok sem változtatták meg a valóságot.  Isten látta a fej és a szív, beteg állapotát (5-6). A megoldást is közli igénk: „Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat” (16). Nincs más út a megváltozáshoz, mint az Úr Jézus vére által megtisztulni. Ez az egyetlen tisztítószer, amely minden vétket ki tud tisztítani az életünkből. E nélkül nincs megváltozás, nincs új élet, és minden marad a régiben. Mert hiába tisztogatjuk meg a medret, ha a forrásból, amely táplálja, szennyezett víz ömlik. A forrást kell megtisztítani, és akkor, tiszta áldott víz, szent élet csörgedezik tovább.

János apostol első levelének utolsó versei is (5,18-21), arról beszélnek, ha a forrás, azaz a szívünk megváltozott, mert újjászülettünk, akkor más lesz az életvezetésünk.  Mert, nem azt írja János, hogy nem vétkezik, mert mi nem tudunk nem vétkezni, hanem, aki Istentől született, már nem jár a pogányok útján, már nem esik jól számára a bűn. Isten gyermekének nem jelent élvezetet a bűn, hanem fáj neki, ha mégis vétkezik Ura ellen.  Isten gyermeke megőrzi magát, vigyáz magára, mert a világ a gonoszságban vesztegel. Vagyis a hívőt is körülveszi a gonoszság, de igyekszik azt elkerülni, és megmaradni az élet útján.

Az Újszövetségből Márk evangéliumát (1,1-8) kezdtük el olvasni. Az evangélium Jézussal kezdődik, Ő maga a jó hír számunkra. Azt üzeni Márk evangélista ezzel a számunkra, hogy akkor fog jól kezdődni az évünk, ha Jézussal kezdjük. Ha Hozzá megyünk és elcsendesedünk Előtte, amint a Bethániai Mária is tette, akkor jól fog indulni az év. Sőt, ha Őt követjük, mert azért szólít meg, hogy követésére hívjon, jól is fog folytatódni. Mert bár nem tudjuk, mit hoz az év, de ha Őt követjük, félelemmentesen élhetünk, hiszen a legnagyobb vihart is képes lecsendesíteni, akár bennünk, akár körülöttünk támadjon is. Keresztelő János is azt mondta: „Utánam jön, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam” (7). ebben az évben figyeljünk és hallgassunk az Erősebbre, Jézusra.

Én csodálva, imádva nézek a kegyelme tengerébe,

és hallgatom édes örömmel, mit róla szól s mond az ige.

Szent vére bűnt befedez, tisztára mossa ruhám;

a bizalmam ebbe vetem, reményem a Krisztus csupán.

Ó, mily sok időt veszítettem, és nyögtem a terhek alatt;

de hogy magam őneki adtam, lelkemről a súly leszakadt.

Szent vére bűnt befedez, tisztára mossa ruhám;

a bizalmam ebbe vetem, reményem a Krisztus csupán.

A hű keze szívemet érte: ím, meggyógyítalak most én;

s én megfogtam ruhája szélét, és szent erő áradt belém.

Szent vére bűnt befedez, tisztára mossa ruhám;

a bizalmam ebbe vetem, reményem a Krisztus csupán.

Most vélem a béke királya, ő vezeti lépteimet,

s oly drága az ige az ajkán: a békém adom teneked.

Szent vére bűnt befedez, tisztára mossa ruhám;

a bizalmam ebbe vetem, reményem a Krisztus csupán.

Isten áldásával.

Szállj magadba!

Z

ofóniás könyvét kezdtük el a tegnapi nap folyamán olvasni az Ószövetségből. Nevének jelentése „Az Úr elrejt.” Az Úr igéje szólt hozzá és azért szólította meg Izráel népét. Nem a saját mondanivalójával lépett fel, hanem amit Istentől kapott. Nehéz üzenet bízatott rá egy nehéz, sötét korban. Manassé király uralkodása idején hangozhatott el próféciája, de Jóás reformja idején is szolgált. Nehéz időszak volt, mert nemcsak védelmet igényeltek a pogány Asszír birodalomtól, hanem isteneiket is átvették. A bálványok szolgálatát is bevezették Jahve tisztelete mellett. Nem tagadták meg Istenüket, csak mellette más isteneket is imádtak. Két úrnak szolgáltak. Mennyire megkísérti a mai embert is, ragaszkodik még a keresztyén hagyományokhoz is, de pogány hitek és szokások is körül veszik, sőt igazából már azokban bízik.

Zofóniás keményen hirdeti az igét, Isten bekövetkező ítéletét. Mindjárt az elején így szól: „Csend legyen az én Uram, az Úr előtt” (1,7)! A változáshoz elcsendesedésre van szükség. Arra, hogy csend legyen kívül és belül, és ebben a csendben az Úr elé álljunk. Csakis az Ő színe előtt látjuk meg életünk nyomorúságait, tévútjait igazán. A csendben halljuk meg az Ő szavát. Az Úr előtt csendben lenni azt jelenti, minden elhallgat bennem, nem figyelek a magam hangjára, se a másokéra, hanem egyedül Istenre. ebben a csendben látom meg bűneimet, a pogányságból származó szokásaimat, amiktől szabadulni kell. Itt élhetem át Jézus lényének jelenlétét, és benne szeretetét, kegyelmét. Az Ú előtti csendre mindennap szükségünk van. A csendből kilépve Isten lényének békességét áraszthatjuk magunk körül.

„Szedd össze magad, szállj magadba” (Zof 2,1). Nem elég csendben lenni, hanem a csendet jól kell felhasználni. Lényeges a megfelelő hozzáállás is, hogy áldást nyerjünk belőle. A csendre nem önmagáért van szükségünk, hanem azért, hogy benne történjen velünk valami. Zofóniás a szívünkre helyezi az összeszedettséget. Amikor az Úr elé állunk szedjük össze magunkat, vagyis ne engedjük gondolatunkat-lényünket szétszóródni, hanem Jézus felé tereljük őket. Mit ér csend, ha csak magunkkal vagyunk együtt, ha a csendben továbbra is csak saját gondolatink határoznak meg bennünket. „Szállj magadba”, szólít fel a próféta. A tékozló fiú, amikor élete mélypontjára jutott magába szállt és innen indult el felfelé, hazafelé. A magába szállásban őszintén látom az életem, itt már nincs mellébeszélés, nem lehet másokra fogni hibáimat, itt már csakis én vagyok a felelős. A magába szállás, a lényünk mély rétegeibe való leereszkedés igazi, őszinte mély bűnbánatot eredményez. Itt szembesülhetek kudarcaimmal, de felragyoghat előttem a megoldás napja is. Ebben a lelki állapotban felismerhetem, hogy minden nyomorúságomnak oka az Úrtól való eltávolodás. Ez nem biztos, hogy mindig fizikai távolságot is jelent. Lehet, hogy még mindig olvassuk az igét, eljárunk alkalmakra is, de a szívünk távol van Urunktól. Már nem az Ő szava határozza meg tetteinket. Az igazi magába szállás megmutatja a megoldást, visszatérni az Úrhoz, bűnbánattal és igazán. Hazatérni azt jelenti, gyermek leszek Isten házában. Ő az Atyám, és Ő irányítja életemet, én pedig engedelmesen hallgatok Rá, mert megtapasztaltam, hogy megéri Rá hallgatni. A hazatérőnek ezt a csodálatos ígéretet kínálja: „gondot visel róluk Istenük, az Úr, és jóra fordítja sorsukat” (7).

János levele 5,6-17 hangsúlyozza, hogy igazán Isten tud hatásosan önmagáról bizonyságot tenni. Mi elmondhatjuk, és el is kell mondanunk, amit megtapasztaltunk, de egyedül Isten tudja az életünket megváltoztatni. Aki átéli, hogy az Úr Jézus Krisztus személyesen megszólította, megszabadította, bűnből, szenvedélyből, az tudja, hogy Jézus él. Annak a számára Jézus valóban Isten Fia lesz, mer Tőle és Általa kapott új életet. Élet pedig csak életből származik.

Az Isten Fiában való hit által, örök életünk van. Isten országa polgáraivá válunk, így szabad utunk van a Királyhoz. Mennyit aggódunk éltünk felől, féltjük szeretteinket, pedig mi már mindezek helyet, bizalommal fordulhatunk Urunkhoz. Kérni is szabad Tőle, azzal a hittel, hogy Ő meg hallgatja övéit. Szabad könyörögni, sőt az volna a feladatunk, hogy az imádság szárnyain vigyük az Úr elé azokat, akik még bűnben élnek, akik még nem az övéi. Azért állít bele az Úr ebbe a világba minket, hogy mentsük az elveszetteket, és ennek az egyik módja, az értük való hitből fakadó imádság.

Ne aggodalmaskodjál

Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel!

Ő felruház és táplál, rád gondot ő visel.

Dicső Király, ég és a föld Ura,

Szívünk tiéd, légy annak is Ura!

Isten áldásával.

Dicsérjétek az Urat!

V

égére értünk a Zsoltárok könyve olvasásának (150), azonban jó lenne, ha mindennap visszatérnénk egy zsoltárhoz. A zsoltár imádság, és amíg olvassuk, áttisztul a szívünk. Imádság közben kilélegezzük az ártó gondolatokat, indulatokat és belélegezzük Isten lényének szentségét, tisztaságát. Tulajdonképpen az imádság óriási lehetőség, mert általa Isten jelenlétébe helyezkedhetünk, lélek átömlesztésen vehetünk részt. Szükségünk is van erre mindennap. Ezekből az imádságokból azt is megtudhattuk, hogy aki időt szán az Úrra, és őszintén feltárja önmagát Előtte, az az imádkozás után más emberként áll fel.  Más vagyok-e az imádkozás után? Tapasztalom-e, hogy megtisztultam negatívumoktól, és már más Istentől való gondolattal és elhatározással vagyok feltöltve. Az imádság problémamegoldó lehetőség is a számunkra, mert amennyiben az Úrral töltöttük az időt, úgy mehetünk tovább, hogy nincs probléma. A csendes óra után nem maradhat meg, a bosszúság, neheztelés, harag, hiszen ezeket az imádságban átadjuk Urunknak, Aki azért jött, hogy ezeket is elvegye.

Sok-sok üzenetet találtunk az elmúlt napokban, ebben a könyvben, így amennyiben mindennap beiktatjuk életrendünkbe, az olvasását megtapasztaljuk, hogy a zsoltáros gondolatai a sajátunkévá válnak. Ezáltal könnyebben ki tudjuk Urunk előtt fejezni magunkat. Gyakran tapasztaljuk, nem tudunk imádkozni, nehezem fogalmazzuk meg a mondatokat. A zsoltárok segítenek, mert a szerző gyakran pont azzal a kérdéssel foglalkozik, ami bennünket is leköt. Kimondja, azt, amit mi nem tudtunk szavakba önteni.

A mai zsoltárunk (150) az Úr dicséretére szólít fel. Dicsérni, magasztalni felszabadult lélekkel, és örvendező szívvel lehet. Ma hogyan indulok? Dicséret van a szívemben? Talán úgy gondolom, ma nincs miért dicsérnem. a zsoltáros azonban így szól: „Minden lélek dicsérje az URat! Dicsérjétek az URat!” (6). A minden lélekbe én is és Te is beletartozol, mert van okunk dicsérni Őt, akkor is ha úgy gondoljuk, most nem alkalmas rá az idő. Dicsérhetjük, hogy élünk, ellát mindennel. Legfőképpen pedig kegyelméért, amelyet Jézus Krisztusban tett elérhetővé a mi számunkra is. Mi is lenne velünk, ha nem lenne kegyelem. Köszönjük meg ma is és dicsérjük az Urat, szeretetéért, amellyel ma is körül vesz. Nem csodálatos, hogy Ő nem fordít nekünk hátat, pedig hányszor meg tehetné. Lehetne sértődött, mert nem azt tettük, amit kért, vagy egész nap nem volt Rá időnk, mégsem fordul el tőlünk, hanem ismét kínálja igéjét, és általa bocsánatát.  Dicsérjük, hát ma is, mindezért.

Az 1János 5,1-5 verseiben János apostol hangsúlyozza, hogy Jézus a Krisztus. Az „a” betű nagyon lényeges, mert kifejezi, hogy a gyermek, majd felnőtt Jézus, több mint ember. Ő a századokkal korábban megígért Felkent, az Istentől küldött Szabadító, amit a Jézus név is jelent. Ha a Krisztus szót tulajdonnévként használjuk, akkor Jézusban karácsonykor egy kedvesen gügyögő kisgyermeket látunk, aki elszórakoztat és hangulatossá varázsolja az ünnepet, de ennél többet nem tud számunkra nyújtani. Jézus az Isten Fia, Aki nem azért jött, hogy betegyük a fenyőfa alá és szórakozzunk rajta, hanem azért, hogy magára vegye bűneinket és teljes megoldás kínáljon vergődő életünkre. Ő azt várja, hogy elinduljunk felé, amint a bölcsek is tették, maguk mögött hagyva otthonukat, munkájukat és mindent, ami addig fontos volt a számukra. Miért tették mindezt? Azért mert felismerték, Jézus születése és az Ő személye nem közömbös számukra. Jelenük és jövendőjük minősége függ Tőle. Bár mi is meglátnánk, hogy Jézus minket vár személyesen, azért, hogy Rábízzuk életünket és átélve bűneink bocsánatát, örökéletet kapjunk. Ehhez azonban nekünk is, ki kell szakadnunk a mindennapok világából, félre kell tennünk azt, ami nagyon fontos a számunkra és elindulni felé. Ő nemcsak néhány percet kér, hanem az egész életünket.

A harmadik vers mérlegre teszi hitünket és életünket, mert rámutat, hogy: „Mert az az Isten iránti szeretet, hogy parancsolatait megtartjuk.” Vajon arra irányul minden gondolatom, az lüktet a véremben, hogy Isten parancsait megtartsam? Nem kerülnek-e Isten parancsai elé, a saját vágyaink és kívánságaink? Isten az iránta való szeretetünk valódiságát, az akaratának való engedelmesség, parancsainak megcselekvése által minősíti.  Nem az számít, hogy mit érzünk, vagy mit mondunk Neki és Róla, hanem azt tesszük-e, amit mond. Jézus elmondott egy példázatot: „Egy embernek két fia volt, és az elsőhöz fordulva ezt mondta: Fiam, menj, dolgozz ma a szőlőben. Ő így felelt: Nem akarok; később azonban meggondolta magát, és elment. Azután a másikhoz fordulva annak is ugyanezt mondta. Ő azonban így felelt: Megyek, uram - de nem ment el. Ki teljesítette a kettő közül az apja akaratát? Az első - felelték”- ebben is azt látjuk, hogy az engedelmesség a lényeg. Bizonyára az a fiú is szerette az apját, aki azt mondta, hogy megyek, uram, de mégsem ment. Azonban az bizonyította meg a szeretetét, aki kész volt tenni apja parancsát.

Az Ő parancsolatai nem nehezek, mi bizonyára másképp gondoljuk. Azért nem nehezek, mert Ő maga bennünk él, és képessé tesz az ige szerint élni. A Tőle kapott hitben erő van, amely a világot, annak szellemiségét legyőzi. Aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia, az győztes életet tud élni. A Jézusban való hit előtt nincsenek akadályok, mert győztes Urunk van. Jézussal előre, a győzelemre! Jézus tanítványa nem hátrálhat meg, nem adhatja fel, „mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van” (1ános 4,4).

1

Dicsérjétek az Urat,

Áldjátok ő szent voltát,

Dicsérjétek mennyekben,

Hol országol kegyessen

Az ő nagy dicsőségében,

Dicsérjétek hatalmát,

Mellyből ő dicső voltát

Minden veheti eszében.

2

Dicsérjétek őt kürtben

És ékes éneklésben,

Hegedőben, lantokban

És hangos citerákban

Az Úrnak zengedezzetek:

Sípokban, virginákban

És hangos orgonákban

Örvendjetek az Istennek.

3

Az Urat cimbalmokban

És egyéb szerszámokban

Mindnyájan dicsérjétek,

Citerát pengessetek,

Az Úrnak nevét dicsérvén,

És minden lelkes állat

Dicsérje az nagy Urat,

Dicsőség Istennek, Ámen.

Isten áldásával.