Szállj magadba!

Z

ofóniás könyvét kezdtük el a tegnapi nap folyamán olvasni az Ószövetségből. Nevének jelentése „Az Úr elrejt.” Az Úr igéje szólt hozzá és azért szólította meg Izráel népét. Nem a saját mondanivalójával lépett fel, hanem amit Istentől kapott. Nehéz üzenet bízatott rá egy nehéz, sötét korban. Manassé király uralkodása idején hangozhatott el próféciája, de Jóás reformja idején is szolgált. Nehéz időszak volt, mert nemcsak védelmet igényeltek a pogány Asszír birodalomtól, hanem isteneiket is átvették. A bálványok szolgálatát is bevezették Jahve tisztelete mellett. Nem tagadták meg Istenüket, csak mellette más isteneket is imádtak. Két úrnak szolgáltak. Mennyire megkísérti a mai embert is, ragaszkodik még a keresztyén hagyományokhoz is, de pogány hitek és szokások is körül veszik, sőt igazából már azokban bízik.

Zofóniás keményen hirdeti az igét, Isten bekövetkező ítéletét. Mindjárt az elején így szól: „Csend legyen az én Uram, az Úr előtt” (1,7)! A változáshoz elcsendesedésre van szükség. Arra, hogy csend legyen kívül és belül, és ebben a csendben az Úr elé álljunk. Csakis az Ő színe előtt látjuk meg életünk nyomorúságait, tévútjait igazán. A csendben halljuk meg az Ő szavát. Az Úr előtt csendben lenni azt jelenti, minden elhallgat bennem, nem figyelek a magam hangjára, se a másokéra, hanem egyedül Istenre. ebben a csendben látom meg bűneimet, a pogányságból származó szokásaimat, amiktől szabadulni kell. Itt élhetem át Jézus lényének jelenlétét, és benne szeretetét, kegyelmét. Az Ú előtti csendre mindennap szükségünk van. A csendből kilépve Isten lényének békességét áraszthatjuk magunk körül.

„Szedd össze magad, szállj magadba” (Zof 2,1). Nem elég csendben lenni, hanem a csendet jól kell felhasználni. Lényeges a megfelelő hozzáállás is, hogy áldást nyerjünk belőle. A csendre nem önmagáért van szükségünk, hanem azért, hogy benne történjen velünk valami. Zofóniás a szívünkre helyezi az összeszedettséget. Amikor az Úr elé állunk szedjük össze magunkat, vagyis ne engedjük gondolatunkat-lényünket szétszóródni, hanem Jézus felé tereljük őket. Mit ér csend, ha csak magunkkal vagyunk együtt, ha a csendben továbbra is csak saját gondolatink határoznak meg bennünket. „Szállj magadba”, szólít fel a próféta. A tékozló fiú, amikor élete mélypontjára jutott magába szállt és innen indult el felfelé, hazafelé. A magába szállásban őszintén látom az életem, itt már nincs mellébeszélés, nem lehet másokra fogni hibáimat, itt már csakis én vagyok a felelős. A magába szállás, a lényünk mély rétegeibe való leereszkedés igazi, őszinte mély bűnbánatot eredményez. Itt szembesülhetek kudarcaimmal, de felragyoghat előttem a megoldás napja is. Ebben a lelki állapotban felismerhetem, hogy minden nyomorúságomnak oka az Úrtól való eltávolodás. Ez nem biztos, hogy mindig fizikai távolságot is jelent. Lehet, hogy még mindig olvassuk az igét, eljárunk alkalmakra is, de a szívünk távol van Urunktól. Már nem az Ő szava határozza meg tetteinket. Az igazi magába szállás megmutatja a megoldást, visszatérni az Úrhoz, bűnbánattal és igazán. Hazatérni azt jelenti, gyermek leszek Isten házában. Ő az Atyám, és Ő irányítja életemet, én pedig engedelmesen hallgatok Rá, mert megtapasztaltam, hogy megéri Rá hallgatni. A hazatérőnek ezt a csodálatos ígéretet kínálja: „gondot visel róluk Istenük, az Úr, és jóra fordítja sorsukat” (7).

János levele 5,6-17 hangsúlyozza, hogy igazán Isten tud hatásosan önmagáról bizonyságot tenni. Mi elmondhatjuk, és el is kell mondanunk, amit megtapasztaltunk, de egyedül Isten tudja az életünket megváltoztatni. Aki átéli, hogy az Úr Jézus Krisztus személyesen megszólította, megszabadította, bűnből, szenvedélyből, az tudja, hogy Jézus él. Annak a számára Jézus valóban Isten Fia lesz, mer Tőle és Általa kapott új életet. Élet pedig csak életből származik.

Az Isten Fiában való hit által, örök életünk van. Isten országa polgáraivá válunk, így szabad utunk van a Királyhoz. Mennyit aggódunk éltünk felől, féltjük szeretteinket, pedig mi már mindezek helyet, bizalommal fordulhatunk Urunkhoz. Kérni is szabad Tőle, azzal a hittel, hogy Ő meg hallgatja övéit. Szabad könyörögni, sőt az volna a feladatunk, hogy az imádság szárnyain vigyük az Úr elé azokat, akik még bűnben élnek, akik még nem az övéi. Azért állít bele az Úr ebbe a világba minket, hogy mentsük az elveszetteket, és ennek az egyik módja, az értük való hitből fakadó imádság.

Ne aggodalmaskodjál

Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel!

Ő felruház és táplál, rád gondot ő visel.

Dicső Király, ég és a föld Ura,

Szívünk tiéd, légy annak is Ura!

Isten áldásával.