Áldott élet

A

 kilencedik grádicsra léptünk ma fel (Zsoltár 128), de előbbre jutottunk-e hitünkben is? Növekedtünk-e az elmúlt napok alatt? Erre a kérdésre kinek-kinek magának kell a belsőszobájában megadni a választ. Mindenesetre álljunk meg most egy pillanatra, és őszintén válaszoljuk meg, tényleg úgy van-e az én életemben, ahogyan a zsoltáros vallja: „Boldog mindenki, aki az URat féli” (1). Boldog vagyok-e Jézus tanítványaként. Ne vágjuk rá kapásból, a sablon szöveget, igen az vagyok, hanem legyek őszinte magamhoz az Úr előtt, és engedjem, hogy a valóság törjön fel lényem mélyéből. Miért lényeges az őszinte szembenézés? Azért, mert a Biblia szerint, az Úr a feltárt bajokat képes kezelni, tehát, ha nem az vagyok ott belül, amit kifelé mutatok, nincs baj, ha őszintén vállalom, mert Jézusnál van orvosság bajainkra.

A zsoltáros megtapasztalta, hogy az a boldog, aki az Ő útjain jár. Tehát a boldogság, nem belőlünk fakadó érzelem csupán, hanem Istentől kapott áldás, azok számára, akik Neki engedelmeskednek, és egész életüket akaratának megfelelően építik fel. Amennyiben azt állapítom meg, hogy nem vagyok boldog, annak az oka az lehet, hogy a magam útján járok. Magamat akarom boldogítani, és nem engedem, hogy Isten úgy áldja meg életemet, ahogyan Ő akarja. Mária azt énekelte: „boldognak mond engem minden nemzedék” (Lukács 1,48). Miért? Mert megvalósította saját terveit, minden sikerült neki? Ó, nem! Hanem inkább lemondott saját terveiről, és azt mondta: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem a te beszéded szerint” (Lukács 1,38) Ebből a lemondásból fakadt a boldog, örvendező, kiteljesedő élet, amely magában foglalta az éles tőrt is.

Az Úr útján való járás áldása az egész élet területén nyilvánvalóvá válik. Így tapasztalta ezt már a szentíró is. Fontos meglátnunk a zsoltárokkal kapcsolatosan, hogy ezek nem íróasztal termékek, nem pusztán költemények, hanem költeményben elmondott bizonyságtételek. Ezek az imádságok a megtapasztalt áldás írott formába öntött, valóságos kifejeződései.

A boldog, áldott élet nem azt jelenti, hogy Isten gyermeke karba tett kézzel várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön. Nem potyaleső a keresztyén ember, hanem szorgalmas, munkát végző, akit az Úr áldása visz előre. Ez igaz az újszövetségi gyülekezetekre is. Nem az a feladatunk, hogy várjuk, majd valaki más elvégzi helyettünk a munkát, összeadja az előrelépéshez szükséges pénzt, hanem mi végezzük el azt, amit ránk bízott az Atyánk.  A felnőttkor azt is jelenti, hogy az emberfelelős a maga életéért, és saját dolgait rendben tartja, maga gondoskodik megélhetéséről. Ha ez nem így van, hanem másokra szorul, vagy elvárja, hogy mások gondoskodjanak róla, akkor még gyermek, vagy beteg ember.  

Ismét az áldás közé sorolja a gyermekszületést. De hangsúlyozza az isteni rendet is, feleséged, tehát nem barátnő, hanem feleség. Tehát Isten áldása biblikus családban, házasságban élő férfi és nő kapcsolatában teljesedik ki (3-4).

Az áldás kiteljesedik Isten népe boldogságára, nem önzésre tanít az ige, hanem azt mondja: megáld az Úr, hogy meglásd, a másik boldogságát. Ez az áldás, amikor meglátom a másikat és tudok vele örülni.  De áldás, ha megláthatom unokáimat. Nem magától értetődő, ha valaki megéri unokái születését, hanem Isten áldása. De akkor fog ez az áldás valóban áldássá lenni az életünkben, ha komolyan vesszük nagyszülői szerepünket, és igyekszünk megismertetni velük, Isten szeretetét és kegyelmét.

Jakab levele is folytatódik a 2,8-13 versekkel. A levélíró hangsúlyozza, hogy a személyválogatást akkor tudjuk elkerülni, ha komolyan vesszük a királyi törvényt, ami így hangzik: „Szeresd felebarátodat, mint magadat”. Akkor tudunk változtatni addigi helytelen gyakorlatunkon, ha komolyan vesszük a királyok Királya által adott sorrendet. ebben világosan látszik, hogy Jézus a felebarátot, magam elé helyezi. Ha ennek a törvénynek a nyomán haladunk elkerülhetjük, a megkülönböztetést és így vétkezést, a törvényszegést. Nagyon komoly dolgokat olvasunk itt, amelyek minden kibúvót megszüntetnek. Nem lehet azzal takarózni, hogy mi nem ölünk és akkor megtartjuk a törvényt. Az ige rámutat, ha egyet megszegünk, az egészet megtörtük és Isten ítélete alá kerülünk.

A szabadság tökéletes törvénye az ige, amelyet azért kaptunk, hogy beletekintve felismerjük és elismerjük bűneinket, mínuszainkat és akarjunk tőlük szabadulni. A tükröt sem csak dísznek akasztjuk a falra, hanem azért, hogy a benne meglátott szennyeződést eltávolítsuk az arcunkról. A Bibliát sem dísznek, vagy porfogónak adta az Úr, hanem azért, hogy amit mutat, vegyük komolyan és lássuk, meg, hogy most még az irgalmasság diadalmaskodik az ítéleten. Azaz, Isten ítéletét, Jézus a kereszten elhordozta így, aki őszinte bűnbánattal Hozzá fordul, kegyelemben részesül.

Ki Istenének átad mindent

Ki Istenének átad mindent,

Bizalmát csak belé veti.

Azt csudaképpen őrzi itt lent,

Ínség, baj közt is élteti.

Ki mindent szent kezébe tett,

Az nem fövényre épített.

A súlyos gondok mit használnak,

A sóhaj, sok jajszó mit ér,

Ha sebeink még jobban fájnak

S minden nap kínunk visszatér.

Így terhünk egyre súlyosabb,

Ha lelkünk búnak helyet ad.

Csak légy egy kissé áldott csendben:

Magadban békességre lelsz.

Az Úr-rendelte kegyelemben

Örök, bölcs célnak megfelelsz.

Ki elválasztá életünk,

Jól tudja, hogy mi kell nekünk.

Zengj hát az Úrnak, s járd az utat,

Mit éppen néked Ő adott.

A mennyből gazdag áldást juttat,

S majd Jézus ád szép új napot.

Ki Benne bízik és remél,

Az mindörökké Véle él.

Isten áldásával.