Önvizsgálat

F

olytatódik a 139. zsoltár (13-24), amelyben egy bizonyságtétellel találkozunk. A zsoltáros megvallja Istennek, hogy az életét Tőle származtatja, az Úr ajándékaként éli meg. Számára az élet Isten munkája nyomán az anyaméhben kezdődik. A fogantatás és a fejlődés nem véletlen műve, hanem Isten, alkotó munkája. Fontos látás ez, ma pedig lényeges, hogy a tanítványok bátran vállalják, az élet Isten ajándéka. Ezért nincs értéktelen élet, mert Isten akarta minden ember életét. Nem mondhatom, minek adta én nem kértem, hanem egy csodálatos lehetőséget láthatok meg benne. A szent Isten nem sajátította ki a létet, hanem szeretetéből nekem ajándékozta. Urunk láttassa meg mindezt, és tegye hálássá a szívünket, hogy élhetünk, és részt vállalhatunk a földi élet jobbá tételében. Isten nemcsak létre hívott, hanem figyelemmel is kísérte fejlődésünket.

„Könyvedben minden meg volt írva” (10), ez mély hálára kötelez, mert megláttatja velem, hogy az én Uram meg tervezte az életemet. Az én feladatom, hogy ezt felismerjem és elfogadjam. De, csak akkor tudom felismerni az Atya tervét, ha tudok róla, és ha keresem, ha tudatosan igyekszem megismerni. Azért adta az igét, és azért beszélgethetünk Vele, hogy megtudakoljuk akaratát.  Az is benne van ebben a részletben, hogy Isten előre látja életünk alakulását, tudja merre fogunk menni. Igéjében különféle jelzéseket helyezett el, amelyek arra hivatottak, hogy jó irányba menjek.

A zsoltáros szerint életünk hossza is a könyvben van megírva. Itt azonban vigyáznunk kell, nehogy beleessünk a végzet hitbe, úgy gondolva, hogy aki húsz éves korában saját hibájából meghalt, az Isten akarata szerint történt. Ennyi volt megírva, mit tehetünk. Én úgy látom ezt, hogy Isten mindenki számára megadott egy időkeretet, amelyet kitölthet, ez a 90. zsoltár szerint: „Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő” (10). Hasonlóan van ez, mint ahogy a negyvenmillió forintos vetélkedőben, kézhez kapnak negyvenmillió forintot és azzal kell gazdálkodni nyolc kérdés erejéig. Ami megmarad a nyolcadik kérdés után az a játékosé lesz. A zsoltárban megjelölt időkeret mindegyikőnk számára elérhető, azonban felelőtlenül élünk, egyre jobban csökkentjük életvitelünkkel. Mi magunk rövidítjük az életünket. Amennyiben figyeljük körülöttünk az életet, akkor azt kell látnunk, hogy egyre rohamosabban csökken a generációk élettartama. De ez nem végzetszerű, ha Isten ajándékaként kezeljük, és az Ő tervébe simulunk, nem fog rövidülni az életkor, hanem Isten dicsőségére kitölthetjük napjainkat, már itt a földön is.

A zsoltáros még az utolsó versekben Istenhez fordul, és arra kéri, vizsgálja meg az életét. Ez nagyon lényeges, mert felül nézetből, azért másképp látszik minden. Ami itt helyesnek, és jó útnak tűnik, az felülről téves is lehet. Gondoljunk Péterre, aki védte Mesterét, amikor azt mondta, nem történhetik meg Vele, hogy megölik. Emberileg helyes volt, de Isten szemével nézve, ez rossz volt. (Mt 16,2123).  Aki kéri ezt a felülvizsgálatot, annak az Úr meg fogja, mutatni a helyes irányt. Mi már tudjuk: a helyes irány, Jézus nyomában van. „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem” (Jn 10,27).

János első leveléből a 2,1-6 versek vannak mára, én a hatodik verset szeretném kiemelni, és csendesen a szívünkre helyezni. „Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt”. Ez egy igazi mérleg vers, de mondhatnám úgy is, hogy hazugságvizsgáló ige, ön magunkat leleplező szó. Engem megdöbbentett, ahogy olvastam, mert azt tartom magamról, hogy én őbenne vagyok. Ő a szőlőtőke, én pedig Benne a vessző. Azonban, most az én Uram előtt való csendben végig kell gondolnom a következő kérdést: Úgy élek-e ahogyan Ő élt? Olyan – e az életem, amilyen az Övé volt. Vajon mit szól Jézus az életemet látva? Kimondja –e azt, amit az Atya Őróla mondott: Benne gyönyörködöm. Gyönyörködik – e az én életemben?  Azt kérem, szakítsunk időt ennek végig gondolására. Urunk pedig őrizzen meg attól a kísértéstől, hogy a magunk életéről átcsússzunk egy másik ember életének a vizsgálatára.

Nem láthat bár e földi szem,

Jézus tiéd vagyok.

Bár arcod felhő rejti el,

Mégis felém, ragyog.

Fülem nem hallja hangodat,

Mégis beszélsz velem.

S boldogságot csupán az ad,

Ha szódat érthetem.

Képed betölti lelkemet,

Utam bármerre visz.

Tudom, hogy szent kezed vezet,

Ha ezt nem látom is.

Elzengni, hogy mi vagy nekem,

Ó, nincsen arra szó.

Most hitből áll csak életem,

S mégis mindez való.

De majd a felhő felszakad,

Mely most még rejteget.

És színről színre áldalak,

Hogy nálad élhetek.

Isten áldásával.