Immánuel: Őszintén Isten előtt

gy nagyon szép zsoltár (139,1-12) első szakaszát olvassuk ma. Ez egy az Úr előtt őszintén leboruló ember vallomása. A teremtmény hódolása, az őt színről-színre ismerő Alkotó előtt. Dávid rádöbbent a valóságra, Isten ismeri, tisztában van lénye minden rezdülésével, nyitott könyv előtte élete. Nincsenek rejtett gondolatok, titkolt vágyak és tettek, Előtte mezítelen minden ember.

Eddig bújócskát játszott az Úrral, menekült, mint Jónás de, most felismerte értelmetlen dolog Isten elől futni. Az Örökkévaló nem ellene, hanem érte cselekszik, nem elveszteni, hanem megmenteni akarja. Jó olvasni ezt az éneket, és közben beszélgetni az én Megváltó urammal. Dávidot megállította rohanásában az Úr, nekünk ma azt mondja: „Ne féljetek, megálljatok! és nézzétek az Úr szabadítását” (2Mózes 14,13; Károli). Nagyon fontos kérése ez, az Úrnak felénk. Meg kell állnunk a nagy rohanásban, rohanunk, és sokszor úgy vagyunk, ahogy régi Skorpió számban hallottam: „Mindenki rohan kifulladásig, de egy sem tudja, hogy miért.” Igénkben az Úr arra szólít fel, álljunk meg Őelőtte csendben, és szemléljük Őt, közben megtapasztaljuk a szabadítást, vagyis azt, hogy Istennek nincs szüksége a mi rohanásunkra, kapkodásunkra. Az igét olvasva merüljünk el az Úr lényében és hagyjuk, hogy átvizsgálja életünket, mert így mi is tisztába jövünk magunkkal. Az igén keresztül megtudhatjuk miként látja életünket, szívünket az Úr.

Minden mozdulatom az Úr előtt történik, ez jó, mert így biztonságban tudhatom magam. Ha bűnbánattal és alázattal jövök, nem kell félnem, ezért jó, hogy tud mindent rólam. Alakoskodni sem szükséges, nem kell többnek, jobbnak mutatnom magam, mint az emberek előtt. Mehetek Hozzá, amint vagyok, sok bűn alatt.

„Messziről érted minden gondolatomat,” nincs kommunikációs probléma, nyelvi akadály, az Úr a gondolataimat is látja, tisztában van mindazzal, ami bennem történik. A gondolatok egymás előtt zárt területet jelentenek. Azok a mi kis rejtett világunk, és úgy gondoljuk, ott szabadjára engedhetjük lényünk sötét oldalát, hisz senki nem tudja, ott mi játszódik le bennünk. Kedvesen mosolyogunk az ágyból késő éjjel minket felverő szomszédra, de gondolatainkban, lényünk mélyén gyilkos indulatokat lövellünk rá. Azonban Isten előtt ez a terület sem zárt, nem átjárhatatlan, ezért a gondolatainkat is Elé kell vinni, bocsássa meg azokat a bűnöket, amelyeket így követtem el, és tisztítson meg tőlük. A beszédhiba, a rossz fogalmazás sem zavarja Urunkat, ezért bátran imádkozhatunk, hiszen a bennünk megfogalmazott, de még ki nem mondott szavakat is érti. Így hát semmi ne tartson vissza az Úrral való beszélgetéstől.

Nincs az életnek, a teremtett világnak egyetlen területe sem, ahol kikerülnénk Isten felségterületéről. Így azután bármerre járok, mindenütt biztonságban lehetek. Másrészt benne van a 8-10 versekben az is, hogy nem tudok olyan helyre menekülni, ahol ne találkoznék Vele. Az ember nem független, Isten vezérlő keze mindenütt jelen van. Ha kell, kinyúl és megragad, hogy el ne nyeljenek a hullámok (Máté 14,30), vagy vihart küld utánam és általa irányít, és ha másképp nem akarok szavára hallgatni, cethalat küld értem, és visszaszállít a kiindulási pontra, hogy újra kezdhessem, de most már Vele.

Még kiemelném azt a szép gondolatot, „a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság” (12). Azt üzeni ez számomra, hogy ahol az Úr megjelenik, múlik a sötétség, mert Ő a világ világossága. Minél nagyobb területet bevilágít a szívemben, annál világosabb leszek, mert a sötétség visszahúzódik.

Folytatjuk a tegnap megkezdett János első levelét (1,5-10), szinte kapcsolódik az ószövetségi igéhez, ez nem meglepő, hiszen az Újszövetségben is ugyanazzal az Istennel találkozunk. Az Ószövetség Isten Jézus Krisztus Atyja, Aki értünk küldte ebbe a világba Fiát. Tehát az én megmentésem érdekében fáradozik, mert annyira szeret, hogy nem akarja, hogy örökre elvesszek. Áldott legyen az Úr, amiért értem képes volt a legnagyobb áldozatott meghozni, Fiát odaadta a keresztre. Az ott kiontott vér által tisztítja meg életemet minden bűntől, a bűn minden hatalmától. Dicsőítsük Őt, mert mi is lenne, ha magunkban kellene küszködnünk a bűnnel, örök vesztesek maradnánk.

Isten világosság ismétlődik a gondolat és ez azt jelenti, hogy bene lelepleződik az életünk, a hit valósággá, tettekké válik. Isten előtt nem áll meg a szó, ha nincs mögötte valóság, átadott élet. Az Úr előtt csak hazugság a szavakból álló keresztyénség. Amennyiben nem a világosságban játunk, nem krisztusian élünk, hazugok vagyunk. Viszont, ha összhangba kerül a beszédünk és az életünk közösségben lehetünk vele, és ebben a közösségben átéljük, hogy Jézus vére által megtisztulunk a ránk rakodott szennyeződésektől.

Úgy látom akadtak a címzettek közt olyanok, aki úgy látták, nekik nincs bűnük, ők rendben vannak. Amennyiben mégis akad körülöttük probléma, vagy konfliktusba kerülnek másokkal, annak kizárólag mindig a másik ember az oka. János határozottan kijelenti: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság” (8). Vagyis becsapjuk magunkat, mert igenis van bűnünk, de talán rossz mércét használunk, nem az igébe tekintünk. János bátorít önmagunk vállalására, és azt mondja, nem kell félni bűneink vállalásától, mert „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól” (). De meg kell vallani, mert csak megvallott bűnt lehet megbocsátani. A tékozló fiú, amikor hazaért, nem a bátyját, vagy az apát tette felelőssé, hanem nyíltan vállalta bűneit: „Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek” (Lk 15,21).

Fáradtan, bűnbe veszve

Fáradtan, bűnbe veszve járám az életet,

Hogy megtalált a Pásztor, s nyájához vezetett.

Jól látták ezt az angyalok, s Nevét dícsérve zeng dalok: