Esély

K

özvetlenül karácsony után nézzünk magunkba egy kicsit, és gondoljuk végig mit jelentett ez az ünnep a számunkra? Hagyott-e maradandó nyomot bennem?  Mi maradt bennem az ünnepek után, öröm és Isten dicsérete? Esetleg kábultabb vagyok a sok evéstől és ivástól, mint előtte voltam?  A karácsonyi történetek szereplői a bölcsek és a pásztorok is megtapasztalták, hogy az események maradandó nyomot hagytak bennük. Mindkét csoport szereplői örömet vittek szívükben magukkal.

Miért hagyott karácsony nyomott az életükben? Azért, mert Betlehemben Jézussal, Isten Fiával találkoztak. Ez a találkozás változtatta meg az életüket. A kisgyermekben, meglátták az élő Istent, ez a látás átalakította őket.

Fel kell tennünk a kérdést: karácsony hatására történt –e változás bennem? Karácsony megváltoztatott-e?  Más vagyok-e mint eddig? Ha nem, akkor azért van, mert nem találkoztál az élő Jézus Krisztussal. valami miatt leragadtál az ajándékoknál, a díszleteknél és nem jutottál el a lényegig, Jézusig. Azonban az ige üzeni, hogy ünnep elmúltával is lehet ünnepünk, ma is találkozhatunk Vele.

Az ószövetségi igénk a 149. zsoltár is Isten dicséretéről szól. Az egész fejezetet keretbe foglalja a felszólítás: „Dicsérjétek az Urat.” Mi is beállhatunk az Istent dicsérők táborába. akinek a szívét átjárta a kegyelem az méltán dicsőíti az Urat. a következő verset olvasva: „Szájuk Istent magasztalja, kezükben kétélű kard van” (6), bizonyára többekben kérdés merül fel, hogyan lehetséges Istent dicsérni és kezünkbe kardot fogni? Induljunk ki abból, hogy Isten ószövetségi népéről van szó a zsoltárban, amelyik a pogányoktól állandó támadásnak volt kitéve. A zsidóknak gyakran fegyverrel a kézben kellett megvédeni magukat és országukat.  Nehémiás idejében pedig a várfal építését is úgy tudták csak végezni, hogy egyik kezükben fegyver volt, a másikkal pedig a munkát végezték (Nehémiás 4,11). Közben szívükből imádság szállt az Úr felé. Számomra azt a kérdést hozta elő ez az ige, az én életemben összetartozik-e így ez a kettő, a fegyver és a dicséret, a munkaeszköz és az ige. A zsidók Istent dicsérve harcoltak, ott is vállalták Istenüket, és bíztak benne. Én vállalom-e a munkahelyemen, a barátaim az ismerőseim közt Uramat, Jézust?

„A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet” (18), olvassuk mai igeszakaszunkban (1János 4,18-21). Azonban mégis tele vagyunk különböző félelmekkel. Miért is van ez? Itt nem a mi szeretetünkről van szó, mert az nem képes kiűzni a félelmet. Fejezetünk nyolcadik versében olvastuk: „Isten szeretet.” Amennyiben az Úr tölti be a szívünket Ő, a szeretet, akkor eltávozik a félelem. Isten jelenléte elűzi a félelmünket, mert Jézus és a félelem nem fér meg egy helyen.

Ő előbb szeretett, vagyis már a születésünk előtt szeretett, és ez az értünk való szeretet vitte Őt a keresztre.  Mivel Ő a szeretet, akinek betölti a szívét, képessé válik a testvér, a másik ember szeretésére is.  Gondoljunk arra, hogy Pétert is szeretetével állította helyre a tagadása után.  Isten Jézus Krisztusban, úgy szeret, hogy ad még egy esélyt az újra kezdésre. A kegyelem időszaka pont ezt jelenti. Esélyt kaptam Istentől, hogy Jézus tanítványként újra kezdjem az életet. Ezt az esélyt kapta meg Lévi, amikor megállt Jézus a vámszedő asztala előtt és így szólt hozzá: „Kövess engem”  (Mk 2,14)! Lévi élt az eséllyel, „felkelt, és követte őt”. Ragadjuk meg mi is a lehetőséget az új életre, a bizonyságtételre. A pedig gyűlöli a testvérét, az ezt az esélyt vonja meg tőle.

Bűnös vagyok

Bűnös vagyok, de hadd legyek Tied, én Istenem,

Ki gyógyítná meg beteg szívemet, ha csak Te nem?

Szívem hideg, hogyha tüzet nem adsz, ha nem szeretsz,

Nem bírok járni, ha nem támogatsz, ha nem vezetsz!

Nincs örömem, körültem, mint az éj, minden sötét,

E bús homályt a tiszta égi fény, hadd űzze szét!

Ó, Jézusom, mossa el bűnömet a drága vér,

Amit Te ontál, égi szeretet, a bűnökér’.

Rád várok én! Ó, jöjj hozzám magad, szívem óhajt!

S hűséged árja égő szomjamat eloltja majd.

Isten áldásával.