Van Szelídítő

M

ivel tegnap nem érkeztem a napi igéhez írni, így most összevont blog következik, Zsoltár 131-132. Önvizsgálatra késztet a 131,1, mert Dávid, király létére, a földi élet csúcsára jutva is azt tudja mondani, hogy ő nem fuvalkodott fel. Nagy dolog ez, hiszen mi sokkal kisebb eredmények miatt önteltekké válunk. A sikereket magunknak tulajdonítjuk.

Megragadott az is, hogy mennyire helyén kezeli a király magát, és jól látja mi az, ami elérhető a számára, és mi az, amiről már lemondhat. „Nem törekszem arra, ami túl nagy és elérhetetlen nekem”. Mennyire el tudja fogadni, azt hogy van, amit már neki nem kell megszerezni, nem kell betervezni, hanem nyugodt szívvel lemondhat róla. Elfogadja, hogy a másik embernek megvan, ami neki nincs. Korunk reklámja azt sugallja, mindenkinek mindent meg kell szerezni, nem baj, ha arra rámegy az egészsége, békessége, és közben eladósodik. Ma elhitetik a fiatalokkal, hogy mindenki megszerezheti a legmodernebb autó legújabb típusát, mert jár neki, kap hitelt és indulhat és nyögheti egész életében. Eladósodik úgy, mielőtt munkaviszonya lenne. Ma nem érték a megelégedés, az önmegtartóztatás, a türelmes várakozás. Pedig ha dédszüleinket kérdezzük, vagy az ő korukbeli írók életét figyeljük, vagy műveiket olvassuk, kiderül, hogy nekik kellett biztosítani, boldogulásuk feltételeit, lépésről-lépésre haladva. Nem hullott minden az ölükbe azonnal, hanem meg küszködtek érte és kivárták, amíg meg tudták szerezni.

Így volt ez Dávid életében is. Gondoljunk arra, hogy mennyit kellett várnia, amíg elfoglalhatta Izráel trónját. Fiatalon kapta meg elhívását, és évtizedek múlva lett király. Közben bujdosnia kellett Saul elől. De nem tett semmit azért, hogy maga szerezze meg a trónt, akkor sem lépett, amikor emberileg úgy tűnt egy csapásra minden megoldódik. Bosszút állhat a királyon és megszerezheti a hatalmat is. Ám nem ölte meg apósát, hanem várt Istenre, amíg majd Ő megnyitja számára az utat, és elhárítja előle az akadályt.

A mai zsoltárból arra figyeltem fel, hogy Dávidért és a Sionért, tehát Isten népéért imádkoznak. Arról volt már szó korábban, hogy szükség van az egymásért való imádkozásra. Most idézzük fel hálás szívvel azokat, akik minket hordoznak imádságaikban. Mert amíg van egy ember, aki imádkozik értem, addig nem vagyok felesleges, addig nincs okom elkeseredni. amennyiben az a keserű gondolat bukkan fel a szívünkben, hogy nincs egyetlen ember sem, akit érdekel az életem, aki törődik velem, akinek még számítok, halljuk meg Pál apostol szavait.  Jézus Krisztus, az Isten jobbján van, és esedezik értünk (Róma 8,34). Ha ettől nem vigasztalódsz meg, akkor mitől? Ha az nem melegíti át a szívedet, hogy az Úr Jézus esedezik érted, akkor mi. Ne hagyd el magad! Állj talpra, ragad meg jobbját, mert fontos vagy Neki, mert szeret. Úgy szeret, hogy meghalt érted a kereszten, azért, hogy te ne halj meg idő előtt, értelmetlenül. Hanem élj Vele és Általa egy új, értelmes, tartalmas életet!

A Jakab levél 3,1-12 van most soron, amely a nyelvünkkel foglalkozik és bizony nem szép képet fest róla. Talán néha-néha mi magunk is belátjuk, hogy baj van a nyelvünkkel, hiszen gyakran önállósítja magát és okoz nekünk gyötrelmes perceket, néha órákat, napokat. amikor csillapodik az általa okozott vihar megnyugszunk, és elfogadjuk így kell ennek lenni. Nem tehetünk ellene semmit. az általa okozott sebeket megpróbáljuk gyógyítgatni, vagy kérjük az Urat (nagy kegyesen), hozza helyre, amit mi elrontottunk. Alapjában azonban nem történik változás, nyelvünk marad ugyanaz, aki eddig is volt. Ott érződik legkevésbé az evangélium hatása. Bár abban már profik vagyunk, hogy gyilkos szavainkat kegyességbe csomagoljuk, bibliai igék álarcában juttassuk célba őket. Ahogyan a szentíró is megjegyzi: „ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok” (10). Ő azonban velünk ellentétben azt mondja: „ nem kellene ennek így lennie” . 

Mi akkor a megoldás? Hogyan lehet megváltoztatni nyelvünk természetét? Bizony nem könnyű, sőt nekünk lehetetlen vállalkozás. ahogy olvassuk:  „a nyelvet azonban az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel” (8). Megszelídíteni általában a cirkuszban a vadállatokat szokták, ezáltal a nyelvet Jakab vadállathoz hasonlítja. Így már megnyílik számunkra a remény ajtaja. Márk evangéliumában azt olvassuk „Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatokkal volt együtt” (Márk 1,13). a Soós fordítás így adja vissza ezt az igét: „Állatok közt lakott”. Tehát Jézus jelenlétében a vadállatok természete átalakult, szelídekké váltak. Jézus tudott velük lakni. Így hát számunkra is Jézusban rejlik a megoldás, Ő a Szelídítő, akinek jelenlétében, és uralma alatt a nyelv eredeti vad, és gonosz természete átalakulhat. Innentől kezdve már csak akkor szól, „ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.” (Efézus 4,29). A Soós fordítás szerint: „Semmi rossz beszéd szájatokon ki ne jöjjön, hanem csak ami alkalmas a hitben való épülődésre és a hallgatóknak javára válik” (Ef 4,29). Engedjük, hogy Urunk elvégezze szívünkben csodálatos munkáját, amely a nyelvet is ilyen nagyszerű átalakulásban részesíti. Áldást mondhat, épülést munkálhat, és a hallgatók javára válhat minden szavunk.

Apró csavarnak lenni...

Szerettem volna nagyra törni,

megfejteni a titkokat,

a gondolatnak fecske szárnyán,

bejárni kéklő ormokat.

De lassan-lassan már belátom

merőben más az én utam

a hétköznapok dzsungelébe

parancsolt vissza jó Uram.

Ormok helyett a földön járni,

apró csatákat vívni meg

a sorsom ez, nem zúgolódom,

ti se szánjatok, emberek.

Apró csavarnak is kell lenni,

hogy jól menjen a gépezet

parányi jel mégis szükséges,

némely betűn az ékezet.

Isten áldásával.