Az Úr közelében

N

ézzük mit is üzen Isten a mai igén (1Kir 2,36-46) keresztül a számunkra. Ismét Isten kegyelmével szembesülünk, mert Salamon király életén keresztül átragyog Isten kegyelme. Amikor Simeit letelepítteti Jeruzsálemben, megerősíti számára a kegyelmét. Salamon, apja kérése alapján meg is ölethetné, de ő inkább felkínálja a kegyelmet. Óriási kegyelem, mert a királyt gyalázó Simei, a király közelében élhet. Szinte újszövetségi magaslatokon szárnyal igénk, mert ott olvassuk: „nem azt akarja (az Úr), hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen” (2Péter 3,9). Igen, Isten azt akarja, hogy megtérjünk és éljünk.

Mi is ezt élhetjük át, amikor kegyelemben részesülünk, Istentelen, gonosz, halálra méltó emberek az Úr közelében élhetünk. Hát nem nagy csoda ez, és végtelen hálára kellene indítania bennünket, hány évig nem vettük komolyan Urunkat, talán még a létét is tagadtuk, sokszor káromoltuk szent nevét, és nem megbüntetett, hanem a maga közelébe vont. Ott élhetünk országában, otthon lehetünk mindennap, hát nem csodálatos ez?

Nézzük meg hogyan élt ezzel a csodálatos lehetőséggel Simei? Azt látjuk, egy darabig minden rendben volt. Valószínűleg maga is csodaként élte meg, hogy még mindig életben és ráadásul Jeruzsálemben, a nagy Király városában, az Úr közelében telepedhetett le. Egy ideig gyönyörködött Jeruzsálemben, örült a király közelségének, de egy idő után mindezt megunta. Másra vágyott. Miért? Mert a szíve nem volt az Úré. A király parancsának engedelmeskedett, nem nem szívbéli örömmel ment Jeruzsálembe.

Sokan vannak így, felekezetük elvárásainak eleget téve ott vannak a templomban (a Király közelében), de a szívük távol van tőle. Amikor aztán megszöknek a rabszolgák, Simei utánuk indul. Küldhetett volna mást is, hiszen tudta miben egyezett meg a királlyal. Azonban itt látjuk meg, hogy a szíve a világé volt. Megunta Jeruzsálemet, minden csoda három napig tart, mondja a közmondás. Másra vágyott, vágyott a világ után. Jeruzsálem gyönyörű ugyan, de egy kicsit szét kell már nézni a világban. Egyik énekünk is így mondja: Csábít bár a világ. A világnak nagy vonzereje van, és évek múlva is képes magához vonzani életeket. Látjuk ezt Démász példájából: „Démász elhagyott engem, mivel ehhez a világhoz ragaszkodott, és elment Thesszalonikába” (2Tim 4,10).

Mi a világ csábításának ellenszere? Pál megosztja velünk a titkot, amikor saját életéről vall: „azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem” (Fil 3,7-8). Ez hiányzott Simeinél, ő nem hagyta a világ kincseit, a múltat kárba veszni a Királyért. Mert nem ragyogott fel előtte Isten hatalma. 

De ne ítéljük el Simeit, mert két rabszolga nagy érték, hanem lássuk meg, hogy mi kevesebbért is átlépjük Isten országa határát, is elmegyünk az Úr közeléből. Istentisztelet végén, már másról beszélünk, szavainkkal, majd tetteinkkel a világ fiait követjük, és nem az Úrról teszünk vallást. Amikor úgy cselekszünk és viselkedünk, mint a világ fiai, elhagyjuk az Urat.

A Római levélből megtudjuk, hogy a zsidók elesése megnyitotta számunkra Isten kegyelmének ajtaját. Az, hogy a zsidók, mint közösség nem fogadták el Jézust megváltónak, lehetővé tette az evangélium pogányok felé való kiáradását. Legyünk hálásak az Úrnak, hogy számunkra, pogányok számára is lehetővé tette, hogy megálljunk a kegyelem királyi széke előtt. Mindezt Urunknak köszönhetjük. De hálával tartozunk a zsidóknak is, ezért tegyünk meg mindent, hogy ők is megismerjék Isten Fiát, az Úr Jézus Krisztust. Ahogyan a zsidó Pál óriási energiákat mozgósított értünk, a mi hitre jutásunkért, úgy fáradozzunk mi is a zsidók hitre jutásáért. Ma sokan gyalázzák Isten ószövetségi választott népét, de vajon hányan imádkoznak, és tesznek azért, hogy szívük megnyíljon az evangélium előtt? Mert Pál azt mondja, hogy teljes számban megtérnek a zsidók.

Ne feledjük, ami Istennel való megbékélésünk, az ő elvettetésük következtében valósult meg.  Amikor a zsidók befogadtatnak a kegyelembe, vagyis megtérnek az életet és áldást hoz magával.

Az élet nékem Krisztus

1. Az élet nékem Krisztus, A halál nyereség. Ez az én reménységem, Kezdetté lesz a vég.

2. Már indulok békében, Vár Krisztus, testvérem, És az ő közelében Szent célom elérem.

3. Megküzdve életemnek Sok baját, ínségét, Meglátom Istenemnek Fényes dicsőségét.

4. Ha erőtlenségemben Nem lesz szó ajkamon, Akkor is maradj vélem, Fogadd el sóhajom.

5. Az életünk ellobban, Miként a gyertyaláng, A szívünk végsőt dobban, És éj borul reánk.

6.      Ám lelkem mégse bántsa A bú és félelem, Velem az Úr, és nála Üdvömet meglelem.

Isten áldásával.

Szívvizsgálat

S

alamon király rendet tesz, amely által hangsúlyozza, hogy Isten népe csak akkor fog fejlődni, növekedni, egységessé válni, ha nincs széthúzás, pártoskodás és mindenki elfogadja Isten akaratát (Kir 2,26-35). Isten országában az Úr a király, mi pedig a szolgái vagyunk. Az Úr Jézus is hangsúlyozta, két úrnak szolgálni nem lehet. Életünkben és gyülekezeteinkben is akkor lesz rend és előrehaladás, ha megvizsgáljuk szívünket.  Ezt a vizsgálatot a nagy parancsolat alapján végezhetjük el.  „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből” (Mt 22:37). Eleget teszek-e ennek a felszólításnak? Valóban teljes szívemből, teljes lelkemből és teljes elmémből szeretem? Az egész lényem az Övé? Jó ha elmondhatjuk egész lényemmel Őt imádom. Szívem mindig az Úr parancsára vár, mindig szavait keresem, mert számomra is csupán egy a szükséges. Ez az egy, pedig nem más, mint állandóan Vele lenni, és tenni szent akaratát.

Ebből a történetből megláthatjuk, hogy a múlt bűneit, vétkeit rendezni kell. Salamon felismerte, hogy nem számíthat addig áldásra, amíg Jóáb bűneit el nem rendezi. Számunkra is fontos a múlt őszinte lezárása a kereszt alatt, hiszen Isten országába nem mehet be semmi ami a bűnből származik. Jóábnak volt lehetősége megbánni tetteit, de nem látjuk ennek jelét. Isten ad lehetőséget, hogy múltunkat bűnbánattal, a kereszt tövében bocsánatot kérve rendezzük. Ha nem tesszük, akkor majd, amikor Isten ítélőszéke elé állunk, ott kell majd rendeznünk életünket.

Jobb azonban nem halogatni, hiszen mi is úgy állunk az Úr előtt, mint a példázatbeli szolga, akit ura számadásra rendelt és ott derült ki, hogy törleszthetetlen adóssággal rendelkezik. Isten azonban azért küldte el az Úr Jézust, hogy halálával eltörölje ezt az adósságot. Aki hittel és bűnbánattal jön, az átélheti, hogy elengedték az adósságot, bűneim megbocsáttattak.   Így azután az én feladatom,  hogy soha ne feledjem, megkegyelmezett bűnös vagyok. Olyan ember, akinek elengedték kegyelemből minden adósságát, és ez engem is arra kötelez, engedjek el én is minden tartozást.

Tegnap Pál annak a reménységének adott hangot, hogy most is van maradék. A maradék azok közül kerül ki, akik az evangélium alapján felismerik, a törvény megtartása, a cselekedetek általi üdvösség nem járható út (Róma 11,7-10). Aki rádöbben, hogy elveszett, és ebből az állapotból maga erejéből nem tud kijutni, az keresi a megoldást. A vérfolyásos asszony azután indult el Jézushoz, miután rádöbbent senki nem tud rajta segíteni. Az emberi lehetőségek lezárulása után hall Jézusról és most már hit támad a szívében, hiszi, hogy Jézus meg tudja gyógyítani. Így azután az elhatározást tett követte, „odament, hozzáférkőzve megérintette a ruhája szegélyét, és azonnal elállt a vérfolyása” (Lk 8:44).

Aki nem látta saját nyomorúságát, az megkeményedett Jézussal szemben. Az nem látta benne a megváltót, mert nem látta saját szükségét. A megkeményedettek nem a szívük újjászületésére vágytak, hanem a körülmények megváltozására. Így azután nem tudtak mit kezdeni olyan megváltóval, Aki így határozza meg a küldetését: „Az Úr Lelke van énrajtam, mivel felkent engem, hogy evangéliumot hirdessek a szegényeknek; azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak, és a vakoknak szemük megnyílását; hogy szabadon bocsássam a megkínzottakat, és hirdessem az Úr kedves esztendejét” (Lk 4,18-19). Számomra milyen megváltó kell? Olyan, aki a szívemet formálja újjá, aki megbocsátja bűneimet és követésére hív, vagy nekem is olyan istenre van szükségem, aki teljesíti kívánságaimat.  A kívánságot, az igényeinket teljesítő, a nekünk engedelmeskedő isten, az nem más, mint magunk alkotta bálvány. Isten azonban a Fiát adta ide számunkra, Aki így szól ma is: „menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem” (Mt 18,21)

TEREMTS BENNEM TISZTA SZÍVET

Teremts bennem tisztaszívet, ó Uram!

Az erős lelket újítsd meg bennem!

Ne vess el engem a Te orcád elől!

Szent lelkedet ne vond meg tőlem!

Támogass az engedelmesség lelkével!

Szabadításod örömét add nekem!

Isten áldásával.

Van maradék

D

ávid meghalt, Salamon pedig teljesen átvette a hatalmat (1Kir 2,10-25). Isten megáldotta és megerősítette királyságát. Amikor az Úr akarata szerint folynak az események, és az általa elhívott személyek állnak népe élén, az mindig meglátszik. Amikor a király és népe engedelmes Isten felé Ő jelen van, és ebből a jelenlétből dinamikus fejlődés, növekedés származik. Ha az Úr irányítja életünket, akkor belső és külső növekedésben lesz részünk.

Nagyon fontos üzenet árad a történet további folytatásán keresztül. Mégpedig, az hogy a kegyelemmel lehet élni, de lehet visszaélni is. Adónijjá esetében ezt az utóbbit látjuk megvalósulni. Salamon megkegyelmezett neki, ő azonban nem élt a kegyelemmel és a kegyelemből. Ő király akart lenni. Miért? Úgy látszik a szöveg alapján, hogy nem fogadta el lénye mélyén Isten akaratát. Nem fogadta el, hogy az ő helye nem a trónon van. Neki mást szánt Isten, ha ezt felismeri áldott lett volna a további élete. Ő azonban ragaszkodott a saját vágyához, elképzeléséhez. A saját vágyakkal, álmokkal, az énnel le kell számolni. Ez pedig úgy történik, ha tusakodva, gyötrődve, de alázattal kimondom: „Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te” (Mk 14:36).

Fontos látnunk, hogy Salamonnak milyen erős elhívatás tudata van. Nem inog meg, és nem válik bizonytalanná, amikor Adónijjá ismét kísérletet tesz a trón megszerzésére. A támadás idején nem bizonytalankodik, hogy tényleg jól értettem-e Isten akaratát. Azt sem mondja: a békesség kedvéért engedek neki, kapja meg, amit kér. Ez hamis vonal lett volna, mert Adónijjá nem elégedett volna meg ennyivel, és így Isten országa állandó feszültségforrásává vált volna. Adónijjá egyszer kegyelemben részesült, de ő nem akart Isten országába beilleszkedni, ezért Salamon kiiktatta. Ha elfogadja Isten akaratát, akkor megtalálta volna a helyét Isten Salamon által irányított országában.

Számunkra is lényeges, hogy amikor Isten kegyelmét átéljük, a régi életünkkel totálisan le kell számolni. A régi élet, az óember, soha nem fog beilleszkedni Isten országába, és rendjébe. Az óember, a bűn embere, és mindig lázad, mindig benyújtja a számlát, újra előjön követeléseivel és a végén ő kerül hatalomra. Ezért le kell vele számolni úgy, amint Pál is írja: „Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek” (Róm 6:6 ). Az óembernek a kereszten a helye!

Fontos még az üdvbizonyosság is, hiszen nélküle állandó bizonytalanságban leszünk, állandó vívódások gyötörnek, és nem Isten országát építjük, hanem mindig magunkkal foglalkozunk. Az Úr pedig országa építésére, lelkek mentésére hívott el bennünket. Elhívatásunk felől nem hagy bizonytalanságban. A tanítványokat így erősíti: „Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek” (Jn 15:16).

Pál apostol is megtapasztalta, hogy népe Izráel, a választott nép nem hallotta meg az örömhírt. Átélte, hogy a zsidók közt nincs foganatja bizonyságtételének, ő azonban akkor sem mond le róluk. Voltak, akik úgy gondolták, azért nincs nagy hatása a zsidók közt az evangéliumnak, mert Isten elvetette őket, lemondott róluk. Ezeket az elképzeléseket cáfolja az apostol, amikor határozottan kijelenti, szó sincs róla. Mindezt személyes bizonyságtétellel támasztja alá. Saját élete a példa arra, hogy Istennek továbbra is terve a zsidókkal, és ha még nem is az egész nép, de vannak közülük, akik meghallják a hívó szót. Így történt Pállal is, eljött életében, azaz idő, amikor feladta a rugódozást és meghajolt az uraknak Ura előtt, és Rábízta életét. 

Mi is átéljük, hogy bizonyságtételünk pont a népünk, családunk felé erőtlen és hatástalan. Szívünkbe könnyen befurakszik a lemondás, úgy gondoljuk nincs értelme tovább folytatni a küzdelmet, mert úgy sem figyelnek arra, amit mondunk. Azonban soha ne adjuk fel, lehet hogy nem mindig a szavainknak, hanem majd a megváltozott életünknek lesz egykor hatása.  A gyermekmunkában használatos a szavak nélküli könyv, amelynek oldalai színeket tartalmaznak. A különböző színek mondják el milyen a szívünk (fekete), és miként tisztulhat meg (Jézus vére által, piros lap), és juthatunk üdvösségre. Így beszélhet az életünk is a megtapasztalt kegyelemről, a megváltozott életvitelről.

A csüggedés és a lemondás ellenszere Isten Igéje. Pál is arra támaszkodik és a gyülekezet figyelmét is arra irányítja. Illés régi történetéből hallják meg, Isten mai, hozzánk is szóló üzenetét. Nekünk is meg kell tanulni úgy olvasni a Bibliát, hogy a régi történetek által meghalljuk az Úr hozzánk szóló, friss üzenetét.

Pál számára az üzenet: „most is van maradék.” Engedjük mi is, hogy Isten Szentlelke így aktualizálja számunkra a Szentírás szavait, mert akkor elmúlik a csüggedés, a reménytelenség. Új erővel és reménységgel töltekezünk fel, és így tudunk majd szolgálni, abban a hitben, hogy a miénk a vetés, az öntözés, de a növekedést az Isten adja (1Kor 3,6).

Áll a Krisztus szent keresztje

1. Áll a Krisztus szent keresztje Elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve Látom üdvösségemet.

2. Bánt a sok gond, űz a bánat, Tört remény vagy félelem: Ő nem hágy el, biztatást ad: Békesség van énvelem.

3. Boldogságnak napja süt rám; Jóság, fény jár utamon: A keresztfa ragyogásán Fényesebb lesz szép napom.

4. Áldássá lesz ott az átok, Megbékéltet a kereszt; El nem múló boldogságod, Békességed ott keresd!

5.    Áll a Krisztus szent keresztje Elmúlás és rom felett, Krisztusban beteljesedve Látom üdvösségemet.

Isten áldásával.

Kitárt karokkal

D

ávid király látja élete végének közeledtét, felismeri, hogy ő sem kivétel és elmegy azon az úton, amelyen minden embernek el kell mennie (1Kir 2,1-9). Istennek ez a drága embere nem csapja be magát, és nem keres hamis reménységet, hanem felkészül a távozásra. Korunk embere viszont nem akar ezzel a ténnyel becsületesen szembenézni, hanem becsapja magát, hamis reményt táplál. A testi életet akarja kinyújtani és ezért felkészületlenül éri a halál, másrészt rendezetlenséget hagy maga után. Dávid utolsó időszaka példa lehet számunkra az eltávozásra való felkészülésre, dolgaink elrendezésére. Nem mindegy mit hagyunk magunk mögött, káoszt, vagy rendet.

Az első üzenet a számunkra, merjük kimondani, én is elmegyek, én sem vagyok kivétel. Dávid nem orvosoknál töltötte az utolsó órákat, hanem családja, utódja, népe felé fordult. Mielőtt elmegy Salamonnak útravalót ad, ez az ő hagyatéka. Vajon mit hagyok én hátra? Zűrzavart, elintézetlen dolgokat, vagyontárgyat, amin majd veszekednek az örökösök, vagy olyan útravalót, amiből élni tudnak, ami által Isten akaratát ismerhetik meg?

A király látja, hogy fiának megbízatása van Istentől. Kapott Tőle ajándékokat és elsősorban ezeknek a megtartására szólítja fel. Úgy nevelte Salamont, hogy ő felismerte megbízatását, meglátta élete értelmét és célját, mindezeket Isten kezéből fogadta el. A mi feladatunk is az, úgy neveljük gyermekeinket, hogy ők is megtalálják Istentől elrendelt helyüket. Ne ők döntsék el, hol akarnak lenni, hanem engedjék, hogy az Úr mutassa meg, hol akarja őket látni. Mert akkor a helyükön lesznek. Nekünk is meg kell kérdezni önmagunktól: a helyemen vagyok-e?

Dávid számára az a fontos, hogy a következő király Isten útján járjon. Ez nem csupán az utód számára elvárás, hanem Dávid is egész életében tusakodott Isten útjának a megismeréséért.  Salamon szívére helyezi Isten Igéjének a fontosságát. Legyen az Úr szava tetteinek iránytűje. Ha az Ige szerint cselekszik, akkor mindenben boldogulni fog, akkor áldás lesz életén, uralkodásán, népén.

A búcsúzó király hangsúlyozza, Isten teljes szívet kér. Ő nem elégszik meg fél szívvel, fél munkaidővel. Egész lényünket igényli. Salamon szívére helyezi, hogy legyen erős, legyen férfi. Lesz olyan, amikor erősnek és határozottnak kell lennie, mint egykor apja volt, amikor Góliát ellen indult harcba. Akkor tud igazi férfi lenni, ha Istenre figyel és az ő útján jár. Bizony ez a tanács sok mai férfi számára fontos üzenet. Aki férfi, az Úrra nézve bátran szembefordul minden akadállyal, és nem hátrál meg előlük.

Vannak olyan dolgok, amelyeket Dávid nem tudott elrendezni ezeket a fiára bízza. Talán furcsálljuk, hogy két esetben is bosszúra biztatja Salamont. Azonban azt látni kell, hogy ők ószövetségi emberek, krisztusi magatartást ne kérjünk rajtuk számot. Salamon által Dávid végleg lezárja a múltat. Mi azt várnánk, hogy ami régen volt azt már elfelejtette, és nem húzgálja elő. Azonban ő még nem ismeri a kereszten történt rendezést, még nem tudja, hogy Jézus a mi igazságunk, így maga szolgáltat igazságot. Legyünk azonban őszinték és valljuk meg, mi hányszor teszünk igazságot, pedig mi már ismerjük az Urat. Számunkra már az Ő bűnmegoldása az érvényes. Mi már tudunk megbocsátani és elfelejteni, de ennek ellenére mégis hányszor kiderül, mi sem felejtünk. Ha most azon kapjuk magunkat, hogy még mindig nem felejtettünk el sérelmeket, rágalmakat, bántásokat, kérjük, Urunkat, tisztítsa meg szívünket, és emlékeinket, hogy csak a jóra, az áldásra emlékezzünk. Hányszor látjuk ezt Pál apostolnál. Nem a bántásra, hanem az áldásra, a kapott jókra emlékezik egy-egy gyülekezettel kapcsolatban.

A Római levél mai részében Pál elmondja, ahhoz, hogy az Úr nevét valaki segítségül hívja, meg kell ismernie az Úr Jézust (Rm 10,14-21). Ehhez pedig az Ige hallására van szükség. Tehát nagyon lényeges, nem az a fontos, hogy valamiben higgyünk, mert hinni kell valamiben. Hanem nagyon is lényeges kiben hiszek. Pál apostol egy másik levelében megvallja: „tudom, kiben hiszek” (2Tim 1,12).  Legyünk ma csendben Igével a kezünkben, és kérdezzük meg magunktól, hogy mi tudjuk-e kiben hiszünk? Ismerjük-e Istent? Úgy ismerjük-e, ahogyan magát kijelenti, vagy csak saját elképzeléseinkre támaszkodik. Az igazi és élő hit, a Biblia alapján jön létre, és állandóan belőle táplálkozik.

Az apostol számára fontos, hogy legyenek elhívott, küldetés tudattal rendelkező igehirdetők. Az Ige hirdetése nélkül nincs igazi hit.  Vajon ki van elküldve? Az evangéliumokat olvasva azt kell látnunk, hogy Jézus Krisztus minden tanítványa küldött. Minden megtért, hívő embert megbíz az Úr az evangélium hirdetésével, valamilyen szinten mindannyiunknak azaz elsődleges feladata, hogy vallást tegyen Uráról. Pál szerint az Úr előtt kedvesek azok, akik hirdetik az evangéliumot, akik az Úr győzelméről beszélnek mások számára. Sok problémával küzd a mai ember, amikre nem találja a megoldást. Isten gyermekei azonban ismerik azt, Aki minden bűn, betegség és emberi probléma fölött Úr. Ismerik azt, Akinek a számára semmi sem lehetetlen, de vajon bizonyságot teszünk-e Róla, és hívogatjuk-e Hozzá embertársainkat?

Ne csüggesszen az sem, ha nem mindenki és nem azonnal hallja meg a hívást, a drága üzenet. Merítsünk erőt Urunktól, aki egész nap kitárta karjait az engedetlen nép felé. Tehát nem fáradt bele, nem adta fel mindjárt, hanem kitartóan várta, mint az Atya is tékozló fiát. Vajon hány éven keresztül várt az Atya, és figyelte a háza felé vezető utat, hátha most bukkan fel a fia? Nem adta fel, és egyszer csak ott volt, és Ő kitárt karokkal futott elé, és boldogan zárta karjaiba, mert az elveszett, megtaláltatott. Hirdessük mi is az Úr szavát ezzel a reménységgel, egyszer Hazatalál a tékozló.

Jézus, nyájas és szelíd

Jézus, nyájas és szelíd,

Láss meg engemet,

Hallgassad meg, hű Megváltóm,

Gyermekedet!

Bűnöm láncát oldja fel

Kegyelmed s a hit,

Törjed össze balga szívem

Bálványait!

Szabadságot adj nekem

És tiszta szívet,

Vonj magadhoz, Jézusom, hogy

Járjak Veled!

Vezess engem utadon,

Magad légy az út,

Melyen lelkem a halálból

Életre jut.

Isten áldásával.

Az Úr oltalma

F

olytatódik a tegnap megkezdett ószövetségi könyv olvasása (1Kir 1,38-53) amelyben azt látjuk, hogy amíg Adónijjá maga akarta megszerezni a trónt, addig Salamon nem tesz érte semmit. Ő meghallja az elhívást és alázattal elfogadja. Az Úr által elhívott királyt, az Úr papja és prófétája keni fel. A trónkövetelő magát kiáltja ki. Ez nagy különbség, mert Isten országában minden az elhívatáson alapszik. Az a legitim uralkodó, vagy akár tanítvány, igehirdető, és Jézus követe, akit az Úr elhívott. Első tanítványait is hívta: „Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert ülni a vámnál, akit Máténak hívtak, és így szólt hozzá: Kövess engem! Az felkelt, és követte őt” (Máté 9:9). Az elhívás akkor válik érvényessé, amikor elindulok követni az Urat. Salamon nem magáról tesz bizonyságot, hanem mások jelentik ki az Úr előtt, hogy felismerték benne Isten kiválasztott szolgáját.

A felkenetés híre eljut Adónijjához, akit azonnal otthagynak a hívei. Amíg érdekük fűződik hozzá mellette állnak, itt láthatjuk meg a különbséget, amikor valaki egy ember híve, vagy az Úré. Nagy kísértés, hogy magunknak akarunk híveket szerezni és nem az Úr számára követőket hívni. Ha magunkhoz csábítjuk és kötjük az embereket, mi is úgy járhatunk, mint Adónijjá. Magunkra maradunk, mert egyszer valaki többet fog ígérni.

Kiemelném még, hogy amikor Adónijjá maga marad, látja a veszélyt és az oltárnál keres oltalmat, Salamon pedig kegyelemben részesíti. Az oltár szarva a keresztre irányítja figyelmünket, életünk válságában, vétkeink alatt rogyadozva menjünk a kereszthez, onnan árad ma is az Úr kegyelem. A kegyelem, mindig az Úrtól való újrakezdés lehetőségét jelenti, de ezzel élni kell.

A Római levélben (10,6-13) Pál apostol kifejti az Úrról való hitvallás szükségességét. Ha nem valljuk meg, hogy számunkra Jézus Úr, akkor csak elméleti a hitünk. Mert amikor kimondom, hogy számomra Jézus Úr (Kürios), akkor azt mondom el, hogy Ő az életem Ura és parancsolója. Mert az Úr kifejezés azt jelenti, hogy amit a Gazdám mond, azt teszem. Jézus halálból való feltámadását ha  hittel megvalljuk, azt fejezzük ki, hogy számunkra Jézus, élő valóság. Győztes Úr, Aki fölött nincs a halálnak hatalma. Ezért aztán, aki hittel fordul Hozzá, az soha nem vall szégyent, nem éri csalódás. Csodálatos ígéret, aki segítségül hívja az Úr nevét, az üdvözül. De csakis az Úr által van üdvösség, Ő elvégezte a kereszten bűneinkért az áldozatot, a mi részünk a segítségül hívás. Nekem kell odafordulni Jézushoz, és kérni, hogy könyörüljön rajtam.

Vágyom melletted élni, Jézus

Vágyom melletted élni, Jézus.

Csendben Veled beszélni, Jézus.

Békét, üdvöt remélni, Jézus,

Segíts, hogy úgy legyen!

Vágyom utadon járni, Jézus,

érted küzdeni bátran, Jézus,

Gyáván meg nem hátrálni, Jézus.

Segíts, hogy úgy legyen!

Vágyom jobbodnál állni, Jézus,

Fénylő orcádat látni, Jézus,

Téged örökké áldni, Jézus,

Segíts, hogy úgy legyen!

Isten áldásával.

Az Ige fegyelme alatt

T

egnapi szakaszunkban láttuk, hogy Adónijjá maga akarta megszerezni a királyságot. Ő szervezkedett és úgy gondolta majd elfoglalja Dávid trónját. Módszere hasonló a mai választási propagandákhoz. Áldozati lakomát rendez, vagyis evéssel-ivással, pozíciók ígérgetésével próbálja maga mellé állítani az embereket. Nem olvasunk imádságról, arról, hogy Adónijjá Istent kérdezte volna. Őt vonzotta a hatalom, és mindent megtett azért, hogy megszerezze. Azonban Isten országában másképp működnek a dolgok. Mielőtt bármit is tennék, Isten elé járulok, keresem akaratát és elfogadom azt is, ha Ő másként gondolja, ha Neki más a terve. Az Úr Salamont választotta a trónra, Adónijjával is meg van a terve, de ő azt nem akarja elfogadni, nem akar második lenni. Tanuljuk meg alázattal és zúgolódás nélkül elfogadni Istentől kijelölt helyünket. Keresztelő János mindenki előtt őszinte és alázatos szívvel vállalja, hogy nem ő a Krisztus. Nem akar olyan tisztséget, ami nem az övé, amihez nincs küldetése.

Természetesen Adónijjá nem most mutatta meg mi van a szívében, azonban apja, Dávid nem beszélt vele arról, hogy Isten népe életében az Úr mondja meg ki lesz a király. Nem készítette fel arra, hogy keresse Isten akaratát. Vajon mi megtanítottuk-e gyermekeinket minden kérdéssel az Úr elé állni? Tudják-e, hogy lehet keresni Isten akaratát a saját életünkre nézve? Krisztus tanítványaként állandóan ennek a kérdésnek kell a számat elhagynia: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem” (ApCsel 9,6)?

Ebből a szakaszból (1Kir 1,15-37) világosan meg kell látnunk, hogy azok Isten fiai, akiket Isten Lelke vezérel. Ha még mindig a megélhetés, a hatalom utáni vágy mozgat, nem vagyunk gyermekek.  Ha a Lélek vezet, akkor megtanulunk meghívásokra, ajánlatokra nemet mondani. Ebben az esetben is, ha az Úrra figyelnek és nem egyéni ambíciók mozgatják az embereket, nem tesznek eleget Adónijjá meghívásának. Az Ige fegyelme alatt lehet nemet is mondani, ezek az emberek nem voltak képesek ezt megtenni, mert nem felfelé figyeltek.

Lássuk meg azonban Betsabé bátorságát, amellyel az ígéretbe kapaszkodik, és kész érte cselekedni. Ez az asszony komolyan vette a korábban kapott ígéretet, és amikor az események felgyorsultak nem esett pánikba, hanem mert hozzá ragaszkodni. Volt bátorsága a király elé állni, ezt a bátorságot az Úrból merítette, és az ígéretre alapozta. Ez bátorít minket is arra, hogy Isten ígéreteit mindig vegyük komolyan és minden körülmények közepette ragaszkodjunk hozzájuk.

Pál apostol határozottan kijelenti, szívbeli kívánsága a zsidók üdvössége (Róma 10,1-5). Nem mondott le róluk, annak ellenére sem, hogy sok keserű tapasztalata volt velük. Sőt tesz is azért, hogy Isten ószövetségi népe élő hitre jusson. Mit tesz? Könyörög értük. Ezt mi minden helyzetben meg tudjuk tenni. Van olyan, hogy nem akarják meghallani bizonyságtételünket, vagy egyáltalán nem kerülünk olyan helyzetbe, hogy bizonyságot tehessünk, de imádkozni bármikor lehet. Az imádkozó szív előtt nincsenek térbeli akadályok.

Lássuk meg, hogy a zsidók nem hitetlen emberek voltak. Hittek Istenben, de nem ismerték meg, és nem fogadták el Jézusban a Krisztust. Ezért mondja Pál, hogy nem helyes ismeret szerinti a buzgóságuk. Ez ma is lényeg, nem elég az, hogy valaki néha imádkozik, hanem az a lényeg kihez fordul? Az a hangsúlyos megismertük-e Jézus Krisztust, mint megváltónkat, mert nélküle senki sem mehet az Atyához. Az Istenhez vezető egyetlen autópálya, a kereszt. Ezenkívül minden egyéb út, rossz irányba tart. Istent csakis az Igén keresztül ismerhetjük meg, akinek az Ige nem táplálék és nem zsinórmérték, az nem ismeri Urunkat akkor sem, ha ő azt gondolja is.

Istent ismerni és szolgálni azt is jelenti, hogy a magam igazságát, és akaratát alá vetem az Övének, az Igének. Amíg a magam igazságát akarom érvényesíteni, addig nem járok helyes úton. Urunk könyörüljön, hogy mi is kimondhassuk mindenkor, amit Jézus kimondott: „Abbá, Atyám! ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te” (Mk 14,36).

Én nem tudok nélküled élni

Én nem tudok nélküled élni,

oly képtelen, semmi vagyok.

Mert nincs erő bennem a jóra,

bár mindig csak jót akarok.

Refr.: A forrásaim Benned vannak,

         Te sötétben fénylő sugár.

         Te Megváltó, megtartó Jézus,

         Te imádott drága király.

Én nem tudok nélküled élni,

a küzdelmek olyan nagyok.

Csak remegő szívvel beszélni,

hogy boldogan foglyod vagyok.

Refr.: A forrásaim Benned vannak...

Én nem tudok nélküled élni,

a lényednek része vagyok.

Mert véren megváltottál engem,

így örökre az maradok.

Refr.: A forrásaim Benned vannak...

Válasszatok...

Isten áldásával.

Tartalom

Z

soltárunk (106,34-48) befejező szakaszában Izráel engedetlen volt Istenével szemben. Amikor bevonult Kánaán földjére, nem pusztította ki az ott lakó pogány népeket. Ez az engedetlenség azt eredményezte, hogy a pogány világ hatását nem tudták kivédeni. Sőt, egy idő után összekeveredtek velük, így azután már nem tőlük tanultak a népek, hanem ők tanulták el a pogányok szokásait. Ez azt jelentette, hogy sok mindent átvettek azoktól, akikkel együtt éltek. Nekik meg lett volna a lehetőségük arra, hogy mindez ne következzék be. Mi már a mindennapokban együtt élünk a nem hívőkkel, körülvesznek minket az oktatásban, munkahelyen és javarészt ők irányítják a politikát is. Egy-egy fontos kérdésben a média a nem hívők véleményét közli, a hívők ezáltal rákényszerülnek, hogy a világ minden döntését, és szokását az Ige világossága alá vigyék. De vajon megtesszük-e?

A zsidók a pogányok bálványait tisztelve átvették a gyermekáldozat szokását is. Talán így oldották meg a nem kívánt terhesség problémáját? Mivel akkor nem nagyon volt más mód, hát a megszületett gyermeket bemutatták a bálvány istennek. Isten azonban ezt megítélte, hiszen Ő védi az életet, és azt akarja, hogy népe is fogadja, majd védje a megfogant életeket.

Az ördög rászedte Izráelt, és rászedi a mai embert is, hiszen ő embergyilkos volt kezdettől fogva. Korunk embere a mammon isten oltárán áldozza fel a még meg sem született gyermeket.  Isten ma is haragszik a bálványáldozatokért, de mi már azt is tudjuk, hogy van kegyelem, minden vétkünket rátehetjük az Úrra.

 Tegnap nem sikerült befejezni az írást így a mai igére térünk át. Már a Királyok első könyvét olvassuk (Kir 1,1-14). Két gondolatot szeretnék kiemelni. Az első, amit az Úr a szívemre helyezett, hogy minden ember ideje lejár, még a királyoké is. Erre fel kell készülni, mert a trükkök nem vezetnek megoldáshoz és nem képesek az idő, az öregedés és a halál feltartóztatására se. Dávid az Isten szíve szerint való király is megöregedett, a fiatal lány jelenléte sem fordítja vissza az idő múlását, Dávidnak el kell fogadni, hogy öregszik, sőt lassan átadja a trónt. Úgy látjuk nem könnyű ez az ő számára sem, és bizony ma is sokan becsapódnak. Úgy gondolják, ha úgy tesznek, mint a fiatalok, vagy megpróbálnak úgy teljesíteni, mint ők akkor fiatalok maradnak. Sokan idős korban újra házasodnak, de ez sem segít, többet ér önmagunk elfogadása, és a felismerés, ha az Úré az életem Hozzá megyek. A mindenáron való gyógyulás helyett lehet az Úrral indulni, ebből a világból Isten láthatatlan világába. Boldog ember az, aki tudja, hogy Jézussal megy haza.

A másik gondolat megerősítette számomra a Római levélben olvasottakat: „nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Rm 9,16). Hiába Adónijja erőlködése, mert Isten országában más a rend. Nem azé, aki akarja, hanem azé, akinek az Úr adja. Azé, akit Isten kiválasztott arra a szolgálatra. Lehet erőlködni, pipiskedni, másokat letaposni, sőt néha erőszakkal elragadni, de ott nincs áldás, előbb-utóbb kiderül kit választott az. Ezért jó idejében felismerni hol a helyem, mi az Istentől elrendelt feladatom, mert akkor nem harcot, hanem békességet, növekedést, életet fogok magam körül árasztani.

A Római levélből (Róma 9,19-29) pedig azt emelem ki, hogy Isten kezében olyan az életünk, mint az agyag. Az Úr a fazekas, aki minden edényt céllal alkot. A nem díszes edény is értékes, terve van vele. Így megtudhatjuk, hogy az edény értékét nem első sorban a külseje, hanem a tartalma adja. Aki befogadja Krisztust az életébe, lehet az emberek szemeiben egyszerű, vagy akár értéktelen élet is a külseje, (cserépedénye) alapján, Isten előtt mégis értékes. Mert „Krisztusban van a bölcsesség és ismeret minden kincse elrejtve” (Kol 2,3). Jézus Krisztus által a kevésbé értékes edény drága tartalommal lesz megtöltve.  Ezt élte át az etióp kincstárnok, amikor befogadta Jézust, a Megváltót az életébe. Csonkolt élete ellenére, örömmel haladt tovább az útján, mert Jézust vitte szívében, és amit az emberek elvettek tőle, azt az Úr más formában visszaadta, és beépítette az életébe. Krisztussal teljes értékű emberré vált.

Adja meg Urunk, hogy mi meglássuk nem edényünk külső formája, hanem a benne lévő tartalom a lényeg. Krisztus jelenléte ragyogóvá, vonzóvá teheti a sérült, a beteg életet is.

Tégy, Uram engem áldássá

Tégy, Uram engem áldássá,

Lelkedet úgy várom!

Tedd, Te a szívem hálássá,

Hogy neked szolgáljon.

Bárhová küldesz, ajkamról

Zengjen a víg ének,

Tégy, Uram engem áldássá, Oly sok a bús élet!

Tégy, Uram, engem testvérré,

Lelkedet úgy kérem,

tedd Te a szívem, tedd késszé

bízni a testvérben!

Sejteni engedd: mit érez,

boldog-e, szenved-é?

Vígy közelebb a testvérhez,

népedet tedd eggyé!

Isten áldásával.