Hol vagyok?

 

A

 menekülő Dávid nehéz helyzetbe kerül, amikor a filiszteusok Izráel ellen készülnek (28,1-30,15). Mivel nem bízott az Úrban az ellenséghez menekült, és így szembekerülhet saját népével. Azonban jó látni, hogy az Úr nem hagyja őt magára, és megmutatja neki hűségét és szabadítását. Ez a történet is jól mutatja, nem vezet jóra, ha magunkat akarjuk menteni, és nem az Úrra hagyatkozunk. Menteni akarjuk az életünket, és még nagyobb veszélybe kerülünk. Nagy kegyelem, hogy az Úr kimenti övéit a bajból, mert Előtte nincs zárt terület. Ő a filiszteusok táborában is jelen van. Ő idézi elő a bizalmatlanságot, és ezzel kimenekíti a csatából felkentjét.

Saul megijed a filiszteusok táborát látva. Aki nincs Istennel kapcsolatban, aki nem ismeri, az Ő hatalmát, az megrémül. Nem ez az első eset, hiszen amikor Góliátot állították ki ellenük, Saul akkor is félt. Dávid ugyan győzelmet aratott az Úr neve által, de Saulnak ez nem jelent semmit. Mennyi történetet elolvasunk, és hány bizonyságtételt hallunk, és amikor nehéz helyzetbe kerülünk, ez nem jelent semmit. Mert ha személyesen nem ismerjük Isten hatalmát, akkor ez semmit sem jelent. Csak annak ad megerősítést a korábbi győzelem, aki mindennap Istenbe kapaszkodik.

Saul csak a bajban keresi Istent, de nem akarja Őt egész szívéből követni. Láttuk ezt eddig is. Saul megígér több mindent, de nem tartja be a szavát, nem teszi, amit az Úr mond neki. Lényébe ivódott az engedetlenség. Ezért nem válaszol neki Isten. Minek is kérdezi, hay úgysem teszi meg az Úr parancsát. Amikor Isten nem válaszol, alázzuk meg magunkat Előtte, és nézzük meg, miben nem engedelmeskedtünk Neki. Saul nem keresi, hol vétkezett, nem akar változtatni, és visszatérni az Úrhoz. Nem alázattal keresi Isten akaratát, nem borul oda bűnbánattal, és nem várja ki, hogy Isten szóljon. Nem, ismét engedetlen. Kézbe veszi az ügyet. Neki mindenáron válasz kell. Pedig minden különösebb jelzés nélkül tudta mit kell tennie. Csatába indulni, a többit pedig Istenre bízni. Mint király, az volt a feladata, hogy védje meg az országot, és ha Istenben bízva megy, megtapasztalja az Úr kegyelmét. Azonban ő tiltott eszközökhöz folyamodik. Halottidézőt keres. Milyen hasadt lelkű is lett Saul. Korábban ő távolíttatja el a halottidézőket, most mégis hozzá fordul. Isten pedig a korábbi ítéletét jelenti ki Sámuel által. Ez azonban nem teszi legálissá ezt az utat. A halottidéző, az okkult területek kutatói, tiltott területre lépnek. Nem Istennel, vagy a halottal veszik fel a kapcsolatot, hanem sátán démonikus lelkeivel. Azért is ijed meg ez az asszony, mert nem a megszokott kapcsolattartó démon jelentkezett be, hanem Sámuel. Az asszony nem erre számított, Saulnak azonban meg kell hallania az ítélet meghirdetését. Saul elesik a csatában, lejárt az ideje. Addig kell rendeznünk életünket, és megszabadulni a tiltott dolgoktól is, amíg időnk van. Isten az igét adta akarata megismerésére. Akinek nem elég Isten szava, azt semmilyen csoda nem fogja meggyőzni.

A filiszteusok vezérei megkérdezik, meglátva Dávidot és embereit: Mit keresnek itt ezek a héberek? Elgondolkodtató kérdés, és ezt időnként nekünk is fel kell tenni. Mit keresek én Isten gyermekeként itt? Hogyan kerültem a világba? Hogyan kerültem Isten ellenségei közé? Van, amikor maga a világ is elcsodálkozik, a hívők életén? Hogyan élhetnek így. Mit keresnek itt? Urunk adja, hogy ha így történik, időben eszméljünk, és kérjünk Tőle segítséget!

Az Úr Jézus világosan rámutatott, Izráel terméketlen fügefa, és ezért meg fog ítéltetni (Mt 21,23-46). Amíg ez bekövetkezik, az Úr keresi őket. Fel akarja rázni alvó népét. Így keres minket, és tanítása által ébresztget. Nagy kérdés felébredünk-e, vagy olyan jól érezzük magunkat a jelenlegi helyzetünkben, hogy nem akarunk ébredést, nem akarunk mást.

Az Úr még mindig a templomba megy, nem menekül, hanem menteni akarja az embereket, még a vezetőket is. Nem fordul el a főpapoktól, a vénektől, kész velük foglalkozni. Az utolsó pillanatig foglalkozik velünk, igyekszik az élet útjára terelni. A főpapok Jézus hatalma felől érdeklődnek, kitől kapta a felhatalmazást templom megtisztítására, az eredeti visszaállítására. Jézus visszaadta a templom külső udvarát a pogányoknak, az Istent keresőknek, a gyógyulni és szabadulni vágyóknak.

Talán úgy gondoljuk, jó hogy kérdezik Jézust, hogy Őt kérdezik, de mit kell itt még kérdezni. Ha nyitott szemmel jártak, meg kell látni, hogy Jézus hatalma Istentől van. Mert Ő olyan tetteket hajt végre, ami az embertől, a vallási vezetőktől nem telik. Megdöbbentő, hogy mielőtt az Úr megtisztítja a templomot, a vakok, sánták, nyomorultak nem keresik a vallási vezetőket. Miért? Mert tudják, hogy nem képesek rajtuk segíteni, de nem is akarnak. Aki figyeli az Urat, az előtt világossá válik, hogy Benne Isten van jelen. Isten helyreállító, gyógyító, életet adó hatalma nyilvánul meg. Mert Isten mindig életet ad, és helyreállítja, amit a gonosz tönkretesz.

Egy példázatot is elmond két fiúról, akik Izráelt jelenítik meg. Az első azokat, akik a vezetők megvetettek, akiket istenteleneknek tartottak, akik Jézushoz igyekeztek, és megtérve, meggyógyulva, új életet kezdtek. Elkezdték Isten akaratát cselekedni. A másik fiú a vezetőket jelenti, akik látszólag igent mondtak Istennek, de nem teszik az akaratát. Amikor Keresztelő János által. megtérésre szólítja fel őket. Nem térnek meg, nem teszik, amit Ő mond. Gondoljuk végig melyik magatartás ránk a jellemző? Azonban nem csak az induláskor lehetünk olyanok, akik engedetlenek. Ezért kérdezzük meg magunktól, hogy hitre jutásunk után, mi ránk a jellemző? Felbuzdultunk, elkezdtünk alkalmakra járni, interneten keresztül is igehirdetést hallgattunk, elkezdtünk szolgálni is, de meddig tartott ez? Ma is tesszük Isten akaratát, vagy ma már, csak a múlt az igen, Uram?

A következő példázatban ismét azt látjuk, Isten mindent megtesz értünk. Ő telepíti a szőlőt, adja életünket, hívja el az egyházat. A kérdés, megadjuk-e Istennek a gyümölcsöt? Hálásak vagyunk-e Neki, és oda adjuk-e magunkat a szolgálatára? Izráel nem engedelmeskedett, ők nem Istent akarták, nem fogadták el a Krisztust, mert mindent maguknak akartak. Ilyen az ember, mindent magának akar, csak Istent nem akarja. Elkápráztatta a világ, de a világ Teremtőjét nem ismeri. Jézus elmondja, hogy az Atya, a Gazda a Fiút küldte utoljára. Ő Isten utolsó szava hozzánk. De azt látjuk, nem kell Ő az emberiségnek. Ezért Jézus meghirdeti Isten népe felett az ítéletet. Eljön a pogányok ideje, és mi ezt éljük. Azonban azt is látni kell, hogy Isten az egyházat is megítéli, ha nem éli az Ő akaratát. Amíg halljuk az igét van lehetőségünk visszatérni Istenhez, komolyan venni, és befogadni az életünkbe az Úr Jézust. Ha nem tesszük, elvétetik az Isten országa.

 

 

Szelíd szemed, Úr Jézus

 

1. Szelíd szemed, Úr Jézus, Jól látja minden vétkemet, Személyemet ne vesse meg

Szelíd szemed, Úr Jézus.

2. Szelíd szemed, Úr Jézus, Tekintsen rám, ha roskadok, Adjon békét, bocsánatot Sze-

líd szemed, Úr Jézus.

3. Szelíd szemed, Úr Jézus, Tudom, hogy vádat is emel; Vétkeztem én, ítéljen el Szelíd

szemed, Úr Jézus.

4. Szelíd szemed, Úr Jézus, Elítél bár, lásd, én megint Csak várom, hogy majd rám te -

kint Szelíd szemed, Úr Jézus.

 

 

Isten áldásával.

 

Ha van hitetek

 

M

egvolt a látványos  kibékülés, de nem változott semmi (1Sám 27,1-12). Saul, maradt ugyanolyan indulattal Dávid iránt, mint előtte volt. Hányszor csak a környezetnek szólnak a kibéküléseink, a megbocsátás, de a szívünk marad változatlan. Sault a gonosz lélek hajtotta ide és tova. Teljesen labilis lelkileg, nem megbízható, gyorsan változtatja véleményét. Saul már nincs kapcsolatban Istennel, és nem is keresi Őt. Már nem nála keres gyógyulást, sőt nem is látja, hogy baj van. A legnagyobb probléma, legtöbbször nem is látjuk betegségünket, vagy csak későn döbbenünk rá, hogy bajok vannak. Saul nem döbben rá, még mindig Dávidban látja a problémát és nem néz önmagába. Amikor nem javulnak a kapcsolataink, álljunk meg és vizsgáljuk meg szívünket, és tekintsünk bele Isten igéjébe. Az ige feltárja a problémát. Elmondja mi a baj nálunk. Mert az ige mindig azt vizsgálja, aki olvassa.

Dávid elbizonytalanodott, mintha most ő sem felfelé tekintene. A gonosz hangjára figyel és nem Istenre. A gonosz mindig elbizonytalanít, azt suttogja nem lesz abból semmi, amit Isten mondott. Sátán önmagunkra irányítja a figyelmet, nézd meg a magad gyöngeségét, kicsiségét, üldözöttségét, lásd mennyi ideje vársz és nincs változás. Nem éred már el a célod. Mondj le róla, örülj, ha mentheted az életed. Inkább menekülj el, mert élned kell. Élned kell az éltet, és nem várhatsz a végtelenségig.

A gonosz gyakran használja ezt a módszert, ne figyelj Istenre, ne hallgass a szavára, hanem saját gondolatodra, a környezeted véleményére. Minden azt súgja, menekülj, mert el fogsz veszni. Nem látjuk, hogy Istenhez fordulna, és nem idézi fel az ígéreteket sem. Pedig Isten szólt hozzá, még Saulon keresztül is. Megerősítette az elhívását, amikor a király azt mondta neki: „Mert magam is tudom, hogy te biztosan király leszel, és te teszed majd Izráel királyságát maradandóvá” (1Sám 24,21). Micsoda megerősítés ez, és nem elég Dávidnak, nem erre áll rá, hanem az idegen hangokra figyel. Talán azért nem hiszi ezt, mert Saul mondta. Azonban Isten még az ellenségen keresztül is szólhat, őt is felhasználhatja bátorításunkra.

Dávid ismét menekülőre fogja. A filiszteusokhoz, Isten ellenségeihez megy. Ezt igazán át kellett volna gondolni, hogy Istentől van-e? Ő oda küld-e? De Dávidot ismét a félelem vezeti, meg akarja menteni az életét. Most nem Istenre bízza magát, ha így tenne, nem menne Gátba. Itt gyilkol és hazudik. Nagyon mélyre süllyed, de Isten nem hagyja magára felkentjét. Megmutatja neki, hová jut, ha magában bízik. Bár meglátnánk mi is, hová vezet, amikor levesszük Istenről a tekintetünket, magunkat akarjuk megmenteni.

Látnunk kell azt is, hogy a Biblia valóban Isten könyve, mert nem hallgatja el gyermekeinek bukását, rossz tetteit sem. Ha csupán emberek írták volna, kihagyták volna a sötét részeket Dávid életéből. Isten nem hagyja ki a rossz fejezeteket sem, megmutatja, mit is érünk Nélküle. De a kegyelem is felragyog, megláthatjuk, hogy a nagy mélységből, a reménytelenségből, az elveszett állapotból is van, visszaút. Az Úr vissza tud hozni. Azonban nem kötelező görbe utakat tenni. Aki folyamatosan Rábízza magát, megtapasztalja Isten segítségét. Jó, ha nem magunkban, saját fegyvereinkben, hanem Isten segítségében bízunk, és kivárjuk, amíg megszabadít.

Az Úr Jézus az Atya elé vitte mindazt, ami történt, és feltöltődve visszaindul a városba (Mt 21,18-22). Visszamegy azok közé, akik nem értik és elutasítják. Még mindig ad lehetőséget nekik. Még kapunk lehetőséget, de éljünk vele. Ragadjuk meg az Úr felénk nyújtott átszegezett kezét. Ne tétovázzunk, ne várjunk tovább, mert késő lesz. Eljön az idő, és közel van, amikor nem tudják Jézus felé nyújtani a kezüket, amikor már nem lesz velük, mert lejár az idő. Így van ez most is, lejár a kegyelmi idő. De ma még, és amíg az igét hallgathatjuk, van időnk. Használjuk fel jól, és keressük Őt. Ha megtaláltuk, már csak Rá figyeljünk. Fordítsunk hátat eddigi életformánknak, és kezdjünk el Isten akarata szerint élni. Ehhez az Úr megadja a segítséget. A Szentlélek képessé tesz másképp élni.

A terméketlen fügefa a gyümölcs nélküli Isten népét ábrázolja. Urunk rámutat, ha Isten népe nem terem gyümölcsöt, ha csak díszfa, ki fog száradni. És ez nem véletlenül, hanem az Ő szavára történik. Nincs szüksége, terméketlen fügefára. Ő termő fát, és nem díszfát akar. Ha az egyház gyümölcstelen, ha csak díszeleg, megítéltetik. És ez igaz minden hívő emberre. Ha nincs gyümölcs, egy idő után kiszáradunk, mert az Úr azt akarja, hogy bőven teremjünk az Ő dicsőségére. A látvánnyal nem elégedhetünk meg.

A tanítványok nem igazán értik, ami történt. Kérdeznek, bár a kérdésük nem a lényegre irányul, Jézus mégis válaszol. Nem akarja velük megértetni, mert amíg nincs jelen bennük a Szentlélek úgysem értik. A Szentlélek fogja Jézus tanításait megértetni, és aktualizálni.

Mivel a hogyanra kérdeznek a tanítványok, az Úr erre ad választ. Hogyan? Hit által. Kételkedés nélküli hit által, tehetünk nagy dolgokat. Gyakran pont a hogyan a kérdésünk. Hogyan is éljük meg tanítványságunkat. Hogyan? Hit által. „Ha van hitetek,” - mondja az Úr. És ez a lényeg, ha van hitünk, mégpedig Benne való hitünk, akkor meglesz, amit hittel kérünk. A hitből fakadó imádságot helyezi a szívünkre, ami azt jelenti, hogy hisszük, Isten meg tudja, és meg akarja tenni, amit kérünk. Természetesen a kérésnek összhangban kell lennie Isten Lényével, akaratával. Mindazt, amit hittel kértek megkapjátok, csodálatos lehetőség ez. De vajon kérünk hittel? Hisszük, hogy az Úr ma is életeket alakít át?

 

 

Hinni taníts, Uram, kérni taníts!

 

1. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyermeki, nagy hitet kérni taníts! Indítsd fel szívemet,

Buzduljon fel, neked Gyűjteni lelkeket! Kérni taníts!

2. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Lélekből, lelkesen kérni taníts! Üdvözítőm te vagy,

Észt, erőt, szívet adj. Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!

3. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Gyorsan elszáll a perc: kérni taníts! Lásd gyengesé-

gemet, Erősíts engemet, Míg diadalt nyerek: Kérni taníts!

4. Hinni taníts, Uram, kérni taníts! Jézus, te visszajössz: várni taníts! Majd ha kegyelme-

sen Nézed az életem: Állhassak csendesen. Hinni taníts!

 

Isten áldásával.

Gyógyközpont

 

A

 zífiek nem látják Dávidban a jövendő királyt (1Sám 26,1-25).  Ők Saul mellett állnak, és tőle várják boldogulásukat. Dávidot ismét beárulják, és ezzel előnyökre számítanak. Olyan szomorú, amikor előnyökért másnak ártanak emberek. Mindez ott fordul elő, ahol nem az Úr van a középpontban. Az Istentől távol lévő szívtől minden kitelik, csak a maga érdekeit tartja szem előtt. Kérjük, Urunkat irányítsa figyelmünket az Ő tervére és munkájára, hogy Neki fáradozzunk.

A gonosz nagyon szívós, nem adja fel, mindent megtesz, hogy Isten tervét akadályozza. Dávidot nagyon semlegesíteni szeretné. Mindent megtesz ennek érdekében, Saul kiváló partner ebben. Kinek szánom oda magam engedelmességre? Istennek vagy a gonosznak? Sátán Dávid kiiktatásán keresztül a Megváltó érkezését is gátolni kívánja. A fő cél, ne szülessen meg Jézus, és ne menjen a keresztre. Sátán minket is akadályoz, ha az Úrnak szolgálunk, és embereket akarunk menteni.

Isten ismét jelez, Saulnak és Dávidnak is.  Azzal, hogy Dávid rátalál a királyra és elveszi, a lándzsáját, Isten üzeni, hogy Dávidot Ő hívta el. De üzen Saulnak is, hogy még van lehetősége Istenhez fordulni.  Dávid magatartása ismét bizonyságtétel a kegyelemről.

Jó megfigyelni, hogyan forgolódik Dávid az emberei között. Nem kényszerít, hanem hív: Ki jön el velem Saul táborába? Az Úr Jézus is ezt a módszert használja, és ez megmutatja Isten világát. Ott nincs kényszer, mindenki maga dönthet, akarja-e az Urat szolgálni. Az Úr Jézus is így szólít meg: Jöjj és kövess engem! Akihez szól a hívás maga dönt, hogy követi e Őt. Az Úr a megtérés után, amikor már új életet nyertünk is hív, ki jön el velem? Ki megy el követségünkbe, kit küldjek el, amint Ézsaiást is hívta. Hallod-e a hívást? Kész vagy-e elmenni és hirdetni az evangéliumot. Mit jelent ez? Menni Urunkkal az ellenség táborába, ahogyan Abisaj is ment Dáviddal. Erre hív, menjünk vele az ellenség táborába, és tegyünk bizonyságot. Mutassuk meg, hogy Isten gyermeke jelen van a világban. Akit az Úr Lelkével feltölt, megbátorodik, az már nem fél, és viszi Isten átalakító kegyelmét.

Dávid ismét győz önmaga felett. Nem öli meg Sault. A vele lévő Abisaj most is ugyanazt a tanácsot adja, mint amit korábban kapott Dávid. Kezedbe juttatta Isten ellenségedet, de Dávid nem így látja. Továbbra sem ellenség neki Saul, hanem Isten felkentje. Nem igyekszik maga megszerezni a királyságot, hanem tovább vár az Úrra. Csodálatos bizalom van Isten iránt a szívében. Hiszi, hogy eljön az idő, amikor Isten megnyitja az utat előtte. Nem türelmetlen. A türelmet is meg kell tanulni, és Dávid ezt a leckét is elsajátítja.  Egy mozdulattal megváltoztathatná a jövőjét. Lerövidíthetné a bujdosását, a bizonytalanságot, de ő nem alkalmazza ezt, hanem tovább vár. Ne félj az Úrra várni. Utasítsuk el a világ módszereit. 

Saulnál továbbra sincs igazi változás. Sok szépet beszél, látja Isten áldását Dávidon, de továbbra sem hívja haza, és nem változtatja meg a hozzáállását. A bizonyságtételek fellege sem győzi meg. Sokan hallanak igét, és bizonyságtételt, látják emberek életét megváltozni, de mégsem térnek meg. Miért?  Mert már eltompult lelki látásuk. Aki egyszer megtapasztalta Isten hatalmát, de engedetlenné vált Vele szemben, nehezen tud megújulni. Érzéketlenné válik az ige iránt.

Jézus első útja a templomba vezet a bevonulás után (Mt 21,12-17). Ez is jelzés, a templom és nem a trón, nem a hatalom épülete a fontos. Ő Isten, az Atya házát veszi célba. Őt ez a hely vonzza. Mindig ott akar lenni, ahol az Atya van. Isten kiindulópontja a templom.  Ez a hely a találkozás helye, ide várja az embert. Azt akarja, hogy ott találkozzanak Vele, és ott feltöltődve, az Úr Lényétől és gondolataitól átitatva menjenek majd a világba. Aki a templomból indul az emberek közé, más szívvel megy. Ez azonban csak akkor igaz, ha érte vagyunk az istentisztelet helyén. Ha érte, és az Ő szaváért jelenek meg.

Azonban látjuk, hogy nem mindenki Istenért van jelen, nem mindenkit Jézus vonz. Még a templomba is lehet úgy tartózkodni, hogy szívünk távol van Tőle. Jézus a templomban nem azt találta, amit találnia kellett volna. Nem imádkozókat látott, és nem az igéről való beszédet hallott.  Árusokat, és árukat látott, árfolyamról, haszonról, a világról szóló beszédeket hallott. Vajon mit lát a szívünkben, ami a Szentlélek temploma kellene, hogy legyen? És mit hall a szánkból, miről beszélünk istentisztelet után? Mi foglalkoztat? Minket is az árfolyam, a világ kínálata, vagy Isten ügye?

Jézus most is a meg van írva formulát használja. Isten igéjére alapozva méri fel a helyzetet, fogalmazza meg véleményét. Az ige imádság házának mondja a templomot, Jézus azonban látja, hogy nem az. Latrok barlangjává tették. Szórakoztató központot, üzleti negyedet hoztak benne létre. Azonban ahhoz kell igazodni, amit az ige mond. Az istentisztelet helyének mindig imádság házává kell lennie. Ha nem az, ha eltért ettől, akkor meg kell tisztítani. Ez érvényes az életünkre is. Az Úr azt akarja, hogy a szívünk is gyógyközponttá alakuljon. Egész életünk olyan hely legyen, ahol Isten gyógyító hatalma megnyilvánul. Ehhez azonban meg kell tisztulnia.  Az Úr vére által megtisztít.

Az Úr Jézus be is mutatja, hogyan lesz az üzletközpontból gyógyközpont. Csodálatos, ahogyan visszaadja a templomot eredeti rendeltetésének. Ahol az Úr jelen van, ott mindig megjelenik a gyógyulás lehetősége. A vakok és sánták felbátorodtak, meglátták azért van a  templom, hogy gyógyuljanak. Gyógyhely e a templom? Azért megyek-e, hogy Jézus által gyógyuljak? Egyáltalán hiszem-e, hogy meggyógyít az Úr? Várom-e a gyógyulást, szabadulást, a megújulást? Az imádság házában imádkozás és gyógyulás van. A vezetőkből haragot váltott ki a csodák látása. Mit vált ki belőlem?

Jézus a vezetőket az igéhez irányítja, és azt kéri, hogy idézzék fel és alkalmazzák, amit olvastak. Mi is idézzük fel és alkalmazzuk a Lélek vezetésével az olvasott és hallott igét. Akik nem értik, azokkal nem vesződik. Kimegy Betániába, a csendbe és az Atyával tölti az éjszakát. Keressük az Atya jelenlétét.

 

 

Jöjj, királyom, Jézusom!

 

1. Jöjj, királyom, Jézusom! Szívem, íme, megnyitom. A gonosztól óvj te meg, Meg ne

rontson engemet.

2. Véreddel, mely el-kifolyt, Mosd le rólam, ami folt; Élet útját megmutasd, Én meg nem

találom azt.

3. Gyógyítsd meg sok nyavalyám, Enyhíts szívem bánatán; Kétség, gond ha gyötrenek,

Biztasd nádszál hitemet.

4. Van hatalmad rá, tudom, Míveld, édes Jézusom: Hit, remény és szeretet Töltse be a

szívemet.

5. A keresztet te adod, Adj hozzá alázatot: Hordjam olyan csendesen, Mint egykor te,

Mesterem.

6. Majd ha véget ér a harc S megpihentetni akarsz: megragadom jobbodat, S mennyor-

szágod béfogad.

 

 

Isten áldásával.

Életbevágó kérdés

 

A

bigail gyorsan cselekszik, látja, hogy tennie kell, mert különben bajba kerülnek (1Sám 25,18-44). Van, amikor gyorsan kell cselekedni, nem lehet megbeszélni a dolgokat, vagy várni másra. Abigail az Úrral van kapcsolatba, így átlátja a helyzetet, és jól dönt. Az Úrral való kapcsolata által ismeri fel, hogy Istennek terve van Dáviddal. Az ige olvasása és az imádkozás azért fontos, mert így ismerhetjük fel Isten életünkre készített tervét. De így láthatjuk meg azt is, hogy az adott helyzetben mi a helyes.  Isten feltárja övéi előtt a titkokat. Abigail az Úrra bízta magát, és így megy Dávid elé.

Dávidot legyőzte  a harag, pedig nem sokkal korábban még ő győzött fölötte.  Legyőzte saját magát is, amikor megkímélte Saul életét. Sátán soha nem adja fel, mindenképpen Dávid ellen tör, mert itt nem csupán Saul gyűlöletéről, féltékenységéről van szó, hanem sátán akadályozásáról. Sátán ismeri Isten tervét, már látja maga előtt a dávidi vérvonalat, annak végén pedig a Megváltó Jézust. Az Ő eljövetelét akarja megakadályozni. Sátán célja, ne jöjjön el az Úr Jézus, és ne mentse meg az embert. Meg kell látnunk, hogy a történelem legfontosabb személye az Úr Jézus Krisztus, a legfontosabb esemény pedig a megváltás. A Megváltó nélkül nincs életünk, nincs esély a bűnből való szabadulásra, és nincs üdvösség.

Sátán ismeri az Úr terveit, ezért siet, tudja kevés az ideje. Most is akadályozza Isten munkájának kibontakozását, nem szeretné, ha sok embert megszólítana az evangélium. Ma is a megváltást akadályozza. Őt a háború, a pusztítás, rombolás élteti. Azt szereti, ha az ember szembefordul Istennel. Minden gonosz dolgot úgy hajt végre, hogy ne lássuk meg, hogy ő áll mögötte. Ehelyett haragudjunk Istenre. Tegye az ember az Urat felelőssé, ezen munkálkodik. Sátán meg akarja akadályozni az Úr eljövetelére való felkészülésünket, ne engedjük neki. Ha Dávid bosszút áll, az gyengíteni fogja majd uralkodását. Akadállyá válik a szolgálatában, de az Úrral való kapcsolatában is.

Abigail alázattal jön, magára vállalja, ami történt. Kimondja, Uram, én vagyok a bűnös. Nem a férjét hibáztatja, hanem magára vállalja, és leborul Dávid előtt. Ez az Úrhoz való jövetelünk mintája, mondjam ki: Uram, én vagyok a bűnös! Nem szeretjük ezt megfogalmazni, pedig valóban így van, én, és nem a másik. És valóban bűnös vagyok az Úr előtt, és bocsánatára van szükségem. Mikor borultam ilyen őszintén az Úr elé?  Tegyük meg most! Ne hárítsuk másra, ne mondjuk, minden miatta történt, és főként ne okoljuk Istent.

Abigail meglátja a bujdosóban Isten választottját, Izráel leendő királyát. Ezen múlik az üdvösség az új élet, meglátom-e a názáreti Jézusban az Isten Fiát? Felragyog-e előttem az Ő Lénye, és Uramnak szólítom-e Őt? Milyen sokan nem ismerték fel, hogy maga az élő Isten jött közéjük, de én meglátom-e, hogy eljött az én Királyom. Eljött az Úr, Aki az életemet jó irányba képes fordítani. Eljött az esély, a remény, az új cél számomra. Mindez Jézusban lehet az enyém.

Dávid felismeri Isten munkáját, meglátja, hogy az Úr küldte őt.  Így akadályozta meg, hogy maga álljon bosszút. Dávid most maga akarta megoldani a problémát, de Isten megmutatja, nem származik abból jó, ha mi akarunk magunkon segíteni, ha magunk akarjuk elrendezni problémáinkat. Dávid most nem figyelt felfelé, azonban Isten elé küldi Abigailt, általa állítja meg ezen a veszélyes úton.  Dávid megállt, én is megállok, amikor Isten azt üzeni, állj! Add át nekem ezt az ügyet, ne te old meg, ne te intézd el.

Az Úr bevonul Jeruzsálembe, és jelzi, hogy Ő a mi Királyunk (Mt 21,1-11)! Igen, Ő a Király, az egyedüli igaz uralkodó.  Ezt azonban fel kell ismerni. Másképp uralkodik, mint az ember. Nem erőlteti ránk magát. Hanem azt akarja, hogy magunktól, a tettei által lássuk meg, kicsoda Ő. A szamár jelzi, az életünkbe akar bevonulni. Most még nem Izráelben uralkodik, hanem azoknak az életében, akik befogadják Őt. Kegyelemmel érkezik, nem fehér lovon jön, nem hadsereg élén, hanem azért, hogy újjá tegye az életünket.

Az Úrnak szüksége van eszközre, amin bevonulhat Jeruzsálembe, és majd az életekbe. Szüksége van a tanítványaira, így ránk is. Mi vihetjük másokhoz az evangéliumot. Általunk akar láthatóvá válni mások számára. Őt hordozom? Örömöt okoz, hogy szüksége van rám: Ezt az is jelzi, van terve a számomra. Megismerhetem és felvállalhatom ezt. Fontos vagyok Neki.

A tanítványok engedelmeskednek, úgy cselekednek, ahogyan Jézus mondja nekik. Ez a tanítványság útja, teszem, amit az Úr mond. 

Az Úr Jézus mindig odafigyel az igére, hozzá igazítja tetteit, mert ezek egyben jelzések. Isten akarata teljesedik be. Azonban az emberek nem értik a jelzést. Nem veszik észre, hogy Jézus az Úr nevében jön, a Teremtő Atya nevében, újjáteremteni és helyreállítani.  Megy a dicsőítés, de a lényeget nem látják. Kicsoda ez? És ez fontos kérdés, ennek a megválaszolása a döntő. Nem az a lényeg kicsoda, aki a világot irányítja, ki a szomszédunk, hanem kicsoda a názáreti Jézus. Az erre adott válasz az egész életünket, és az örökkévalóságban töltött időnket is meghatározza. Életbevágó, hogy kicsoda Jézus? De erre nekem kell megkeresni és megadni a választ. Mit felelek erre a kérdésre? Nekem is csak egy vallási vezető, akiről jó tudni? Vagy Ő az életem Ura? Engedjük, hogy az életünkbe is bevonuljon. Ne csak egy ünnepi látványosság legyen, hanem valóság. Mostantól vezessen Ő!

 

 

A nagy király jön: Hozsánna!

 

1. A nagy király jön: Hozsánna! Hozsánna! Zeng e kiáltás előtte, utána; Zöld ágakat

szeldelnek útjára, Békességet hoz népe javára. Áldott aki jött az Úrnak nevébe’, Általa

léptünk az Isten kedvébe; Békesség ott fenn a mennyországban, Áldott az Isten a ma-

gasságban!

2. Ó, szentegyház, hívek boldog országa! Mily édes ez a Jézus királysága! Szelíd, sze-

gény ez és alázatos, De nagyhatalmú és csodálatos. Igaz ez és a bűnből szabadító, A

bűnt, halált és népeket hódító; Vasvesszővel bírja ellenségét, De szelíden őrzi öröksé-

gét.

3. Jézus király és magát annak vallja, De hogy királlyá tegyék nem javalja; Sőt, noha Is -

ten, Sion királya: Lett az időben szolgák szolgája. Jön szamárháton alázatossággal, Aki

pedig bír az egész világgal; Nem jön királyi fényes bíborban, Nem fegyverekkel zörgő

táborban.

4. Ó édes Jézus, Atyádnak szent Fia! Ó, Isten, néped kegyelmes királya! Vezéreld jóra

egész éltünket, Tégy tulajdon népeddé bennünket. Légy segítségül, ki a magasságban

Ülsz drága véreden szerzett országban; Tégy engedelmes, hű polgárokká S nyert kin-

cseidben birtokosokká.

5. Hogy csak a Jézus és az ő szent Atyja Törvénye légyen és szent akaratja Cseleke-

detink zsinórmértéke: Áldott királyunk királyi széke Hű szíveinkben légyen felemelve, És

hűségére életünk szentelve; Tégyen méltóvá a Jézus vére A boldog lelkek lakóhelyére.

 

Isten áldásával.

Uram, nyisd meg a szemünket!

 

I

sten megmutatja Dávidnak hűségét és oltalmazó szeretetét (1Sám 23,13-25,17). Saul továbbra is üldözi, és ő menekül. Keila polgárai át akarják adni a királynak, de Isten megjelenti ezt neki, és ő időben tovább megy. Isten nem adja felkentjét az ellenség kezébe. Mindez mutatja, ha Istenre bízzuk magunkat, a legjobb kezekben vagyunk. Ha Ő nem ad a gonosz kezébe, akkor nem tud megkaparintani. Az Úr pedig a Hozzá hűségeseket, az Őt szolgálókat nem szolgáltatja ki. Ő maga ad biztonságot, nyújt oltalmat azoknak, akik keresik Őt. Mindennap keresi őt, Saul, de Isten tenyerén biztonságban van. Isten oltalma a legjobb rejtekhely. Minden gondunkkal menjünk Hozzá! Keressük a gonosz támadásai idején is, mert az Úr jelenlétében menedéket találunk.

Isten emberi segítséget is ad, Jónátánt küldi hozzá, és ő vállalja apjával szemben Dávidot. Jónátán bátor és élő hitű ember. Miért megy Dávidhoz Jónátán, hogy erősítse hitében.  Ez csodálatos, nem emberi tanácsokkal látja el, hanem Istenre irányítja figyelmét. Bátorítja, bízzon továbbra Istenben. Kapaszkodjon az ígéretbe, Isten szavába. Határozottan mondja, ne félj, nem ér utol apám keze, te leszel Izráel királya. Jónátán látja Isten tervét, és bízik benne, ezzel erősíti barátját. Ne keseredjen el, bízzon tovább Istenben. Bármennyi támadással kell szembenéznie, Isten megoltalmazza, mert még nem ért célba. Isten véghezviszi tervét, nem végez soha félmunkát, és senki sem tudja ebben megakadályozni. Aki teljes szívvel élő hittel az Úrra bízza magát, és meglátta az új célt, azt végig vezeti az Úr.

Isten még az ellenséget is felhasználja Dávid megvédése érdekében. A filiszteusok betörnek Izráelbe, így elvonják a királyt, Dávid időt nyer, és ki tud törni a gyűrűből. Ez nem véletlen, hanem Isten tervének a megvalósulása. Ő még az ellenséget is felhasználja, hogy kimentse az övéit a gonosz birtokából, az ő területéről. Ma is ment az Úr. Ma is felhasználja még a betegséget, a háborút, és minden rosszat is megmentésünk érdekében. A nehéz élethelyzetek által a magunk hamis rejtekéből hív ki az Úr. Azt akarja, hogy Hozzá kiáltsunk, és teljesen Rábízzuk magunkat.

 Dávid újabb helyre, Én-Gedi pusztájába megy, egy barlangban húzódik meg, és oda tér be Saul is. Ez próba, Isten megnézi, mi van a szívében Dávidnak. Megvizsgálja kire fog hallgatni, embereire, vagy Istenre. Az is kiderül hogyan is lát Dávid.  Emberei ellenséget látnak Saulban, és ezt Istenre való hivatkozással támasztják alá. Isten adta Dávid kezébe Sault, ez a napnál is világosabb. Dávid azonban nemet mond a környezet tanácsára, önmagára, és Isten szemével látja Sault. Meglátja benne a felkentet. Így lát az Úr minket is, Látja Krisztus munkáját, vérének erejét az övéi életén. Mi is így látjuk a másikat? Látom benne Isten munkáját? Látom az Úr teremtményét, vagy a testvért?

Mivel Isten felkentjét látja Dávid Saulban, nem emel rá kezet. Megbocsát ellenségének, szinte krisztusi magasságba emelkedik. Mi kinek a nyomdokát követjük? Bennünk is az Úr Jézus lénye sugárzik? Őt láttatjuk tetteinkben? Dávid az Úrra bízza Sault és saját királyságát. Nem használja ki az alkalmat, nem szerzi meg a trónt. Miért? Mert Isten Lelke lakik benne. Már Ő vezérli, és Dávid figyel a vezetésre. Tudja, Isten a maga idejében megnyitja a kaput.

Dávid menekülése közben is odafigyelt másokra, Isten népére. Nem kezdett fosztogatásba, hanem inkább ő védelmezte az Úr népét. Azonban ezt nem mindenki látja, ezek közé tartozik Nábál is. Ő csak a vagyont látja maga előtt, fösvény, nincs hála a szívében. Nem veszi észre, hogy Dávidnak köszönheti, vagyona növekedését, javai biztonságát. Látom-e, hogy mindent az Úrnak köszönhetek? Vagy én is magamnak tulajdonítom az eredményt, az előrehaladást.

Az Úr harmadszor jelenti ki szenvedését és halálát, és beszél feltámadásáról is (Mt 20,17-34). Azonban a tanítványoknak erre nincs hallásuk. Nagyon a földhöz vannak ragadva, és a közeg, ami körülveszi őket, hamis reményt táplál bennük. Nem Jézusra figyelnek, és nem az Ő akaratához igazodnak. A világ kívánságára, szívük vágyának a kielégítésére gondolnak. Úgy vélekednek, Jeruzsálemben Jézus átveszi a hatalmat. Ha pedig ez megtörténik, kormányt állít fel. Vajon kik lesznek benne? Különösen Zebedeus fiait érdekli ez erőteljesen. Micsoda karrier, halászhálótól a bársonyszékig. Óriása sajtója lesz ennek. Csak úgy villognak a vakuk, zúg a taps.

A szenvedő Jézus mellett minket milyen gondolatok töltenek be, Mi is az érvényesülésünkre hajtunk? Szeretnénk minél inkább a reflektorfénybe kerülni? Mert amit kérnek, az azt jelenti, rájuk figyel mindenki. Nem Jézus a lényeg, hanem ők. A világi hatalom azt is jelenti, hogy Isteni törvények és módszerek helyett, világi módszereket fognak követni. Nem véletlenül mondja az Úr, nem tudjátok mit kértek. Nem tudjuk, bizony nem, mit is kérünk. Mert nekünk nem a világhoz kell hasonlítani, hanem a Megváltóhoz. Ő a tanítványok mintája, azt az utat kell bejárunk, amit Ő járt be. És Ő nem a karriert választotta, nem világi hatalomban kívánt részt venni. A világ vezetői nem lehetnek minták, és a világi hatalom szellemisége sem. Az egyház mintája, annak feje, az Úr Jézus Krisztus. És Ő az életét adta sokakért. Ő szolgált. A mi utunk a szolgálat útja, ami másokat igyekszik a kegyelem trónusához vezetni. A szolgáló élet másokért fáradozik, azért, hogy Krisztusban minél többen meglássák az igazi életet, és a megváltást. Jézus az élete árán szerezte meg üdvösségünket.

Az Úr ismét nemcsak beszél, hanem éli, amit mond. Halad tovább a szolgálat útján. Nem a földi hatalom megszerzésére koncentrál. Ez nem kampánykörút, hanem az élet útja. Amerre megy a gyógyulást, a bűnből való szabadítást kínálja fel. Vannak, akik ezzel élnek is. A sokaság kampánykörúton van, várja a hatalomátvételt, és reménykedik abban, hogy neki is csurran-cseppen valami. Ezt mutatja ez a jelenet. A sokaság mivel magával van elfoglalva, észre sem veszi a két vakot. Nem mondják el neki, bízzatok, mert Jézus meg akar és meg tud gyógyítani. Nem törődnek a vakokkal, mennek tovább. Azonban zavarja őket a vakok kiabálása, és rájuk szólnak, hallgassanak el.  Nekik nem elhallgattatni kellene, hanem biztatni, kiáltsatok, mert Ő meghallgat, és oda kellene Jézushoz vezetni őket. De nem ezt teszik. Mi ránk a jellemző? Odavezetjük Jézushoz a bajba jutottakat?

Nekik is kiáltani kellett volna, Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtam. De nem kiáltanak. Te kiáltasz vagy elég, hogy Jézus közelében vagy? Tudod, hogy azért kerültél az Ő közelébe, hogy kiálts Hozzá, hogy szabadulást, gyógyulást kérj!  A két vak még inkább kiáltozik, nem lehet őket elhallgattatni. Nekik nem elég, hogy látják Jézust. Neki Ő kell. A gyógyulásra vágynak. Neked is Ő kell? Kiálts tovább, ne engedd magad leállítani, mert nem elég csak látni és hallani Őt! Hozzá kell fordulni!

Jézus megáll, és kérdez: Mit akartok, mit tegyek veletek? Mondják, Uram, nyisd meg a szemünket. Ma nagy szükség van a szemek megnyílására. És ha kérjük, az Úr meg is nyitja a szemünket, mert látnunk kell magunkat és ezt a világot. Látnunk kell állapotunkat. Mert ha nem kiáltunk továbbra is vakok maradunk. Az Úr azonban azt akarja, hogy megnyíljon a szemünk, és megnyílt szemekkel lássuk az Ő hatalmát, mennyei világát és annak erejét.

 

 

Lelki próbáimban, Jézus légy velem

 

1. Lelki próbáimban, Jézus légy velem, El ne tántorodjék tőled életem. Félelem ha bánt,

vagy nyereség kísért, Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.

2. Ha e világ bája engem hívogat, Nagy csalárdul kínál hitványságokat: Szemem elé ál-

lítsd szenvedésidet, Vérrel koronázott, szent keresztedet.

3. Tisztogass bár bajjal olykor engemet: Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet; Bár e

test erőtlen: te oltárodon Keserű pohárral, hittel áldozom.

4. Ha halálra válik testem egykoron: Ragyogjon fel lelked e hitvány poron; Ama végső

harcon rád bízom magam: Örök hajlékodba fogadj be, Uram!

 

 

Isten áldásával.

 

Ne maradj tétlen!

 

T

ovábbra is világosan látható mit jelent, és milyen velejárói vannak, ha valakitől eltávozik Isten Lelke (1Sám 22,11-23,12). Teljesen zavarodottá válik Saul király. Nincs jelen a Lélek, marad a gonosz, és marad önmaga.  A gonosztól megrontott természet uralja, a féltékenységből fakadó gyűlölet vezérli. Ahitófelt és a nóbi papokat hívatja. Teljesen el van vakulva, sátán nagyon jól felhergelte Dávid ellen. Nem látja, hogy a veje nem tett semmilyen próbálkozást az ő elmozdítására. Dávid elrohant, mert féltette az életét. Amikor kicsit lecsillapodik, elkezd Istenre figyelni, és megtanulja a várakozás leckéjét. Pontosan azon a területen kap kiképzést, ahol Saul elbukott. Kiderül, ki tudja-e várni Isten jelzését, azt a pillanatot, amikor majd Isten zöldre váltja a lámpát. Ez a mi számunkra is fontos megtanulnivaló. Várjunk az Úrra! Ne hajtsunk át a piroson, hanem várjuk ki, amíg zöldre vált a lámpa. Ha áthajtunk a piros jelzésen, akkor mi akarjuk megszerezni Isten ajándékait. Ne szerezz, hanem várd ki, amíg megkapod. Az ajándékot elfogadja az ember és nem megszerzi.

Saul azonban mindezeket nem látja, mert elbukott, és Isten Lelke eltávozott. Az üres helyet a gonosz lélek töltötte be, és ez teljesen elvakítja. Saul nem igyekezett Istent keresni, nem tartott igazi bűnbánatot, és így teljesen elsötétedett a szíve. Mindentől és mindenkitől fél. Az egy fejjel mindenkinél magasabb ifjú, fél, és mindenkin bosszút áll, aki szerinte nem támogatta. A félelem gyűlöletet gerjeszt. Sault annyira elragadja a gonosz indulat, hogy a papokat kivégezteti. Elfelejtette, hogy az engedetlenség, amiért Isten elvetette, az volt, hogy a papok feladatát átvette. Most is a papsággal fordult szembe, az Úr választottaival.

Az edomita Dóég nem fél Istentől, mivel ő nem zsidó, hanem Ézsaú leszármazottja. Gyűlölet van a szívében. A régi sérelmet nem dolgozták fel, nem vitték Isten elé, és most belobbant, és gyilkossá tette őt. Ne dédelgessük a régi sérelmeket, vigyük az Úr elé sebeinket, mert csak Ő  tudja azokat begyógyítani. Isten jelenlétében mi is másképp látjuk a dolgokat, megtisztulunk és felszabadulunk, és másképp nézünk már a másik emberre.

Isten azonban itt is jelen van, kimenti a pap egyik fiát. Milyen könyörületes is az Úr. Dicsérjük és magasztaljuk Őt kegyelméért, és hatalmas szeretetéért. Ebjátár Dávidhoz menekül, és ő meglátja, és vállalja, hogy menekülésének ez a következménye. Befogadja Ebjátárt. Isten így formálja és készíti választottját. Megjelenik az, ami egy ideje hiányzott Dávid életében. Kérdezi az Urat. Most már nem dönt azonnal, hanem Isten elé viszi az adott kérdést. Amikor az emberei félnek, akkor sem hallgat rájuk, hanem ismét istenhez fordul. Ha valamit nem értünk világosan, vagy megerősítésre van szükségünk, újra az Úr elé állhatunk. Nemcsak egyszer kérdezhetünk, hanem ha a környezet mást mond, akkor is menjünk az Úr elé. Ne hallgassunk másra, csak egyedül Istenre. Akkor is tegyük ezt meg, ha a mellettünk lévők ezt még nem értik. Indul, mert Isten a kezébe adja. Milyen jó ilyen bizonyossággal harcba indulni. Mi is mindig az Úr ígéretével induljunk, szavára építsünk.

Azt is megtanulja Dávid, nem lehet emberben bízni. Miért? Mert érdekei szerint változik. Amikor a filiszteusok megtámadták és fosztogatták Keilát, Dávid segítsége jól jött. Semmi ellenvetésük nem volt.  Nem a királyhoz fordultak, és a király sem indult az egyik települése felszabadítására. Azonban Keila népe hajlik, mint a nád.  Mindig a pillanatnyi előnyökre figyelnek. Ha az érdekük úgy kívánja, kiszolgáltatják szabadítójukat. Ezért legyünk óvatosak, és ne emberre, hanem az Úrra bízzuk magunkat!

Jó látnunk, hogy aki Istenre bízza magát, a legszorultabb helyzetben is kap vezetést.  Isten ismeri a szíveket, tudja, mit terveznek a keilaiak, és ezt kijelenti Dávidnak. Dávid ismét kapcsolatban van az Úrral.

Az egymást követő két szakaszban elénk tűnik mennyire más Isten országa, mint ez a világ (Mt 19,27-20,16). Isten másképp gondolkodik, mint mi. Az elsőből lehet utolsó, és az utolsóból első. Aki a világban első, Isten országa szempontjából utolsó lesz. Miért? Mert a világ elsősége válik lényegessé. Aki első, az ezt a helyet nehezen engedi el. A gazdag ifjú sem akarta elengedni Jézusért az első helyet. Aki azonban az utolsó helyen volt, aki nem számított, örömmel, és hálával vette, hogy Isten számára fontos. Azok, akiket megvetettek bekerültek Isten országába, mert nem magukra számítottak, hanem a kegyelemre építettek.

Mert mi is a lényeg? Hogy kövessük Őt! Hagyjunk mindent magunk mögött, és tejesen bízzuk magunkat Rá! Mindennek rendelt ideje van, és eljön az idő, amikor a tanítványok helyzete is megfordul, de az majd az újjá lett világban történik meg. Isten újjáteremti a földet. Olyan világot készít az övéinek, ahol nem tolakodás, egymás elleni harc, kizsákmányolás van. Nem, mert a bűn eltöröltetik, az ember szíve pedig Krisztusban újjá lesz.  Azok jutnak be oda, akik már itt a földi életben újjá teremtetnek.

Addig is Isten keresi az embert. Keresi, azt, aki tételen. És ez a tétlenség, nem a mi fogalmaink szerinti munkanélküliséget jelenti. Nem, hanem az Isten országa szempontjából való tétlenséget. Isten keresi azokat, akik még nem az Ő országában, nem neki dolgoznak. Mert aki nem az Úr szőlőjében munkálkodik, bármilyen szépen ívelő pályát fut be, tétlen. Isten a Neki való életre és szolgálatra teremtett, és hív el Krisztus Jézusban. Azt akarja, hogy megtapasztaljuk milyen jó is Neki élni. Tétlen vagy még? Halld meg a hívást! Lásd meg, hogy az Úr kimegy érted a világ piacára. Mert ez a világ emberpiac. Úgy árulják az embert, mint valami árucikket. Valójában árucikké vált az ember. Már úgy alakítják a gyermekek életét, hogy minél nagyobb összegért lehessen majd értékesíteni. Bizarrnak tűnnek ezek a gondolatok. De idézzük magunk elé, amiket hallunk és olvasunk. Mindennap halljuk, hogy egy sportolót eladnak.  És erre még büszkék is az emberek, nem látják meg, hogy ez a sátán piaca, amit lehet, kifacsar az adott személyből. Isten azonban meg akar szabadítani a Fiú által. Az Ő országában mindenki ugyanazt a fizetséget kapja. Ugyanaz a kegyelem, és Isten országának a teljessége. Nem az a lényeg, hogy fiatalok vagy idősek vagyunk, hanem az, induljunk el, amikor a Gazda megszólít, és a szőlőjébe hív. Ne maradj tovább tétlen, indulj Vele!

 

MUNKÁRA FEL!

 

1.  

Munkára fel, munkára fel!

Ki nézné tétlenül az aratást,

Míg mind körülte leng a dús kalász,

És sorba’ szól az Úr szolgáihoz:

„Menj és dolgozz, menj és dolgozz!”

2.  

Munkára fel, munkára fel!

El gyáva kétség, hitvány félelem,

Szolgálhat itt bármely erőtelen,

A legkisebb is legnagyobb lehet.

Az Úr veled, az Úr veled!

3.  

Munkára fel, munkára fel!

Nyugtot ne várj, amíg nem alkonyul,

Utadra esti árny míg nem borul,

S a tűnő fénnyel nem hangzik feléd:

Szolgám, elég, szolgám, elég!

4.  

Munkára fel, munkára fel!

Munkád gyönyör, dicső a jutalmad;

Boldog, ki mindhalálig hív marad,

Mi mély öröm és béke várja őt

Az Úr előtt, az Úr előtt!

 

Isten áldásával.

Adjunk át mindent az Úrnak!

 

M

ég mindig menekül Dávid, azonban Isten terelgeti őt (1Sám 22,1-10). Olyan helyre segíti, ahol el tud csendesedni, és meghallja az Úr szavát. A barlangban való tartózkodása alatt a családja és sok nehéz helyzetben lévő ember csatlakozik hozzá.  Embereket ad mellé az Úr, hogy ne csüggedjen, hanem lássa meg, másoknak is nehéz az élete, nincs egyedül. Sátán gyakran azt suttogja, hogy mi vagyunk a legszerencsétlenebbek, nincs senki olyan nehéz helyzetben, mint mi. Ezzel csak magunk körül forgunk, és lelkileg lebénulunk. Most Dávid meglátja, mások is kerültek nehéz és kiszolgáltatott helyzetbe. Menekülnek, mert kihasználták, kiszipolyozták őket. Elkeseredtek, Dávid mellett azonban reménységgel töltődhetnek fel. Erősíthetik egymást. Isten nem hagy magunkra, a bajban is ad társat, akivel megoszthatjuk a problémát, és aki által közelebb kerülhetünk Hozzá.

Szüleit Moáb királyára bízza, még mindig a pogányoknál keres oltalmat, de már keresi Isten akaratát. Most már meg akarja tudni, mi Isten terve vele.  Igaz a hosszú távú terv ismert, hiszen fel van kenve Izráel királyának. Tehát ezt kellene hittel elfogadni. És ha felkenetése van, ha van cél, akkor nem kell félni. Isten megoltalmazza felkentjét. Aki a Lélek által fel van kenve, azt megoltalmazza az Úr, amíg el nem végzi a rábízott feladatot.

Isten Gád prófétát Dávid mellé állítja. Ez a próféta felismerte Isten akaratát, látja Dávidban az elhívott, felkent királyt. Gádon keresztül segíti, vezeti az Úr Dávidot. Amikor Dávid elkezdi keresni Isten akaratát, az Úr válaszol,  azért küldi a prófétát, hogy általa utat mutasson neki. Most már kezd letisztulni, és figyelni Isten szavára. Le kell higgadnunk, és erőteljesen az Úrra figyelni. Ne csak a gonoszt, a bajokat lássuk, hanem lássuk meg azt, Aki minden gonosznál hatalmasabb.

Isten a barlangból Júdea pusztájába küldi Dávidot. Pusztába kell mennie, mert ott el tud csendesedni. Ott fel tudja szívét emelni az Úrhoz. Nekünk is szükségünk van a pusztára. Nekünk kell oda kimenni. Nekem kell félrevonulni, csendet találni, és ott keresni az Urat. Itt születik meg a hatvanharmadik zsoltár. Ez megmutatja Dávid belső világát. Megvallja, hogy Isten után szomjazik a lelke. Eljutott oda, hogy ismét Isten után vágyakozik. A puszta közelebb visz Istenhez. Átéli az Úr szeretetét, és megvallja, hogy az még az életnél is jobb. Rádöbben, nem kell féltenie magát, mert az a legfontosabb, hogy az Urat megismerje, és az Övé legyen. El tudom mondani Istennek, hogy szeretete mindennél jobb? És úgy is látom, hogy Ő mindennél többet jelent nekem, és Ő az első az életemben? Mindennél fontosabb az Úr számomra?

Saul megtudja mindazt, ami történt, és összeesküvésre gondol. Pedig Dávid nem tervez lázadást ellene, hanem Istenre figyelve kivárja, a maga idejét. Tudja, hogy mindennek rendelt ideje van, és ezt nem sürgeti. Istennél mindennek rendelt ideje van, és ez az idő elérkezik. Saul ezt nem tudja, sőt már teljesen magát bálványozza. Mindent magának gondol, és úgy állítja be, hogy emberei tőle kaptak mindent. Pedig minden Istené, és amink van, Tőle kapjuk. Saul teljesen magát állítja a középpontba, emberei tőle válnak függővé. Ki van az életem középpontjában? Ne feledjem, hogy minden Isten ajándéka.

Valaki odamegy Jézushoz, mert kérdése van (Mt 19,16-26). Nagyon komoly és fontos, örök életbe vágó kérdés ez. Van ilyen kérdésem? Kérdés nekem hogyan lesz örök életem? Ha igen, menjek vele Jézushoz. Igénk rámutat, kérdéseinkkel Őt keressük. Ha így teszünk nem a világ véleménye fog befolyásolni. Az a lényeg, hogy mindenben Isten szavához igazítsuk magunkat. Ma is, jöjj Hozzá, kérdezd Őt!

Kiderül, hogy nem ismeri Jézust, nem volt még életre szóló találkozása Vele. Te ismered? Találkoztál már Vele? Egy kiváló tanítónak látja csupán Jézust. Jó Mesternek. Ő azonban megkérdezi, miért mondja jónak, csak egy van, aki jó. Ebből egyértelmű Isten az egyedüli jó.  Azért mondja jónak Jézust, mert Istent látja Benne? És nem mondja ez az ember, igen, Te vagy az élő Isten, és nem borul le Előtte. Hiányzik a térdre esés. A legtöbb ember leborult Előtte, ez az ember nem, vagyis egyenrangúnak látja magát Vele. Leborulsz az Úr előtt? Úgy jössz Hozzá, hogy megvallod, Ő az Úr, az élő Isten Fia?

Jézus az igéhez, a törvény megtartásához küldi, és ő azt mondja, megtartotta.  Nem azt feleli, ez nem telik tőlem. Aki beletekint az igébe, nem tud mást mondani, mint azt, hogy bűnös vagyok. Jézus segítségére van szükségem. Mi fogyatkozás van még bennem? Mi hiányzik belőlem? Tehát maga is látja, valami hiányzik. A vagyon, a pozíció nem adja meg azt a töltetet, amire szükségünk van.

Mi hiányzik? Egy helycsere. Eddig a vagyona töltötte be a szívét.  Most engedje el, és helyére fogadja be az Urat. Jézus, maga Isten hiányzik az életéből. És ha valóban Őt akarja, akkor elengedi a vagyont. Akkor le tud róla mondani, mert meglátja, hogy Jézusban többet kap. Ez az ember azonban nem akarja elengedni a vagyonát, népszerűségét, és nem hajlandó megválni eddigi életétől. Ő nem lát jövőt Jézusban. Én látom-e, hogy Ő a jövő? Kihez kötődök Jézushoz vagy a pénzhez, a munkához, pozíciómhoz? Ha nem akarjuk elengedni azt amit szereztünk, Jézust és az életet veszítjük el. Őt csak üres kézzel és szívvel követhetjük. Azt akarja, hogy az életünk, a biztonságunk ne magunktól, hanem egyedül Tőle függjön. Ez az ember nem akar Jézustól függeni. Én megtanultam már teljesen az Úrra bízni magam?

Egyedül Isten képes átalakítani a gondolkodásunkat és a szívünket. Azonban ezt nem teszi erőszakkal. Nekem kell meghozni a döntést, hogy mindent elengedek, mert Ő az Élet. A gazdag nehezen megy be Isten országába, mert a pénzhez kötődik, az az Istene. Nem tud lemondani róla, mindig több kell. Jézus pedig azt kéri, mindent engedjünk el, ami nem tiszta, ami nem Tőle van. Isten országában nagyobb kincset kapunk, mint amit itt elhagyunk.

 

 

Ki Istenének átad mindent

 

1. Ki Istenének átad mindent, Bizalmát csak beléveti, :/: Azt csudaképpen őrzi itt lent,

Ínség, baj közt is élteti. Ki mindent szent kezébe tett, Az nem fövényre épített.

2. A súlyos gondok mit használnak, A sóhaj, sok jajszó mit ér, :/: Ha sebeink még job -

ban fájnak S mindennap kínunk visszatér? Így terhünk egyre súlyosabb, Ha lelkünk bú-

nak helyet ad.

3. Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz, :/: Az Úr rendelte

kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz. Ki elválasztá életünk, Jól tudja, hogy mi

kell nekünk.

4. Zengj hát az Úrnak s járd az utat, Mit éppen néked Ő adott; :/: A mennyből gazdag ál-

dást juttat S majd Jézus ád szép, új napot. Ki Benne bízik és remél, Az mindörökké Vé-

le él.

 

 

Isten áldásával.