Amíg időnk van

K

ánaán földjével szemben tovább folytatódik Izráel felkészítése a honfoglalásra a letelepedésre Móz 35,1-15). Az Úr mindenkire odafigyel, nem engedi, hogy bárkiről megfeledkezzenek. Isten népe mindig közösség, mindig felelősek egymásért. Így ad utasítást az Úr a lévitákkal kapcsolatban. Ők azok, akik egész életüket az Úrnak szentelik. Az a feladatuk, hogy a szentsátor körül végezzenek szolgálatot. Ezért ők nem kaptak területet, ahol letelepedhettek volna, ám Isten rábízta őket a többi törzsre. A léviták az egész népért végzik a szolgálatukat. Ezért a népnek a kötelessége gondoskodni róluk. Isten elrendeli, hogy adjanak át városokat a Lévi fiai számára, hogy azokban letelepedhessenek. Állattartáshoz szükséges földterületet is biztosítanak a számukra. Milyen csodálatos, akik az Úrnak szentelik magukat, azokról ma is gondoskodik Gazdájuk. Ahogyan Lévi fiainak nem kellett aggódniuk megélhetésük felől, annak ellenére, hogy nem volt saját területük, és nem voltak birtokaik, úgy nem kell aggodalmaskodniuk Jézus mai tanítványainak sem. Amikor négyezer ember veszi körül Jézust, meglátja, hogy elfogyott az ennivalójuk, és gondoskodik róluk. Istennek van hatalma arra, hogy övéinek minden szükségét betöltse az Ő gazdagsága szerint (Fil 4,19).

Az Úr nemcsak a lévitákra gondol, hanem azokra is, akik szándékuk ellenére gyilkosokká váltak. Megóvja őket a vérbosszútól, és lehetőséget kínál ügyük kivizsgálására, törvényes megítélésére. Hat várost jelöl ki az Úr, ezek adnak oltalmat a gyilkos számára. Itt is kicsendül, hogy Isten nem a bűnös halálát akarja, hanem, hogy megtérjen és éljen. A menedék városok nemcsak védelmet jelentenek a vérbosszú elől, hanem lehetőséget is kínálnak a bűnbánatra és az újrakezdésre. Ezek a városok és általuk az Úr még a gyilkosok számára is ad esélyt.

Mi tudunk-e esélyt adni az ellenünk vétkezőnek a megbánásra az újrakezdésre. Vagy bennünket is a bosszú kifinomult változatai hajtanak előre. Jézus Krisztus eljövetelével megtapasztalhatjuk a kegyelem forrását a kereszten. Mindannyian odamenekülhetünk.  A menedékváros azt is jelenti, hogy a gyilkoson múlik él-e a lehetőséggel, komolyan veszi-e, hogyha odamenekül, életben marad. Noé idejében az emberek nem hitték, hogy a bárka lehet a megmenekülés helye, így nem mentek be oda és elvesztek. Isten elkészíti a menekülés az új kezdés lehetőségét, de nekem kell vele élnem.

Áldott legyen az Úr, hogy van Ige, és van igei tanítás. De hálásak vagyunk-e érte? Megköszönjük-e Istennek és azoknak, akik feltárják előttünk az Ige mélységeit. Jó, hogy ma is vannak, akik bevezetnek minket az Ige ismeretébe. Mennyire természetes is ez a számunkra. Úgy megszoktuk, hogy más munkájának gyümölcsével táplálkozunk, hogy eszünkbe sem jut hálát adni érte.

Fontos azt is látni, hogy Isten országában is van rend, mégpedig a vetés rendje. Amit vetünk, azt fogjuk aratni. Gyakran csodálkozunk életünk alakulásán a minket körülvevő történéseken, pedig nem kellene csodálkozni, hanem felismerni, hogy beért, amit vetettünk. Miért várunk jót, ha nem az Igét, az evangéliumot vetjük. Mitől várjuk az élet változását, ha Istent kihagyjuk mindennapjainkból: Akkor csak a saját bűneink eredményével fogunk szembesülni. Ha a testnek vetünk, a testből aratunk, mégpedig pusztulást. Ezt ma nagyon lehet látni, a test kielégítése van a középpontban, és egyre jobban tönkre is megyünk. Azonban van még lehetőség a Léleknek vetni, és akkor életet fogunk aratni. Amíg időnk van, mondja az apostol. Bizony nem tudjuk, meddig van időnk, meddig vagyunk itt és tehetünk jót. Gyakran csak elvárjuk, hogy mások tegyenek jót velünk, de Pál azt mondja, hogy ne elvárjuk, hanem mi tegyük. Soha ne a jövőbe csúsztassuk a jó cselekvését, soha ne halogassuk, mert a mostani idő a miénk. Azt nem tudjuk, hogy a holnap a miénk lesz-e. Kivel tegyük a jót? Hát bizony Pál helyreigazít bennünket, mert mi mindig arról ábrándozunk, hogy tőlünk távol élő népekkel fogunk jót cselekedni, az apostol pedig azt mondja, azokkal tegyük a jót, azokat szeressük, azokkal legyünk figyelmesek és éljük meg számukra az evangéliumot, akik a hitben hozzátartozóink. Vagyis azok felé forduljunk oda, akik a közelünkben vannak, akiket mellénk adott az Úr. Amíg időnk van, ha ezt olvassuk, akkor most még van időnk, de hogy holnap lesz-e, titok. Ezért induljunk egymás felé most, és tegyük, amit ránk bízott az Úr.

Az egyháznak a Jézus a fundámentoma

1. Az egyháznak a Jézus a fundámentoma, A szent Igére épült fel lelki temploma. Leszállt a mennyből hívni és eljegyezni őt, Megváltva drága vérén a váltságban hivőt.
2. Kihívott minden népből egy lelki népet itt, Kit egy Úr, egy keresztség és egy hit egyesít. Csak egy nevet magasztal, csak egy cél vonja őt, És egy terített asztal ád néki új erőt.
3. A világ fejedelme feltámad ellene, Vagy hamis tudománytól gyaláztatik neve, S míg egykor felderül majd az Úrnak hajnala, Csak virrasztói kérdik: „Meddig az éjszaka?”
4. Sok bajban, küzdelemben meghajszolt, megvetett, De szent megújulásért És békéért eped, Míg látomása egykor dicsőn teljesül S a győzelmes egyház Urával egyesül.
5. A három-egy Istennel már itt a földön egy S az üdvözült sereggel egy nép és egy sereg. Ó, mily áldott reménység: ha itt időnk lejár, Te boldog szenteiddel fenn Nálad béke vár!

Isten áldásával.