Az Úr része

I

sten győzelemmel ajándékozta meg népét a Midiánitákkal való harc során. Ez a győzelem egyrészt a bevonulás előtti lelki felkészítést szolgálta, hogy általa Izráel megbátorodjon, és higgye, valóban vele van az Úr Móz 31,25-54). Erre nagy szükség is volt, hisz pont azért tartott a vándorlás negyven évig, mert korábban nem hitték, hogy az Úr velük van, és így alkalmasak katonai feladatok elvégzésére is. Az ítéletet követően az új generációt tudatosan edzi Isten. Fel kell készülniük a rájuk váró harcokra, a honfoglalás különféle megpróbáltatásaira.

Isten országában az élet nem kirándulás, vannak harcok és küzdelmek, hiszen vándor utunk idegen területen vonul keresztül. Vándorlás közben vannak próbák és kísértések, hisz az ellenség is nagyon aktív, így ezekre nekünk is fel kell készülni. Krisztus katonáiként járhatunk ebben a világban, azonban a katonának van fegyverzete, amit jól kell ismernie, hogy majd használhassa. Krisztus katonáinak fegyverzete a szentírás és az imádság. Ismerjük és használjuk őket? A megfelelő időben tudunk az Igével úgy harcolni, mint az Úr Jézus is tette, amikor a pusztában negyven napon keresztül támadta az ördög?

Ez a győzelem nemcsak a katonai morált erősítette, hanem megtapasztalták, hogy Isten testi szükségleteikről is gondoskodik. A zsákmányt szétoszthatták a katonák és a nép között. Mindenki megkapta a maga részét, a léviták is. Ezzel az aggodalmaskodást vette le vállaikról az Úr. Ha bemennek az ígéret földjére és az első időszakban harcolniuk kell, nem marad idejük a föld megművelésére, azonban Isten akkor is gondoskodni fog övéiről. Számukra az elsőrendű feladat az ország birtokbavétele lesz. Jézus is igyekezett a megélhetés terheit levenni övéi válláról, hogy felszabadítsa őket Isten országa munkáinak végzésére. A mai tanítványoknak is látni kell, Uruk gondoskodik róluk, az ő elsőrendű feladatuk Isten országa és annak, igazságának a keresése, munkálása.

Ezzel a győzelemmel tanítja is népét az Úr. Meg kell látniuk, hogy a hadi siker és a zsákmány is isten ajándéka. Mindkettőt Tőle kapták. Tehát nem a saját érdemeikről, hanem Isten könyörülő szeretetéről van szó. Bizony ezt nekünk is meg kell tanulni, eredményeink mögött az Úr áll, Ő teszi lehetővé, hogy munkánkban előrehaladjuk, Ő áll győzelmeink mögött. Az Úr nélkül semmit sem cselekedhetünk. Mivel az Úr ajándéka a győzelem és a zsákmány, magától értetődő, hogy a hadisarcból egy rész az Úré. Amikor olvastam, „az Úr része” arra kellett gondolnom, vajon a mi jövedelmeinkből van-e olyan rész, amit az Úrnak szánunk? Mi az Úr része, a mi bevételeinkből? Tulajdonképpen az életünk és minden javaink Őt illeti, de mit adunk Neki? Mit különítünk el a saját részünktől, azzal a céllal, hogy azt Isten ügyére, az Ő dicsőségére használjuk?

Ne legyen számunkra magától értetődő a sikeres munka, az állandó gyarapodás, hanem gondoljunk arra, Isten ajándéka mindez. Ezért mindenből legyen, ami az Úr része. Legyen az időnkből is olyan rész, amire azt mondjuk ez az Úré, ezt mindennap Vele töltöm, hiszen az időt is Tőle kapom. Ezért nem mindegy hogyan és mire használom fel. A számomra kimért idő egyszer elfogy, de jut-e belőle most az Úrra, és mellettünk levőre. Azonban arra is figyeljünk, nem tudjuk, mikor fogy el a személyes időnk. Ma van, de holnap lesz-e nem tudjuk. Mi gyakran a holnapra csúsztatjuk át az Úrral való csendességet, az egymással való beszélgetést, törődést. Azonban a most a miénk. A most a miénk az evangélium hirdetésére is.

Pál apostol a keresztyén életre készíti fel a Galatákat (Gal 5,1-6). Meg kell tanulniuk, hogy a szabadságban, amelyre az Úr Krisztus megszabadított meg is kell állni. A szabadítás az Úr munkája, a megmaradásban azonban szerepe van a Hozzá való ragaszkodásnak is. Aki az Úrba kapaszkodik, és egyedül Hozzá ragaszkodik, felismerve, hogy az Ő kegyelme mindenre elég, az elutasítja a gonosz visszahúzó próbálkozásait. A sátán mindenképp szolgaságba akar dönteni. A zsidó népet is sokféle trükkel akarta az Egyiptomba való visszatérésre rábírni. Ha nem tudta megakadályozni az ellenség, hogy Jézus belépjen életünkbe, szabadságunkat akarja elvenni. Vissza akar taszítani, a bűn, a törvény szolgaságába. Mindezek azt jelentik, hogy nem Rá figyelünk, nem akaratát lessük, hanem magunkkal, félelmeinkkel, hiányosságainkkal foglalkozunk. Aki mindig magára figyel, aki állandóan fél, az nem tud Jézusnak szolgálni, az nem képes az evangéliumot továbbadni.

Pál határozottan rámutat, hogy rajtunk múlik, visszatérünk-e a rabságba, vagy sem. Ne engedjétek magatokat újból a szolgaság igájába fogni. Aki Krisztusban van, az már tudja mi a szabadság, az már felismeri az Ige alapján a rabszolgaság jellemzőit, és Krisztusban képessé válik ellenállni. A nagykorú tanítvány fel tudja mérni, mi van összhangban az Úr Jézussal és mi nincs. A törvénybe való visszacsúszás azért veszélyes, mert akkor az egész törvényt meg kell tartani. Azonban mi már nem a törvény, hanem a kegyelem talaján állunk.

A tanítványok életében a törvény cselekedetei nem érnek semmit, itt már csak a szeretet által munkálkodó hit számít. Ez fontos, a hit nem tétlen, hanem munkálkodik. Tevékenységét szeretetben fejti ki. Aki visszatér a törvényhez és általa akar megigazulni, kiesik a kegyelemből. Azonban mi kegyelemből, hit által nyerünk üdvösséget és ez nem tőlünk van, hanem Isten ajándéka.

Most, most még ifjú korodban

Most, most még ifjú korodban, add át Jézusnak szíved,

míg öröm, remény, vidám kedv, ifjúság, erő tied.

Fennragyogva élted napja. Jöjj az Úrhoz, szaporán.

A Megváltó szent ügyéért munkálkodj későn, korán.

Isten áldásával.