A szolgálat ajándék

E

gy kérdéssel fejeztük be a tegnapi részt: „Vajon mindnyájunknak el kell pusztulnunk” (17,28)?! Megkapjuk a választ is erre, nem, mert az Úr megbocsátja a bűnt, és újrakezdi népével. Csodálatos üzenet ez, van talpra állás, van újrakezdés. Bárhol is tartunk, van visszaút, az Úrral mindig újra lehet kezdeni. Azért engedi meg a bukást, a mélységeket, a szenvedést, hogy felismerjük, van újrakezdés.

Isten világosan megmutatta Izráel számára, hogy a papi szolgálat végzésére Áront és családját választotta ki. Ha elfogadják az Úr akaratát, az általa választott papot, akkor békességben és rendben fog zajlani életük. A békesség, a rend mindig az Úr akaratába való belesimulással kezdődik. Áronnak is meg kell most tanulnia, hogy az elhívatás, az oltár körüli szolgálat felelősséggel jár. Ezt nem lehet akárhogyan és akármilyen szívvel végezni. Nem, mert abban a csodálatos kiváltságban részesülnek, hogy az oltárhoz járulhatnak, oda, ahol az áldozat bemutatása zajlik, ahol elrendezésre kerül a bűn. Itt rendeződik ember és Isten kapcsolata. Az oltár üzeni, hogy vér nélkül nincs bűnbocsánat. A bűn ilyen komoly és súlyos dolog, nem lehet egy vállrándítással elintézni, meg kell halnia valakinek, ahhoz, hogy ismét rendeződjön az élet, hogy újra helyreálljon a kapcsolatunk Istennel. Az Újszövetség elmondja számunkra, hogy van egy másik oltár, a golgotai kereszt, itt jöhet rendbe az életünk, állhat helyre kapcsolatunk az Atyával és önmagunkkal. Ha elcsendesedve szemléljük a keresztet, meglátjuk, hogy Jézus függ rajta, Ő mutatta be az áldozatot értem és érted, az Ő vére tisztítja meg a szívünket.

Az Úr kiosztja a feladatokat Áron családja számára, és meghúzza a határt, ameddig a léviták elmehetnek. Az oltár és kárpit mögé, a legszentebb helyre, az Úr dicsőségének, kijelentésének helyére, csak a mindenkori főpap léphet. A léviták és a nép előtt ez elzárt terület. Azonban nagypénteken kettéhasadt a kárpit, és Jézus lénye által szabaddá vált az út az Atya felé. Áldott legyen az Úr, hogy saját élete által utat nyitott nekünk az élet forrásához. Most már semmi nem zárja el az utat, menjünk Urunkkal az Atya elé.

Azt is megláthatjuk igénkből, hogy a szolgálat ajándék. Nem lehet megszerezni, csak ajándékba kapni, mert áldás csak azon a szolgálaton van, amely megbízatáson alapszik. Ajándék a család, és a benne és általa végezhető szolgálat. Hiszen ez a legkisebb közösség, amelyben élünk, amelyért felelősek vagyunk. Ajándékba kaptuk családunk és gyülekezetünk tagjait is, örömmel, hálaadással szolgáljunk feléjük. A szolgáló közösségről, a lévitákról Isten gondoskodik. Nem éri őket hátrány azért, mert az Úrnak szentelik életüket, Isten kipótolja hiányukat, gondoskodik szükségleteikről. Földet nem kapnak, mert az Úr az Ő osztályrészük. Ha az Úr az övék, minden az övék. Ha az Úr az enyém, minden az enyém, akkor nincs hiányom semmiben, ahogy Pál is elmondta, mert az Úrban és az Úr által megkapta mindazt, ami szükséges.

Befejeződik Júdás levele, mert egyszer minden a végére jut. Befejeződnek az áldott alkalmak, és befejeződik egykoron földi életünk is (Júdás 20-25). Erre készülni kell, ennek tudatával kell élnünk, mert csak így válhatunk áldássá, csak így juthatunk előre.

A levél véget ér, Júdás befejezi segítő szerepét, innentől elengedi a kezüket, és maguk lábán járva kell tovább haladni. Ez a tanítványság rendje, az élet természete. Felnövekszünk az önálló, a bizonyságtevő életre. Nem lehet mindig másból élni, hanem meg kell tanulni az önálló életet. Ez az élet az imádságra épül. Az ima összeköti lényünket az Úréval, és rádöbbenünk, hogy nem vagyunk magunkban, Ő jár előttünk, Ő fogja a kezünk. Az imádság és az igével való táplálkozás által növekszünk hitünkben. Mit jelent növekedni? Eljutunk a csecsemőszintről a felnőttszintre. A csecsemőnek arra van szüksége, hogy mások gondoskodjanak róla, míg a felnőtt már gondoskodik önmagáról, és gondoskodik másokról.

A felnőtt keresztyén reménysége az Úr eljövetele, így mindig hűséggel és örömmel várja az Urat. A tanítvány mindig vár, de nem a körülmények javulását, nem a politika változását, hanem az Úrra vár, az Úrtól vár. Tudja, hogy Ura vissza fog jönni, az érkezésig hátralevő időt azonban nem karba tett kézzel tölti el, hanem felelősségteljes szolgálattal. Aki az urat várja, az menti a bűnöst, az könyörül a nyomorulton, és őrizkedik a bűntől. A tanítványnak is tudatosítani a kell, hogy az Úr tartja meg Őt a keskeny úton, Ő őrzi meg az örök életre. A tanítvány is az Úr Jézusra van utalva.

CSAK AZ ÚRNAK NAGY KEGYELME

1. Csak az Úrnak nagy kegyelme,

Hogy még nincsen végünk,

Mert reánk tör, hogy elnyelne

Gonosz ellenségünk.

Száz veszéllyel utunk telve

S nincsen erőnk nékünk,

Csak az Úrnak nagy kegyelme,

Hogy még nincsen végünk.

2. Meg-megújul minden reggel

Az Ő nagy irgalma,

Azért mihelyt napunk felkel,

Kezdjünk háladalba!

Szívünk és szánk szép énekkel

Krisztust magasztalja;

Meg-megújul minden reggel

Az Ő nagy irgalma!

3. Az Úr az én örökségem,

Azért Benne bízom,

Mi kell nékem földön-égen,

Ha ez egy jót bírom?

Éljek bármi nagy szükségben,

Még sincs miért sírnom:

Az Úr az én örökségem,

Azért Benne bízom.

4. Ó, mily jó az Úr azokhoz,

Akik Őrá várnak!

A sebükre balzsamot hoz,

Imáiknak szárnyat.

Föl, szívünk, a csillagokhoz,

Félre, földi árnyak!

Ó, mily jó az Úr azokhoz,

Akik Őrá várnak!

Isten áldásával.