Az Úr elé, ha tárod a szív alázatát

E

bben a fejezetben Celofhád lányainak bátor fellépéséről és Mózes utódjának a kijelöléséről olvasunk (4Móz 27). Ezek a nők jól ismerték Istent. Tudták, hogy az Úr irgalmas, és könyörülő Isten. Ezért mertek kérésükkel előállni. Nem törődtek bele, abba, hogy a nekik járó örökség másé legyen, csak azért mert nem volt fiútestvérük. Izrelben a fiúk örökölték a családfői szerepet és a vagyont. Az Úr helyesnek nevezte kérésüket, és elrendelte, hogy kapják meg apjuk örökségét. Ebből megláthatjuk, hogy Isten országában sem automatikusan mennek a dolgok, hanem kommunikáció alapján. Kéréseinket bátran és őszintén, hálaadással tárjuk fel Isten előtt. Minden problémát, még a sérelmeinket is Urunk elé vihetjük, hiszen ezek a nők is úgy látták hátrányba kerülnek, sérelem éri őket. Azonban nem lázadást szítottak, nem Mózes ellen támadtak, visszafordulni sem akartak. Számunkra is utat mutatnak a konfliktusok kezelésére. Mindig az őszinte megbeszélés segít a megoldás felé. Merjünk beszélni vélt vagy valós sérelmeinkről egymással. Soha nem a sértődés, a magunkba zárkózás, vagy a lázongás a megoldás. Isten gyermekeinek a legnehezebb kérdésekről is tudni kell beszélni. Ezek elmondták azt, ahogyan látják a helyzetet, ahogyan éreznek, mert ezt csak ők látják. Mózes addig nem tud róla, amíg elé nem állnak, amíg nem tárják elé helyzetüket. Mindig meg kell találni az időt a beszélgetésre. Mózes és Eleázár pedig meghallgatták őket. Ez is lényeges, tudjuk meghallgatni a másikat. Bizony ezt is tanulni kell, hiszen a másik problémáját, vagy, ahogy ő látja a dolgokat nem szeretjük hallgatni, inkább mi soroljuk saját bajainkat, sérelmeinket. Nem véletlenül mondja az Úr Jézus Krisztus: „Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok” (Mt 11,29). Tehát nekünk tőle kell tanulni, meghallgatni is.

Az is példamutató számunkra, ahogyan Mózes mindjárt az Úr elé viszi ezeknek a nőknek az ügyét. Nem ő hoz kapásból döntést. Nem azt mondja, hogy én így gondolom, vagy majd meglátom mit tehetek értetek, hanem azonnal Isten elé viszi. A jó vezető, mindig látja a maga helyét, nem játszik mindentudó főnököt, hanem maga elé engedi az Urat, ő pedig elfoglalja a második helyet. Minden problémával Urához fordul, mint a kisgyermek az édesapjához. Tudja, hogy Atyja ismeri a problémát és jó döntést fog hozni. Neki csak el kell fogadni az Atya döntését és végrehajtani. Dávid az egyik imádságában ezt javasolja: „Vesd az Úrra terhedet, és ő gondot visel rólad” (Zsolt 55,23). Ezt cselekedte Mózes is, kövessük bátran a példáját, abban a hitben, hogy Atyánk gondot visel övéiről. Mennyei Atyánk megbízható, ha azt mondja, hogy gondot visel övéiről, akkor az úgy is van, ráadásul számtalan példa bizonyítja ennek a valóságát. Ha így cselekszünk, egyre messzebb kerül tőlünk  aszívinfarktus lehetősége. Hiszen pont azért merülünk ki, és ér minket ez a súlyos betegség, mert nem hisszük igazán Isten gondoskodását. Nem Benne bízunk, hanem magunkban, így mindent mi akarunk megoldani, azonban ez nem működik.

Mózes ezek után megtudja, hogy az ő földi ideje is lejár, ő is meg fog halni. Mindegyikőnk ideje lejár. Úgy kell élnünk, hogy erre készüljünk föl. A legnagyobbak is elmennek a minden élők útján, ők sem pótolhatatlanok. Adventben arra is kell figyelnünk, hogy nemcsak mi mehetünk el ebből a világból, akár a mai napon is, hanem Urunk is megérkezhet. Bármikor visszajöhet övéiért az Úr, készen állunk-e a Vele való találkozásra, az Isten elé állásra?

Mózes felismerte, hogy Isten ad minden élőnek lelket. Tehát az ember több mint, test. Igazán az Istentől kapott lélek teszi személyiséggé, emberré. Ez lényeges, mert ha a testre koncentrálunk csupán, súlyos sérüléseket szerzünk, sőt ember alattivá válunk. Sajnos ma megvan ennek a veszélye, hiszen az emberek többsége a lelkét nem gondozza, így az teljesen visszafejlődik. Jézus is felhívta a figyelmet az el lélektelenedés és így az önpusztulás veszélyére: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? ” (Mk 9,36).

Mózes Istentől kéri el utódját. Nem féltékeny és nem ragaszkodik utolsó leheletéig a pozíciójához, hanem elkéri az Úrtól, azt a személyt, aki majd a nyomdokaiba lép, aki folytatja azt a munkát, amelyet ő elkezdett. Mert Mózes halála után is van folytatás. Isten Józsuét választja. Egy olyan embert állít Izráel élére Isten, aki tudja hová mennek, és bátran vezeti népét előre, mert tisztában van Isten hatalmával. Józsué nem a lázadók, hanem mindig Isten oldalán állt.

Pál apostol is folytatja levelét (Gal 4,1-7). elmondja, hogy az ember Jézus Krisztus nélkül a világ elemeinek a szolgája.  Tehát az ember nem szabad, és nem nagykorú. Pedig mennyire hangsúlyozzuk, nagykorúak vagyunk, és azt tesszük, amit akarunk. Az Ige rámutat, hogy egyáltalán nem azt tesszük, amit akarunk, hanem amit a világ és a bűn diktál. Ha elcsendesedünk, saját életünkben felismerjük ezt a valóságot. Vágyaink, ösztöneink nagy erővel települnek ránk, és bizony nagyon sokszor hatásuk alá kerülünk. Nem vagyunk képesek testünk fölött sem győzni, ő irányít, és kényszeríti ránk akaratát. A három tanítvány sem tudta a Gecsemáné kertjében legyőzni a fáradtságot, az álmosságot, és amikor imádkozni kellett volna a Mesterrel, elaludtak. Vagy később Péter nem volt képes félelme fölött uralkodni a tűz mellet és megtagadta az Urat. Vagy említhetjük a gadarai ördöngöst is, sem ő nem tudta megakadályozni, hogy idegen erők hatalma alá kerüljön, sem a környezete.

Azonban Pál azt is leírja, hogy van számunkra megoldás, nem muszáj raboknak maradni, mert Isten elküldte Fiát, Aki a rabbilincset leoldja, és az Ő áldozata érdeméért elnyerjük a fiúságot. Így tehát rabokból Isten fiai lehetünk, a fiak pedig szabadok, mert az Úr hatalma alatt élnek. Aki fiú, az már nem szolga, az már szabad a világ elmeinek kényszerítő hatalma alól, az már képes nemet mondani a vágyaknak, szenvedélyeknek, a bűnnek.

Várj, ember szíve, készen! Mert jő a Hős, az Úr

1. Várj, ember szíve, készen! Mert jő a Hős, az Úr, Ki üdvösséged lészen. Szent győztes harcosúl, Fényt, éltet hozva jő, Megtört az ősi átok: Kit vágyakozva vártok, Betér hozzátok Ő.
2. Jól készítsétek útát! A Vendég már közel! :/: Mi néki gyűlölt, útált, Azt mind vessétek el! A völgyből domb legyen, Hegycsúcs a mélybe szálljon, Hogy útja készen álljon, Ha Krisztus megjelen.
3. Az Úr elé ha tárod A szív alázatát, :/: Őt nemhiába várod: Betér hozzád, megáld. A testi gőg: halál! De bűnödet ha bánod, Szent Lelke bőven árad, S a szív üdvöt talál.
4. Ó, Jézusom, szegényed Kér, vár, epedve hív: :/: Te készítsd el: tenéked Lesz otthonod e szív. Jer hű szívembe hát! Habár szegény e szállás, De mindörökre hálás, Úgy áldja Krisztusát.

Isten áldásával.