Szabadulás hit által

Isten a vándorlás során felkészíti népét a honfoglalásra (4Móz 21,1-20). Megmutatja számukra, hogy az ellenfél, akitől tartottak, verhető. A kánaáni népek legyőzhetők, mert az Úr a kezükbe tudja adni őket. Így nem kell már az öltözőben feladni, hanem hittel nyomulhatnak előre. Most megtudják mi volt korábban a hiba, ha zúgolódás helyett az Úrhoz fordultak volna, nem a félelem vett volna uralmat a szívük felett, hanem a hit és így a negyven éves bolyongást is kihagyhatták volna. Akkor mindazok, akik kijöttek Egyiptomból, bemehettek volna az ígéret földjére. Gyakran mi is a félelmeinkre hallgatunk, általa megtántorodunk, és nem merünk előre haladni. Ha azonban mi is az Úrhoz fordulunk és elkérjük a győzelmet, mert az Úrnál van a diadal, akkor győzelmesen haladhatunk előre. Mivel mertek győzelmet kérni, megtapasztalták, hogy Kánaán népe sem legyőzhetetlen, mert nincs az az ellenfél, amelyik ne volna legyőzhető.

Azonban ennek a népnek semmi nem elég Istentől, semmi nem győzi le félelmüket és kételyeiket, továbbra is lázadnak az Úr ellen. Már itt a pusztai vándorlás korában igaz, amit majd Ézsaiás próféta állapít meg népéről: „Minél több verést kaptok, annál jobban ellenkeztek! Egészen beteg már a fej, egészen gyenge már a szív” (Ézs 1,5). Ezt az örökséget adta tovább a pusztai nép. Eltelt közben több száz esztendő, de az örökség megmaradt, szívük betegsége tovább öröklődött, nem oldotta meg az idő múlása. Mert erre a problémára csak egy megoldás létezik: a szívcsere. Az Úr Jézus felkínálja a saját tiszta, bűntelen és engedelmes szívét a mi szívünk helyett, így a mi bűntől terhelt szívünkkel megy a keresztre. Éljünk a lehetőséggel, fogadjuk el a diagnózist és kérjünk szívcserét.

Miért szükséges a szívcsere? Láthatjuk igénkből. A zsidók saját szívének türelme hamar elfogyott. Ha saját lelki tartalékainkra építünk, gyorsan kimerülünk, hiszen a természetünkkel hozott türelem is hamar elfogy. Pedig mindent megkaptak, hiszen sok-sok éve bolyonganak már és nem haltak meg. Mindig megkapták, amire szükségük volt. Gyakran csodát vitt végbe értük Isten, ez sem elég, hanem az Úr ellen fordulnak, megutálták, amit Isten kizárólag a számukra készített, hitvány eledelnek mondják a mannát. Ennek meglesz a büntetése. Mennyi mindent kapunk mi ma az Úrtól, mégis milyen gyakran vagyunk elégedetlenek, nem látjuk meg a különleges bánásmódot, és nem látjuk azokat sem, akiknek nincsen semmijük. Nem látjuk, és nem érzünk együtt azokkal, akik fedél nélkül vannak, akik a szemetesben turkálva szerzik be napi falatjukat, míg mi zúgolódunk a sokféle választék ellenére.

A büntetés megérkezik, mérges kígyók szabadulnak a népre és marják meg őket. Az elégedetlenség mérges kígyói ma is belénk engedik halálos mérgüket. Azonban a bűnbánatot követően Isten megadja a szabadulás lehetőségét. Egy rézkígyót kell póznára tűzni, és aki arra feltekint, meggyógyul, a halálos szérum ellenére. Azonban mindenkinek magának kell feltekinteni a rézkígyóra. Ehhez azonban hitre van szükség. Hinni kell, hogy a feltekintés segít, hinni kell, ha hallgatnak az Úr szavára, életben maradnak. Így van ez ma is, aki hiszi, hogy elég Jézusra nézni, hittel hozzá fordulni, ma is megszabadul. A bűn minden halálos széruma ellen a kereszt a megoldás. Aki hittel tekint a kereszten függő Jézusra, megszabadul, még ha reménytelennek is tűnt, mert az Úr hatalmasabb a bűn erejénél. Bármilyen problémával küzdjünk is, és érintsen meg a vereség szele, legyünk ott, hogy már-már feladjuk, de álljunk meg egy pillanatra és tekintsünk fel hittel Rá. Ha megtesszük, átéljük, van visszatérés a halál, a vereség útjáról, és Vele lehet győztesen haladni előre.

A bűnbánat nyomán átélt szabadulás és gyógyulás új erővel tölti fel a népet. Tovább vándorolnak, és átélik, hogy a maga idejében mindig kész a segítség. A víz ismét elfogy, mert ebben a földi vándorlásban egyszer minden elfogy. Itt nincsenek örökös készleteink, mert hitből élünk. Azonban ha nincs zúgolódás, hanem tele a szívünk hittel való várakozással, idejében átéljük, hogy Isten újra feltölti készleteinket, felüdít, hogy tovább folytassuk vándorutunkat, amíg a célba érünk.

Pál apostol tisztában van az életében végbement csodával, hiszen az, hogy megváltozott,  nem az ő műve, hanem az Úré (Gal 1,20-24). Tudja, vannak, akik nem akarják ezt elhinni, így leírja, mindaz amit mondott nekik, igazság. Odaáll az Úr színe elé és úgy tesz vallomást, csodálatos az Úr kegyelme és hatalma. Bizony a mi életünk is gyakran hihetetlen dolgokról tesz bizonyságot, hihetetlen, ha a saját erőnkről, képességeinkről lenne szó, de az Úr számára semmi sem lehetetlen. Neki nem megoldhatatlan, hogy egy idős embert, Ábrahámot kihívjon megszokott életéből, nem lehetetlen, hogy egy csaló Jákóbot Izráellé formáljon, így az sem lehetetlen, hogy a mi életünket átalakítsa korunk vagy bűneink ellenére is.

Csodálatos Pál életváltozása, hiszen megelőzte a híre. Milyen jó, hogy akkor a pozitív hírek is gyorsan terjedtek. Milyen jó lenne, ha ma is gyorsan elterjedne, ahol Isten beavatkozik. Jó lenne, ha nemcsak a bűncselekmények, tragédiák, a megdöbbentő esetek, hanem az Isten Lelke által rosszból jóra változott életek híre is elterjedne.

A Galaták is pozitívan álltak a dolgokhoz, mert nem kételkedtek. Nem azt mondták, hogy hiszem, ha látom, hanem elfogadták, hogy ellenségük élete valóban megváltozott. Hitték, hogy aki egykor üldözte őket, most velük együtt hirdeti a drága nevet, Jézust. Hitték, mert maguk is megtapasztalták, hogy mindez lehetséges.

JÖJJ, AZ ÚR VÁR REÁD

Jöjj az Úr vár reád, Jöjj amíg ifjú vagy!

Életed tavaszát, derűjét neki add!

Ó ne hagyd fejedet bűnben őszülni vénhedtté,

Ne csupán teledet vigyed végül az Úr elé.

Ó a szárnyas idő, mint az álom, repül,

Ámde zsákmányt szed ő, fogyunk szüntelenül.

Tétován mire vársz? Hallod-é már a hívó szót?

El ne késs, jaj vigyázz, mire eszmélsz: a van csak volt.

Jézus hív, vele járj, erre váltott meg Ő.

Lelki sziklára állj, élő víz onnan jő.

Ő nekünk utat tört, te is lépj arra hittel rá!

Már itt lent s odafönt téged Ő tehet boldoggá!

Isten áldásával.