A
|
z elmúlt két
napban a harminckettedik fejezetet olvastuk Mózes negyedik könyvéből. Láttuk,
amint Rúben és Gád fiai a saját érdekeiket tartották szem előtt és úgy
döntöttek, nem az Úr akarata szerint folytatják életüket, nem mennek be Kánaán
földjére. Úgy voltak, mint Lót, az előttük elterülő föld gazdagságára figyeltek
és nem az Úrra bízták magukat. Mózes felhívja figyelmüket, ha az Úr meg is
engedi, hogy a Jordánon innen telepedjenek le, akkor sem vonhatják ki magukat a
Jordánon túli terület elfoglalásával járó harcokból. Isten gyermekei felelősek
egymásért, nem mondhatják nincs már kedvem harcolni, belefáradtam a
vándorlásba, ti menjetek tovább, én itt megpihenek.
Ez a fajta magatartás a közösség egységét, és engedelmességre való készségét
is bomlasztja. Mózes felhívja a
figyelmüket, ha elfordulnak az Úr útjaitól, tovább hagyja őket a pusztában
bolyongani. Így azután vállalják, hogy családtagjaikat letelepítik, a harcosok
azonban a többi törzzsel együtt harcba szállnak a föld elfoglalásáért.
A mai részben Izráel vándorlásáról, táborhelyeikről olvasunk (4Móz
33,139). Mózes a vándorlás során teljesen összhangban van az Úrral. Érzékeny
Isten akaratára, és így mindig azt
teszi, amit Isten mond a számára. Az a feladata, hogy készítsen feljegyzést a
vándorlás idején azokról a helyekről, ahol az Úr vezetése nyomán megálltak és
tábort ütöttek. Ebből a feljegyzésből megtudjuk, hogy Isten figyelembe vette a
nép képességeit, ügyelt arra, hogy mindig a megfelelő időben megálljanak és
pihenjenek. Nem lehet egyvégtében vándorolni. Szükség van megállásra, a sorok
rendezésére, pihenésre, feltöltődésre. Ez ránk is érvényes, legalább most
karácsonykor álljunk meg egy kicsit, szánjunk időt a feltöltődésre.
A vándorlás és a többszöri megállás azt jelzi számunkra, hogy vándorutunk
hosszabb ideig tart, és ezt az utat nem lehet egy szuszra teljesíteni. Szükség
van többszöri megállásra, néha hosszabb pihenőre, hogy ezen idő alatt az Úrra
figyeljünk, Igéjéből táplálkozzunk. Még az Úr Jézus is időnként megállt,
kiment egy hegyre és ott imádkozott. Amikor pedig nehezebb döntés előtt állt
hosszabb időt is imádságban töltött, és az Atyára hangolódott, ebből a csendből
tért azután vissza, és mindig helyesen cselekedett, mindig áldást jelentett.
Pál apostol leírja, hogy a testnek cselekedetei vannak, a Léleknek pedig
gyümölcsei (Gal 5,16-26). A test és a Lélek soha nem békíthetők ki egymással,
mert ellentétesek a céljai. A test a maga cselekedeteivel el akar szakítani
Istentől, ki akar rekeszteni Isten országából. Pál felsorolását jó
végiggondolni, hiszen azt írja, hogy akik azokat cselekszik, Isten országának
nem lesznek örökösei.
Ezért ne a testre, hanem a Lélekre hallgassunk. Engedjük, hogy Isten
Szentlelke vezesse életünket. A Lélek vezetése által gyümölcstermővé válik
életünk. Egy csodálatos szőlőfürtöt teremhetünk, hiszen maga Jézus is azt
mondta, hogy Ő a szőlőtő, mi pedig a szőlővessző, és aki Őbenne marad az terem
sok gyümölcsöt. Ennek a szőlőfürtnek a szemei valóban üdítők.
Isten Lelke által nézzük meg, hogy mely szemek nem értek még be, melyek
zöldek és savanyúak. Kérjük az Urat érlelje meg őket.
A test akkor fog megerőtlenedni, és hagyja a Lélek gyümölcsét beérni, ha
megfeszítjük. A test indulatára és kívánságára az egyedüli megoldás a
kereszthalál. Így azután már a Lélek szerint tudunk élni.
1. Az Úr csodásan működik,
De útja rejtve van;
Tenger takarja lábnyomát,
Szelek szárnyán suhan.
Mint titkos bánya mélyiben,
Formálja terveit,
De biztos kézzel hozza föl,
Mi most még rejtve itt.
2. Bölcs terveit megérleli,
Rügyet fakaszt az ág.
S bár mit sem ígér bimbaja,
Pompás lesz a virág.
Ki kétkedőn boncolja őt,
Annak választ nem ád,
De a hívő előtt az Úr
Megfejti önmagát.
3. Ne félj tehát, kicsiny csapat,
Ha rád felleg borul,
Kegyelmet rejt, s belőle majd
Áldás esője hull!
Bízzál az Úrban, rólad Ő
Meg nem feledkezik,
Sorsod sötétlő árnya közt
Szent arca rejtezik!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése