A hit ereje

I

génk tegnapi részében láttuk, hogy a vezetői testvérhármasból Mirjám halt meg elsőnek a pusztában (4Móz 20,1-29). Mirjám volt az, aki által megmentette Isten a gyermek Mózest, majd ő volt az, aki hálaénekkel magasztalta az Urat az Egyiptomból való szabadulás után. Prófétaként szolgált, így segítette a népet, és közvetítette számukra Isten akaratát.  Ám a vándorlás során ő is fellázadt Mózes, és ezáltal Isten akarata ellen. A lázadás miatt ő sem mehet be Kánaán földjére. Az Isten akaratával való szembefordulás mindig következményekkel jár, Mirjam nem akarta elfogadni az Úr által kijelölt helyét, így befejeződött szolgálata. Elsőként halt meg hármójuk közül, aki egykor engedelmes eszköz volt az Úr kezében, mára akadállyá vált. Urunk könyörüljön, hogy ne váljunk akadályokká, hanem mindenkor engedelmes eszközei lehessünk.

A nép ismét perel Mózessel, most a vizük fogyott el, és ima és türelmes várakozás helyett halni akarnak. Így támadják és zsarolják vezetőjüket. Halni könnyebb, mint szembenézni önmagukkal, meglátni felelősségüket, és bűnbánattal az Úrhoz fordulni. Ennyi csoda és jel után sem bíznak Istenükben. A következő ige jutott eszembe ezt a történetet olvasva: „Csalárdabb a szív mindennél, javíthatatlan” (Jer 17,9). Javíthatatlan az emberi természet, semmi nem tudja megváltoztatni, ezért marad a halál. Az örökölt természetnek, az óembernek meg kell halni, mert egyébként nem jutunk előre, csak bolyongunk a pusztában, és mindig önmagunk körül forgunk. Pál apostol is azt tapasztalja meg, amikor Jézust befogadja az életébe, a régi embere meghal, az Úr teljesen újat kezd vele. A Galata 2,20-ban így vall erről: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem”.  A megoldás a kereszt, ahol az én régi természetem meghal, és Krisztus kezd el élni bennem. Krisztus nem zúgolódik, Ő mindig az Atya akaratát keresi. Azonban az a kérdés merek-e meghalni Vele együtt, merem -e engedni, hogy Ő éljen bennem, és ne az én akaratom, hanem az Övé valósuljon meg?

Mózes és Áron ebben a helyzetben is az Úr elé borultak. Ezzel megmutatják számunkra, hogy minden élethelyzetben lehet az Úr elé járulni. Mindig az a megoldás, ha Őt keressük fel. Isten dicsősége megjelent, és Mózes megtudja, mit kell tennie, ám azt látjuk, hogy nem teljesen hallgat az Úrra. Őt is a maga indulata viszi előre, bár az is igaz, nem volt könnyű abban a helyzetben higgadtnak maradni. Isten azt mondta, hogy parancsolják meg a sziklának, hogy adjon vizet, ez a hit cselekedete lett volna. Szólni a sziklának és hittel várni, hogy Isten a szó nyomán, a hittel kimondott szó nyomán vizet ad a népnek. Az Úr Jézus is hasonlóra bátorítja tanítványait: „Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! - és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik -, annak meg is adatik az” (Mk 11,23). Tehát nagyon lényeges, hisszük-e, hogy megtörténik, amit mondunk, amit kérünk? Mózes a bot segítségére támaszkodott, a hit helyett. Elvesztette a szóban, a hittel kimondott szóban való bizalmat, de mi bízunk-e az Úr szavában? A kapernaumi százados hite pont abban mutatkozott meg, hogy felismerte, Jézus a főparancsnok, így elég egy szót szólni, és szavának minden, még a betegség és a gonosz erők is engedelmeskednek. Az erőtlen hit következménye, hogy ő sem mehet be  az ígéret földjére, amiért fáradozott nem érheti el, nem élvezheti gyümölcsét. A hitetlenség romboló erő, ami megfoszt Isten áldásaitól. Mert Isten minden áldása hit által árad az életünkbe.

Ennek a hitetlenségnek és lázadásnak az eredménye, hogy az első főpap is meghal. Át kell adnia tisztségét a fiának. Az is lényeges, hogy Áron halálával nem fejeződik be az élet, a szolgálat, van aki folytatja, minden megy tovább. Így van ez a mi életünkben is, velünk sem fejeződik be a szolgálat, hanem utánunk is folytatódik tovább.

Pál apostol bizonyságot tesz arról, hogy az evangéliumra nem tanították, hanem az Úr Jézus Krisztustól kapta, így ő nem emberekhez igazodik, nem azt mondja, amit hallani karnak, hanem, amivel Gazdája megbízta. Pál megtapasztalta a feltámadott Jézus életátformáló hatalmát. Számára a keresztyén hit nem egy vallás, hanem az élő Isten szolgálata. Pálnak egy valóságos személlyel van dolga, akivel naponta kapcsolatba kerül, a Tőle kapott útmutatások szerint alakítja életét. Számunkra is fontos gondolat ez, nem egy vallásnak kell megfelelnünk, hanem az élő Jézusnak, akivel állandó kapcsolatban lehetünk.

Pál féktelen pusztító életét Jézus Krisztus változtatta meg, amikor átélte a csodát, nem hallgatott emberekre, számára nem az apostolok, hanem Jézus a legfőbb tekintély. Ugyanígy a mi számunkra is Jézus a legfőbb tekintély. Mindig az legyen a legfontosabb, mit mond és mit vár tőlem az Úr. Amikor pedig megértjük akaratát, habozás és másokhoz való igazodás helyett cselekedjük is. Isten akaratát nem bírálhatja senki felül.

VÁGYOD-E ELHAGYNI BŰNEIDET?

Jézus vérében van nagy erő.

Vágyol-e győzni a Sátán felett?

E vérben csodás az erő.

Van erő, van csodás erő van,

Jézusunk vérében.

Van erő, van csodás erő van,

Jézus drága szent vérében.

Ó ha a büszkeség rabja vagy tán,

Jézus vérében van nagy erő.

Jöjj csak hisz gyógyírt lelsz a Golgotán

E vérben csodás az erő.

Van erő, van csodás erő van,

Jézusunk vérében.

Van erő, van csodás erő van,

Jézus drága szent vérében.

Érzed-e, hogy szíved oly salakos?

Jézus vérében van nagy erő.

Tisztátalan szívet tisztára mos,

E vérben csodás az erő.

Van erő, van csodás erő van,

Jézusunk vérében.

Van erő, van csodás erő van,

Jézus drága szent vérében.

Szolgálni vágyod a Jézust talán,

Jézus vérében van nagy erő.

Csak Néki zengeni nap-nap után,

E vérben csodás az erő.

Van erő, van csodás erő van,

Jézusunk vérében.

Van erő, van csodás erő van,

Jézus drága szent vérében. 

Isten áldásával.