Aki cselekszi

F

olytatódik az emberi kapcsolatok szabályozása a 23. fejezetben (2Móz 23,1-33). Hangsúlyozza Isten, hogy az Ő gyermekei soha ne az árral sodródjanak. Ne azt tegyék, amit a többség, mert nem biztos, hogy jó is az, amit sokan csinálnak. Isten gyermeke mindig az Úrra figyeljen, és vállalja Gazdája akaratát, akkor is, ha egyedül van véleményével. A hívő ember a Szentlélek által képessé válik bátran tovább haladni a keskeny úton. Mert nem az a bátorság, ha  a többséggel együtt tesszük a rosszat, hanem az, ha merjük vállalni velük szemben is a jót.

Már az ószövetségben is hangsúlyozza Isten az ellenségen való segítést, annak értékeire való vigyázást. Isten kegyelméről az ilyen helyzetek válnak beszédes bizonyságtétellé. Arra odafigyelnek, ha az ellenségünkön segítünk, ha vele jót teszünk. Megfogják kérdezni, mi miért tettünk velük jót, és ez alkalom lesz az Úrról való bizonyságtételre. Elmondhatjuk, hogy Isten sem aszerint bánik velünk, amit érdemlünk, hanem könyörül rajtunk.

Fontos szerepet kap a hetedik nap törvénye a mezőgazdaságban is. Hatévi termelés után a hetedik, pihenő év, amelyben a föld feltöltekezik, amit pedig magától terem az a szegényeké. Az Úrnak gondja van a földre és a szegényekre is. Nem engedi kizsákmányolni a földet. Ha a mai ember is komolyan venné, amit Isten az Igében kijelentett nem zsákmányolnánk ki a föld termő erejét és a természeti kincseket sem. Ha figyelünk az Úrra a súlyos problémák is megoldódnak. Mert ma sem a földdel, a természeti kincsekkel,  hanem velünk, az önző és telhetetlen emberrel van a baj. A megoldás az új szív.

A munka és pihenés ritmusában fontos szerep jut az ünnepeknek, évenként három alkalommal kell ünnepet szentelni, vagyis felmenni a templomba, Jeruzsálembe. Bármennyi elfoglaltsága is van az embernek, meg kell tanulnia megállni és és Isten elé járulni. Szükséges ez, mert mindent Tőle kaptunk, a munkát és a munkavégzéshez szükséges hozzáértést és erőt is. Aki megy, az ne üres kézzel menjen. Hogyan állok én az Úr elé? Mit viszek Neki? Tőlünk azt várja, hogy elsősorban önmagunkat adjuk Neki, neve szolgálatára.

Azt ígéri a nép számára, hogy angyalt küld előttük, aki megőrzi őket az úton és beviszi az elkészített földre. Teljes bizalommal készülhetnek az út folytatására, nem kell félni, mert az Úr előttük jár az úton, nekik csak Rá kell figyelni és megcselekedni akaratát. Nagyszerű lehetőség előtt állnak, végre kiteljesedhet az életük, és azok lehetnek, akiknek Isten szánta őket. Tiszta, szent, ragyogó életű nép. Mindez attól függ, hogy hallgatnak-e az Úrra. Ha igen, akkor növekednek hitben, békességben és boldog néppé formálódnak. Olyan néppé válhatnak, amelyre mások is felfigyelnek, és szeretnének hozzájuk hasonlókká válni.  Amikor Salamon Istentől való bölcsességgel rendelkezett Sába királynője messze idegenből is eljött, mert vonzotta a nép gazdagsága, bölcsessége, egészen más élete.

Mi már az Úr Jézus tanítványaiként, a Pásztor nyomaiban haladhatunk, de vajon látszik-e a mindennapokban, hogy Őt követjük? Árad-e életünkből a békesség, a krisztusi szeretet, megértés, irgalmasság? Úgy élünk-e, hogy látva jó cselekedeteinket, dicsőítik mennyei atyánkat? Erre lettünk pedig kiválasztva, az életünknek kell prédikálni, vonzóvá tenni Isten országát mások előtt. Isten országa mindenki számára eljött, de a tanítványok élete gyakran távol tartja az embereket, pedig ha oda vonzzuk őket, mássá lehet körülöttünk a világ. Isten országának értékrendjében a tíz Ige áll a középpontban, és ha azokat a Szentlélek által komolyan vesszük, megéljük, minőségileg mássá válhat az életünk. Isten országában nincs félelem, éhezés, hajléktalanság, nincs kihasználás, hanem békesség, szeretet, öröm, kiteljesedés.

Mindez akkor érvényes, ha nem igazodnak a pogány népekhez, ha nem úgy cselekszenek, mint azok. Bizony számunkra is ez a legnagyobb kísértés, nem ők igazodnak hozzánk, hanem mi élünk úgy, mint ők. Azonban az áldás, a csodálatos kiteljesedés engedelmes életek számára szól.

Ezt az ígéretet az Úr a szövetség megerősítésével pecsételi meg számukra (2Móz 24,1-11). A nép ismét kijelenti, hogy mindazt megteszik, amit az Úr parancsolt. Hát ebben mi sem vagyunk rosszabbak, mint a zsidók, hiszen fogadkozni és ígérgetni még mi is tudunk. A baj ott kezdődik, hogy ezeket az ígéreteket képtelenek vagyunk megtartani. Ezért a fogadkozás helyett, őszintébb lenne az alázatos bűnbánat, amelyben megvalljuk, Urunk, szeretnénk tenni, amit mondasz, de képtelenek vagyunk, ezért könyörülj rajtunk. Isten segítsége mindig akkor ragyog fel, ha látjuk saját alkalmatlanságunkat és tehetetlenségünket.

A szövetség vérével való meghintés azt jelenti, hogy szükségük van bűnbánatra, mert életüket nem tudják megtisztítani, sem tisztán tartani. Életük az áldozati állatok halálába kerül. A mi életünk ára, Jézus Krisztus, az Ő vére tisztít meg minket, minden bűntől. A vérrel való meghintést ma sem lehet kihagyni, de már nem állat vérével, hanem az Úr Krisztus vérével történik mindez, a Golgota keresztjénél.  Az Ő vére bűnt befedez, tisztára mossa ruhánk.

Mózes életének a ritmusára is rálátunk igénkben. Reggel az első számára az Úr oltára, oltárépítéssel kezd. A mi napunkat is meghatározza, ha oltárépítéssel, azaz Igeolvasással, elcsendesedéssel kezdjük. Mert az oltártól megújult szívvel és békességgel távozhatunk. Itt kaphatjuk meg feladatainkat is. AZ Úrral kezdett nap nem lesz tartalmatlan, nem látjuk céltalannak magunkat, hanem tudjuk, mit kell tennünk. Mózes felismerte, hogy amit Isten mond, le kell írni, hogy hosszútávon elérhető legyen az utánuk jövők számára, és el is kell mondani. A mi feladataink közé is Isten üzenetének a továbbadása tartozik. Meg kell találni a módját, ahogyan tovább adhatjuk környezetünk számára.

Az Újszövetségben továbbra is a farizeusok veszik körül Jézust és értetlenkednek, illetve nem akarnak megtérni, ezért Jézust próbálják eltávolítani (Mt 12,31-45). Az Úr Jézus hangsúlyozza számukra, hogy Isten országa eljött, az Ő tettei erről tesznek bizonyságot. Azonban oda a belépés bűnbánaton keresztül vezet. A farizeusok ezt nem akarják érteni és kifogásokat keresnek, ami alapján elutasíthatják a megtérésre hívó szót. Mi komolyan vesszük-e az Úr hívását, látjuk-e saját életünk problémáit, vagy mi is másokban keressük a hibát.

Aki elutasítja Isten, Jézusban felkínált bocsánatát, a kegyelmet, az menthetetlen, mert a bocsánat csak Krisztusban és Krisztus által van. A farizeusok ezt utasították el, amikor Jézus munkáját ördögtől valónak mondták. Isten Jézusban szabadít fel a gonosz uralma alól, mert Ő az a fegyveres, Aki legyőzi a gonoszt. Csak Jézus ad igazi felszabadulást a bűn és a gonosz minden formája alól. Amivel mi nem boldogulunk, ott Ő tud cselekedni. Azonban ügyeljünk arra, hogy nem elég a rossztól megszabadulni, az üres helyet be kell tölteni. Amennyiben nem engedjük, hogy a Szabadító töltse be lényünket, a gonosz, a szenvedély visszatér, és még mélyebbre taszít.

Jézus rámutat, hogy szív problémáról van szó, életünk csak akkor változik meg, ha szívünk újjá lesz. Amilyen tartalommal bír a szívünk, olyanná lesz az életünk. Nem lehet csak a külsőségeket megváltoztatni, mert ha a mélyben ugyanaz marad minden, akkor az tulajdonképpen nem változott semmit. Ezt látjuk a társadalomban is, hiába alakítjuk át a kereteket, a tartalom ugyanaz marad, mert az ember nem változott. Tehát előbb nekünk kell megváltozni, a régi gonosz tartalmat ki kell üríteni és Krisztusi tartalommal megtölteni. Mert nem tudunk mást előhozni, mint ami a szívünkben van, ha Krisztus lakik bennünk, krisztusi indulat és krisztusi természet fog általunk megnyilvánulni.

Jézust nemcsak a farizeusok nem értették meg, hanem a családja sem (Mt 12,46-50). Jézus már problémát jelentett a számukra, felkavarodott az addigi békés életük, látják, mi lehet ennek a vége, és megpróbálják megállítani Őt. Jézust csak az érti, aki túllát emberi formáján, akinek Jézusban felragyog a Krisztus. Nekik még nem ragyogott fel, de nekünk felragyogott-e már a Krisztus és feltámadtunk-e már a halálból?

Jézus szemléletesen adja a körülötte levők tudomására, Isten országában új, lelki kapcsolat jön létre. Itt már nem a származás az elsődleges, hanem az engedelmesség. Az tartozik Jézushoz, aki cselekszi az Atya akaratát. Tehát itt már a származásra, vallásra, funkcióra való hivatkozás nem ér semmit, egyedül a cselekvés számít. Természetesen nem az a lényeg, hogy valamit csináljunk, hanem az a hangsúlyos, hogy azt tegyük, amit az Úr kér tőlünk. Nem lehet elbújni az aktivitással helyettesíteni az engedelmességet. Isten országa akkor növekszik, ha polgárai a Királynak engedelmeskednek. Amit teszünk, vall arról, hogy kihez tartozunk.

JÉZUS ENGEM MEGTALÁLT

1. Jézus engem megtalált,

Mindörökre hűn szeret,

Tenni szent akaratát

Lelke megtanít s vezet.

Ó, mily boldog lettem így,

Béke tölt el hű szívén,

Mindörökre szól e frigy:

Én Övé és Ő enyém.

2. Amióta ezt tudom,

Fényesebb a napsugár,

Zöldellő faágakon

Szebben zeng a kismadár.

Fű, virág mind úgy ragyog,

Minden szebb a föld színén,

És én oly boldog vagyok,

Én Övé és Ő enyém.

3. Mitől egykor féltem én,

Mint a köd tűnt mindaz el,

Nyugszom Jézus kebelén,

Védő karja átölel.

Eltűnt gond és félelem,

Sok teher vált semmivé,

Jézusom jár most velem,

Ő enyém és én Övé.

4. Mindörökre Ő enyém,

Én Övé örökre már,

Mennyi áldás, szent remény,

Mit az Úr előmbe tár!

Múlna el bár föld s az ég,

Válna éjre bár a fény,

Akkor is megállna még:

Én Övé és Ő enyém!

Isten áldásával.