Isten a mi reménységünk

M

ost az oltár terveit mondja el az Úr, mert mindent Ő tervez meg, és Mózes lesz a kivitelező (2Móz 27,1-21). Mózes nem mondja, hogy Isten csak sorolja fel, milyen tárgyakat gondol a sátorba és ő majd elkészíti a terveket, hanem elfogadja, hogy az Úrtól kapott tervek alapján kell dolgozniuk.  Isten terve jó, és igazán Ő ismeri népe életének terveit, ezért kell Rá figyelni és komolyan venni, amit mond, „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az Úr ” (Jer 29,11).

Ez nemcsak Izráelnek, hanem nekünk is szól, Ő megtervezte a mi életünket is, benne békességet és reményteljes jövőt kínál. A háború, a zűrzavar, a békesség elvesztése, a bizonytalanság nem Tőle van. Mindezek annak a következményei, hogy nem Isten terve szerint alakítjuk az életünket. Ma nem a megtervezettség, hanem az improvizáció jellemző életünkre, ezért van sok darabjaira hullott élet.

Isten elkészítette a terveket, de Mózesnek fel kellett mennie a hegyre, hogy átvegye őket. A hegy csöndjében kapja meg a tervrajzokat, és azután már csak meg kell őket valósítani.

Mi is hasonlóan ismerhetjük meg Isten életünkre vonatkozó akaratát. El kell indulni felé, csendben kell lenni hozzá és figyelni a megszólaló Úrra.  Az Igén keresztül ismerteti meg velünk akaratát, megtudjuk belőle, hogy Ő ad hozzánk illő segítőtársat, csak ki kell várni és fel kell ismerni. A családi életre, a gyermeknevelésre, a munkához való viszonyunkra, a társadalommal való kapcsolatunkra is megtalálhatjuk a Bibliában Isten akaratát. Amennyiben ehhez igazítjuk ezeket a területeket, békesség, öröm, kiegyensúlyozottság fogja jellemezni Isten népe életét. 

Mózesnek oltárt is kell készíteni, mert rajta áldozatot fognak bemutatni az Úrnak. Bűnért való áldozatot, hála áldozatot és más egyéb áldozatokat visznek majd az Úr elé. Mi már tudjuk, hogy bűneinket az Úr Jézus testében vitte fel a fára, Ő mutatta be értünk az áldozatot. Azonban ennek megtapasztalása hálára kell, hogy késztessen. Bemutatjuk-e naponként az engedelmes szolgálat áldozatát, oda szánjuk-e testünket élő szent áldozatul az Úrnak?

Szüntelen égő lámpát is kellett készíteni, mert Ő a Világosság, nélküle sötétség van a szívekben, az életekben, a társadalmakban. A lámpás jelzi, szükségünk van az Úr világosságára, de azt is, hogy a fényt gondozni kell, mert egyébként kialszik. A szívünkben levő világosságot is táplálni kell az Ige által, egyébként ki fog aludni, és nem tudunk világítani.

Ma a búza és konkoly példázatának magyarázatát olvastuk Máté evangéliumában (Mt 13,36-43). Miután Jézus a sokaságot elbocsátotta, a tanítványok odamentek Hozzá és megkérdezték arról, amit nem értettek. Korábban Máté leírta a szolgák kérdését: Honnan van a búza közt a konkoly? Azt nem értették, ha a gazda tiszta búzát vetett, hogyan került közé a konkoly? Az Úr megválaszolja ezt a kérdést. Rámutat, hogy a mag jó, és a magvető is a jó magot hinti, tehát Isten részéről minden rendben van. Nem nála van a baj. Hát akkor mi a probléma, hogyan kerül ide az a rengeteg nyomorúság, amely a világban látható?

Jézus válaszából megtudjuk, hogy van ellenség, aki mindazt, amit Isten jónak alkotott, és jónak szánt az életünkben, ez az ellenség elrontja, tönkreteszi. Ráadásul úgy végzi romboló tevékenységét, hogy nem mindenről derül ki azonnal, hogy rossz. Álcázza a konkolyt, jóhoz hasonlóvá teszi, és csak később látszódik meg eredeti tulajdonsága.

Lényeges, hogy a gonosszal nem nekünk kell harcolni, nem ránk bízatott a szétválogatás. A mi feladatunk a jó mag, az Ige hintése. Eljön majd az idő, amikor Isten szétválogattatja a konkolyt és a búzát.

Akik azonban befogadják szívükbe az Igét, jó vetőmaggá formálódnak, azaz áldást jelentenek a világ számára. Az Úr az övéit állítja a világba, hogy éljék a gonosz minden tevékenysége ellenére az Isten szerinti életet. Az bízatott ránk, hogy az Úr Igéje szerint éljünk, és tegyünk bizonyságot a kegyelemről, legyünk Krisztus Jézus jó illatai. Ha ezt vállaljuk, akkor fénylő életünk lesz. Ez az élet azonban nemcsak erre a pár évtizedre szól, hanem az örökkévalóságra is.

Az Isten a mi reménységünk

1. Az Isten a mi reménységünk, Midőn reánk tör ellenségünk, Minden háborúságinkban Megtart erős hatalmában. Azért a mi szívünk nem félne, Ha az egész föld megrendülne, És a hegyek a tengernek Közepibe bedűlnének.

2. Ha a tenger szörnyen zúgna is, Minden víz felzavarodnék is, És ha a sebes szélvésszel A hegyek hányatnak széjjel: A szép folyóvíz mindazáltal :/: Az ő szép tiszta folyásával Az Istennek szent városát, Megvigasztalná hajlékát:

3. Mert közepén lakik az Isten, Azértan romlása nem lészen; Semmi ínségbe nem ejti, Az Isten jókor megmenti. A pogány népek dúlnak-fúlnak, :/: Nagy sok országok feltámadnak, De az ő haragos szava Mind e földet elolvasztja.

4. De az Isten minden időben Mivelünk vagyon ínségünkben; Jákób Istene oltalmunk, A Zebaóth erős várunk! Jertek, lássátok e nagy Úrnak, :/: Csuda dolgait hatalmának, Ki mind e föld kerekségét, Elpusztítja ékességét!

5.      E földön széjjel nagy hadakat, Ő megcsendesít háborúkat, Ívet, kopjákat megrontat, Társzekereket felgyújtat, Így szólván: mindnyájan halljátok, :/: Hogy erős Istenetek vagyok, És hogy birodalmam vagyon Minden népen e világon!

Isten áldásával.