Az élet Ura

I

sten hangsúlyozza népe számára az élet védelmét (2Móz 21,12-27).  A hívő embernek mindent meg kell tennie, hogy  maga körül óvja az életet, mert ez nem tőlünk van, hanem kaptuk. Felelősek vagyunk a saját és embertársunk életéért is. Az élet kioltásáért vállalni kell a felelősséget, azonban ha nem szándékosan történt az ölés, az Úr menedékhelyet biztosít a gyilkos számára. Milyen jó, hogy áll a Krisztus szent keresztje, amelyhez odamenekülhetünk minden helyzetben, és ott oltalomra találhatunk.

Az Úr védi a másik embert ezekkel a rendelkezésekkel, másrészt szívünkre helyezi, hogy mi is vigyázzunk a másikra. A sérülésokozásért kártérítést kell fizetni, hiszen addig nem képes ellátni a családját.

Az ókori világban a rabszolga nem számított értéknek, Isten népe számára ő is ember, ő is érték.  A szolgát sem lehet felelőtlenül bántalmazni, az ő élete is ajándék. Itt már előjön, hogy az ember értékét nem a társadalmi helyzete vagy anyagi állapota adja, hanem a teremtettsége. Az ember azért érték, mert Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette.  Az Úr drágának és becsesnek tartja népét, szereti őket, annak ellenére, hogy semmi szeretni való nem volt bennük, amikor kijöttek Egyiptomból, és gyakran zúgolódtak, lázadoztak.

Mi már tudjuk, hogy értékünket az Úr Jézus értünk való kereszthalála emeli ki. Saját életét adta értünk, mert olyan drágának tart, és tudja, hogy semmi mással nem lehet minket a gonosz hatalmából kiváltani, csak vére által. Életet csak élettel lehet kiváltani, ezért halt meg értünk a golgotán. Az arany, az ezüst, mindenféle drága kincs nem mérhető az ember életéhez. De számunkra érték-e? Becsüljük-e magunkat? Vigyázunk-e arra az ajándékra, amit kaptunk, vagy pusztítjuk? Bizony ma nagyon pusztítjuk saját életünket és egymásét is. Ezzel a rohanó életformával felőröljük magunkat, a stressz nyirbálja saját életünket és körülöttünk élőkét is. A rengeteg káros anyag, ami a szervezetünkbe kerül, mind pusztítja egészségünket, rövidíti az életünket.

Jézus mennyire más, mint mi vagyunk, nem a külsőségekre, a formaságokra helyezi a hangsúlyt, hanem az életre (Mt 12,1-8). Ha éhesek a tanítványok, hát egyenek, akár szombaton is. Ha ennek érdekében olyan mozdulatot kell tenni, ami a farizeusok előtt munkának számít, hát tegyék, mert az élet védelme a legfontosabb. Isten nem arra adta törvényét, hogy általa megnyomorítson, hanem, hogy felszabadítson, és erősebbé tegyen az életre, a szolgálatra.

Jó megállni, és elcsendesedve végiggondolni, mi az én hitem lényege? A farizeusoké a tiltás volt, őket a „nem szabad” vezérelte. Jézus élete középpontjában a szabad áll, az élet védelme érdekében szabad megtenni olyan dolgokat, amiről azt gondoljuk, azt nem szabad. Meg kell látni, hogy Jézus nagyobb a szabályoknál, kultuszhelyeknél, számára a Lélekben való istentisztelet a lényeges. Meg kell látnunk, hogy Jézus fő szempontja az irgalmasság, ezt kell nekünk is követnünk. Hitünk akkor lesz vonzó, ha a szabályok fölé emelkedve tudunk irgalmasságot gyakorolni.

Jézus Ura a szombatnak is, tehát a nyugalom napja is akkor lesz áldás a számunkra, ha azon Jézus lesz a középpontban, ha Ő szabja meg annak tartalmát, és nem a merev szabályok. Így hát ezen a mai napon is jöjjünk az Úrhoz, kezdjük Vele napunkat, és engedjük, hogy Lelke által vezessen. Ne a megmerevedett szabályokhoz ragaszkodjunk, hanem figyeljünk a Lélek vezetésére. Jézusért és egymásért merjük megváltoztatni megcsontosodott szokásainkat. Ha feladjuk merevségünket, gyógyulni kezdenek kapcsolataink, új tartalommal és örömmel telik meg az életünk.

Csak nyisd ki a szíved

Csak nyisd ki a szíved, és sose félj, mert él az Úr,

Csak nyisd ki a szíved, kérd te is Őt, hogy Ő legyen Úr!

Isten áldásával.